Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)
2004-03-22 / 68. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2004. MÁRCIUS 22. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 5 TALLÓZÓ RZECZPOSPOLrrA Lengyelországban hatalmas felvásárlásba kezdtek a polgárok, ugyanis - egy felmérés szerint - a lengyelek háromnegyede tart az uniós csatlakozás okozta áremelkedésektől. A bevásárlási láz nem csak a legalapvetőbb élelmiszereket érinti hanem az ingatlanokat is - adta hírül a Rzeczpospolita. A lap értesülései szerint az Auchan francia üzletlánchoz tartozó szupermarketekben már korlátozásokat is bevezettek: személyenként csupán 10 kilogramm cukor vásárolható. Ami az ingaüanokat illeti, szakértők szerint az idén nincs alapja jelentős áremelkedéstől tartani a lakáspiacon. Ennek ellenére a lengyelek a lakásokat is úgy veszik, mint a cukrot. NEW SCIENTIST Meglepő eredményre jutottak a brit biológusok: az emberi beavatkozás nyomán nem az eddig legveszélyeztetettebbeknek hitt madarak pusztulnak a legjobban, hanem a lepkék. A Föld fajai a hatodik kihalási hullám szélére kerültek - állapítja meg a New Scientist című tudományos lap. Az újság szerint brit biológusok (ornitológusok és rovartani szakértők) kimutatták, hogy nem a madarak vannak a legfenyegetettebb helyzetben Angliában, Walesben és Skóciában, hanem a rovarok. A Földön korábban már öt kihalási hullám végbement. Az utolsó ilyen periódus körülbelül 65 millió évvel ezelőtt volt, amikor alighanem egy hatalmas aszteroida becsapódása okozott környezeti katasztrófát. Többek között ez a becsapódás lehetett az oka a dinoszauruszok kihalásának. EL PAÍS Spanyolország hazave- zényli Irakból katonáit, ha nem változtatják meg gyökeresen az Irakkal kapcsolatos, jelenleg az Egyesült Államok által vezérelt stratégiát - jelentette ki a leendő spanyol kormányfő. Jósé Luis Rodriguez Zapatero az El País című spanyol napilapnak adott, az újság vasárnapi számában megjelent nyilatkozatában úgy vélte, hogy „az iraki háború nagy hiba volt“, és a megszállás maga a katasztrófa. Hangsúlyozta: vagy radikális, mélyreható változás lesz az Irakkal kapcsolatos stratégiában, azaz az ENSZ veszi kezébe az ügyeket, és módosítják a megszálló csapatok parancsnoki rendszerét, vagy pedig hazahívják az Irakban állomásozó mintegy 1300 spanyol katonát. Hozzátette: lehetségesnek ítéli, hogy az ENSZ vegye át az irányítást a spanyol erők mandátumának június 30-i lejárta előtt. Az ETA baszk szeparatista szervezet bejelentette: kész párbeszédet folytatni a leendő spanyol kormánnyal. A Gara című független napilapban megjelent közleményében az ETA leszögezi, hogy folytatja a harcot, de egyben nyitva hagyja a tárgyalások útját is. Az etnikumok közti jó embertársi viszony fontos a politiai érdekek artikulálásában Kossuth Lajos azt izente... Évfordulóktól függetlenül is rászogálhatna újrabemu- tatásokra az az összeállítás, amellyel a Duna Televízió emlékezett meg Kossuth Lajos halálának 110. évfordulójáról. KISS JÓZSEF A beszélgetésfüzér azt a véleménykört hozta közeibe, ahogy a nem magyar lakosság látta Kossuth alakját. Sajnos, a kétrészes, még 2002-ben készült, s nyüván más, szerencsésebb időpontban már műsorra tűzött visszatekintés a hétvége két napján, a kora reggeli órákban jelent meg a képernyőn. Pedig bizonyára jócskán vannak olyan nézők, akik érdeklődést tanúsítanak a téma iránt. A szlovák-magyar kapcsolatok jeles kutatója, Kiss Gy. Csaba irodalomtudós olyan magyar és környező országbeli történészeket szólaltatott meg, akik a román, horvát, cseh és szlovák közegben igyekeztek kimutatni annak a folyamatnak a fejlődésszálait, amelyek Kossuthnak a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos felfogásában lényeges fordulatot eredményeztek. így természetesen a korabeli helyzetet felidéző beszélgetésben központi szerepet kapott Kossuthnak az emigrációban született konföderácós terve, mely meggyőződése szerint „mosolygó jövőt” ígért a Duna-medence népeinek. Ismeretes, hogy a kos- suthi tervezet magyar-román- szerb államszövetséget szorgalmazva nem mondta ki a magyarországi nem magyar népek számára - a horvátok kivételével - a Magyar- országon belüli határozott államjogi elkülönülés lehetőségét. Viszont megtalálható benne az a le nem becsülhető, s végső soron a továbblépést lehetővé tevő demokratikus önkormányzatisági koncepció, lemondva az államnyelvről is. Dusán Skvama szlovák történész rámutatott, hogy az alkotmányos állapotok helyreállása nyomán a szlovák politikának kialakult olyan kormánypárti szárnya, mely a megegyezés lehetőségét kereste. De erre az osztrák-magyar kiegyezés után már nem kerülhetett sor. Skvama ritkaságszámba menő őszinteséggel mondta ki, hogy a Kossuthtal szembeni bíráló hangvétel vált uralkodóvá a 20. században is, mindmáig. A szlovákok ma sem méltányolják kellőképpen reformlépéseit, modernizációs törekvéseit, és azt a merészséget, amely- lyel a politikai színtérre lépett. Skvama úgy véli, hogy itt kereshető az a szempont, amely gazdagíthatná a szlovák történetírást és kultúrát, ha ennek nagyobb figyelmet szentelnének. Persze a kossuthi elképzelések kudarca nemcsak végkimenetelében hordoz a mához, a mai politikához, mindkét félhez szóló, szinte intelemszerű üzenetet. Kossuthnak és a nem magyar nemzetek függetlenségi harcát vezető politikusok közötti konfliktusoknak is vannak ugyancsak a mában szinte visszaköszönő elemei. Dusán Skvama úgy vélekedett: Kossuthnak voltak olyan pozíciói a forradalmi kormányzatban, hogy részéről kellett volna megnyilvánulnia a viszály tragikussá válásának elkerülését szolgáló kezdeményezésnek. Mindez viszont egyet jelentett volna a forradalom redkívül heterogén, az egységes politikai nemzet koncepciójához ragaszkodó társadalmi bázisának a felbomlásával. A régebbi keletű, a forradalom plebe- jusi erővonalait hangsúlyozó, népszerű szemlélettel szemben a magyar történettudomány éppen az arisztokrácia egyes tagjaitól a kisnemeseken át a felszabadult jobbágyokig terjedő tábor egységben tartásában látja Kossuth egyik legnagyobb államférfiúi erényét. Ugyanakkor szlovák részről, egyre inkább tárgyilagos érveléssel kap hangot az az észrevétel, hogy a bécsi udvar ravaszkodásában olyan politikusokat igyekezett előtérbe tolni, akik liberális színben fellépve Kossuthtal szembeni illúziókat táplálhattak Stúrék körében. A magyar történeti kutatás és történeti publicisztika joggal utal arra, hogy a szlovák oldalon szép számban voltak támogatói és résztvevői a magyar szabadságharcnak. Ezúttal is elhangzott, hogy Kossuth seregében több mint tízezer szlovák harcolt, s hogy Erdősi Imre tábori lelkész miként buzdította anyanyelvükön a szlovákokból álló zászlóalját a Branyiszkói-szoros elgoglalására. Ezeknek a tényeknek a felidézésével kapcsolatban szlovák részről szintén joggal mutanak rá arra, hogy a szlovák honvédek többsége sorozással került a kossuthi seregekbe, sokukat pedig a jobbágyterhek megszűnése sarkallta. A Pozsony környéki, hegyentúli falvakban számtalan olyan, derültséget keltő jegyzőkönyv maradt fenn, melyből kiderül, hogy Kossuth éltetése egyet jelentett a kocsmálási, bormérési jog megadása feletti határtalan örömkitöréssel, vagyis hogy nem csak a földesúr uradalmában termett nedű verhető csapra. Minden bizonnyal a nem magyar népek körében tapasztalható ro- konszenv mégoly ellentmondásos meglétének, a véres összecsapások elkeserítő tapasztatainak hatása alatt ébredt rá Kossuth a differenciálás fontosságára. Vagyis hogy különbséget kell tenni a nemzetiségek igényei és a lázadók között. Mindez persze főként szlovákmagyar vonatkozásban a nemzeti érdekérvényesítés, úgymond a politikai elit és a köznép merev szem- beállítására épült, ami hosszabb távon ellentétbe került a szociológiai valósággal. Olyan jelenség volt ez, mely a modem politika mai értékrendjében is félrevezető szerepet játszhat. A szlovákiai magyarság a rendszerváltás óta tapasztalhatja azt a többségi nemzet pártjai részéről elhangzó, jó adag demagógiával kibélelt tézist, hogy Dél-Szlovákiá- ban is lényegében csak a pártelitek bujtogatása áll a nemzetiségi követelmények mögött. Miközben egyenlőségjelet tesznek a tényleges gyűlöletkeltők és a jogos igények melletti kiállás közé. A modem politika alapeleme, hogy a közösségi követeléseket a poklitikai elit jeleníti meg. A mindennapok világában meglevő etnikumok közötti jó viszony rendkívül fontos szerepet kaphat a politikai érdekek artikulálásában. De annak inkább csak egyik előfeltétele. Végső soron a politikai eliten múlik a szlovákiai politikai színtéren is, hogy miként élnek ezzel a Szlovákiában kiváltképp kedvező adottsággal. Mert erre figyelmeztet Kossuth korabeli mégoly mesterkéltséggel terhelt különbségtevő igyekezete is. így a Duna Televízió megemlékezésében kora reggel némi derűlátást sugallva hangzott a lélek mélyéről fakadó Kos- suth-nóta - szlovákul is: „Lajos Kossuth odkazuje...” A szerző történész Különbséget kell tenni a nemzetiségek igényei és a lázadók között. KOMMENTÁR A tizenkettedik órában SZILVÁSSY JÓZSEF Mikulás Dzurinda újra ragyog. Az ország napokon belül NATO- tag lesz, másfél hónap múlva pedig belép az Európai Unióba. Hatodszor sem tudták meneszteni legközelebbi bizalmasát, Ivan Miklóst, akinek adóreformjairól, kurázsijáról áradozik az európai bankárvilág. Szlovákia valóban jelentős utat tett meg 1998 óta. Hat esztendeje a Meciar-rezsim majdnem annyira szalonképtelen volt, mint napjainkban Lukasenko diktatúrája. Mégsem minden arany, ami fénylik. A kormányfő mintha Valóban a BNW ablaküvegén át szemlélné a szlovákiai állapotokat. Tévedhetetlennek hiszi önmagát. Ráadásul dölyfös is. A tisztségét a közjó szolgálataként értelmező miniszterelnök még koalíciós tárgyalásokon sem mondhatná a nagyobb agrár- támogatást szorgalmazó Magyar Koalíció Pártja vezetőinek, hogy „ganajra több pénzt nem adunk”. Miként a pénzügyminiszter sem válaszolhatja cinikusan a nyugdíjasok megélhetési gondjai miatt aggódó partnerének, hogy „az öregek bírják ki valahogy még egy ideig”, ahogy nem is olyan régen Miklós tette. Bizony, egyre több pályakezdő, fiatal értelmiségi, kispénzű család, a minimálbérnél alig többet kereső személy, továbbá nyugdíjas és munkanélküli már nem győzi állni a megélhetési költségeket. Bizony, a nálunknál gazdagabb országok felelős vezetői sem merték mindmáig felemelni az alapvető élelmiszerek és a gyógyszerek áfakulcsát más árukkal azonos szintre, esetünkben tizenkilenc százalékra. Egyszerű lenne azzal folytatni, hogy bukjon a kormány, jöjjenek a gyalogpolgárok szempontjai és gondjai iránt érzékenyebb politikusok. Csakhogy Szlovákiában nincs európai értékrendje a legfőbb ellenzékieknek. Robert Fico csak a szólamaiban szociáldemokrata, a valóságban a nacionalistákkal szövetkezik. És azzal a Meciarral viaskodik, hogy ki legyen a dudás az ellenzéki csárdában, aki újra szirénhangokat hallat. Bölcsen döntött az MKP, amikor tartózkodott a pénzügyminiszterrel kapcsolatos bizalmatlansági szavazáskor. Ezzel az egyeden lehetséges kiutat jelezte a jelenlegi politikai patthelyzetből, amelyből először demokratikus értékrendet képviselő államfő megválasztásával lehet kikerülni. Aztán az elkerülheteüen korrekcióval, vagyis Mikulás Dzurinda menesztésével. Aki fentebb említett tulajdonságai miatt már képtelen visszaállítani a parlamenti többséggel rendelkező, továbbá a szociális szempontokat is szem előtt tartó koalíciót, amely már a tizenkettedik órában vergődik. Jórészt viszálykodásaiknak is köszönhetően Meciar vagy Gasparovic államfőként, Fico pedig miniszterelnökként áll ugrásra készen. Dzurinda drága önérzete TÓTH MIHÁLY Messziről jött ember a miniszterelnök és két színvonalas napilap - a Pravda és a Sme - között folyó, bírósági perbe torkollt viszályt szemlélve úgy vélheti, hogy itt a következőkről van szó: 1. A pert megnyerve visszakapja-e Dzurinda a perköltségekre általa megelőlegezett 500 ezer koronát, vagy a tekintélyes összeg ebek harmincadjára kerül. 2. A bíróság majd megállapítja, azoknak van-e igazuk, akik politikai publicistaként jelentős példányszámú újságban kommentárt közöltek a kormányfő titkosszolgálati dokumentummal való visszaéléséről, vagy a kormányfő felháborodása indokolt, lévén, hogy amit Ján Mojzis nemzetbiztonsági igazgató menesztésével kapcsolatban tett, annak minden „millimétere” törvényes volt. De mi nem messziről jöttünk. Közéleti és politikai szokásainkat némileg ismerjük. Tudjuk, hogy nálunk álcázzák magukat az események és a jelenségek; kiderül róluk, hogy egészen másról van szó, mint aminek látszanak. A Dzurinda kontra Pravda és a Dzurinda kontra Sme bírósági ügyet illetően teljesen mellékes, hogy mi lesz a sorsa annak az 500 ezer koronának, és hogy a bíróság 5-5 millióra elmarasztalja-e a két napilapot. Ez az ügy elsősorban arról szól, hogy nálunk a politika krémje a 21. század negyedik esztendejében hogyan viszonyul a sajtószabadsághoz. Mert nem arról van itt szó, hogy a homonnai városi hivatal referense sokallja a Pravda politikai elemzőjének szabadszájúságát, vagy hogy az alsókubini levéltáros híg szlováknak minősíti a liberális Sme hétvégi kommentárjának szerzőjét. De még csak nem is arról szól a történet, hogy Marián Lesko és Peter Schutz azt híresztelte volna miniszterelnökünkről, hogy idejét titokban nagybani rulet- tezéssel múlatja valamelyik örömtanyán. Kormányfőnk mintha a politikai sajtószabadságot sokallná... Az inkriminált kommentárok a miniszterelnök által a közvélemény elé dobott „csoportocska” össznépi vitájának légkörében jelentek meg. Vajon sumákolhatott akkor egy tisztességes politikai publicista? Dzurinda maga tehet róla, hogy a sajtó azokban a napokban nem éppen lelkendező hírmagyarázatokat közölt róla. Népszerűtlenségét csak fokozta, hogy az ügyek titkosítása nyújtotta lehetőségekkel is minimum félreérthetően bánt. Ez a per a politikai elit sajtószabadsághoz fűződő viszonyát tükrözi. Arról szól, hogy a hatalom birtokosai mennyire kevéssé tudatosítják: demokráciában a politikusnak gyűrésállóbbnak kell lennie a közönséges halandónál. Manapság lámpással kell keresni azt a politikust, aki így teszi fel a kérdést: esetleg majd nem én húzom a rövidebbet, ha az újságírók tisztességesebbjeivel összetépem a babarongyot? A pártállam évtizedeiben a politikusok tudták, nem ők húznák a rövidebbet. Sajtóhoz fűződő viszonyában Dzurinda mintha valamelyik pártállami apparatcsiktól kapott volna vérátömlesztést. A miniszterelnök fölöttébb önérzetes. Drágának bizonyulhat ez az önérzetesség. Nem a perköltségre befizetett 500 ezer elveszítése miatt. A sajtószabadság megnyirbálásával fizethetünk érte.
