Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)
2004-03-30 / 75. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2004. MÁRCIUS 30. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 GLOSSZA Jogom van... KOCUR LÁSZLÓ Az elektronikus postaládámban naponta fellelhető spam maileknél sokkal jobban utálom a pléhből készült postaládámat hétvégenként elözönlő kéretlen reklámkatalógusokat, hirdetőújságokat. Csak a helyet foglalják a szemetesben, mert mondanom sem kell, útjuk olvasás nélkül oda vezet. A minap, miközben azon igyekeztem, hogy a lehető legkisebb méretűre hajtogassam össze a kéreüen papírhalmazt, hogy a lehető legkisebb helyet foglalja a kukában, kicsúszott belőle egy négyrét hajtogatott papírlap. Rajta az óriás plakátokról már ismert felirat: Jogod vanDönts! A lapocskát profi tervező készíthette. Öt fekete-fehér portré található rajta, elmosódott, lepattant lakótelepeket, rendelői folyosót, vagy éppen a pozsonyi jogi kart ábrázoló háttérrel. Jogunk van a jobb élethez, áll egy család fényképe mellett. Jogom van az ingyenes egészségügyi ellátáshoz, olvashatjuk egy csüggedt női archoz társítva. Egy hajléktalanság határán egyensúlyozó, elhasznált ötvenes nő állítja, joga van a munkához. Egy ingerszegény, lakótelepi háttér előtt lefényképezett öre- gúmak a tisztes nyugdíjhoz van joga, míg egy bariforma, Lennonszemüveget viselő diák természetesen az ingyenes oktatáshoz való jogát deklarálja. A szórólap szereplői az alkotmányból vett idézetekkel támasztják alá igényük jogosságát. Tény, hogy az alkotmányban benne vannak a szavazásra buzdító lapocskán citált kitételek. Tehát - ha jól értem - minderre az alkotmány jogosít, nem pedig a szórólapok készítője. A kis kiadvány az állam alaptörvényén túl négy pontban magyarázza, miért kell elmenni, és szavazni a Dzurin- da-kormány hivatali idejének lerövidítéséért kiírt népszavazáson. Az első pont szerint: az előrehozott választásokról szóló népszavazás tisztességes és szükséges. Csak a referendum hoz új politikai stílust és jobb életet, hirdeti az utolsó pont. Igen. Annak az embernek biztosan, aki a szórólapokat készítteti. TALLÓZÓ RZESZPOSPOLITA Könnyen lehet, hogy még az öt hét múlva esedékes EU- bővítés előtt a lengyel miniszterelnök sorsára jut, vagyis távozik több más tagjelölt ország kormányfője is - írta a lengyel lap. Problémákkal küzd a lett, a litván, a cseh és a szlovák kormány is. Ide sorolható Ciprus, ahol az utolsó pillanatban fog kiderülni, hogy a dublini ünnepélyen csak a sziget görög felének, vagy az északi, török résznek a képviselője is jelen lesz-e. Politikai válságot él át a legtöbb tagjelölt, amelyek az „új Európa” népességének 80 százalékát teszik ki.- Nézze, az egyik kedvenc könyvem! Mennyit elemeztük egykor a diákjaimmal... És maga mit talált, főmérnök úr? (Lehoczki István rajza) Nem azt hangsúlyozza, hogy Jézus meghalt értünk, hanem hogy szenvedett Mel Gibson üzenetéről New Yorkban láttam Mel Gibson filmjét, a „The Passion of The Christ”- ot, amelynek címét Magyarországon A passióra rövidítették. Ezt jogosan tehették; passión mi magyarok csakis Jézus szenvedését értjük. BITÓ LÁSZLÓ Az angol „passión” azonban szinte bármely szenvedélyre utalhat. Ezért oly fontos a határozott névelő: „The Passion”. Azt hangsúlyozza, hogy egy bizonyos szenvedélyről van szó. E film Jézusának fő jellemzője ugyanis kétségkívül a szenvedélyes szenvedésvágy. Gibson római katonáinak pedig a brutalitás, a szadizmus és az iszákos- ság. Nem csoda hát, hogy többen is azt írták: szado-mazochista, homo- erotikus filmmel van dolgunk. Már egy órával a fél hetes előadás előtt megérkeztünk New York egyik multiplex filmszínházához. Amikor megláttuk a sarkon jóval túlra nyúló sort, reménytelennek tetszett, hogy bejutunk. Kiderült azonban, hogy a sorban állók más filmre várnak. A passión végül az ezerfős teremben mintegy ötve- nen lehettünk. Maga a film Jézus vonzerejével él vissza. Hogy növelje a paradicsomlé-függők, a Gibson-féle filmipar táborát mindazokkal, akiket a terminátorokkal eddig még nem érhetett el. Mint ahogy már többen említették, a film a régi passiójátékok - mint például a nácizmus idején ünnepelt oberammergaui passiójátékok - legmegátalkodottabb hagyományait követi. Ezeknek gyakran nem is leplezett célja - az istengyilkosság vádjával - a zsidó- ellenes uszítás, a gyűlölet szítása volt. Ennek ellenére e film mottójaként gyakran feltüntetik a Jézusnak tulajdonított szavakat (János 15.13): „Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért”, és a Passion-honlapokon sokan idézik is ezeket a szavakat. Azt azonban senki sem jegyzi meg, hogy Jézus barátai egytől egyig zsidók voltak. Sem azt, hogy a film szemernyivel sem visz közelebb annak megfejtéséhez, hogy Jézus mit értett a fent idézett mondaton. A film ugyanis egyáltalán nem arról szól, hogy Jézus az életét adta volna bárkiért is: majd’ két órányi szadisztikus orgia után a halál csak megváltásnak tűnhet. Vagyis Mel Gibson nem azt hangsúlyozza, hogy Jézus meghalt értünk - hiszen a két lator is meghal - hanem azt, hogy mennyit szenvedett. Gibson híresztelt nézete szerint azért, hogy belénk sulykolja: minden eddiginél jobban kell szeretnünk Jézust, mert ezerszer többet szenvedett értünk, mint ahogy azt eleddig elképzeltük. És, mint halljuk, ezért örvendenek a film tömegsikerének magukat kereszténynek tartó - szeretetet prédikáló, de a szenvedésben hívő - egyházak vezetői még annak ellenére is, hogy a film meghazudtolja az evangéliumokat. Hogy mást ne említsek, abban, ahogy elfogatása- kor a templomőrök, majd az iszákos barbárokként ábrázolt római katonák a keresztre vezető úton, ahol csak lehet, ütik-verik, korbácsolják Jézust. Dramaturgiailag is sokszor hibázik a fűm. Például amikor Barabást nem Jézushoz hasonló fontosságú, őt kiváltani képes figuraként mutatja be, hanem gyagyásnak, idiótának, aki legfeljebb tyúktolvaj lehetett. Pedig Lukács (23.19) is és Márk (15.7) is gyilkosságra képes lázadónak tartja. Máté (27.16) pedig „nevezetes” fogolynak hívja. Tehát itt meghazudtolja a film mindhárom szinoptikus evangéliumot. Miért? Talán, hogy a testi kínza- tásokon túl azzal a megaláztatással is gyötörje Jézusát, hogy egy idiótát állít szembe vele egyenértékűként? Hogy mi lehetett M. Gibson tudatos üzenete? - arról már rengetegen írtak, számtalan szemszögből. Már a vetítés alatt éreztem, hogy a filmben ott lappang valami, ami messze túlnő mindazon, amiről eddig szólt a polémia, de a brutalitás folytonossága nem ad módot a gondolkodásra. Csak másnapra döbbentem rá, hogy Mel Gibson filmje ellentmond saját magának: annak állít monumentális példát, hogy milyen borzalmas szenvedéshez vezethet a vallási fundamentalizmus és intolerancia! Elismerem: a tradicionális keresztény Mel Gibsonnak ez aligha lehet tudatos üzenete. De a tudatalatti hatalmas úr! Mindig megtalálja megszólalása módját. Sokat olvashattunk már - legalábbis itt, az amerikai sajtóban - a rendező apja, Hutton Gibson szigorú vallási intoleranciájáról, bigott antiszemitizmusáról, holokauszttagadó szellemi-lelki vakságáról. Feltételezhetjük, hogy a gyermek és kamasz Mel Gibson tudatalattijában mélyen meggyökerezett az ifjúkor vüágát nyüván beszűkítő apai diktátum elleni lázadás. Szerintem ez nyilvánul meg mindabban a faragatlan nyerseségben, túlzott vadságban, amellyel - ha akarja, ha nem - elmondja: vigyázzatok, nagyon vigyázzatok, mert századunkban nincs nagyobb veszély a fundamentalista intoleranciánál! Erre vall a film egész felépítése. Az, ahogy az akkori fundamentalisták - az írás minden betűjéhez ragaszkodó, minden új gondolat ellen küzdő, de a hatalomért Rómával lepaktáló szadduceus főpapok - fordulnak Jézus ellen. S hogy miért? Gibson nem is próbálja megértetni velünk, hiszen a fundamentalizmus nem racionális. A fundamentalistáknak nem kell indok a másság elutasítására. Az sem derül ki a filmből, hogy a Jézust virágvasárnap lelkesen, diadalittasan fogadó nép miért fordult volna el tőle. A főpapok - túlontúl sztereotip, egy kaptafára húzott - ábrázolása azt árulja el, hogy bennük a kétségektől nem gyötört, magukat az Egyetlen Igazság birtokosainak tartó mai szektavezéreket és a vallási hierarchiák legbigottabb alakjait jeleníti meg Gibson. És talán még inkább az támasztja alá, hogy mi a film legfontosabb rejtett üzenete számunkra, amiként Gibson Pilátust ábrázolja: éles ellentétben a történelmi tényekkel, amelyek szerint a Hegemon kemény kezű katona és kegyetlen végrehajtó volt, a filmben megértő, bölcs bíróként jelenik meg. Vagyis őt használja Gibson a humanizmus megszemélyesítésére. Ebben a Pilátusban csak egy hiba van: nincs ereje megvédeni igazát. Tehát a film - lehet hogy alkotója számára is örökre rejtett - üzenetét végső fokon így fogalmazhatjuk meg: borzalmas dolgokra számíthatunk, ha a sze- kuláris humanizmus nem képes ellenállni a vallási fundamentalizmus hatalmi törekvéseinek. Mindegy, hogyan született ez az üzenet: az a fontos, hogy a nézőkben ez tudatosuljon, ahelyett, hogy a film legnyilvánvalóbb, felszíni történetének értelmezéséről folytatódjék a polémia. És talán ezen is túl: ha képesek leszünk átsiklani a felszín rettenetéin, ez a film is hozzásegíthet a jé- zusi üzenet megértéséhez, befogadásához: nem számíthatunk megváltásra, amíg nem fogadjuk el felebarátunkként a „tisztátalannak” tartott szamaritánust is. Ragaszkodunk a törvény szó szerinti értelmezéséhez ahelyett, hogy irgalmasságot gyakorolnánk, a ránk szorulók segítségére sietnénk szombaton, vagyis a sabbathon is. Ahogyan Jézus tette. A szerző író KOMMENTÁR Biztosítást kötöttünk JUHÁSZ LÁSZLÓ A bojkottálandó referendum, a benyújtandó adóbevallás, az európai uniós csatlakozást megelőző óvatos eufória, az elnök- választási kampány, de még Martináková váratlan pártelnökasszonnyá válása is elhomályosította a tényt, hogy tegnaptól NATO-tagok vagyunk. Bezzeg öt évvel ezelőtt hetekig másról sem szóltak volna a híradások, hiszen akkor, éppen 1999 márciusában - elsőként a volt kommunista blokk országai közül - csatlakozott az Északatlanti Szövetséghez Magyarország, Csehország és Lengyelország. A visegrádi négyek, mínusz Szlovákia. 1997-ben, amikor Madridban eldöntötték, csak ezzel a három országgal kezdik meg a csatlakozási tárgyalásokat, nem a szlovák haditechnika minősége, katonaságunk ütőképessége vagy védelmi stratégiánk kvalitásai döntöttek arról, hogy kimaradunk a bővítésből. Az Egyesült Államok külügyminiszter asszonya, Madeleine Albright 1998 decemberében sajnálkozva tárta szét a karját, mondván: Szlovákia ugyan a legfelkészültebbek közé tartozik, a választások is jól sikerültek, de most már késő. A Vladimír Meciar vezette kabinet addigi, antidemokratikus kormányzása megtette a magáét. A NATO-tagság ugyanis akkor már régen nem a katonaság fel- készültségéről szólt, hanem a kormányok megbízhatóságáról, a bizalmas stratégiai információk védelméről és a demokrácia fejlettségéről. Azóta Szlovákia - legalábbis néhány tekintetben - behozta a lemaradását, így pénteken felvonják az ország zászlaját a szövetség brüsszeli központja előtt. Nem, a kenyér és a tej nem lesz olcsóbb a NATO-tag Szlovákiában sem, mint ahogy az EU-csatlakozástól sem várhatunk azonnal csodát. Tagságunk ebben az elit klubban azonban nemcsak büszkeségünket, hanem a külföldi befektetők számát is növelheti az országban. Ahogy a balesetbiztosítás sem csökkenti annak kockázatát, hogy a fejünkre esik egy tégla, úgy a NATO-tagság sem jelenti azt, hogy minket most már senki sem támadhat meg és a terrorizmus el fog kerülni bennünket. Ha azonban bajba kerül az ország, 25 másik mozdul meg, hogy a segítségünkre siessen. Már csak ezért is érdemes volt befizetni a biztosítási díjat. Pénzpiaci görbe tükör PÁKOZDIGERTRÚD A sokasodó szlovákiai politikai „meglepetések” (kiderült, nem is volt csoportocska, az újonnan alakult Szabad Fórumban nem a biztos befutónak tartott Simko lett az elnök stb.) közepette a közembernek talán fel sem tűnt a hír, miszerint a múlt héten megbénult a hazai értékpapírpiac. Ez korábban sem volt éppen Európa legforgalmasabb tőzsdéje, de azért szolid napi forgalmát - átlagosan naponta 260 körüli volt az üzletkötések száma - biztonságosan lebonyolította. Az összeomlás oka ismert, a dolgok bizonyára a maguk helyére kerülnek, a kereskedés ismét visszazökken szokott kerékvágásába. Kérdés azonban, milyen hatással lesz mindez a pénzügyi befektetőkre, akik a gyakran emlegetett politikai stabilitáson kívül azért azt is árgus szemmel figyelik, miként is működnek a közintézmények. Márpedig a pozsonyi értékpapírpiac múlt heti teljes lebénulá- sa nem bizonyít mást, mint azt, hogy valakiknek a mulasztásából nem teremtették meg a Szlovák Értékpapírpiac (SCP) helyébe lépett Központi Értékpapírletét zavartalan és megbízható működésének feltételeit. így történt meg, hogy a tőzsdei parketten magabiztosan mozgó üzletkötők jó néhány napig nem kaptak semmilyen megbízást, és már az sikernek számított, hogy csütörtökön egyetlen ügyletet eredményesen lebonyolítottak... Ha rendbe hozzák, a héten talán újra startolhat a tőzsdei a számítógépes rendszer, amely - mint kiderült - már tesztelése során sem bizonyult biztonságosnak. Ellenkezőleg. A sok kérdőjel ellenére beindították. Akárcsak azokat a szociális és egyéb reformintézkedéseket, amelyekről rendre kiderül, hogy kidolgozásukkor valamiről megfeledkeztek, valamely hatással nem számoltak. Ennek a következménye, hogy az iskolák késve kapják meg az adósságaik kiegyenlítéséhez szükséges pénzt, hogy a szociális ügyi hivatalnokok sokszor már maguk sem tudják, ki mekkora segélyre jogosult, hogy az egészségügyben - szerencsére nem az orvos-beteg viszonyban - káosz uralkodik. Ahogy a tőzsdén bekövetkezett működésképtelenségért sem nagyon mutogatnak konkrét felelősökre, a többi közintézmény működése csikorgásának sincs konkrét felelőse. A piacgazdaságban a jól és zavartalanul működő tőzsde kifelé és befelé egyaránt megmutatja, mennyire megbízható az adott ország gazdasága. A belső reformok indokoltságát azzal lehetne bizonyítani, ha egyetlen homokszemet sem engednének be a gépezetbe. Mi tagadás, beengednek, és nemcsak homokszemet, hanem „kavicsot” is, amiből az egyszerű ember azt a következtetést vonja le, hogy nálunk nem nagy becsülete van a szakmai tudásnak, annál nagyobb a politikai hűségnek. Túl hosszú ideje tart itt az átmeneti állapot, semhogy az átlagember ilyen viszonyok között lelkesedni tudna bármiféle megszorító intézkedésért. Különösen ha ezeket sok bizonytalanság kíséri. Nem véletlen, hogy egyre kevesebben hisznek a távoli jövőre időzített jólétnek.
