Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)

2004-03-05 / 54. szám, péntek

2 Befektetések Mibe fektessük a pénzünket? Szlovákiában az elmúlt években a banki kamatok drasztikusan csök­kentek, emiatt egyre többen egyéb befektetési formákhoz folyamod­nak. A hazai lehetőségekről Marian Matusoviccsal, a VÚB Asset Management igazgatótanácsi elnö­kével beszélgettünk. MOLNÁR IVÁN Számíthatunk az elkövetkező években egyáltalán valamilyen változásra a banki kamatok esetében? Elismerem, hogy a kamatok rendkívül ala­csonyak, de a helyzet reális felméréséhez fi­gyelembe kell vennünk a hazai viszonyok ala­kulását is. Szlovákiában korábban hozzászok­tunk, hogy a kamatok lényegesen magasabbak voltak. Mára a helyzet változott, és a kamatok jelentősen elmaradnak a pár évvel ezelőtti szinttől. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy az Európai Unióban, ahová két hónapon belül mi is belépünk, a kamatok még ennél is sokkal alacsonyabbak. Mindez meglátszik a hazai bankok devizaszámláin is, ahol a kamatok rendkívül alacsonyak, a dollár esetében példá­ul nulla százalék közelében vannak. Az ala­csony kamatokhoz hozzá kell szoknunk. Ami ez esetben valóban hátrányos, az a magas inf­láció. Emiatt a bankban elhelyezett pénzből származó reális hozam negatív előjelű. A 3 százalékhoz közeli kamatokkal és 7 százalékos inflációval betétjeink évente 4 százalékot ve­szítenek értékükből. Számításaink szerint azonban az elkövetkező években az infláció mértéke fokozatosan csökkenni fog, vagyis a betétek reális hozama is nőhet. Addig is mibe fektessük a pénzünket, hogy az ne veszítsen értékéből? Ahhoz, hogy befektetésünkről helyesen dönthessünk, először is fel kellene mérnünk, hogy pontosan mit is szeretnénk elérni. Mind­ez már csak azért is fontos, mivel a futamidő hossza például befolyásolja az elérhető hoza­mot. Ha nem törekszünk gyors megtérülésre, akkor rizikósabb alapokba is befektethetünk. Ez utóbbiak előnye, hogy a hozam lényegesen magasabb az átlagosnál. Mindez a gyakorlat­ban úgy néz ki, hogy ha olyan fogyasztási cikk­re szeretnénk takarékoskodni, amit minél ha­marabb szeretnénk megvenni, akkor előnyö­sebb egy standard bankbetétbe vagy egy pénz­ügyi alapba fektetni a pénzünket. Ha három, vagy akár öt éves futamidőt is választhatunk, akkor a kötvényalapot ajánlanám, ugyanígy vásárolhatunk azonban például értékpapíro­kat is. Ha nem törekszünk gyors megtérülésre, és a futamidő meghaladhatja az öt évet is, ak­kor van lehetőségünk a rizikósabb alapokba fektetni pénzünket. Ez esetben a részvényala­pok vagy vegyes alapok ajánlata is vonzó be­fektetésnek számít. Sok függ azonban attól is, hogy mekkora pénzösszeg áll a rendelkezé­sünkre. Ha nagyobb összeget fektetünk be, ak­kor megéri az alapok mellett ingatlanokba is befektetni, amelyek az elmúlt időszakban szin­tén nyereséges befektetésnek számítanak. Mi az a legalacsonyabb pénzösszeg, amit megéri befektetni? Nálunk a legalacsonyabb befektetés ötezer koronás. Személyes véleményem szerint azon­ban legalább 20 ezer korona az az összeg, ami­től kezdve valóban megéri befektetni. Minden időszaknak megvan a kedvenc pénzneme. Jelenleg milyen pénznemet ajánlana a befektetőknek? A hazai lakosságnak azt ajánlhatjuk, hogy ha lehet, szlovák koronában fektessék be a pénzüket. Megfelelő alternatívát nyújtanak azonban az euró bevezetését tervező országok valutái is. Nekünk is van egy alapunk, amely a környező országokba, vagyis például magyar, lengyel és cseh értékpapírokba fektet. Az egyik legjobb piacnak szemszögünkből - a kamatok jelentős különbsége miatt - épp a magyar szá­mít, emiatt ebben az alapban a befektetések 40 százaléka a magyar papírokba irányul. A forint ugyan rendkívül labilis, az elkövetkező idő­szakban azonban arra számítunk, hogy az euróval szemben erősödni fog. A dollár az elmúlt időszakban jelentősen esett. Megéri még egyáltalán ebbe fektetni? Nem minden esetben a jelenlegi árfolyam a meghatározó. Ha például egy szülő a gyerme­két öt év múlva az Egyesült Államokban sze­retné taníttatni, akkor számára megérheti a pénzét dolláralapba fektetni. Igaz, a dollár ár­folyama jelenleg történelmi mélyponton van, ám a következő években ennek nem kell így lennie. Ezekbe mindenképp jobban megéri befektetni, mint a bankok devizaszámláira, ahol a kamat csaknem a nullával egyenlő. Ötéves futamidő esetén ráadásul már megen­gedhetjük magunknak, hogy rizikósabb ala­pot válasszunk. Hol juthatunk bővebb tájékoztatáshoz az alapokról? A legegyszerűbb megoldásnak az számít, ha felkeressük a bankunkat, és rákérdezünk, hogy milyen alapokat kínálnak. Aki megteheti, an­nak megéri felkeresni az Interneten keresztül a témával foglalkozó honlapokat is. Ez utóbbi­nak köszönhetően átfogóbb képet kaphatunk a hazai piac adta lehetőségekről. Az egyik leg­jobb ilyen internetes honlapot a Betétkezelő Társaságok Szövetsége tartja fenn ( www.ass.sk ), amely a befektetési alapokat ve­szi górcső alá. Ahhoz hogy jól döntsünk, fel kellene mérnünk, hogy mekkora rizikót va­gyunk hajlandók vállalni. A rizikósabb alapok esetében ugyanis rövid távon akár veszthetünk is a befektetésen, hosszabb távon azonban a veszteség általában nyereségre fordul. Mind­ehhez kell tanácsot kérnünk a bankokban, ahol a sok „házaló” befektetési tanácsadóval ellentétben, szakmailag is megalapozott taná­csokkal látnak el bennünket. Befektetések Befektetői alapfogalmak szótára Bankszámlabetét - magánszemélyeknek, illetve gazdasági szervezeteknek szóló banki megtakarítási forma. Az igénylő számára a bank egy számlát nyit, melyre éves kamatot hirdet meg. A számlabetétek két fő fajtája a határidős, lekötött betétszámla illetve a taka­rékszámla. A határidős betétszámla előre meghatározott időtartamra szóló megtakarí­tás előre meghatározott összeg erejéig, a taka­rékszámlának viszont nincs lejárata, vagyis nem határozott futamidőre szól, a számla tu­lajdonosa bármikor rendelkezhet pénzeszkö­zei felett, és a betét összege is szabadon vál­toztatható. Betét - betétek a pénzintézeteknél számlán, vagy szerződés alapján elhelyezett pénzek, me­lyekre a hitelintézet kamatot ír jóvá, amit az el­helyezett összeggel együtt, a szerződés feltételei szerint köteles visszafizetni. A legismertebb be­téttípusok: bankszámlabetét, felmondásos be­tét, lekötött betét, takarékbetét, különböző előtakarékossági konstrukciók, illetve nyere­ménybetétek. A legismertebb betét jellegű ok­iratok: betétjegy, kamatozó jegy, pénztátjegy, takarékjegy, értékjegy, letéri jegy, takaréklevél, banki kötvény. Betét célcsoport - a legtöbb betét a magán- személyeket, illetve a gazdasági szervezeteket célozza meg. A kétféle ügyfélkör eltérő igények­kel, eltérő pénzhasználati szokásokkal és külön­böző nagyságú befektethető pénzzel rendelke­zik, így a bank által felkínált lehetőségek is szük­ségszerűen különböznek. Egyes bankok kettő­nél több célcsoportot is megkülönböztetnek, el­térő feltételeket kínálva egyes korcsoportoknak, foglalkozási kategóriáknak, illetve intézménytí­pusoknak (például költségvetési szerveknek, alapítványoknak). Betétszámla - olyan folyószámlához kapcso­lódó betétek, melyek a lekötés nélküliség és a vi­szonylag magas kamat előnyeit egyesítik. Álta­lában meghatározott nagyságú összeg felett, meghatározott mennyiségű és/vagy összegű banki művelet végzésénél kevesebb tranzakció esetén a bankok magasabb kamatot fizetnek a lekötetlen egyenlegre. Éves kamat - a kamatozó hitelintézeti termé­kek egyik legfontosabb jellemzője. Megmutatja, hogy ha pénzünket egy adott betéti konstrukció­ba fektetjük, akkor a bank egy év alatt, mekkora hozamot ír jóvá számlánkon. Felmondásos betét - speciális betétszámla típus, amelynél a számlán elhelyezett pénz után a folyószámla kamatánál lényegesen magasabb hozamot írnak jóvá, a pénzhez való hozzáférés viszont korlátozottabb. A számláról való pénz- felvétel igényét előzetesen be kell jelenteni, a bejelentési határidő bankonként változó, általá­ban 2- 7 nap. A felmondásos betétre használják még a diszpo számla, illetve call számla elneve­zéseket is. Fix kamatozás - a fix kamatozású banki ter­mékek esetében a pénzintézet kötelezettséget vállal arra, hogy a futamidő teljes egésze alatt a szerződéskötéskor meghatározott kamatlába­kat alkalmazza. Folyószámla - a lakossági fizetési forgalom lebonyolítására - megbízások fogadására, telje­sítésére, nyilvántartására és könyvelésére stb. - szolgáló bankszámla típus. A folyószámla lénye­ges tulajdonsága, hogy egyenlege negatív is le­het, azaz a számlatulajdonos automatikus hitel­ben részesülhet abban az esetben, ha erről a fe­lek a számlanyitáskor a bankszámlaszerződés­ben megállapodtak. Futamidő - a futamidő lehet a bank által meghatározott, illetve az ügyfél által megszab­ható. Utóbbi esetben a bank a pénz ténylegesen számlán töltött ideje után fizet kamatot. A fu­tamidő hossza befolyásolja az elérhető hoza­mot. Kamatozó jegy - rövid lejáratú betét jellegű okirat. Látra szóló betét - a alacsonyabb kamatozá­sú betéti típus, a betét tulajdonosa szabadon rendelkezhet számlaösszege felett. Leköthető összeg - az a minimum összeg, melytől betétet lehet elhelyezni az adott banki termék esetében. A betétek kamatozását jelen­tősen befolyásolja a lekötött összeg nagysága, a nagy összegű betétek után általában magasabb kamatot írnak jóvá. Lekötött betét - az ügyfél a szerződésben meghatározott időtartamra kölcsönadja megta­karítását a banknak, amely után az a lekötött összegtől és a futamidőtől függően kamatot fi­zet. A betéttípusok közül a lekötött betétek ka­mata a legmagasabb, lényegesen meghaladja a látraszóló betétek, illetve felmondásos betétek kamatát. A magasabb kamat ára, hogy a lekö­tött betéteket nem, vagy csak a kamat teljes vagy jelentős részének elvesztése árán lehet fel­mondani. Letéti jegy - a letéti jegy bemutatóra szóló, hitelintézetek által kibocsátható forrásgyűjtő ér­tékpapír, melynek maximális lejárati ideje 3 év (A legelterjedtebb futamidő 1 év, a kamatozás általában fix.). A letéti jegy szabadon átruház­ható, átruházására a bemutatóra szóló kötvény­re vonatkozó szabályok az irányadók. Névre szóló betét - a névre szóló betét nem forgalomképes, csupán tulajdonosa rendelkez­het felette. A névre szóló betétek fontos előnye, hogy meghatározott összegig betétbiztosítási védelemmel rendelkeznek. Az EU szabályozás névre szólóvá akar tenni minden betétet a pénz­mosás elkerülésére. Nyereménybetét - a betétek egy speciális faj­tája, amelynél a kamat nem jóváírt pénzmeny- nyiségben, hanem tárgynyeremény formájában jelentkezik. Az üyen típusú betétek kamatait nyereményalapba gyűjtik, és az azon vásárolt nyereményt (gépkocsi, lakás) sorsolják ki a konstrukcióban résztvevők között. Sávos kamatozás - a bank nem adott futam­időre határoz meg kamatokat, hanem a lekötési időt különböző kamatozású sávokra osztja fel. A sávos kamatozás jelentheti az elhelyezett összeg szerinti sávok különböző kamatozását is, azaz a bizonyos összeghatár feletti részösszeg nagyobb kamattal kamatozik. A sávos kamatozású ter­mékek esetében a betét általában a futamidő alatt bármikor feltörhető, üyenkor a tényleges lekötési idő és a feltörés időpontjakor érvényes kamatlábak alapján számítják a hozamot. Takarékbetét - szerződéses betéttípus. A bank a betét átvételekor elismervényt bocsát ki (betétkönyv), melybe a betétszámla megnyitá­sát követően a számlát érintő összes pénzmoz­gást és a számla aktuális egyenlegét bejegyzik. A számlán történő pénzelhelyezés, illetve pénzfel­vétel csak a betétkönyv bemutatásával lehetsé­ges, a változásokat a betétkönyvbe bejegyzik. Változó kamatozás - a változó kamatozá­sú betéteknél a bank nem vállal garanciát, hogy a szerződés megkötésekor érvényes ka­matlábat változatlanul hagyja a betét teljes futamideje alatt. A kamatváltoztatás jogának fenntartása miatt a bank magasabb kiinduló kamatlábakat tud felajánlani, melyeken ké­sőbb - ha ezt a külső körülmények indokolják - módosíthat, (eco)

Next

/
Thumbnails
Contents