Új Szó, 2004. március (57. évfolyam, 50-76. szám)
2004-03-05 / 54. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2004. MÁRCIUS 5. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7-A verebek kirabolták az élelmet a fecskefészekből. Azonnal riasztom a kommandósokat és a hadsereget! (Peter Gossányi rajzaj A történelmet nem elfelejteni, nem szépíteni vagy feketíteni, hanem tudatosítani kell Fontos az érzelmi igazság TALLÓZÓ THE GUARDIAN Lord Hutton döbbenten vette tudomásul, miként értékelte január végén közzétett' jelentését a média. A David Kelly brit fegyverszakértő halálának körülményeit is vizsgáló bizottság vezetője szerint megállapításai nem kizárólag a BBC inkriminált tudósítását és szerkesztési elveit érintették, hanem a brit kormány Kellyvel szembeni magatartását is. A főbíró a lap szerint döbbenten vette tudomásul a BBC-vezetők lemondását. THE INDEPENDENT A jelölt - ezzel a főcímmel jelent meg az újság, utalva John Kerry demokrata szenátor földcsuszamlásszerű győzelmére az amerikai előválasztáson, és egyúttal érzékeltetve, hogy a siker akár megismétlődhet novemberben is. A lap hosszasan boncolgatja az amerikai elnök és a demokrata kihívó személyiségét, megállapítva, hogy miközben George Bush a barátságos, közvetlen elnök szerepében tetszeleg, addig John Kerry elitista politikus hírében áll. „Pedig mindketten a Yale diákjai voltak” - jegyzi meg a brit lap. FINANCIAL TIM ES Jean-Claude Juncker szerint csak a legvégső esetben dönthet az Európai Unió az úgynevezett kétsebességes Európa mellett. Luxemburg miniszterelnöke úgy véli, hogy a kibővülő EU-ban mind a 25 tagállamnak meg kell kapnia a működésképesség lehetőségét. A luxemburgi kormányfő - akit sokan az Európai Bizottság leendő elnökeként emlegetnek - ugyanakkor elismerte, hogy az Európai Unió történetében számos példa van a különböző érdek- csoportok létrehozására. SÜDDEUTSCHE ZEITUNG Németországban a lapok többsége azzal az alkotmány- bírósági szigorítással foglalkozik, amely nehezebbé teszi a rendőrség számára a magánépületek, lakások lehallgatását. A Süddeutsche Zeitung mérföldkőként üdvözölte a karlsruhei testület döntését, amely véget vet annak a gyakorlatnak, hogy a német parlament számára fontosabbak a biztonsági megfontolások az emberi szabadságnál. „Most legalább a bíróság megtanítja a politikusokat az emberi alapjogok tiszteletére”- írja a napilap. A régi EU-államok folyamatosan vetik össze múltjukat a jelennel. Azok az országok, amelyek május elsején lesznek a közösség teljes jogú (?) tagjai, mintha jobban tartózkodnának az új történelmi kihívások megvitatásától. E. FEHÉR PÁL Nem csak a magyarok beszél- nek-írnak általánosságokat azokról a feladatokról, amelyek azután várnak rájuk, miután a gyakorlatban kell történelmi reflexeiket egyeztetni annak az új közösségnek a szokásrendjével és törvényeivel, ahová évtizedekig vágyakoztak. Egyes helyeken nem is illendő ilyen dolgokról eszmét cserélni, inkább a legendákat teszik meg az unióba vezető út mérföldköveinek. Nem csupán az olyan közhelyekre gondolok, amelyek arról szólnak, hogy mindig Európához tartoztunk, s most csak egy súlyos igazságtalanság korrigálásáról lesz szó. Az ilyen állításokkal részint nem lehet mit kezdeni, gyakorlati következményeik nincsenek, ezért nem is szoktak sok figyelmet fordítani rájuk; rendszerint olyan üresfejű politikusok hangoztatják, akik egyébként az európai közösség helyett a nemzeti elkülönülés gondolatát részesítik előnyben, mert a nacionalista demagógia pártjaik fegyvertárának kihagyhatatlan része. Vannak veszélyesebb dolgok is... Például a Baltikumban, ahol - mondjuk - a lettek hajlamosak úgy tenni, mintha 1940- ben megállt volna az élet és csak akkor indult újra, amikor leszakadtak a megszűnőben levő szovjet államtól. így történhet meg, hogy emlékművet emelnek a lett SS-katonáknak, miközben a Német Szövetségi Köztársaságban nincsen olyan szélsőjobboldali szervezet, amelynek ne kellene komoly börtönbüntetéssel számolnia, ha Himmler egykori fenegyerekeit - akár a bolseviz- mus elleni harc ürügyén - dicsőíteni merészelné. így történhet meg, hogy a rigai parlament gyakorlatilag eltörölné a népesség harminc százalékának, az orosz kisebbségnek a jogát az anyanyelvi iskoláztatáshoz, miközben ugyan az unióban nem szívesen beszélnek a kollektív nemzetiségi jogokról, de a kisebbségek iskoláztatását kiemelt feladatnak tartják. Az uniós norma ugyanis az, hogy a történelmet nem elfelejteni kell, még kevésbé megszépíteni vagy befeketíteni, szóval: korrigálni, hanem tudatosítani kell. Közhely, hogy május elsején Európának az a fele lesz az unió. szerves része, amelyben a nemzetiségek történelmi helye - a nyugati részhez viszonyítva különösképpen - Jelenben elfoglalt részesedése és szilárd jövője a többségi nemzetek számára kulcsprobléma. Igaz, hogy Oroszország a belátható jövőben nem lesz az EU része, de új közösségünk számára egyáltalán nem közömbös, hogy miként alakul az észt-litván-orosz viszony, mert Moszkva és Brüsszel kapcsolatában ennek jelentőségét nem lehet eltúlozni. Vagy az idillinek nem minősíthető litván-lengyel kapcsolat éppen úgy uniós családi gond lesz, mint a hasonlóképpen bonyolult szlovák-magyar kapcsolat múltja, jelene és jövője. Egy litván író, Tomas Venclova fogalmazta meg egyszer a vilniusi- vilnai kultúra lényegét: „Litvánok, lengyelek és zsidók hozták létre, meg németek és oroszok, olaszok és fehéroroszok, franciák és tatárok.” Következésképpen erre a közösségre kell hivatkozni, ezt kell erősíteni, hogy - egy másik vilnai író, a lengyel Nobel-dí- jas Czeslav Milosz szavait kölcsönözve - mindenki „elismerje ezt az egész örökséget sajátjának...”, és „ez egyedül az igazság keresése révén mehet végbe, s nemcsak az évszámok és események, hanem a valaha itt élt egyes emberek érzelmi igazságának a keresése révén is”. Pozsonyban is él, pontosabban szólva: élnie kellene egy ilyen „érzelmi igazságnak”, szlovák-né- met-magyar közegben. És ennek keresése, felmutatása az új, a kibővült családnak sajátosan helyi lecke. Nemzetiségi feladat. Ez nem intézhető el az általánosságok és a politikusi közhelyek szintjén. A nosztalgia felébresztése is kevés. Persze, lehet legyinte- ni is: fontosabb a brüsszeli pénzek megszerzése. Csakhogy azokat közös célok megvalósításához adják. A közös munkához pedig történelmileg hitelesített közös emlékek, előítéletektől megtisztított, rendezett tudat szükségeltetik. A legendákat teszik meg az unióba vezető út mérföldköveinek. VISSZHANG Miféle meglepetés? Az Új Szó március 2-i számában megjelent, Pénz helyett meglepetés című jegyzethez szeretnék hozzáfűzni néhány megjegyzést. Az írás szerint ugyanis a február 10-ig igényelendő állami támogatások kérvényezői sok esetben figyelmetlenségük miatt fognak elesni az igényelt összegtől, mivel „a kérvények kitöltésekor és leadásakor csak felületesen olvasták el a formanyomtatvány hátoldalát...”, ahol a cikk szerint apró betűvel volt feltüntetve az a kitétel, mely szerint csak azok a gazdálkodók jogosultak támogatásra, akik rendezték korábbi tartozásaikat az állammal szemben. Ezt a megállapítást szeretném helyreigazítani. A kérvények leadásakor ugyanis minden egyes igénylőnek ki kellett töltenie és aláírásával hitelesítenie egy becsületbeli nyilatkozatot arról, hogy nincs tartozása az állami földalappal, a mezőgazdasági kifizető ügynökséggel, valamint az agrárminisztériummal szemben. Korántsem okozhat tehát meglepetést, ha az igénylő az említett ok miatt nem kapja meg a kért összeget, hiszen a benyújtandó iratokon kellőképpen felhívtuk a figyelmet erre a kötelességre. Feltételezzük, hogy a becsületbeli nyilatkozat aláírásakor mindenki tisztában volt saját anyagi helyzetével. Hogy mégis akadtak olyan gazdák, akik tudatosan valótlanságot írtak alá, más kérdés, melynek megítélését az olvasóra bízzuk. Meggyőződésünk, hogy kötelességünk gazdaságosan és a lehető legátláthatóbb módon bánni az adófizetők pénzével. Ehhez hozzátartozik, hogy csupán olyan fogadónak fizetünk ki állami támogatást, aki előzőleg nem halmozott fel tartozásokat az állammal szemben. Ezt diktálja a tisztesség és mindannyiunk érdeke. Czajlik Katalin a mezőgazdasági miniszter szóvivője KOMMENTÁR Messzehordó jogvédelem TÓTH MIHÁLY Akkor, 1998-ban nagyon „feldobott”, amikor megtudtam, hogy az újonnan alakult parlament, majd a kormány is MKP-ból vétetett politikusra bízta az emberjogi problematikát. Már maga a nemzeti kisebbséghez tartozás is arra kvalifikálja az embert, hogy érzékenyen reagáljon mindenre, ami hátrányos helyzetből következően bárkit megaláz. Aztán múltak az évek, láttuk, hogy a kormány illetékes miniszterelnök-helyettese aránytalanul többet foglalkozik a hatáskörébe tartozó kérdések Brüsszelben történő megvitatásával, mint, mondjuk, a romák helyzetének helyszíni tanulmányozásával. Csáky Pál érdeklődése a brüsszeli küldetésre való felkészülésre összpontosult, és az olyan aprómunkára, mint például a cigányok étkezési szokásainak és lehetőségeinek felmérése, már nem maradt energiája. Szlovákiai magyar számára feledheteden a „csatlakozási dal” körüli botrány, és mély nyomot hagyott lelkemben a Csáky-iroda megrendelésére magyarra fordíttatott EU-népszerűsítő füzet nyelvi színvonala. A rendszerváltást kísérő tulajdonosváltás százezreket érintett hátrányosan. íróasztalomban külön fiókot „kaptak” az üyen címmel megjelent újságcikkek: Két munkanélküli betört az élelmiszer- boltba. Vagy: Cigányok autón mennek a szociális segélyért. Egy hete sincs, hogy az ország egyik legvéleményformálóbb napilapjában megjelent egy gúnyrajz, amely lopós romát ábrázol zsákmánnyal a hátán. A szájába adott szöveg: „Nem tudod, te hülye rendőr, hogy ezt a génjeim csinálják?” Direkte hirdetett fajelméleti propaganda. Jól honorálta volna a Hiüer Adolf ihlette sajtó. Az én politikaifeladat-megosztási elképzelésem szerint az üyen jelenségek figyelemmel kísérése nem esik távol a parlament A. Nagy László irányította bizottságától. Ma már egyre kevésbé lelkesedem azon, hogy az emberi jogok és az antidiszkrimináció szlovákiai felelősei magyar nemzetiségű politikusok. Néhány napja azonban az alagút végén megláttam egy láng pislogását; megtudtam, hogy A. Nagy László, a parlament emberjogi bizottságának elnöke mégsem tétlenkedik. Többedmagával Kubában járt, hogy Fidel paradicsomában erkölcsi támogatásáról biztosítsa a másként gondolkodókat. A rendszerváltás előtti évek legszebb pillanatai voltak, amikor a Szabad Európa Rádióból egyre gyakrabban arról értesültünk, hogy nyugati polgári demokráciák emberjogi aktivistái érkeztek Csehszlovákiába. Már pusztán az is felemelő volt, hogy az ordenáré hatalomnak tudtára adták: a megalázottakkal tartanak. A kubai élmény talán a mi „havannai emberünket” itthon is aktivizálja. Emlékszem, hogy Husákék némely emberjogi aktivisták vizitjét veszélyesebbnek tartották két- három kapitalista hadosztálynál. Nem tudom, mennyire sikerült A. Nagy Lászlónak ráijeszteni Castróra. Most már csak azt várom, hogy hivatalból azokra is ijesszen rá, akik itthon gerjesztik az osztály- és fajgyűlöletet. Tudom, mi a különbség a vélemény- nyüvánítási szabadság és a kútmérgezés között. Váratlan útszűkület SIDÓ H. ZOLTÁN Még alá sem írta a kormány a szerződést a dél-koreai Hyundai autógyár zsolnai letelepedéséről, máris homokszem került a gépezetbe. Pavol Rusko gazdasági miniszter gyakorlatilag mindent megígért a távol-keleti nagyberuházónak, csakhogy Szlovákiát válassza a lengyel „mocsárvilág” helyett, ahogy Ján Slota, Zsolna polgármestere fogalmazott. Viszont máris kiderült, a tervezett határidőig, azaz 2006. szeptember végéig valószínűleg nem vagyunk képesek az autópályát Pozsonytól az észak-szlovákiai iparvárosig megépítem. Pavol Prokopovic közlekedési miniszter szerint néhány hónap késés nem jelenthet akadályt, ám Rusko úgy látja, az ország szavahihetősége a tét. Hogy tovább bonyolódjék a helyzet, Mikulás Dzurinda miniszterelnök a tegnap esti rendkívüli, a Hyundai miatt összehívott kormányülés előtt megjegyezte: a hitelfelvételre szoruló sztrádaépítő Doprastav ne is számítson áüami garanciára. Az már csak hab a tortán, hogy a nem éppen józanságáról ismert Slota tegnap józanságra intette a kormányt. A 22 milliárd koronába kerülő, 40 küométeres autópálya-szakasz körüli kellemetlen hullámverés esetleg azt vetítheti előre, hogy túlvállaltuk magunkat. Vannak azonban más problémák is a Kárpátok Detroitja felé vezető (épülő) úton. A hazai szakmunkásképzők, gépipari középiskolák tananyaga és persze felszereltsége messze elmarad a követelményektől, a korszerű autóiparban megszokott gyakorlattól. Középtávon Szlovákiának mintegy 30 ezer, jól képzett autógyári szakmunkásra lesz szüksége. Ennek érdekében jó lenne, ha a maradékelv alapján finanszírozott oktatásügyben legalább a szakmunkásképzőknek juttatnának valamivel többet. Ugyanis rövidesen kiderülhet: tény, hogy olcsó munkaerő vagyunk, de már nem igazán képzett. FIGYELŐ LE MONDE Franciaországban mintegy 10 ezer alkalmazott kutatott bomba után a csaknem 32 ezer km hosszú vasútvonalon. AZF- nek hívják azt a terrorszervezetet, amely folyamatosan fenyegeti a francia vasutakat, hogy felrobbantja annak egy szakaszát, ha nem kapja meg az ötmillió dolláros váltságdíjat Az első ilyen jellegű fenyegetés tavalydecemberre datálódik, de akkor a hatóságok mindezt eltitkolták a média előtt.
