Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)
2004-03-20 / 67. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2004. MÁRCIUS 19. 8 Szombati vendég Egy-egy látogatás nem változtat a karibi szigetországban kialakult helyzeten, ám erkölcsi segítséget jelent, és az ellenzékben erősíti a tudatot, hogy helyes úton jár Kubában figyeltek minket A. Nagy László Oswaldo Payával, a kubai ellenzék egyik vezetőjével (Képarchívum) Néhány héttel ezelőtt, a kubai letartóztatások évfordulója előtt A. Nagy László, a parlament emberjogi bizottságának elnöke egy öttagú nemzetközi misszió tagjaként utazott Kubába. Olyan ország polgáraként próbálta erkölcsileg, politikailag és anyagilag is támogatni az ellenzék képviselőit, amely átélte a kubaihoz hasonló elnyomást, és melynek sikerült békés úton megváltoztatni a rendszert. B. SZENTGÁLI ANIKÓ Titkos kubai útjával kapcsolatban többen mondták: le a kalappal ön előtt. Nem úgy éltem meg ezt a misz- sziót, hogy valamilyen rendkívüli dolgot hajtottam végre, hiszen már korábban is foglalkoztam a kubai helyzettel, látogatásom a eddigi tiltakozásaim következménye volt. Nem volt ez legénykedés, sem hőstett, hanem egy belső meggyőződés kifejezése. Voltak, akik azt mondták: mi köze Szlovákiának egy ilyen távoli országhoz, főleg amikor a saját területén sem képes megoldani a problémákat, a kubaiak helyett inkább a romákkal törődhetne... 1989 előtt a csehszlovákiai és más kelet-európai ellenzék is erkölcsi, politikai és' anyagi segítséget kapott a szabad országok képviselőitől, ami nagyon jólesett. Kötelességünk visszaadni, továbbítani a kommunista elnyomás alatt kapott külföldi támogatást azoknak, akik erre rászorulnak. Mehettem volna Kínába, Észak-Koreába, Fehéroroszországba, de úgy láttam, most Kubában a legsúlyosabb a helyzet. Aki még emlékszik rá, aki a saját bőrén tapasztalta az 1989 előtti elnyomást, az megérti, miért mentem oda. Nem riasztotta el annak a két cseh parlamenti képviselőnek az esete, akiket Kubában vizsgálati fogságba helyeztek, majd nemzetközi nyomásra kitoloncolták őket? A családja nem próbálta lebeszélni az útról? Természetesen az én fejemben is megfordult, és a családom is aggódott, ezért is szerveztük úgy a dolgot, hogy a lehető legkisebb legyen a kockázat. Ezért sem diplomata-útlevéllel, hanem turistaként szállt repülőgépre? Igen, de ez nem jelentett inkog- nitót. Amikor a vízumot kértem a pozsonyi nagykövetségen, az első percben kiderült, ki vagyok. A kubai konzul a sajtóból ismert, és pillanatokon belül tisztázódott, hogy parlamenti képviselő vagyok. Ennek ellenére megkaptam a beutazási vízumot. Miért? Talán nem akarták, hogy Kuba olyan országnak tűnjön, mely nem engedi be a külföldieket a területére - még akkor sem, ha feltehetően az illető az ellenzékkel is találkozik. Azt a látszatot keltik: Kuba nyitott ország, nincs takargatni valója. Ha a nagykövetség tudta, hogy odamegy, a kubai titkosszolgálat is biztosan résen volt. Miért hagyták, hogy az ellenzékkel találkozzon? A havannai repülőtéri vámvizsgálat során csak egyetlenjeiét érzékeltem a külön bánásmódnak: csodálkoztak, hogy olyan típusú telefonom van, mely rákapcsolható az internetre. Ez felkeltette a figyelmüket, negyedórás külön procedúra következett, többen megvizsgálták, végül nem találták veszélyesnek. A mobütelefont nem vették el, és beengedtek az országba. Azzal, hogy Havannában szabadon mozoghattam, megint csak azt a látszatot akarták kelteni, hogy bár vannak politikai foglyok, azok, akiket nem börtönöztek be, szabadon mozoghatnak. Viszont akikkel találkoztam, azokat mind megfigyelés alatt tartották... Sok mindent filmeztem, egyrészt, hogy megmutassam, hol jártam, másrészt, hogy dokumentáljam az ottani állapotokat. És nem utolsósorban azért, hogy ha valami történne velünk, akkor erről legyen bizonyítékunk. Egyszer, amikor Oswaldo Paya ellenzéki vezetőnél jártunk, a házával szemben lévő épület tetején sikerült lencsevégre kapnom egy embert, aki minden bizonnyal figyelt minket. Ugyanezt csinálta egy másik házetetőn lévő férfi is, aki munkásnak álcázta magát. Állandóan figyeltek minket. Erre utal, hogy ott-tartózkodásunk második napján elromlott a telefonom, nem tudtam hívni, engem sem hívhattak. Amikor negyedik nap sikerült újraélesztenem, a mobilomban tárolt adatoknak - számoknak, címeknek és a naptáramnak - nyoma veszett. A telefon egészen addig magyar nyelven működött, amikor újraéledt, angol nyelvű volt, és amíg a szigetországban voltam, a magyart nem sikerült visszaállítanom. Nem hiszem, hogy ez véletlen, mert ilyesmi sehol máshol nem fordult még elő. Pavol Hrusovsky házelnök azt mondta, állandó kapcsolatot tartottak, készenlétben állt, hogy ha valami baj érné, azonnal intézkedjen. Hogyan érintkeztek? Ez enyhe túlzás volt a házelnök részéről. Sms-eket küldtünk addig, amíg lehetett, illetve, amikor megérkeztem. Később meg ugyebár elromlott a mobiltelefonom, és amikor felvettem vele a kapcsolatot, akkor a kubai időjárásról írtam neki olyasmit, hogy szép vagy csúnya az idő. Csak így tudtam életjelet adni. Egyszer sem hívtam, nem is vettem fel a telefont, éppen azért, mert Kubában minden vonalat lehallgatnak. Még itthon megegyeztem mindenkivel, hogy csak sms- ben fogunk érintkezni. Az időjárásról szóló rejtjeles üzeneteket előre megbeszélték? Nagyjából, és ezek tömör, ártatlan mondatok voltak, főleg az időjárásról. Útjáról még Szlovákia havannai nagykövete sem tudott. Miért kérte Eduard Kukánt, hogy ne értesítse ottani nagykövetünket? Mert a nagykövetségeket is lehallgatják, megfigyelik. Elutazásom előtt tájékoztattam a külügyminisztert, hogy Kubába megyek. Erre azért volt szükség, hogy ha esetleg történne valami, ne lepődjön meg azon, hogy egy szlovákiai parlamenti képviselő az ő tudtán kívül Kubában tartózkodik. Megígértem neki, hogy visszautazásom előtt felkeresem a havannai nagykövetet, és tájékoztatom a misszióról. Ezt meg is tettem. Hrusovsky levelet és ajándékot küldött Payának. Az ellenzéki vezető örült a karórának és a hozzá fűzött üzenetnek? Oswaldo Paya nem is annyira az órának, hanem inkább annak eszmei értékének örült. Annak, hogy egy szlovákiai vezető politikus ajándékot küldött neki a születésnapjára, azzal az üzenettel: az elem az órához két évet bír ki, és a házelnök reméli, az új elemet már személyesen adhatja át neki, éspedig a szabad Kubában. Ez egy kis derűt váltott ki. Ön is vitt valamit? Én a politikai szervező munkához vittem segédeszközöket, és a feleségét leptem meg egy kis figyelmességgel. Éspedig? Parfümmel. Ön szerint két éven belül felszabadul Kuba? Rendkívül bonyolult a helyzet, nehéz megjósolni, mikor állhat be lényeges változás. Nagy eredménynek számít a kubai ellenzék részéről, hogy az egy évvel ezelőtti letartóztatások után sikerült rekonstruálniuk a hálózatukat, amely egész Kubát befedi. 110 vezetőből 40-et ítéltek el, többségük vidéki. Csak élő, személyes kapcsolatot tarthatnak fenn egymással, nem telefonálhatnak, közben folyamatosan figyelik, megfélemlítik az embereket. A tavalyi letar- tóztatási hullám nagy érvágás volt az ellenzék számára, ám egy év alatt sikerült ismét ütőképessé tenni a hálózatot, ami nagy eredmény. Ugyanakkor számítanak rá, hogy az évforduló alkalmából újabb személyeket fognak letartóztatni. Az amerikai elnökválasztási kampány kapcsán is megtorlások várhatóak Kubában, ugyanis Bush elnök egyik kulcsfontosságú kampánytémája a kubai helyzet megoldása, és májusi fontos beszédében a szigetországgal kapcsolatos terveiről tájékoztatja választóit. A kubai ellenzék arra számít, Castróék ezt a beszédet is arra fogják kihasználni, hogy otthon hangoztathassák: a kubai ellenzék az amerikai imperialistákkal és Bush elnökkel is szövetkezik Kuba lerohanása és elfoglalása érdekében. Természetesen ebből semmi sem igaz. A kubai ellenzéknek nem az erőszakos hatalomátvétel és az ország elfoglalása a célja, hanem a kelet-európai államok békés rendszerváltása a példa. Különösen Szlovákia példája ragadta meg őket, hiszen itt is nagy szerepe volt a katolikus ellenzéknek. Paya sokat emlegette az 1988-as márciusi gyertyás tüntetést, ami szerinte megragadó és példás cselekedet volt. Az ő elképzelése is az, hogy a kubai rendszert békés eszközökkel, folyamatos átmenettel változtassák meg. Viszont Amerikában számos kubai emigráns él, akik már kevésbé ismerik a kubai valóságot, és számukra talán egy radikálisabb megoldás is elfogadható. Hogy néz most ki Kuba? Már a repülőtéren az első benyomásom az volt, hpgy a múltba érkeztem vissza. Az épületek és az ország hangulata az ötvenes évekbeli Szlovákiát idézik. Havannát építészeti emlékei miatt a Karib-tenger gyöngyszemének tekintik, a világ egyik legszebb városa. Csakhogy a csodálatos alkotások olyan állapotban vannak, hogy hozzájuk hasonló állapotú épületeket Szlovákiában is nehéz találni, hacsak nem a roma párokban. A kubai épületek állaga a legelmaradottabb keletszlovákiai cigánytelepek tákolmányait idézik. Az is az ötvenes évekre emlékeztet, hogy Kubában ma jegyrendszer van. Létezik kubai pénz, a pesos, de az élelmiszerüzletekben szinte mindent jegyre adnak. Ennek ellenére gyakran hallani: az országban megfelelő az élet- színvonal. Valóban vannak tehetősebbek is - nem csak a rendszer hatalmasai és haszonélvezői. Sok kubainak az Egyesült Államokban él rokona, tőlük kapnak anyagi segítséget. De hogy hányán vannak, azt nem tudtam felmérni. Az is biztos, hogy rengeteg turista érkezik Kubába, magam is tapasztalhattam, hogy a Párizsból felszálló nagy gépnek a 95 százaléka ausztriai, orosz és más kelet-európai ült, akik üdülni mentek a kubai tengerpartra. A Kelet-Európából érkezők újgazdagok voltak, az osztrákok pedig főleg idősebb férfiak. Nem titok, hogy a turizmus egyik válfaja, a szexturizmus nagyon elterjedt Kubában. Nagyon sok utcalány, sőt utcafiú is látható Havannában, és azt hallottam, hogy éppen az anyagi nyomorúság miatt ez elfogadott pénzkeresési lehetőségnek számít. Nem ítélik el erkölcsileg úgy, mint Szlovákiában. Két bebörtönzött ellenzéki feleségével is találkozott. A politikai foglyok hogyan viselik a kubai börtönt? Ugyanolyan most ott raboskodni, mint amilyen Szlovákiában volt a kommunizmus idejében? Az egyik asszony félje 27 évet kapott egy évvel ezelőtt, a másikét 25 évre ítélték el. Mind a két esetben Paya legközelebbi munkatársairól van szó. Az egyik elítéltet öt hónapig magánzárkában tartották. A zárka másfél méterszer két és fél méteres lyuk, ablak nélkül. Kubában állandóan nyárias meleg van, ott-tartózkodásom alatt 30 fokos napsütésben jártam-keltem. A börtönökben is állandó a fulladt meleg. Ismétlem: a féri öt hónapig volt magánzárkában, ablak nélkül. Hogy meg ne fulladjon, éjjel lefeküdt a cella ajtajához, ahol az ajtó alatt valami levegő jött be. A bánásmód és a hideg kövön való fekvés következtében megbetegedett, és néhány hete megműtötték vese- és epekövekkel. Ő volt az, aki 80 kilósán vonult börtönbe, mára azonban 40 kilóra fogyott le? Igen. A műtét is úgy zajlott, hogy a műtőben 8 rendőr őrizte, ugyanis ott börtönkórházak nincsenek, így egy civil kórház speciálisan átalakított műtőjében operálták. Valamilyen komplikáció miatt gyorssegélyt kellett nyújtani, és amikor szétfeszítették az állkapcsát, eltörték a fogsorát is. A műtét ennek ellenére sikerült, a rab életben maradt. Ám a feleségének sem előtte, sem utána nem volt lehetősége beszélni, találkozni a férjével, a kórházba se engedték be. Mindenről csak a személyzettől, a portástól értesült. A rabok rossz ellátásban részesülnek, és akik nem maradtak magánzárkában, azokat köztörvényes bűnöző közé helyezték, nagy cellákba, ahol az ő zaklatásaiknak, verekedéseknek vannak kitéve. Mindenkit a lakhelyétől a lehető legtávolabb eső börtönbe szállítottak, hogy a hozzátartozók dolgát is nehezítsék. A kapcsolattartás a nullával egyenlő, a leveleket visszatartják, a személyes látogatást bármikor betiltják. Előfordul, hogy a feleség 300 kilométert utazik, hiába, mert az utolsó pillanatban nem engedik a férjéhez. Hozzáteszem: a közlekedés förtelmes, utazási költségre nincs pénz. Ezenkívül az otthon maradottakat, főleg a feleségeket gyakran zaklatják, nyomást gyakorolnak rájuk, sokan elveszítették az állásukat, megélhetési problémáik vannak. Beépített ügynökök, besúgók? Természetesen vannak. Minden totalitárius ország úgy működik, hogy vannak látható és titkos rendőrök. Kuba is ilyen. Oswaldo Paya milyen? Igazi, erős személyiség. Ötvenkét éves, a kubai ellenzék jelentős alakja, van elképzelése arról, mit és hogyan kellene tenni. Nagy szervező. Sikerült újraélesztenie a politikai ellenállást, sokaknak erőt ad. Többször jártam az otthonában, egy külvárosi negyedben lakik, szlovákiai szemmel nézve ez egy nyomornegyed. Vasárnap reggel meglepetésemre azt mondta, menjek el hozzájuk, szentmise lesz a helyi templomban, nézzem meg, hogyan él, milyen a közösségük. Elmentem, és azt láttam, hogy egyszerű, mindenféle külvárosi emberek, munkások nagy szeretettel vették őt körül. A szentmise után felnőttek, öregek, fiatalok veregették a vállát, mindenki érdeklődött, neki is volt mindegyikükhöz érdeklődő, kedves szava. Nem ellenállókat, hanem hétköznapi embereket láttam, náluk nem tapasztaltam szorongást, sem félelmet. Inkább szolidaritást, támogatást, nyugodt erőt sugároztak. Ott értettem meg, Paya miből meríti lelki erejét és optimizmusát, valamint a reményt, hogy lesz ez jobb is. Félt-e, amíg Kubában volt? Szorongtam. Igazán akkor lélegeztem fel, amikor fenn ültem a repülőgépen, és kigurultunk a felszálló pályára. Az utolsó percig volt bennem egyfajta szorongás, hogy még letartóztathatnak. Hazafelé, a repülőtéren hosszú sorban várakoztunk az útlevél- és vámvizsgálatra, és ott jutott eszembe, hogy egy cigarettásdobozban ott felejtettem az egyik ellenálló címét, elfelejtettem megsemmisíteni. Kubában ugyan végig figyeltek minket, mégis voltak pillanatok, amikor úgy tűnt, sikerült lerázni őket, azaz nem tudták pontosan, ki mindenkivel találkoztam. A dobozban maradt cím is olyané volt, akihez nem követtek. Ha viszont megtalálták volna a papírt, talán bajba sodorhattam volna az illetőt. Szerencsére az utolsó pillanatban sikerült megsemmisítenem a kis papírgala- csint. Megettem. A misszió sikeres volt? Egy ilyen látogatás nem változtat az ottani helyzeten, ám erkölcsi segítséget jelent, és erősíti bennük a tudatot, helyes úton járnak, érdemes harcolni. A bebörtönzöttek családjainak eddig százezer korona támogatást sikerült elvinni, ami Szlovákiában is sok pénznek számít, ott azonban annál is többet ér. Kubában a havi fizetés 15-20 dollár, ezért a családonkénti 100-200 dollár óriási segítséget jelent. Nem bánom, hogy odamentem, ez erkölcsi kötelességem volt.
