Új Szó, 2004. február (57. évfolyam, 26-49. szám)
2004-02-27 / 48. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2004. FEBRUÁR 27. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 GLOSSZA Karap rövid emlékezete KOCUR LÁSZLÓ A romák elégedetlenségéből több politikus próbál tőkét kovácsolni. Ki-ki vérmérsékletétől függően nyilatkozik oda ezt-azt a sajtó mindenütt jelenlevő képviselőinek, akik érzik, már nem sokáig lehet az olvasókat (és a címoldalakat, hírösszefoglalókat tele) tömni ezzel a dologgal. Túlexponáltsága miatt ugyanis elveszti hírértékét. A minap Ján Karap elvtárs, a kommunista párt kassai kerületi elnöke írt egy nyílt levelet a kormánynak. Azt írja a civil kurázsitól hirtelen túltengő politikus, hogy a romák tüntetésére páncélozott csapatszállítókkal kivonuló készenléti egység a fasisztákra emlékeztette őt. Különös. 1968- ból nincs olyan Karap-nyi- latkozat, mely a Varsói Szerződés katonáit teszem azt, a Wermacht megszálló csapataihoz hasonlítaná. Sőt, Ján Karap 1989 novemberében sem mondta, hogy a diákokat gumibotozó rohamrendőrök olyanok, mint a Vaffen-SS keretlegényei. Pedig önéletrajza szerint 28 évig dolgozott a nemzeti bizottságban. Hova tetszett akkor figyelni? TALLÓZÓ NÉPSZABADSÁG A romániai forradalom kirobbantásában szerepet játszottak a külföldi titkosszolgálatok is. Bicskén, Budapesten, Ausztriában és Németországban is működtek olyan kiképzőtáborok, ahol a Ceau- sescu-rezsimmel szemben álló személyeket készítettek fel - állítja Gheorge Ratiu, a román titkosszolgálat egykori embere, Suzanne Brandstat- ternek az Arte televízióban bemutatott dokumentumfilmjében. A rendezőnő megszólaltatta Németh Miklós akkori magyar miniszterelnököt, aki a kiképzőtáborokra utalva úgy nyilatkozott: „A németek, az amerikaiak és mások is részt vettek ebben a folyamatban. Tudtunk erről és kivettük a részünket belőle.” Megemlíti, hogy a magyar fél fegyverek szállításáról tárgyalt a hadsereg rezsimmel szemben álló tisztjeivel. Nem derül azonban ki, hogy a románok éltek-e az ajánlattal. A film kiemeli a külföldi média szerepét a forradalmi hangulat geijesztésében. Ilyen volt Tőkés László többszöri nyilatkozata a Szabad Európa Rádióban. Tőkés megemlíti, hogy találkozott amerikai diplomatákkal is a forradalmi napokat megelőzően. A film nem állítja, hogy a forradalmat a titkosszolgálatok „csinálták”. Az, hogy számos ország titkosszolgálata „dolgozott” Ce- ausescu megbuktatásán, eléggé közismert, s noha a riportfilm megpróbálta kiugratni a magyar szervek különös érintettségét a diktátor megdöntésében, a bizonyítékokkal adós maradt. Gondolta a fene! „Meglehetősen vadra sikeredett”, Molnár Norbert tollából származó fejtegetést olvashattunk az Új Szó hasábjain február 10-én. DR.LANCZ ATTILA A mátyusföldi tisztségviselők, polgármesterek, iskolaigazgatók, illetve az SzKC-t létrehozó szervezetek területi képviselői nagyfödé- mesi találkozójának zárónyilatkozatát elemző cikket olvasva összevontam szemöldököm. Elolvastam a zárónyilatkozatot, és nem voltam benne biztos, hogy a cikk szerzője is ugyanazt a dokumentumot olvasta, tekintve, hogy olyan dolgok döbbentették meg, rázták meg, illetve tették gyanakvóvá, amelyeket a nyilatkozat még implicite sem tartalmaz. Az előadott gondolatilogikai bűvészmutatvány nyitányában a nyilatkozat azon része válik „gyanússá”, amely a Csemadok és az MKP együttműködésének szorosabbra fűzésére vonatkozik. Állítása: ez bizony az erdélyi és a vajdasági magyarság jelenlegi megosztottságához hasonló helyzet kialakulásához vezetne? A cikk így vélte megtalálni az „együttműködés” kifejezés autentikus értelmét. Kikerestem a magyar értelmező szótár megfelelő címszavát. Abban az állt, hogy az együttműködés pont az ellenkezőjét jelenti az egymás ellen dolgozás, a rivalizálás és a veteke- dés fogalmainak. Legalábbis erre tanít minket a kéziszótár. Pedig hát a zárónyilatkozat két ponttal feljebb is az országos magyar szervezetek tevékenységének megfontoltabb összehangolását szorgalmazza, közösségi céljaink megvalósítása érdekében. A Csemadoknak a Máérten való részvétele valóban nehezen kivitelezhető, és nem is biztos, hogy kívánatos. Mindenki maradjon a kaptafánál, társadalmikulturális szervezetek ne végezzenek politikai tevékenységet! Ebben egyetértünk. Bár, szíves megjegyzésként: a Magyarok Világszövetsége kiemelten közhasznú - tehát nem politikai - szervezetként vesz részt a Máért munkájában. Sőt, Kárpátaljáról és Horvátországból egy-egy, parlamenti képviselettel nem rendelkező szervezet is jelen van a Máérten (mindenféle legitimitás nélkül). A szerző következő vérmes megállapítása az 1994-es önkormányzati nagygyűlésre vonatkozik. Sommás ítélete: a rendezvény jogos volt, de hisztérikus. És valóban. A dolog úgy áll, hogy a nagygyűlés hisztérikussá talán csak a „vérzivataros meciarizmus” titkosszolgálati emberei által - tehát csak közvetve - válhatott, ugyanis nem tudni, kik voltak többen a rendezvényen: a kopók, vagy maguk a résztvevők. Persze, a résztvevő ma- g>ar politikai elit elkerülhette volna a cikkíró ilyen módon lesajnáló jelzőjét, ha a januári hidegben, otthon, forró tea mellett, kutyájuk, ölükbe hajtott fejét morzsolgatva telefonon mesélték volna egymásnak a lelkűket megüló mély bánatot: „Bizony, nem jól van ez így!” A cikkíró derék kérdése: kormányon levő politikai képviselettel a hátunk mögött úgy mégis „mit akarhatunk most?” Hát semmit! - gondolom én. Elérkeztünk a történelem végéhez. Kicsit később ugyan, mint Marx jósolta. Alapítványainkat, közhasznú szervezeteinket felszámolhatjuk, azoknál ugyanis a cél megvalósulása alapítvány megszüntetését vonja maga után. Tiszta nirvána. Valójában viszont olyasmit szeretnén(e)k, amire a zárónyilatkozat utal: összefogott, önzetlen és kitartó munkát az érdek- védelem területén. A cikk szerint a rendezvényen részt vevők célja: „egy másik kisebbségi hatalmi centrumot létrehozni”. Ugye, ezt ön sem gondolta komolyan? Éppenséggel az MKP-nak a rendezvényen jelen levő képviselői sokat tettek a szlovákiai magyar politikai képviselet egységéért. Legalábbis jóval többet annál, műit amit egy rosszakaratú cikk valaha is le tudna rombolni. Ók ezt tették, ezt teszik, és ezt tesszük remélem mi mindannyian. így, többes szám első személyben, nem pedig egyes szám harmadikban, ahogy Molnár Norbert teszi. Kérése ugyanakkor jogos: „tessék pontosan fogalmazni”! Másfelől viszont: a libát sem kellene túltömni. Mert szétdurran. És akkor oda a pecsenye. A libába ugyanis csak annyi kukoricát lehet tömni, amennyi belefér. Valahogy így van ezzel a cikk írója is: mármint a mondatokkal, és a beléjük magyarázni, erőltetni kívánt jelentéstartalommal. A sajtó nyújtotta lehetőségekkel visszaélni, tényeket hamis színben feltüntetni, a meg nem történtet „hiteles magyarázattal” ellátott valóságként eladni új- ságírói-etikai - komolyabb esetben jogi - felelősség. Végső soron pedig önbecsülés kérdése. Mindent egybevetvén Arany János is ide „rímelhetne”, akinek egyik műve kritikájaként a kor jeles szépirodalmi folyóiratában a kritikus azt fejtegette, hogy a költő mire gondolt a mű egyes soraiban. Arany a cikk margójára ennyit írt megjegyzésként: „Gondolta a fene! Arany János s.k.” Bizony, mi is mondanánk: „Kevesebb katasztrófafilmet, több irodalmat!” De, mint a falra hányt borsó... Válasz Lancz Attilának Nem kívánok vitába szállni Du- ray Miklós képviselői asszisztensével, akinek vélhetően becsületbeli ügy megvédeni munkaadóját, és ez így van rendjén. De azért néhány gondolatot hozzáfűznék kissé megkésett lírai reakciójához. Ugyanazt a dokumentumot olvastam, mint ön, lévén, idéztem is belőle, csak éppen másként értékelem a helyzetet, mint ön, ami örömmel tölt el. A vélemények különbözősége színessé teszi világunkat. A tények viszont makacs dolgok. A Magyarok Világszövetsége a Máért munkájában a nyugati magyarság képviseletében vesz részt, mert annak nincs politikai képviselete. Az 1994-es nagygyűlésen részt vettem, a szerző viszont akkor még 18 éves sem volt, nem sokat tapasztalhatott Komáromban, ezért én a helyében nem írnék olyanokat, hogy a titkosszolgálatiak voltak-e többen, vagy a valódi résztvevők. Oly kicsi a szlovákiai magyar szemétdomb, hogy az emberek általában ismerik egymást, s rögtön kiderül, ha valaki nem közülük való, ezért ne fetisizáljuk a történteket. Ezzel nem állítom, hogy nem voltak ott kopók és Meciar titkosai. Hogy ön azt dedukálja ki írásomból, hogy politikai képviselettel a hátunk mögött most már ne tegyünk semmit, arról nem tehetek, ez az ön logikája. A másik hatalmi centrumokról meg csak annyit, hogy ugye, ön sem annyira naiv, hogy ne tudná, hogyan jöttek létre a Vajdaságban és Erdélyben? A máshogy gondolkodás kívánatos és üdvözlendő, a programszerűen szított nemzeti ra- dikalizálódásnak azonban nem sok értelme van. Az ön által használt rosszakaratú jelző pedig vidám perceket szerzett; vegye magára, akinek inge. A végére én is kívánok önnek több borsót, több irodalmat, több filmet és egy helyesírási kéziszótárt. Molnár Norbert, s.k. Az ügyet a szerkesztőség lezártnak tekinti. KOMMENTÁR Heccelik a nyomort TÓTH MIHÁLY Húsz János ha 21. századi ember lenne, és Szlovákiában élne, bizony mondom, hogy most, 2004 februárjában ötpercenként késztetést érezne szállóigévé vált híres mondata megismétlésére. A hóhér már meggyújtotta alatta a máglyát, amikor az eretnekké nyilvánított halálraítélt arra lett figyelmes, hogy egy koldusasszony, a tüzet táplálandó, néhány szál rozsét vetett a lángok közé: „Szent együgyűség!” - mondotta a vértanú. A napilapok első oldalán már több mint egy hete ott virítanak az öklömnyi betűkkel szedett szalagcímek: Roma rablóbandák; Pálinkát raboltak a cigányok; Munkanélküli romák autón mentek felvenni a szociális segélyt. A társadalmi masszázsnak meg is lett az eredménye: szerkesztőségek anyagtorlódás miatt csak a legblikkfangosabb olvasói leveleket tudták elhelyezni. Azokat, amelyek a lehető legradikálisabb receptet javallják cigányaink állami támogatásának csökkentésére. Figyelemre méltó, hogy a Ludovít Kaníkot magasztaló sajtólevelezők között véletlenül se fordul elő se tisztességesen, se tisztességtelenül vagyont szerzett vállalkozó. Politikus sincs közöttük. Egyetemi tanár se, vagy regényíró. Az elit vagy su- nyítva, vagy szégyenkezve, vagy közömbösen hallgat. Nem hajlandó véleményt nyilvánítani arról, hogy a béke hatvanadik évében és több mint 14 évvel a rendszerváltás után rohamrendőröket és katonákat vetnek be a legszegényebbek ellen. Axióma, hogy a hadsereg rendeltetése: az ország védelme a határon túli ellennel szemben. A miniszterelnök arra intette a lakosságot, ne keresse a jelzőt, amelyet ráillesztene a Kelet-Szlovákiában történtekre. Bizony ne keressük, mert ha keresnénk, ha kissé elmélyednénk a realitásokban, a „romák lázadása” helyett azt írnánk, hogy „a nyomor lázadása”. Hogy a politikai osztály viszonylag könnyen megússza a szlovákiai kapitalizmus építésének ezt az epizódját, hogy néhány ezer fegyveres helyszínre vezénylésével rendet tud teremteni, azt csak a roma közösségek teljes szervezetlenségének köszönheti. Rablás? Lázadás? Tiltakozás? Dzurindá- nak és társainak tudomásul kellene venniük, hogy a romák nem szociológiai és nem politológiai kategóriákkal élve fejezik ki magukat, csak mondjuk összehasonlítást tesznek. Arra emlékeznek, hogy volt idő, amikor a dolgozni akaró cigányok legalább 90 százaléka kapott munkát. Randa látvány egy megvadult tömeg által lepusztított vegyesbolt. De még ennél is randább következményei lehetnek, ha nem nevezzük nevén a jelenségeket. A politikusok és a sajtó egy része általi szegénymasszírozás eredményes volt. Szlovákiában több százezer nem roma ember él egy gráddal, de nem többel a nyomorgó romák színvonala fölött. Eredményesen felhergelték őket; a még náluk is nyo- morgóbbakat kiáltják ki elesettségük előidézőinek. Folyik a szent együgyűek gyártása. JEGYZET Egyjelentés jelentései JUHÁSZ LÁSZLÓ Mint minden évben, az Egyesült Államok külügyminisztériuma most is nyilvánosságra hozta jelentését az emberi jogok tiszteletben tartásáról a világ országaiban. Szlovákiának - csakúgy, mint az utóbbi években - leginkább a romákkal kapcsolatos problémákat róják fel a jelentés készítői. Persze, bárki mondhatná, hogy Washington messze van Pozsonytól, messziről jött ember pedig azt mond, amit akar. Az amerikai külügyminisztérium csápjai mindenesetre elég hosszúak ahhoz, hogy elérjenek Szlovákiáig, ráadásul elég jól is tekeregnek a minisztériumok, nagy- követségek, a kormányon kívüli és emberi jogi szervezetek, újságírók körül, akiktől a jelentés alapjául szolgáló beszámolók származnak. Törvénytelen sterilizáció, rendőri brutalitás, elégtelen bírói szigor, szkinhedek támadásai, diszkrimináció - a felsorolás sokáig folytatható lenne. Szinte valamennyi szemünkre vetett bírálat a romák emberi jogi helyzetével kapcsolatos. Arra már a jelentés nyilvánosságra hozatala után tartott külügyminisztériumi sajtótájékoztatón kérdezett rá egy újságíró, mi is a helyzet az utóbbi napok fosztogatásaival, amelyekről a hetekkel ezelőtt lezárt dokumentumban - érthető módon - egy szó sem esik. Az amerikai külügyminiszter-helyettes kijelentette, „ez a probléma már egy évvel ezelőtt is felmerült”, de „Dzurinda elnök úr” elkötelezte magát a megoldás keresése mellett. Én ugyan nem emlékszem hasonló volumenű fosztogatásokra 2003-ban, de nyilván jobban ismerik a dörgést Washingtonban. A magyar kisebbséggel kapcsolatban csak a komáromi Selye János Egyetem megalapításáról szóló kormánydöntést említik a szerzők. Ha abból indulunk ki, hogy a jelentés hiteles, kijelenthetjük: Szlovákiában semmi gond nincs a magyar kisebbség jogainak tiszteletben tartásával. Aki pedig ezt nem fogadja el alapvetésként, az joggal vonja kétségbe az amerikai külü- gyesek romákkal kapcsolatos meglátásait is.-Infarktust kapott, amikor megmondták, mennyitfizet a szívgyógyszerért... (Lubomír Kotrha rajza)
