Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)
2004-03-04 / 53. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2004. MÁRCIUS 4. 28 Szülőföldünk A 46 éves érsekújvári Sóky Árpád - miután többször is megtapasztalta, hogy a középkorú munkaerőnek idehaza nincs becsülete - újra Csehországban áll munkába Hogy dolgozhasson, „kitelepülni” kényszerül Érsekújvár. Márciusban újra munkába állhat a 46 éves, háromgyermekes Sóky Árpád, aki idehaza saját bőrén tapasztalta, hogy a munkaerőpiacon „dinamikus, fiatal munkacsoportba” esélye sincs bekerülni. SZÁZ ILDIKÓ „Párkányi születésű vagyok, a Mezőgazdasági Műszaki Technikumot Szepsiben végeztem, majd 1977-től a Párkányi Állami Gazdaságban dolgoztam, egészen 1982-ig. Akkor, középkáderként nem léptem be a pártba, emiatt egyre több vitám, súrlódásom lett a kollégákkal, végül elbocsátottak” - kezdi történetét a három- gyermekes családapa. Csehországba ment, ahol a rendszerváltásig egy, a hőerőművek kazánjainak építésével foglalkozó cégnél dolgozott. Hazavágyott, hiszen Párkányban egykor irodalmi színpadot rendezett. Fél évig az Ersekújvári Járási Hivatal kiadásában megjelenő Heti Hírlap szerkesztője volt, majd megszüntették az újságot. „Ekkor kezdődött a kálváriám. Apósomékkal üzletet nyitottunk, amire minden megtakarított pénzünk ráment. Bezártuk a boltot. Több mint száz munkahelyre adtam be a jelentkezésemet. Amikor elolvasták az életrajzomat, és meglátták a koromra vonatkozó adatokat, máris más hangnemben beszéltek velem. Kilenc hónapig kaptam segélyt, de szociális támogatásra nem voltam jogosult, mivel a feleségemnek vállalkozói engedélye van” - ecseteli Sóky Árpád. Akkoriban a 24 éves lánya is munkanélküli volt, és valahogy el kellett tartani a két kisebb (nyolc- és tízesztendős) iskolás lányt. Ismét kiutazott, egy ideig a régi cseh cégnél, majd Mladá Boleslavban, a Skoda-gyárban dolgozott. Egy reggel aztán - létszámleépítés miatt - többedma- gával az utcára került. Csehországban maradt, feketén dolgozott egy kertészetben, a téli hónapokra azonban nem volt állása. Idehaza nem kapott segélyt, mivel nem tudta bizonyítani, hogy odaát fizette a betegbiztosítást. Szerencsére, az említett kertészetbe idén márciustól szerződéssel visszaveszik. „A családtól távol leszek ugyan, viszont a lányaim nem mondhatják rám, hogy nem biztosítom számukra a tanuláshoz és a megélhetéshez valót. Becsülettel dolgozhatok újra, mint ahogy a feleségem is teszi - és tette helyettem is a válságos időben. Csak az bánt nagyon, hogy akaratom ellenére „kitelepítenek” az országból. Az én koromban az ember már nem vágyik külföldi munkára meg arra, hogy távol legyen a családjától! Idehaza, bár tagadják, a korombeli férfi nem versenyképes a munkaerőpiacon” - mondja csalódottsággal a hangjában az érsekújvári középkorú férfi. „Az én koromban az ember már nem vágyik külföldi munkára.” Álláslesen Horváth Enikőé lett a Nyugat-szlovákiai Villamos Művek Rt. versenyének fődíja Zsapka Irén: „Látszik, örülnek, hogy egy felnőtt meghallgatja és megérti őket” Nagymamája rádiójával nyert Egyre tevékenyebb Tanyi Fiatalok Horváth Enikő és a nagymama, Horváth Irma féltve őrzött rádiója 1929-ből (Csuport István felvétele és képarchívum) SZÁZ ILDIKÓ Érsekújvár. Az ország háromszáz alapiskolájában hirdette meg versenyét a Nyugat-szlovákiai Villamos Művek Rt., a tanulók feladata volt felkutatni környezetükben a legrégibb, működőképes elektronikus berendezést. A fődíjat az érsekújvári Horváth Enikő nyerte nagymamája 1929-ben gyártott rádiójával. „Száztizenkilenc díjat osztottunk ki a verseny résztvevői között, a fődíj nagy örömünkre Érsekújvárba vándorolt. A győztes tanulónak először egy hasonló, vagy valamivel modernebb rádiót ajánlottunk fődíjként. Enikő azonban inkább egy modern számítógépet választott. Megtekintettük a rádiót is, és megismerkedtünk annak tulajdonosával, a nagymamával” - mondta lapunknak Jana Martanovicová, a részvénytársaság kommunikációs osztályának vezetője. Kolléganőjével, Dasa Gascho- vával a minap a Czuczor Gergely Magyar Tannyelvű Alapiskola éttermében a hetedikes tanulók között szétosztották a reklámpólókat, és Enikő felszeletelte az ajándékba kapott tortákat. „Iskolánk hetedik évfolyamának valamennyi tanulója elismerésben részesült, hiszen nagy számban bekapcsolódtak a villamos művek által idén első alkalommal meghirdetett versenybe” - jegyezte meg az ünnepség kapcsán Gátasi Irén, az iskola igazgatója. Horvát Enikő 7. A osztályos tanulótól megtudtuk, a győztes rádió jelenleg a nagymamája, Horváth Irma féltett tulajdona. A készüléket férjétől kapta, korábban pedig annak szüleié volt. „Csodálatos, hogy a rádió még ma is működik. Nagymamámat rengeteg emlék és történet fűzi hozzá. Sok szép percet szerzett szóval és muzsikával nemcsak neki, hanem azoknak is, akiket ő nagyon szeretett” - jegyezte meg boldogan Enikő. V. KRASZNICA MELITTA Tany. Egy község, egy közösség hosszú távon nem működhet igazán jól, ha mindennapjaiból hiányzik az aktív kulturális élet. Ezt az elvet vallja Balogh Gabriella, Tany polgármestere is, ezért hivatalba lépésekor egyik első feladatának tekintette egy főállású „kultúros” alkalmazását a faluban. Zsapka Irénre esett a választás, és az azóta eltelt egy év igazolja, a lehető legrátermettebb ember kezébe került a helyi művelődési központ vezetése, illetve a falu kulturális életének irányítása. A koncertek, versenyek szervezése, a könyvtár állandó hozzáférésének biztosítása mellett Zsapka Irén legnagyobb érdeme talán az, hogy meg tudta szólítani a fiatalokat. Tavaly novemberben 34 tizen- és huszonéves lány és fiú bevonásával létrehozta a Tanyi Fiatalok elnevezésű csoportot. „Tinédzser lányok édesanyjaként nem akartam elfogadni azt az általánosítást, miszerint a mai fiatalokat csak a számítógép, a játékautomaták világa, a videózás érdekli - meséli. - Meghívókat küldtem szét, és magam is meglepődtem, mennyien eljöttek a találkozóra. Megpróbáltam nem rájuk erőszakolni az elképzeléseimet, hanem az ő ötleteiket megvalósítani. A beszélgetéseket tett követte, és egy hónap leforgása alatt egész estét betöltő műsort hoztunk létre. Első bemutatkozásunk december 25-én volt: a műsorban modern tánctól kezdve vidám jeleneteken keresztül az ír táncparódiáig számtalan műfajban felcsillanthatták tehetségüket, tudásukat a fiatalok.” Óriási sikert arattak, ami újabb lökést adott a folytatáshoz. Azóta több meghívást kaptak nemcsak a helybeli rendezvényekre, hanem a környező településekre is. A bemutatót követően több felnőtt hitetlenkedve kérdezte: „Ezek tényleg tanyi gyerekek? Hogyhogy eddig nem figyeltünk fel rájuk?” A csoport hetente három alkalommal találkozik, ám Zsapka Irén szerint nem a próbáké, a gyakorlásé a főszerep ezeken az estéken. Sokat beszélgetnek, a fiatalok egyre őszintébben szólnak problémáikról, látszik rajtuk, örülnek annak, hogy egy felnőtt meghallgatja és megérti őket. S talán a tanácsait is megfogadják. Zsapka Irén elárulta azt is, hogy a jövőben polgári társulásként szeretnék bejegyeztetni a csoportot, ami arra is lehetőséget teremtene, hogy pályázzanak, az elnyert pénzből pedig újabb ötleteket valósíthassanak meg. Csak remélni tudjuk, hogy a jó példa ragadós, és a Tanyi Fiatalok csoportja máshol is követőkre talál. „Megpróbáltam nem rájuk erőszakolni az elképzeléseimet.” Zsapka Irén: „Egy hónap alatt egész estét betöltő műsort hoztunk létre” (Vas Gyula felvétele) SZÜLŐFÖLDÜNK A melléklet nyugat-szlovákiai kiadását szerkeszti: Korpás Árpád Levélcím: Szülőföldünk, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 Telefon: 02/59 233 436, fax: 02/59 233 469, e-mail: nyugatiregio@ujszo.com (Csuport István illusztrációs felvétele)
