Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)

2004-03-10 / 58. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2004. MÁRCIUS 10. ZeneZóna 13 Hat dal debütált a kislemezlista első tízes mezőnyében; a nagylemezek összesítésének élén nincs változás Anglia: Britney legyőzte Kylie-t Tavaly novemberben, ugyanazon a napon jelent meg Kylie Minogue és Britney Spears új nagyle­meze, s ezzel kezdetét vet­te az év legnagyobb ver­senyfutása, a fél világ azt figyelte, hogy melyik éne­kesnő albuma iránt mutat­kozik nagyobb érdeklődés. Ám végül mindkettő sikere messze elmaradt a várako­zásoktól. slágerbSta Sőt, Kylie lemeze, a Body Language az egész világon meg­bukott, míg Britney korongja, az In The Zone csak Európában, az amerikai közönségnek tetszik, a tengerentúlon már közel három­milliót eladtak belőle. Kylie nemrég egy interjúban el­mondta, hogy nem jelentenek számára túlzottan nagy csalódást az eladási mutatók. „Nem lehet az ember állandóan a csúcson. Ter­mészetesen örülnék, ha elképesz­tő eladási adatokról tudnék be­szélni. Remélem, a következő le­mezem ismét elnyeri a rajongók tetszését.” Az elmondottak ellené­re a mai napig bizakodik abban, hogy a közönség még felfedezheti az albumát. Nagy reményeket fű­zött a Body Language tengerentú­li megjelenéshez, mivel ott ké­sőbb, februmrfozepén adták ki, de a lemez ArrigriUában is csak két hétig szerepelt jjíz ifodási lista el­Britney Spears ső százas mezőnyében, eddig mindössze 100 ezer darabot ad­tak el belőle. Ez hatalmas bukás, az előző lemeze, a Fever már az első hetekben túlszárnyalta az egymilliós eladási határt. Britney Spears szintén eléggé peches korszakát éli. Az utóbbi hónapokban sokan elfordultak tő­le, lemezei iránt egyre kisebb az érdeklődés, fokozatosan veszít a népszerűségéből. A közelmúltban több alkalommal is lencsevégre kapták részegen, ami szintén szál­ka a közvélemény szemében. A házasságkötését és annak érvény­telenítését övező médiafelhajtás már éppen lecsendesülőben volt, amikor az MTV bejelentette, hogy csak este tíz óra után sugározza a Toxic videoklipjét, mivel az a csa­torna megítélése szerint túlságo­san erotikusra sikerült. Britney közveden környezete mindent megtesz azért, hogy megmentse a sztár karrierjét és őt magát is az összeomlástól. „A szülei közölték vele, itt az ideje, hogy talpra áll­jon, és visszatérjen a hagyomá­nyos értékekhez. Ráébresztették arra, hogy az Isten az egyedüli gyógyír a problémáira. Britney most a keresztény vallásban kere­si a kiutat” - nyilatkozta egy bennfentes a brit Daily Mail nevű bulvárlapnak. Érdekes módon maga Kylie is kiállt vetélytársnője mellett, együttérzését fejezte ki iránta, és biztatta karrierjének folytatásában. „Drukkolok neki, mert én is megtapasztaltam azt, amit ő; a hatalmas sikert és a nagy csalódást, amikor egyik pillanat­ról a másikra elfelejtenek. Az semmit sem jelent, hogy az új al­buma gyengébben fogy az előző­eknél, kemény munkával és kitar­tással újra a csúcsra kerülhet” - mondta. A szakértők és a rajongók egy­aránt nagy érdeklődéssel várták az e heti angol kislemezlistát, mi­vel a két énekesnő ismét megmér­kőzött egymással. A párharcból Britney került ki győztesen, négy év óta a Toxic az első dala, amely a brit kislemezlista élén nyitott. Legutóbb 2000 májusában, máso­dik albumának első kislemezda­lával, az Oops!... I Did It Again cí­művel tudott a lista élén debütál­ni. Tehát még valóban nem kell őt leírni, hiszen mostani sikere ré­vén minden bizonnyal Európában is visszakerül a figyelem közép­pontjába az In The Zone című al­buma, javulhatnak az eladási mu­tatói. Kylie új felvétele, a Red Blooded Woman pedig az összesí­tés ötödik helyét szerezte meg. A dal társszerzői: Johnny Douglas és Karen Poole. Kylie-t nagy meglepetésre nem­csak Britney, hanem DJ Casper új­donsága, a Cha Cha Slide és a két- három éve a karrierjének mély­pontján lévő George Michael is megelőzte. Jövő héten jelenik meg a görög származású énekes sokszor elhalasztott albuma, a Patience, ennek beharangozója a negyedik helyen nyitott Amazing című felvétel, amelyet az európai rádióállomások többsége már ja­nuártól nagy rotációban játszik. Akárcsak a fent említett Kylie-dal, az Amazing megírásában is Johnny Douglas segédkezett. Az elmúlt évek kudarcai után a sztár ismét visszatért a jól bevált dal­szerzőkhöz, Johnnyval is dolgo­zott már, olyan nagy George Michael-slágerek fűződnek a ne­véhez, mint a Fastlove vagy az Outside. Azt azonban lehetetlen megjósolni, milyen fogadtatása lesz az új lemezének, (péjé) George Michael ANGLIA - KISLEMEZEK Helyezés Múlt hét Előadó Dalcím 1. New! Britney Spears Toxic 2. New! DJ Casper Cha Cha Slide 3. 1. Peter Andre Mysterious Girl 4. New! George Michael Amazing 5. New! Kylie Minogue Red Blooded Woman 6. 2. Jamelia Thank You 7. New! Beenie Man Featuring Ms Thing Dude 8. New! BLink-182 I Miss You 9. 6. OutKast Hey Ya! 10. 3. Westlife Obvious Kylie Minogue ANGLIA - NAGYLEMEZEK Helyezés Múlt hét Előadó Lemezeim 1. 1. Katie Melua Call Of The Search 2. 2. Norah Jones Feels Like Home 3. New! Zero 7 When It Falls 4. New! Jamelia ThankYou 5. 3. Jamie Cullum Twentysomething 6. 6. Black Eyed Peas Elephunk 7. 5. No Doubt The Singles 1992-2003 8. 8. OutKast Speakerboxxx/The Love Below 9. 4. Duran Duran Greatest 10. 16. Will Young Friday's Child HETI? ♦ A Garbage tagjai elkezdtek dolgozni a következő stúdióle­mezükön, de a korong várhatóan csak 2005-ben kerül a boltokba; a produceri feladatokat ezúttal nem a zenekar, hanem egy „kül­ső” szakember, John King látja el. ♦ Szombaton a budapesti Kör­csarnokban tartja Puerto Rico cí­mű lemezének bemutató kon­certjét a Fiesta; ugyanezen a na­pon koncertezik a Petőfi Csar­nokban a Hooligans, a Szenzá­ció!!! című lemez anyagát láthat­ja a közönség. ♦ A New York-i Beastie Boys tag­jai a napokban bejelentették, hogy a hatodik nagylemezük a tervek szerint még a nyár folya­mán a boltokba kerül. • ♦ Közös klipet forgatott Beyoncé és Usher a Naughty Girl című da­lukhoz, amely az énekesnő szó­lóalbumán hallható, ám a video nagyon erotikus, így kicsi a való­színűsége annak, hogy napköz­ben látható lesz az eredeti, cen- zúrázatlan változatban. ♦ A magyar kislemezlistát a Unique új albumának második dala, azTÍton vezeti, míg a rádió­állomások legjátszottabb felvé­tele a Lét The Sunshine In a Milk And Sugar előadásában. ♦ Még ebben a hónapban megje­lenik maxi cédén a Love Will Come Through című Travis- felvétel, amelyet tavaly novem­berben az internetről már letölt­hettek a rajongók; a bevételt a gerincsérülést szenvedett embe­rek gyógyítására létrehozott ala­pítványnak utalta át az együttes. ♦ Az egyszercsak nevű magyar zenekar A végtelen futam című dögös, rockelemekkel átszőtt dal­lal harangozza be a második le­mezét. A felvételhez készült videoklip főszereplője Kokó. (p) HÍRSZOLGÁLAT Májusban jön Lenny Kravitz lemeze Az énekes már fel­csigázta a rajongók érdeklődését, azt nyi­latkozta, hogy külön­leges zenei csemegé­vel rukkol elő. A Baptism című albu­ma május tizennyol- cadikán kerül a bol­tokba, Lionel Richie és Jay-Z is közremű­ködik rajta. A korong beharangozó felvéte­le, a Where Are We Runnin’? április ele­jén jut el a rádiókhoz. Lenny legutóbb 2000-ben adott ki új dalokat tartalmazó nagylemezt, (z, p) Prince elbúcsúzik a régi slágereitől A szebb napokat is megélt zenész az utóbbi időben a rajon­gók nagy bánatára a fellépésein mellőzte a régebbi slágereit, amelyeknek a hírnevét köszönheti. A napokban mégis úgy dön­tött, hogy a soron következő világkörüli turnéján szinte kizáró­lag ezeket a dalokat fogja játszani. A rajongók azonban ezek után örökre lemondhatnak erről az élményről, mivel soha töb­bet nem adja elő a régi slágereit. „Egy idő után megunja az em­ber, hogy minden egyes koncertjén ugyanazokat a számokat kell előadnia. A legjobban a Purple Rain fog hiányozni, sok kel­lemes emlékem van a dallal kapcsolatban” - nyilatkozta. El­mondta azt is, hogy elkészítette az új nagylemezét, s ezzel kap­csolatban is tett egy váratlan bejelentést. „Tárgyaltam az összes nagy lemezkiadóval. Arra gondoltam, hogy közösen jelentessék meg a korongot, amelynek bevételeiből egyenlő arányban ré­szesülnének.” Prince a kilencvenes évek közepén hagyta ott a Warnert, miután vitába keveredett a cég vezetőivel. Ennek ellenére hosszú időn ke­resztül úgy tűnt, hogy az új albuma ismét a Warnernél lát napvilá­got, de a jelek szerint mégsem... Szerinte az is előfordulhat, hogy a koncertjeire legalább négy jegyet vásárló rajongók ingyen meg­kapják a lemezt. Ha nem így alakulnának a dolgok, azon sem kell csodálkozni, Prince elég gyakran megváltoztatja a véleményét... (z, p) Utolsó simítások az R.E.M. korongján A trió jelenleg a Bahamákon dolgozik, lassan végeznek az új nagylemez stúdiómunkálataival. Michael Stipe szerint a csodála­tos környezet a legjobbat hozta ki belőlük, a 2001-es stúdióalbu műk után egy olyan anyagot készítettek, amely könnyen a végletek lemeze lehet. „Vagy nagyon-nagyon csendes, nyugodt, vagy retten­tően hangos, kemény dalok lesznek rajta. A huszonkét nóta közül már tizenhattal készen vagyunk, és lassan el kell döntenünk, me­lyek kerülnek fel a cédére, milyen legyen a végső hangzás. Szeret­nénk minden idők legjobb R.E.M.-albumával kedveskedni a rajon­góknak” - nyilatkozta Stipe, majd hozzátette, hogy az új korong valamikor ősszel kerül a boltokba. A frontember azt is elmondta, hogy a lemez megjelenését követően szinte azonnal világkörüli turnéra indulnak, (z, p) MAXIAJÁNLÓ Vision: Valami más... A nemzetközi j minták alapján a {VISIOTT közelmúltban a magyar kereske­delmi tévécsa­tornák is bemu­tatták, hogyan születik meg a „sztárcsapat”. Gondolom emlé­keztek, az Üstökös és a Popsztárok című műsorokban kísérhettük figye­lemmel egy-egy formáció létrejöttének minden mozzanatát. A Popsztárok mara­dandóbb élményt nyújtott, mivel az így létrehozott öttagú Sugar & Spice-ot tehetségesebb fiatalok alkották, mint a másikat. Sajnos múlt időben, ugyanis mindkét formáció - akárcsak a hasonló re­cept alapján megalkotott külföldi csapatok - egy lemez után felosz­lott. Az All 4 Love tagjai eltűntek a popzene süllyesztőjében, csak­úgy, mint a Sugar & Spice fiúi. A lányok viszont nem adták fel. A Szepsiből származó Kovács Karín társával, Bogáth Emesével meg­alapította a 2Hot nevű duót, amely ugyan eddig nem sok vizet za­vart, míg a dunaszerdahelyi Molnár Márta a Vision énekesnője lett. Rajta kívül egy másik lány, Eszter és Sztevanovity Dusán fia, Krisztián alkotja a triót. A Vision bemutatkozó dala, az Énekeld ve­lem! a rádiók kedvence volt, ennek ellenére a nagylemezük iránt egyelőre eléggé gyér az érdeklődés. Remélhetőleg a napokban ki­adott második kislemezdalt is felfedezik a rádiók, s ezáltal végre a trió jobb sorsa hivatott albuma is eljut a közönséghez. A Valami más... slágergyanús dal, de ahhoz, hogy slágerré váljon, feltétle­nül kell a rádiók támogatása! (pj)

Next

/
Thumbnails
Contents