Új Szó, 2004. február (57. évfolyam, 26-49. szám)

2004-02-28 / 49. szám, szombat

14 Családi kör ÚJ SZÓ 2004. FEBRUÁR 28. HÉTVÉGI OLVASMÁNY Egy szál búzavirág BRÓDYSÁNDOR I. Egy leány, tizenhárom éves, olyan üde, olyan bájos, mint vi­rágzó almafa-ág - észrevette, hogy az anyjának udvarolnak. Valami nagy, fekete, karcsú, el­szánt képű férfi. Fölvetette rá a szemeit, és azt találta, hogy olyan rút, olyan titokzatos, mint ami­lyennek az ördögöt képzelte nyolc- vagyis inkább hétéves ko­rában. Odafordult apjához, és szépnek, kedvesnek látta. Még a kopaszodás vidám homloka fö­lött, az is milyen édes! Valami nagy titok előtt állott, és ez a titok egyszerre elfogyasz­totta minden mosolyát. Melankó­lia vett rajta erőt, a papája mint orvos vascseppeket írt számára, anyja pedig az étellel kínozta. Mindennap kikapott azért, mert nem reggelizett, ebéd alatt is er­ről folyott a szó, de mintha nem is róla beszéltek volna, ült némán, szelíden, világos szemeivel elme­rengve a levegőben. Arca oly át­látszó volt már, hogy szinte vilá­gított, amint estenként elhúzód­va a lámpástól, megbújt az ebéd­lő homályos zugában és onnan kémlelte anyjának teli, színes, még egészen friss arcát. Bizonyára csudálkozott, hogy a kedves szőke fejre nem volt írva semmi a titokzatos valamiből. Hogy édesgetően, szelíden, a szí­véből szívesen beszélt az urával és gondját viselte, magához ölelte két kistestvérét. Hol vannak a hit- szegés fekete jelei? Talán már mindenki látja, csak ő nem. Egé­szen megzavarodott, félt, szere­tett volna meghalni. Előbb azon­ban tudni akart mindent, ténye­ket. Lesett rájuk furfangosan és alattomosan, reszketve és vakme­rőn, míg előtte állott a tény, min­denki másnak föltétien bizonyos­ság, de neki egy rettenetes szívfa­gyasztó, misztikus valami. II. Egyszerre különös erély szál­lotta meg. Szólni fogok anyám­nak! - gondolta magában. Nem mert. Apámnak mondok meg mindent! Csaknem elájult ebbe a gondolatba. Tisztában volt azzal, hogy itt cselekednie kell, és tanácsért mindenféle könyvekhez fordult. Talált egy francia könyvet, ebben anya és leány egy férfit szerettek. Bár nem értette tisztán az elbe­szélést, megrettenve dobta el ma­gától. Nagy furfanggal, idősebb leányoktól akart megtudni némi dolgokat. Csak egy tudta elkép­zelni, hogy leendő férjén kívül valaha mást is szeressen. Egy kis, sovány, fekete leány, a többiek valamennyien az egy és örök sze­relemre esküdtek. Vizsgálgatta az asszonyokat az utcán, mohón hallgatódzott, ha valahol pletyka ütötte meg füleit. Otthon pedig az ablak mellett ül­ve, szinte megerőltetve szemeit, nézte az utcát, a várost, melyből csak néhány utcát ismert. Mi minden rettenetes dolgokkal le­het teli ez a hely, mely hullámzik zúgva körülötte, mint egy óce­án... Mi van az előtte ismeretlen mélységekben? Ott, hol anyja jár, mosolygó arccal, kábult fejjel?! Valahol egy szerelmes asszony­ról kopott hasonlatot olvasott. Ez a hasonlat elevenedett meg előtte minduntalan. Anyját látta, amint rohan lefelé valamely merede­ken, tátongó mélység felé. És vonja maga után férjét, gyerme­keit... az egész világot. Álmodo­zásai közben szinte látta a mere­deken növő sárga aszú füvet és a nagy, éles köveket is. Föl-fölsikol- tott álmában, elgyengült vég­képp, és azzal aludt el, hogy tenni fog. III. Váratlanul vidéki rokonok jöt­tek, és anyja elment velük az Andrássy útra képeket nézni. A kis leány torkát fájtatta, lefektet­ték, otthon hagyták. Alig mentek el, ruhát kapva magára átszaladt anyja szobájába. Leült az íróasz­tal mellé, a fekete, mégis oly ka­cér kis székre. Bámulta a bútoro­kat, mint valami idegen embere­ket, és azok szólották hozzá külö­nös, idegen szóval. Az asztal lapján violaszín tinta- csepp. Nem abból a toliból hul­lott-e ki, amellyel írt annak? Le­hajtott fővel, szemére hullott sző­ke haján át nézte ezt a cseppet, és dús fantáziája, lágy gyűlölsége táplálkozott belőle. Tágra nyitott szemei előtt megint megelevene­dett a könyvből vett hasonlat, mind színesebben, mind dombo- rúbban... Észre se vette, hogy há­ta mögött a szobalány meggyúj­totta a lusztert, és hogy utána be­lépett a nagy, fekete arcú férfi és köszöntötte csendesen, hango­sabban. Fölrezzent, maga előtt látta, nem rémült meg tőle jobban, mint álomképeitől, egy pillanatig még azok egyikét látta benne, és szótlanul nézett rája. Aztán egy­szerre fuldokló sírás fogta el, és fölugorva székéről, amíg két ke­zével elfödte arcát, rimánkodva szólt:- Ne bántson bennünket!... Hagyjon el, menjen...! IV. A kép ez volt: a leány karjait le­eresztve, a sírást leküzdve magá­ban, egyszerre szikrázó szemekkel nézett a férfira. Az elhalványodva, zavarában mosolyogva állt vele szemben. A kalapját forgatta kezé­ben, mint egy parasztlegény, ha úri asszony előtt áll. Percek teltek, míg visszanyerte önuralmát és erőltet­ve fölnevetett.- Ó, maga kis bolond, hát én bántom magukat! Ki mondta azt magának?- Látom - szólt a kis leány alig hallhatólag - anyámat és magát. Menjen innen el, és ne jöjjön töb­bé ide soha. Mondja, hogy nem akar...- De miért, mit tettem? A leány nem mondott többet, elöntötte a sírás. A férfi odament hozzá, csitította:- Rossz kis leány, micsoda csú­nya gondolat a mamájáról, szé- gyellje; ki verte a fejébe? Ezek a nyomorult cselédek! No, ne sír­jon, minden úgy lesz, amint maga akarja, nem jövök többet... A kis leány fölemelte fejét, rája nézett, de olyan különös, olyan bűvös tekintettel, hogy a férfi nem tudta kiállani. Lesütötte a szemeit, zavartan mosolygott és ismételte: — Többet soha... Majd hirtelen tréfára fogta a dolgot, és hirtelen megpillantva a leány mellére tűzött aszú búzavi­rágszálat, mondá:- Ha nekem adja azt! A kezében volt. Csakugyan nem jött többé. Anyja kezdetben csodálkozva, ké­sőbb izgatottan nézett körül. Úgy látszik, várt, és nem akart kérde­zősködni. Lassankint belefáradt a várakozásba, és írt. De büszkesé­ge nem engedte, hogy elküldje a levelet. Inkább várt az ablaknál, a lépcsőházban. Hosszú vizitekre ment egyedül, és leverten jött ha­za. Levertsége ráragadt az egész házra, férjére is. Csak a kis Hanna arcán fakadt ki újra az elhervadt mosoly, gyermek lett ismét, vidá­man tért vissza bábuihoz, olykor leselkedett még anyjára, és egy­szer rajta is kapta, amint szobájá­ban, a sötétben összegubbaszkod- va sírt. Odarohant hozzá és megölelte. És sírt ő is édesen keservesen, a leghalványabb sejtelme nélkül annak, hogy miért. Megkönnyeb­bült szíve áradt ki, a nő ébredt föl benne, aki sír a szerelmes asz- szonnyal, akárki legyen az. Talán egyszerűen csak azért könnye­zett, mert anyját szenvedni látta... Könnyeik összefolytak. Az egyik - oh, be nagyon! - tudta már, hogy miért. A másik: még nem. Kedves Olvasó! Nem kell mást tennie, csak fi­gyelmesen elolvasni hétvégi ma­gazinunk írásait, s akkor gond nélkül meg tudja jelölni a helyes válaszokat kvízünk kérdéseire. A megfejtést levelezőlapon küldje be a Családi Kör címére, de ne feledje el feltüntetni a sa­játját sem. Mert ha velünk ját­szik, nemcsak hogy jól szórako­zik, kis szerencsével a Lilium Aurum ajándékát is megnyerhe­ti. Beküldési határidő: március 3. 1. Hol áll nyitva egész évben Csodaország palotája? a) Galántán b) Érsekújváron: c) Csatán 2. Ki kapott a kábítószerező fi­ataloknak nyújtott segítsé­gért Bizalom az életnek dí­jat? a) Ivan Novotny b) Rastislav Dzúrik c) Dana Putalová 3. Hány gyereket írattak CSALÁDI KVÍZ Galántán az egyetlen magyar általános isko lába? a) 26 b) 16 c) 6 4. Hány éve hozott az erdélyi ország- gyűlés kemény intézkedést a káromkodók és a „lélekmon- dók”, vagyis vajákosok el­len? aj 200 b) 100 c) 385 5. Milyen távolság ra taná­csos ül­tetni egymás­tól a tavaszi hagymás növények gumóját? a) 10-25 cm b) 10-15 cm c) 15-20 cm Február 21-ei Családi kvízünk helyes megfejtése: le, 2a, 3c, 4b, 5a. A Lilium Aurum ajándékát Süli Katus, vezekényi kedves olvasónk nyerte. A MAGYAR HÁZIASSZONY LEXIKONA Galambok A galambok egészsége feltétle­nül megkívánja a mindennapi für­dőt. Ezért állítunk számukra egy lapos szélű nagyobb edényben mindennap többször friss vizet, amelyben megfürödhetnek. Az ivóvizüket magasabb szélű és olyan edényben tartsuk, amely­ben lehetetlen megfürödniük, mert semmi sem olyan ártalmas, mintha a galambok kiisszák a für­dővizüket. Friss ivóvizet is napon­ta többször adjunk nekik. Gallérok tisztítása Fekete és sötét gallérokat alko­hollal vagy szalmiákszesszel dör­zsölünk át. Világos és fehér gallé­rokat fehér, benzinnel itatott rongygyal szál irányában tisztí­tunk. Azután burgonyalisztbe mártott ronggyal. Vasalni két se- lyempapírréteg között vasaljuk. Így nem fényesedik ki. Kemény gallérnál ... sokszor a gomb nem akar át­bújni a gomblyukon. Ez sokszor okoz bosszúságot. Célszerű ilyen­kor egy csepp vízzel megnedvesí­teni a gomblyuk baloldalát és ez a nehézség eltűnik. Galuskaszaggató Magyar gyártmányú konyhaesz­köz, melynek segítségével szédüle­tes gyorsasággal lehet a galuskákat egyenletesen kiszaggatni. Galuskatészta (nokedli) A galuskatésztához kell: liszt, tej vagy víz, tojás, só. Hirtelen ké­szült tészta. Tálban vagy fazékban kavarjuk fakanállal. Veszünk megfelelő mennyiségű lisztet, számítva arra, hogy a galuska megdagad. Hozzáadjuk az egész tojást, esetleg többet (negyed kiló liszthez elég egy vagy két tojás), sót és annyi nedvességet, hogy könnyen verhető tésztát kapjunk. Nagyon jól elkavarjuk, azután a fakanállal verjük, míg hólyagos lesz. Lehet kicsit pihentetni is. Azután jókora lábasban sós vi­zet forralunk, mikor erősen bu­zog, kanállal beleszaggatjuk a ga­luskát, vagy ha van galuskaszag­gatónk, arra borítjuk és azon dör­zsöljük át. Közben meg-megka- varjuk, hogy ne ragadjon össze. A víz ne fusson ki! Csak annyi galuskát szaggas­sunk a vízbe, amennyi könnyen elfér. Amikor a víz felszínére jön, megfőtt. Azonnal szűrőkanálra szedjük, pillanatra hideg vízbe mártjuk, vagy azt engedünk rá, jól lerázzuk róla a vizet és zsírba vagy olajba forgatjuk, amit már előbb odakészítettünk és megfor- rósítottunk. Genciána (Enzián) A sokszor méter hoszszúságú, cukortartalmú gyökeret összevág­juk, vizet öntünk rá és erjedni hagyjuk. Egy idő múlva desztillál­juk. így kapjuk az égetett enziánabort. Ha harmadrész an­nyi hígított alkohollal keverjük és hónapokig pihentetjük, enzián- pálinkát kapunk. Gesztenye tisztítása A gesztenye külső, kemény hé­ját késsel lehámozzuk. Azután a gesztenyét fövő vízbe dobjuk, de nem forraljuk tovább a vizet, csak letakarva benne állni hagyjuk gesztenyét, amíg a belső, barna héja könynyen lejön. Akkor a gesztenyét egyenként kiszedjük, leszedjük róla a héját és enyhén cukros vízben vagy tejben puhára főzzük. Ha át akarjuk főzni, lehe­tőleg addig végezzük a munkát, míg a gesztenye meleg. Az Ünnep kiadása, Budapest, 1936 CSALÁDI KOR Szerkeszti: Cs. Liszka Györgyi Levélcím: Családi Kör, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 tel.: 02/59 233 446, fax: 02/59 233 469

Next

/
Thumbnails
Contents