Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)

2004-03-18 / 65. szám, csütörtök

10 Kitekintő - hirdetés ÚJ SZÓ 2004. MÁRCIUS 18. A robbanásszerűen javuló és gyarapodó városi utak nem tudnak lépést tartani a szaporodó gépkocsikkal, hetente hétezerrel több az autó Pekingben Kínai úton a gyalogos a császár Ha így folytatódik, Peking közlekedése hamarosan összeomlik. S nem a jövő héten, hanem perceken belül. Ül az ember a dugó­ban. Nem olyan dugóban, hogy sorokban állnak az autók, s időnként me­gyünk egy métert. Rendes, komoly, kaotikus dugó­ban. Állunk a keresz­teződésben negyvenen, negyvenfelé. S mindenki ügyeskedik. KRAJCZÁR GYULA Ahol egy centi felszabadul, ott már legalább hárman manőverez­nek. Aki eddig balra tülekedett, az most a centi hatására úgy dönt, hogy mégis jobbra menne, a másik fordítva, s háromból egy biztos, hogy száznyolcvan fokban meg akar fordulni. Tétlenségre kárhoz­tatott kollégáink pedig nyomják a dudát. Azért nem mondom, hogy már összeomlott volna a közlekedés, mert előbb-utóbb aztán mindig át- vergődjük magunkat egy másik du­góba. De mindennap ott az esély, hogy végleg beleragadunk. Telje­sen megtelik a város, s akkor csak úgy tudunk mozdulni, ha valaki a szélén önfeláldozóan kiautózik, s akkor keletkezik egy autónyi hely. De ez egy kínai sofőr esetében el­képzelhetetlen. S akkor majd ki­szállunk, s gyalog hazamegyünk. Persze, csak ha felszólít rá a rádió. Hetente hétezerrel több az autó a városban. Kínában, ahol a látszat szerint mindenre számítanak, min­dent kikísérleteznek, mindent pre­cízen szabályoznak, mindent apró­lékosan megterveznek, szóval Kí­nában az emberek gyarapodása csapást mért a népi tervezőkre, a robbanásszerűen javuló és gyara­podó városi utak nem tudnak lé­pést tartani a szaporodó autókkal. S természetesen úgy érezzük, hogy a népi tervezők mértek csapást ránk. Nem működnek a régi típusú diadalok. Bejelentik, hogy átadták teljes hosszában Peking úgyneve­zett ötös számú körgyűrűjét, s ez majd elviszi a négyes gyűrű forgal­mának is a húsz százalékát. Ülök a négyesen a dugóban, vizionálom ezt a húsz százalékot, s kínomban nevemi kezdek: egy gyalogos még akkor is rám fog verni százon vagy negyven métert. Pedig már a né­gyes körgyűrű is több mint hetven kilométer hosszú. Mindegy, nagy erőkkel épül a hatos, s most bejelentették, hogy ti­zenöt sugárúttal kötik össze a körgyűrűket. Semmi részlet, de mi­vel ezek az utak ma is léteznek, mindenki arra gondol, hogy a gyorsforgalom céljára felviszik azo­kat a magasba. Ezzel szépen felzár­kózunk a rideg, keményre főtt ázsi­ai csodavárosokhoz, de sajnos nincs mit tenni. Sok ember, sok au­tó, sok káromkodás. Van még egy dolog, ami nem tud a motorizációval lépést tartani: az autóvezetés. Kína valószínűleg vi­lágelső az új vezetők, ahogy ők mondják, az új kezek arányát il­letően. Tény, hogy ez emancipációs siker, csak épp életveszélyes. Fő­képp egy olyan populációban, ahol a „rutinos” vezetők, mi több, a taxi­sok sem tudnak rendesen vezetni a mi fogalmaink szerint. Talán nem véletlenül, egészen elképesztő sza­bályokkal is próbálkoznak a ható­ságok. Ha van egy baleset, amely­nek érintettje egy autós és egy gya­logos, magyarul elütöttem valakit, függetlenül attól, hogy pontosan mi történt, az autós a felelős. A la­pok és a hivatalos személyek ezt a gyalogosok élethez való jogával magyarázzák. Még szerencse, hogy enyhítő körülmény, ha egyér­telműen a gyalogos volt a hibás. (Egyetlen kivétel van, ha a gyalo­gos szándékosan vetette magát az autó elé, vagy mert öngyilkos akart lenni, vagy mert így akart szert ten­ni egy kis extra jövedelemre.) A helyzet bonyolultságához tud­ni kell, hogy azt az egyszerű szisz­témát, miszerint a gyalogosok a járdán, az autósok pedig az úttes­ten közlekednek, még nem sikerült maradéktalanul érvényesíteni. Hogy remegő lábú öreg néne óva­kodik át az autópályán, az teljesen kalkulálható esemény. Hogy min­denki toronyiránt közlekedik, az vagy genetikai adottság, vagy ef­fektiv előírás, annyira következete­sen valósítják meg. Ennek megfe­lelően az autósok hatalmas ívek­ben kerülgetik a gyalogosokat, s alapeset, hogy egy autó így két sá­vot foglal el. Van egy ennél is bosszantóbb probléma-megoldási mód: ha hirtelen alakul ki új szitu­áció, megállnak. Megáll, elemez, majd lassított felvételként elindul. Ilyenkor mindig dudálni kell, ha mi magunk továbbhaladunk, hogy vegye észre, megjelenésünk újból változtatott a szituáción, s beható analízise során ezt is figyelembe kell vennie. A kínai dudaszónak egyébként éppen ez az értelme: vi­gyázz, pajtás, jövök! Az otthon ho­nos, „anyád” tartalmú dudálás itt nem ismeretes. Ahogy igazából maga az anyázás sem jellemző. Bé­késen ülünk az autóban, kerülge­tünk, dudálgatunk, nyomulunk, kifejezetten pofátlan dolgokat művelünk, de nem veszekszünk. Az megy, aki tud, arra, amerre tud. Nem állunk meg a gyalogosnak, nem engedjük be egymást, betolu­lunk a legkisebb helyre is, de nem üvöltünk duzzadó nyaki erekkel a letekert ablakon át. A kínai közlekedés természete­sen kiszámítható bizonyos határok között. Ha például jobbról feltűnik egy autó, amely várhatóan rá akar hajtani az útra, száz százalékig biz­tosak lehetünk benne, hogy ezt fé­kezés nélkül meg is teszi. Ami bi­zonytalan, hogy az út szélétől szá­mított második sávba fog bevágni, vagy mindjárt a harmadikba. A szélsőt valahogy nem kedvelik. Ha az autópályán megelőzünk valakit, de nem hagyjuk el gyorsan, hanem csak úgy elékeveredünk, az biztos, hogy visszaelőz. Addig hatvannal ment, de száznegyvenig képes a versenyre. Amúgy nem siet, nem is szeretne nagyon tartósan koncent­rálni, de azt nem kedveli, ha me­gelőzik. Ugyanebből a mentalitás­ból fakad, hogy senki nem szeret a jobb oldali sávban menni, mert az snassz. Komoly arc legbelül megy, hetvennel, minimum folyamatosan indexel, de az igazán kreatívak a vészvillogót szeretik. Autópályán tartósan egyébként sem lehet igazán gyorsan menni. Tipikus forgalmi helyzet, hogy túl­pakolt, irdatlan hosszú teherautók negyvennel előznek még túlpakol- tabb, még irdatlanabb hosszú, harminccal haladó teherautókat. S mivel a legtöbb kínai sofőr még nem gondolkodott el komolyab­ban azon, miért is lehet tükör az autó oldalára szerelve, ez a szituá­ció bármely pillanatban kezdetét veheti. Mindezzel együtt a kínai közle­kedés a legutóbbi időkig nem volt félelmetes. Mások a törvények, de ha megismered, már kiszámítható­ak. Ha az ember felvette az ő arcu­kat, onnantól boldogult, hiszen ők is boldogultak. A robbanásszerűen megnőtt forgalom most azonban mindent megváltoztat. Egy adat szerint a holdújévi ünnepek első napján annyian vannak az utakon, mint az USA teljes lakossága. S bár az országban lenne hely, annyi út azért nincs. Szokatlan helyzet: kapkodnak a hivatalosok, összev­issza beszélnek, mindenki szakért, horribile dictu, sajtóviták zajlanak. Senki se tudja, hogy ebből mi lesz. Peking, 2004. január Aktivisták százai tűnnek fel éjszakánként, hogy üzeneteiket hátrahagyják Reklámháború a párizsi metróban aj <u < www.peugeot.sk / ps­Q - ~Q Az egyedülálló ajánlat március l-jétől 31-ig, a Partner Furgon, Expert és Boxer Furgon haszongépjárművek egyes modelljeire érvényes. A rendkívüli akcióról, valamint a ha­szongépjárművekre vonatkozó további kedvezményekről részletes tájékoztatást kap a Peugeot márkakereskedőknél. PROFI A PROFIKNAK. MTI-DPA „Angyalok eladók?” - olvasható fekete betűs írással egy légies sző­keség mellett. A provokáló mon­dat arra hivatott, hogy elrontsa a pasztell színű nagy fotó hatását és jelezi, hogy a reklám párizsi geril­lái megint lesújtottak. A fehér ru­hás szőkeség eredetileg a La­fayette áruház reklámjának ké­szült, a kézírásos mondat azonban nevetségessé teszi szándékolt mondanivalóját. A reklámok ellenzőinek százai tűnnek fel éjszakánként Párizsban -és más francia városokban, hogy üzeneteiket hátrahagyják a rek­lámplakátokon. Egyes megjegyzé­sek közvetlenek és provokálóak: ,,A reklám butít”, „Csak a pénzün­két akarjátok”, vagy egyszerűen csak ennyi: „Túl sok a reklám”. A Nouvelles Frontieres utazási irodának arra a reklámjára, amely „szabadságot ígér pálmafák alatt a strandon”, ráírják, hogy „Csak a fo­gyasztást, a fogyasztást, a fogyasz­tást tartjátok szem előtt”. Arra a plakátra pedig, amelyen félmezte­len popsztárocska fellépésével csa­logatják a közönséget zenei ren­dezvényre, ezt a megjegyzést írják: „Milyen obszcén. Inkább jó zene kellene”. A reklámok francia ellenzői tervszerűen járnak el. Híveket ta­lálnak baloldali beállítottságúak, zöldek és a kapitalizmus ellenzői­nek soraiban. „A reklám nem léte­ző világot beszél bé nekünk. Gátol minket abban, hogy a valós dol­gokkal törődjünk. A reklám a tota­litárius kapitalizmus üzemanyaga” - vélekedik Louis, az aktivista. A reklám elleni küzdelem az anarchista paradicsomon, Pári­zson kívül vidéken is folyik a pol­gári fellegvárnak számító Lille-től egészen a filmfesztiválok városáig, Cannes-ig. A reklámok kihelyezői azonban nem ismernek tréfát. Brigádok árasztják el a párizsi metró állomá­sait, hogy leragasszák a fotókra és tablókra írt reklámellenes szöve­geket. Emellett már 62 reklámel­lenző került kézre, és a reklámfelü­letek értékesítésével foglalkozó Métrobus cég összesen 980 ezer eurót követel tőlük. A reklámok ellenezői viszont a bírósági tárgyalást arra akarják fel­használni, hogy lejárassák a reklá­mok világát. Végül is a szellem és a kultúra áruba bocsátásáról van szó - mondják. „A polgároknak újból saját gondolataik uraivá kell lenni­ük” - érvel Louis. UP 1527 A reklámok kihelyezői nem ismernek tréfát, újabb és újabb fotókat és plakátokat ragasztanak ki (Képarchívum) (Képarchívum) Sok ember, sok autó, sok káromkodás

Next

/
Thumbnails
Contents