Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)
2004-03-20 / 67. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2004. MÁRCIUS 20. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7- A Pistike képtelen megérteni, hogy az Anyám tyúkja nincs meg videokazettán, ezért el kell olvasnia! (Lehoczki István rajza) HÉTVÉG(R)E Kőzápor Miklósra LEVÉLBONTÁS Welcome Mr. Chung! „Welcome Mr. M. K. Chung, Chairman of Hyundai! City of Zilina, Slovak Republic” - hirdették az óriásplakátok szerdára virradóan, amikor is a dél-koreai Hyundai vállalat vezérigazgatója úgymond terepszemlére érkezett a majdani autógyár helyszínére. Na, és?! - mondhatja bárki - ez így van rendjén, kiváltképp, ha picinyke országunkba egy ilyen hatalmas beruházás első embere érkezik látogatóba. Ráadásul nyűglődő gazdaságunkba újabb munkalehetőségeket hoz. Gondom természetesen nem a jelenség gazdasági von- zatával van... Bámulom az óriástáblát, arcizmaim mintha idegesebben rángatódznának. Felsejlik bennem a gyanú, s szinte önkéntelenül kibuggyan belőlem a gondolat: Jól becsülje meg ezeket a táblákat Mr. Chung! Főleg Zsolna városának határában. Önnek Mr. Chung, egy ilyen világutazó polgárnak talán fel sem tűnt, de nekem a bársonyos forradalom óta eltelt időszak negatív tapasztalatai alapján rögtön a szemembe ötlött és azóta is azt lesem, hogy a közel fél tucat nemzeti párt közül vajon mennyi fog rögvest tiltakozásának hangot adni. Bizony Mr. Chung, a hazafiasság városának határában az üdvözlőtábla - írd és olvasd - egy nyelven köszöntötte Önt! Bizony, bizony, csupa welcome, csupa chairman, csupa city, meg of Zilina... S mindez Zsolna városának határában. Semmi hazai szó, semmi államnyelv. Csak így natúr... Talán ez Önnek természetes, csak hát mi megéltünk itt egyet s mást, meg aztán a Zsolnától két-háromszáz küo- méterre lévő magyar nyelvű feliratok is minduntalan irritáltak néhány önkéntes nemzetőrt. De most látom, hiszen Slota úrék is ott loholnak Ön után! Hogy tetszik mondani, a pénz nagy úr? Minden bizonynyal igaza van Mr. Chung...! Csepregi Zoltán, Párkány „Amikor Jézus véletlenül Szlovákiában járt, észrevette, hogy az emberek meg akarják kövezni Kanist, mert nem tud elszámolni, miből építette fel villáját.” NAGY ANDRÁS „A megváltónak eszébe jutott, hogy kétezer éve egy hasonló esetet már megoldott, így újra felszólította az embereket, hogy az vesse az első követ Kanisra, aki még sosem vétett. A kérés süket fülekre talált, az emberek kőzáport zúdítottak a volt miniszterre, sőt valaki egy talicska zúzott követ is odacipelt. Jézusnak el kellett menekülnie a helyszínről, hogy legalább neki ne essen bántó- dása. Később még nagyon sok villa épült kövekből, így végül Jézus némileg megnyugodhatott, az emberek már nem dobálóztak kővel, mivel az összesét beépítették a villákba. A tanulságot nem ecsetelem, ezért csak annyit kérek, az vesse az első követ Miklósra, aki maga sosem vétett. Én nem fogok a leváltása mellett szavazni, kedves képviselőtársaim.” Ez nem vicc, március 16-án egy koalícióközeli képviselő így akarta megvédeni a pénzügyminisztert a parlament rendkívüli ülésén. Egyébként sikerült is, de valószínűleg nem ennek a beszédnek a hatására. Ha nem olvasom tegnap a lapokat, eszembe sem jutott volna, hogy valójában hivatalosan csak tegnap kezdődött el a köztársasági- elnök-választási kampány. Vladimír Meciar a közvélemény-kutatásokban átvette a vezetést, Robert Fico Ivan Gasparovic támogatására szólította fel a híveit, Lubo Roman Eduard Kukán javára visszalépett, Martin Bútora nem bír 10 százalék fölé kerülni, a központi választási bizottság elnöke KSS-es lett, az egészben talán az egyetlen jó hír az, hogy Rudolf Schuster megígérte, nem lesznek óriásplakátjai. A héten itt járt a NATO-főtitkár, az EU csatlakozási főbiztosa, több miniszterelnök. Éjszaka a pozsonyi belvárost utcaseprők takarították, sőt több takarítóautót is láttam az utakon. Jöhetnének gyakrabban is, kedves külföldi diplomaták! Egyébként Mikulás Dzurinda emiatt is komolyan elfoglalt lehetett a héten, mert hiába kérlelte, szólította fel az államfő, hogy hívja már össze azt a francos biztonsági tanácsot, a miniszterelnök csak tegnapelőtt tett eleget a kérésnek, s ott is valószínűleg csak annyit mondtak az elnöknek, hogy nincs terrorizmusveszély, ezért két héten belül megtarthatjuk az államfőválasztás első fordulóját. Ez nyilván elszomorította Schustert, hiszen boldogan maradt volna még egy kicsit a helyén. A múlt heti madridi terrortámadások óta, talán nem ildomos az iszlámról írni, de egy tegnapi hírt megemlítenék: A szlovákiai iszlám szervezet komoly kifogásokat emelt a Dzruinda-kabinet keresztényközpontú politikájával szemben, mivel az itteni moszlimok diszkriminálva érzik magukat. A Koránban a hit, a jó erkölcs és a tisztesség is szerepel, így az ő gyermekeiknek nincs szükségük sem etikai, sem vallási nevelésre az iskolákban. Bár a terrorizmust elítélik, arra azért figyelmeztetik a szlovák kormányt, hogy a világon már kétmilliárd moszlim van, s ehhez hamarosan Szlovákiának is alkalmazkodnia kell. A héten egy wellness (egészséges életmód) magazin címlapján a következő szöveget olvastam: Hogyan fogyjunk 56 kilót? Ivan Lexa exkluzív tippjei csak a lap olvasóinak. HETI GAZDA(G)SÁG A dorgálás után jöhetne a kiút felvázolása TUBA LAJOS Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű - akár ezt is mondhatnánk az MKP parlamenti felemelt ujja láttán. Igazat adunk a pártnak, hogy Ivan Miklósnak nem ártott egy kis figyelmeztetés. Az olyan pénzügyminisztereknek a széke nagyon szokott inogni, akik féléves rendszerességgel találnak milliárdos hiányokat az állami költségvetésben. Másrészt viszont Miklós a reformok szimbóluma és eltávolítása esetén furcsa dolgokat tapasztalhatnánk. A szlovák gazdasági csoda ugyanis egyelőre inkább csak a felfújt léggömb állapotában van, kell még egy-két év ahhoz, hogy ne pukkanjon ki, ha megpöckölik. Ez egyébként nem is nagyon lehetne másképp, az elmúlt 40+14 év eseményei ismeretében már ez is optimizmusra okot adó állapot. Reméljük, hogy az MKP nem hiszi azt, hogy Miklós dorgálásával maga mentesül egy hasonlótól. Minden koalíciós pártnak bőven lenne mi miatt magába szállnia és végiggondolni, hogy a rá bízott területeken mit is tehetett volna jobban. Az tavaly is egyértelmű volt, hogy egy ekkora reform nem menedzselhető bonyodalmak nélkül, de azért a napjainkban tapasztalható általános káosz láttán nehéz szavakat találni a védelmükre. Úgy vagyunk ezzel, mint a szocializmussal, amikor a vártán álló összes elvtárs hanyagul látta el kötelezettségeit, a végeredmény pedig egy működésképtelen ország volt. Minél hamarabb kezd valaki foglalkozni saját hibáinak elemzésével, annál nagyobb az esélye annak, hogy túljut a válságon. Más szóval minél később rakják rendbe a dolgokat, annál kisebb az esély arra, hogy 2006- ban a választók már csak a szépre emlékezzenek. Mert abban bízhatnak, a választók már sokszor bebizonyították, hogy egy pici élményért cserébe nagyon megbo- csátóak. Ez nem feltétlenül az ő hibájuk, hiszen itt a legtöbb párt annyiszor változtatta a nézetét, hogy szegény választónak alig volt esélye konzekvens magatartásra. Ilyen szempontból az MKP-választók még viszonylag jó helyzetben vannak. Számukra a nagy csodálkozás ideje majd akkor jön el, ha az MKP-ban hivatalosan is színre lép a „hat évig tévúton voltunk” szárny, és a most a hatalomban sütkérező pártvezetők egy része hirtelen teljesen másképpen beszél majd. Ennél persze fontosabb a mostani önértékelés. Bármiféle rangsorolás nélkül példaként nézzük a földművelésügyi minisztériumot. El kell ismerni, hogy Simon Zsolt egy nagyon szomorú Kon- cos-örökséget vett át. Azon pedig lehet vitatkozni, hogy az uniós felkészülés érdekében mennyire hanyagolt el más fontos teendőket. Ennél azonban fontosabb lenne egy olyan szakmai vita, hogy vajon hány év kell a korábbi hanyagság felszámolására, a legtöbb uniós pénzt osztogató rendszer működése ugyanis stratégiai jelentőségű. A héten tették közzé, hogy a létfontosságú Mezőgazdasági Kifizető Ügynökség felkészülése szempontjából az új tagországok között a legrosszabbak közé tartozunk. Más hírek szerint Brüsszel megint el van maradva egy fejezettel, ez sem először történne meg. Ebben az esetben hamar választ kapunk a kérdésre. Az ütemterv szerint a kifizető ügynökségnek áprilisban a mezőgazdasági termelők tízezreinek kell postáznia az aktuális dokumentációt, majd pedig a kérvényeiket begyűjtve és feldolgozva ősszel a támogatást. Ha ez működni fog, az MKP bátran visszautasíthatja a kritikákat, ha nem, már nehezebb helyzetben lesz. A magyar kormány a héten marketingfogásként a sajtó számára nyilvános kormányülést tartott. Egyértelműen színjáték volt, de azért sok választónak jóleshet, hogy ily módon betekintést kap a boszorkánykonyhába. A hazai koalíciós pártok is eljátszhatnának ilyesmit, mondjuk a koalíciós tanáccsal, ahol egy húszperces sajtójelenlét alatt elmélyült beszélgetést folytatnának arról, hogy ki, miként igyekszik gyorsan lerendezni a reformok okozta káoszt. Ez sem teremtene egy csapásra rendet, de azért sok választónak biztosan jólesne. VENDÉGKOMMENTÁR Márciusi „ifjak”, most BODNÁR GYULA Usztics Mátyás előrántotta kardját március 15-én Dunaszerdahe- lyen. Szerencsére, ünnepi műsorban, melyet némi népzenével és néptánccal elegyítve fiatal budapesti színészek közreműködésével ő maga rendezett az alkalmi emelvényre. Duray Miklósnak, az MKP alelnökének beszédével együtt az egészet élőben közvetítette a Duna Televízió. Mit mondjak, régen unatkoztam ennyire. Hasonló produkciót már a hetvenes évek végén lepontozott a Jókai Napok zsűrije, és nem csak formai okokból. Ilyen előadáson már menet közben érezni, hogy csinálmány, nincs világos szerkezet, logikai rend, következésképpen elveszik a tartalom, a szereplők külsődleges eszközökkel próbálnak valamilyen érzelmi hatást elérni, ám, mint tudjuk, esztétikai minőség nélkül hiába minden erőfeszítés. Kivont kard. Legfeljebb sejtem, mit akart vele szimbolizálni Usztics Mátyás, aki maga is szerepelt az idestova egyórás összeállításban, melyet csupán azért emlegetek fel itt ilyes formában, mert a tömegeket kereső, de nehezen találó kamerák egyikébe véletlenül be-beúszott a valamikori járási népművelési központ épületének homlokzata. Olyan kezdeményezések, tettek emléke bukkant fel ekkor bennem, melyek számomra inkább hordozták és hordozzák ma is 1848 üzenetét, mint az idézett műsor vagy általában főként ezt a nemzeti ünnepünket mindenféle célokra felhasználó ügyeletes nemzetmentők, magyarnál magyarabbnak látszani akaró politikusok hangzatos szónoklatai. A hetvenes évek derekán az említett épületben indította útjára a Duna Menti Tavaszt, a szlovákiai magyar gyermekszínjátszók és bábegyüttesek országos seregszemléjét Tóth Sándor, a pozsonyi Népművelési Intézet nemzetiségi osztályának vezetője, aki elnyűtt aktatáskájával szinte egyszemélyes intézményként működött, szervezett, csatázott - és nem hiába. A pedagógiai szándékokat megvalósító, de esztétikai mércével mérhető produkciók tucatjait is felvonultató seregszemle azóta is él, évenként gyermekek százait mozgósítva alkotó kisközösségekbe a Csallóköztől a Bodrogközig. Ha politizálni akarnám ezt vagy a többi magyar amatőr művészeti szemlét, mondhatnám, az asszimiláció ellenében is folytatódnak évről évre, habár manapság talán már anakronizmus különösen „erőszakos beolvasztásról” beszélni, amely szókapcsolat, ha hinni lehet a sajtóhírnek, elhangzott a komáromi március 15-i ünnepségen Gáspár Tibor tanár úrtól, aki nem mellesleg a gimnáziumi kisszínpad vezetőjeként is nem keveset tett itt a magyarság épüléséért. Bugár Béla Füleken így fogalmazott: „Tíz év alatt, két népszámlálás során több mint 40 ezer magyar tűnt el Szlovákiában. Lemondunk, asszimilálódunk, pedig nem kellene.” Nem bizony. De azért örültem volna, ha arról is olvashatok, az MKP elnöke vajon tudja-e, és a tanár úr is, hogy a több mint 40 ezer honi magyarból hány hagyta el az országot, s telepedett le végleg Magyarországtól kezdve Ausztrálián át Amerikáig. Tehát az annyit emlegetett asszimiláció, valamint a kivándorlás arányáról. A katasztrofális méreteket öltő gyermekfogyásról nem beszélve. Igaz, ez utóbbi folyamatok ellen nem lehet sem látványosan kardot rántani, sem más módon látványosan harcolni. Arra persze vigyáznunk kell, hogy a Duna Menti Tavaszaink ki ne múljanak. JEGYZET Ki van a borítékban? TALLÓSI BÉLA Úgy felgyorsult az idő az elmúlt évtizedben, hogy alig bírom követni. Mondanám is, átalakítva az ismert aforizmát, állítsátok meg az időt, ki akarok szállni. Mert csak sodor-sodor magával a globalizáció olyannyira, hogy pár röpke esztendő alatt valódi múzeum lett vagy húsz négyzet- méteres picike kicsi otthonom. Amikor néhány évvel ezelőtt megvettem, csúcsminőségűnek számított a gyémánttűs lemezjátszó, ma már csak mint szocialista antikvitást őrzöm. Ugyanúgy a jugoszláv táskás írógépet. Am hagyján, hogy a tárgyak felett eljár az idő! A nagyobb baj, hogy mi emberek is sokan időzavarral küszködünk. Mivelhogy nem mindannyian tudunk szinkronba kerülni a felgyorsult idővel. Miként M. bácsi, a régi bútor sem, aki egy kicsit lemaradt. Ó úgy van az idősíkokkal, mint a vécépapír finomított, duplarétegű változata önnönmagával. Mint ahogy semmi, e gurigára tekert puhaság sem tökéletes. Nincs annál idegesítőbb, mint ha a kétrétegű papír egyik rétege egy kicsit elcsúszik, és használatkor felesleges energiákat kell kifejtem arra, hogy szinkronban lehessen tépni a két sávot. M. bácsi is így van ezzel: a mában létezik, de a múltban él. Ez most derült ki róla, mikor a kiküldött értesítő alapján piros irónnal megjelölte a falinaptáron, melyik nap kell mennie választani. Mikor először, mikor, ha úgy alakul, másodszor. Nagyban készül az eseményre. Eldicsekedte, hogy aznap kora reggel megfeni a borotvát, mert neki még az van. Aztán megborotválkozik, puccba vágja magát, és megy voksolni az elsők között. Volt előző alkalommal is. Mert attól kezdve, hogy katona- és választókötelessé érett, arra tanította az élet, ha ilyen vagy olyan választást írnak ki, akkor mennie kell. És megy is, nehogy alkalomadtán a községházán baja legyen belőle, hogy elmulasztotta. Tart tőle, hogy bármikor bármivel visszavághatnak. Nyugdíjügyben, segélyügyben, ebben- abban. Hát elmegy ő voksolni most is, azon ne múljon. Azt meg nem kell tudnia senkinek, hogy üresen dobja be a borítékot az urnába, ahogy legutóbb is tette. Mert hát mit tudja ő, kit tegyen, melyik jelölt nevét csúsztassa bele. Úgy tartja, a lényeg, hogy lássák, részt vesz a választáson. Hát nem olyan ez, mint az elcsúszott vécépapír esete? Csak hogy a papírrétegeket kis fáradsággal és némi rutinnal helyre lehet igazítani. Ám a tegnap szokásait és a ma dolgait nehezebb egybehangolni.
