Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)
2004-03-18 / 65. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2004. MÁRCIUS 18. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7-Hát nem te mondtad, asszony, hogy mindenhova több nőt kell bejuttatni? (Peter Gossányi rajzaj A „csak nem megmondani az igazat” taktika rossz fegyverként visszafelé sült el GLOSSZA Jogvédelem tévúton KOCUR LÁSZLÓ A jogvédők nagy, fekete autókkal járnak. A jogvédőkön nyugati öltöny van, olyan, amilyent a komoly emberek viselnek. Nyakkendőtűjük árából egy héten át jól lehetne tartani egy éhező roma családot, amelynek a jogait védik. De ne legyünk demagógok, a folyamatos jogbiztonság fontosabb, mint hogy ma éppen van-e mit enni. A minap is egy üyen jogvédőt hallgattam. „Honnan szerzik az információikat? Munkatársaik a terepen dolgoznak?” - kérdezte valaki a közönség soraiból. Nem, de folyamatos telefonkapcsolatban vagyunk, hangzott a sokakat megdöbbentő válasz. A Szlovákiában dolgozó nemzetközi jogvédők jó része azért nem fogja soha megoldani a romakérdést, mert még soha nem láttak romát Legfeljebb fényképről, egy elegáns, légkondicionált konferenciateremben. Komárom nem felesleges KASZÁS PÉTER „Magyarország európai uniós csatlakozása után minden szlovák állampolgár akadály nélkül tanulhat Budapesten, Győrben vagy Miskolcon. Komárom teljesen felesleges” -jegyzi meg a Selye János egyetemre utalva Lubos Palata a Pravda március 6-i számában. A Finn Köztársaságban, ahol a lakosságnak 6%-a svéd, három svéd nyelvű felsőfokú intézmény is működik. Ezek közül csupán az Abo Akade- mi-n 8000 diák tanul. A finnországi svédeknek emellett több kétnyelvű egyetem is rendelkezésére áll, melyeken a hallgatók maguk választhatnak: a kisebbség (svéd) vagy a többség (finn) nyelvén kívánják hallgatni az előadásokat. Mindez annak ellenére van így, hogy bármelyik finn állampolgár akadály nélkül tanulhat Stockholmban, Mal- möben, Göteborgban vagy Uppsalában. Palata érvelése tehát hibás. Kisebbségi nyelven működő egyetemekre - a finnországi Aboban, a dél-ti- roli Bozenben és Komáromban egyformán - szükség van. A terror Spanyolország és a világ gyászol. Spanyolország, de Európa nagyobb (és demokratikusabb) része is átélte a privát szeptember 11-ét. A kétszáz áldozat mellett azonban a világ politikusai egy másik spanyol hulla sorsa felett törhetik fejüket. A hulla természetesen politikai értelemben értendő, de Jósé Mária Aznar sorsa valóban megérdemel pár gondolatot. JARÁBIK BALÁZS Egyre nyilvánvalóbb, hogy a terroristák igazi célja nem az elrettentés, hanem a politikai bosszú volt a madridi robbantással. Egyszerűen úgy büntették a néppártot (Partido Popular) és Aznart az iraki háborúban való részvételért, hogy a választás előtt három nappal szervezték meg minden idők legvéresebb európai terrorakcióját. A tíz felrobbant bomba hatása nem is lehetett volna nagyobb a spanyol választókra. A négy évvel ezelőttihez képest közel nyolc százaléknyival több szavazó előnyben részesítette a spanyol katonai részvételt ellenző szocialistákat. Bár ez logikusan hangozhat, a dolog mégsem ennyire egyszerű. A szocialisták végső győzelméhez ugyanis kellett Aznar élete talán legnagyobb politikai hibája. Kizálogikája rólag a pártján belül is csak „kis diktátornak” becézett leköszönő kormányfő dönthetett arról, hogy megpróbálják,kihúzni” a terrortámadás és választások közötti három napot anélkül, hogy informálnák a spanyol közvéleményt a támadás elkövetőiről. Csakhogy a spanyolok nem estek a fejükre, ezzel a lebegtető taktikával a néppárti kormánynak sikerült felbőszítenie a választókat. Az ETA elleni - mint kiderült, igazi bizonyíték nélküli - politikai célzatú gyanúsítások tehették fel a pontot az i-re. Azóta kiderült, hogy egy marokkói gyanúsítottat már szombaton elfogtak, az iszlám szövegeket a gyanús teherautóban még a merénylet napján felfedezték, és más hasonló nyomok is akadtak. Ráadásul a merénylet kivitelezése eleve nem az ETA-ra vallott, márpedig ezt Spanyolországban már az általános iskolások is ismerik. A „csak nem megmondani az igazat” taktika rossz fegyverként Aznar kezében sült el. A terror elleni harc a madridi merénylettel azonban újabb dimenzióba lépett: a probléma már nem csupán katonai-biztonsági, hanem immáron politikai. Az al- Kaida stratégiai szervezet: már a kenyai amerikai nagykövetség kiválasztásában is az egyik domináns elem a nagykövet neme volt. Feltételezték, hogy egy női diplomata halála sokkal nagyobb visszhangot vált ki az erre rendkívül fogékony amerikai médiában. Cinikus, igen, de hatékony. Sajnos. Mint ahogy a madridi merénylet is rendkívül hatékonynak látszik - politikai szempontból. A szocialisták vezetője, Jósé Zapatero máris visszahívná az Irakban állomásozó spanyol csapatokat. Az eddigi hivatalos koalíciós politikai vonal azt hirdette, hogy a terror győzelme lenne bármilyen meghátrálás Irakból. Gyávaság? Nem. A választók akaratának tiszteletben tartása, így megy ez a demokratikus országokban. így viszont úgy tűnik, hogy a terroristáknak sikerül az, ami Franciaországnak, Kínának vagy Oroszországnak a hidegháború óta nem. Ez pedig az egyetlen szuperhatalom és az arra épülgető új vüágrend (politikai) megkérdőjelezése. Az új világrend, amelyhez az Egyesült Államok adja a katonai és politikai hegemóniát, és ahol az európaiak és Amerika fizeti az újjáépítés számláit. Ahogy ez történt Boszniában, Koszovóban és Afganisztánban. De nem ez történt Irakban. Az amerikai kormányzat sajnálatos ignoranciája és arroganciája nem tudott igazi, egyöntetű koalíciót összekovácsolni az iraki probléma köré. Tény, hogy jobb a vüágban Szaddám nélkül, de a politikában nem lehet hosszabb távon a félrevezetésre építeni. Ugyanez az őszinteség és a választók iránti tisztelet hiányzott Aznar utolsó döntéséből is. Fatális hiba lett belőle. Megszívlelendő sztori. Akár idehaza is. VISSZHANG Válasz Zvolenszky Gabriella vádaskodására Mi, elnökségi tagok, a PRO PATRIA tagjai nevében felszólítjuk a tisztelt képviselőasszonyt, hogy az újság hasábjain kérjen elnézést az összes PRO PATRIA tagtól azon kijelentései miatt, miszerint a polgármester a PRO PATRIA dolgaival és nem a város dolgaival törődik. Hogyan veszi valaki azt a bátorságot olyan nyilatkozathoz, amelyet a képviselőasszony tett, anélkül, hogy ismerné a szervezet belső működési mechanizmusát. Nagy Dezső polgármester a 2003. márciusában tartott tisztújító közgyűlésen lemondott elnökségi tisztségéről, hogy a város irányításával függetlenként tudjon foglalkozni. Ki kell, hogy jelentsük: a PRO PATRIA nem politizál. Társadalmi és kulturális rendezvények szervezésével próbáljuk elérni azt (amit 12 év alatt szétvert az előző vezetés), hogy az emberek Királyhelmecen és a Bodrogközben újra összejárjanak, beszélgessenek, meijék elmondani a problémáikat. Felvállaltuk, hogy elsőként információs irodát nyitunk (mellesleg amelynek a bérbevételéről tartott ön- kormányzati szavazásnál a képviselőasszony tartózkodott) a Bodrogközben tevékenykedő civü szervezetek részére, segítve ezzel a szervezetek nehéz és áldozatos munkáját. De lehet, hogy ez a képviselőasszony szerint bűn. Lehet, hogy ez azért bűn, mert ezt a munkát (24 akció a 2003-as évben) nem a CSEMADOK helyi alapszervezete vagy a Magyar Polgári Kezdeményezések Klubja vállalta fel, amely szervezeteknek a képviselőasszony oszlopos tagja. A lehetőség szerintünk mindenkinek adott, csak ki kell használni. Az a benyomásunk, hogy a képviselőasszony egy megkeseredett rágalmazó, aki minden alapot nélkülözve ítél el egy szervezetet, holott a két szervezet, amelynek ő tagja, alig fejt ki tevékenységet. Meg kell kérdezni azokat az embereket, akikkel együtt dolgozott (Csemadok, színjátszó csoport), mi a véleményük róla és munkájáról. Nem a régi sérelmek emlegetésével és nem az uszítással kell magunkról hallatni, hanem munkával, munkával és munkával elért sikerek által kell, hogy egy egyén vagy egy szervezet hallasson magáról. Mi az ügyet ezzel lezártuk. A jövőben üyen alattomos vádakra nem kívánunk reagálni, és mindenkit arra kérünk, hogy az elvégzett munka alapján mondjon véleményt egy emberről vagy egy szervezetről. A PRO PATRIA elnökségének tagjai KOMMENTÁR Minek a többség? NAGY ANDRÁS Robert Fico szerint Ivan Miklós a szakadék szélén áll, s tegnap csak az mentette meg, hogy a leváltását kezdeményező javaslat nem volt jól előkészítve. A Smer éppen ezért továbbra sem mond le arról, hogy visszahívják a pénzügyminisztert, de legközelebb valószínűleg csak az EU-csatlakozás után próbálkozik meg ezzel. Hasonló szellemben nyilatkozott a történtekről a HZDS is, Miroslav Maxon, a javaslat beterjesztője szerint szó sem volt Vladimír Meciar politikai kampányáról, s bár a céljukat nem sikerült elérniük, azért mégiscsak örülnek a 62 szavazatnak. Milyen következtetéseket vonhatunk le ebből a szavazásból? Az ellenzék még mindig nem képes 76 szavazatot összeszedni egy komoly döntéshez. Bármennyire is elégedetlenek Ivan Miklós tevékenységével, nem bírnak egységes álláspontra helyezkedni. Ivan Simkóék valószínűleg a mai napig nem bírják eldönteni, valójában mit is képviselnek a parlamentben. A szavazás előtti utolsó mondata Simkónak az volt, hogy nem szavaznak úgy, ahogy a HZDS kívánja, de úgy sem, ahogy Dzurinda akarja. A nevükhöz híven szabadon fognak dönteni. Ehhez képest nem vettek részt a szavazáson. Szabadnak szabad döntés, de valószínűleg nem ettől lesznek az igazság bajnokai. Attól függetlenül, hogy most az egész cécó Meciar kampányának része vagy sem, azért lassan már itt volna az ideje, hogy esetleg véleményt nyilvánítsanak. A harmadik következtetés számomra az, hogy Mikulás Dzurindának egyre inkább sikerül a lehetetlen: képes úgy kormányozni, hogy közben nem rendelkezik többséggel. A piszkálódó jellegű kisebb törvényjavaslatokon kívül az ellenzéknek egyelőre nem sikerült egyszer sem bemutatnia, hogy többsége lenne a parlamentben, sőt most, amikor elindulhatott volna a lavina, félúton megállt az egész. A parlamenti szavazási mechanizmus valójában nem feketefehér. A tartózkodásokkal, a nem szavazásokkal lehet üzengetni. Az MKP is ezt tette tegnap, amikor tartózkodott. A magyar képviselők nem elégedettek teljesen Ivan Miklós reformjával. Nyilván több dolog nem tetszik nekik benne. Hogy pontosan hol akarnák szelídíteni, egyelőre csak a nyugdíjasok kompenzálásánál láttuk, de reméljük, hamarosan több konkrét javaslat is megjelenik. Egyesek szerint politikai patthelyzet alakult ki Szlovákiában, ugyanis sem az ellenzék, sem a kormány nem képes stabil többséget biztosítani magának. Szerintem Mikulás Dzurinda éppen azt mutatja meg, hogy megfelelő egyezségekkel nyugodtan lehet az abszolút többség hiányában is vezetni egy országot. JEGYZET Hivatalnokok döntenek? PÉTERFI SZONYA Az egészségügy olyan, mint a foci. Mindenki ért hozzá és kibicel is annak rendje és módja szerint. Szlovákiában a rendszerváltás óta a kormány, a parlament és mindazok, akik részt vesznek az ellátás szervezésében (tehát a szakminisztérium, a megyei ön- kormányzatok és persze az egészségbiztosítók), próbálják megrendszabályozni a fránya orvosokat, akik mást sem tesznek, mint hogy drága orvossággal kezelik a betegeket. És mert a betegellátásra szánt anyagiak nem fedik a kiadásokat, sőt a gyógyszerkiadások a költségvetés majd 40 százalékát teszik ki, megegyezés született a gyógyítók és a biztosítók között arról, hogy ezentúl megszabják a dokik havi gyógyszerkeretét. A fehérköpenyesek fogcsikorgatva veszik tudomásul a rájuk erőszakolt szabályozást, de feltehetőleg csak addig, amíg a keret túllépése miatt nem büntetik meg őket. Más kérdés, hogy vajon jogában áll-e a hozzá nem értő tisztségviselőnek, képviselőnek és hivatalnoknak az orvos munkájának felülbírálása akkor, amikor a törvény kimondja: a beteg ellátásáért az orvos felel. Esküje és az alkotmány szerint is köteles a tudomány legújabb ismeretei alapján, a legkorszerűbb diagnosztikai és kezelési eljárások igénybevételével megfelelően gyógyítani, az egészségbiztosítás terhére. Az egészségügyi törvényekben és az alkotmányban szó sincs arról, hogy a beteg ellátásánál elsősorban a gazdasági szempontokra összpontosítson. Érthető a lakosság 66 százalékának gyógyköltségeit térítő Általános Egészségbiztosító korlátozásokat célzó igyekezete, hiszen a képviselők kötelezték a kiegyensúlyozott, vagyis adósságmentes költségvetésre. Miközben az illetékesek a nagy pénztelenség miatt kígyót-békát kiabálnak egymásra (olykor jogosan!), azok, akik megalkotják és jóváhagyják az egészségügyi törvényeket, szemérmesen elhallgatják: az ágazat legnagyobb adósa maga az állam. Ugyanis mindazok, akik dolgoznak, évente minimum 15 ezer koronát fizetnek az egészségbiztosítók számlájára, míg az állam, az általa biztosítottakért - nyugdíjasok, gyerekek, kismamák stb. - csupán évi ötezret. Ezért valakinek lakolnia kell. A miniszter állítása szerint a parlamenti vitára váró egészségügyi törvények be- tegközpontúak, nem terhelik tovább az érintetteket. Ami azért is hihetetlen, mert senki nem beszél arról, mikor s egyáltalán rendezi-e adósságait az állam.
