Új Szó, 2004. február (57. évfolyam, 26-49. szám)

2004-02-24 / 45. szám, kedd

ÚJ SZŐ 2004. FEBRUÁR 24. 14 Nagyszünet Nemzetközi történelmi-művelődéstörténeti vetélkedő Kempelen Farkas és kora RÁCZ VINCE domány-, művészet- és kultúrtörté­Hat csapat részvételével a kö­zelmúltban tartották a pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium szervezésében meg­rendezett Kempelen Farkas és ko­ra című nemzetközi történelmi­művelődéstörténeti vetélkedő döntőjét. A diákok megméretteté­sének a Csemadok pozsonyi szék­háza biztosította a színhelyt. A vetélkedő szervezési feladatait Kulcsár Mónika, a pozsonyi gimná­zium magyar-történelem szakos ta­nára és néhány segítője vállalta. A vetélkedőn a székelyudvarhelyi Ta­mási Áron Líceum, a marosvásár­helyi C. Brancusi Iskolaközpont, a szegedi Deák Ferenc Gimnázium, a soproni Berzsenyi Dániel Evangéli­kus Gimnázium és Kollégium egy- egy, a komáromi Selye János Gim­názium pedig két csapattal képvi­seltette magát. A versenyzők írás­beli és szóbeli fordulókon, valamint szituációs gyakorlatokon mérték össze tudásukat a pozsonyi születé­sű neves feltaláló és tudós Kempelen Farkas életéről, tudomá­nyos munkásságáról, korának tü­neti vonatkozásairól. A háromtagú zsűri elnöke Gazda István, a Ma­gyar Tudománytörténeti Intézet igazgatója, egyetemi tanár volt. A vetélkedő legjobbjának az egyik ko­máromi csapat bizonyult. A győz­tes csapat diákjai jutalmul egy lap­topot vehettek át. A támogatóknak köszönhetően a második díj egy ér­tékes fényképezőgép, a harmadik díj pedig a Duna Televízió 12 da­rabból álló, a magyarok történetét bemutató videokazetta-sorozata volt. A szlovákiai magyar kiadók jó­voltából a résztvevő diákok és fel­készítő tanáraik valamennyien könyvajándékban részesültek, ezenkívül neves hazai képzőművé­szek is felajánlottak alkotásaikból, hogy támogassák a diákokat. A ve­télkedő kísérőprogramja keretében a diákok meglátogatták egyebek mellett a Pozsonyi Casinót és a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeu­mát. A nemzetközi megmérettetést többek között a Magyar Köztársa­ság Kulturális Intézete, a Csema­dok, a pedagógusszövetség, a Szö­vetség a Közös Célokért és polgár- mesterek támogatták. Ifjú kritikusok, figyelem, ördögi kör indul! Olvass be! AJÁNLÓ Olvass be! címmel a Junior út­nak indítja megújult könyvajánló rovatát. A lényeg a következő: Ha valaki elküldi postán vagy e- maüben az általa nyerőnek tartott könyv címét, szerzőjét és sztoriját röviden, saját szavaival izgalma­san megfogalmazva, és ezt a könyvajánlót a szerkesztők is nye­rőnek találják, közzéteszik az Ju­nior magazinban és a web­juniorban ( www.junior.hu ). Eh­hez csak annyit kell tennie az ifjú kritikusnak, hogy a fenti adatok­hoz hozzácsapja nevét, telefon­számát vagy a postacímét, és ez­után várhatja is a postást. Megje­lentetés esetén ugyanis egy másik izgalmas olvasnivaló landol a cí­mére, amit kritizálhat újra, így megkezdődik az ördögi kör... Beadási határidő: folyamatos. Cím: Junior, 1539 Budapest, Pf. 562. (he) SZAMÁRFÜL A fiatalok sikeriskolája KÖNYVAJÁNLÓ A team-munka, az együttműködés oktatása ma még nem része az iskolai tanterveknek. A munkaerő-piaci követelmények és a technikai fejlődés azonban elengedhetetlenné teszik e fontos élet- vezetési készség elsajátítását. A fiatalok sikeriskolája című sorozat tagja a Te és mások - hogyan működjünk együtt eredményesen? címmel megjelent könyv. Talán már közel a nap, amikor az oktatásban is teret nyernek a különféle szociális ismertszerzési formák, és a kölcsönösen gyü­mölcsöző kapcsolatok kialakításának, ápolásának gyakorlása. Ez a gyakorlatias kézikönyv a tízen- és huszonéves korosztály számára nyújt információkat, bemutatja az élet által sokszorosan igazolt technikákat. Az olvasmányt esettanulmányok, példák személyes történetek, idézetek teszik élvezetessé. A könyv praktikus, amerikai stílusú megközelítésmódja ellenére életkortól függetlenül minden korosztálynak ajánlható, aki elég fiatalnak érzi magát ahhoz, hogy kapcsolataiban fejlődjék, tanuljon. így eredményesebben küzdhet az élet változásaival - és még több örömet találhat az életben, (he) (Alexander Oakwood: Te és mások - hogyan működjünk együtt eredményesen? Fiatalok sikeriskolája 1999) A könyvet életkortól fiiggetlenül minden korosztálynak ajánljuk (Képarchívum) Nagy János, alias Csonttörő a felkészülési szakasz részeként a komáromi fiatal öklözőkkel edzett Nem választottam rosszul Mindig az edzés volt neki az első. Elért eredményei ellenére egy hihetetlenül szerény ember. Nagy János nem szereti, ha Csonttörő- nek nevezik, és ismerve őt, nyugodtan kijelenthetem, nem is az, hiszen Jani nem akar ártani senkinek, csak bebizonyítani önmagának és a világnak, hogy méltó követője a legendás Pap Lacinak. PÉZMAN ZOLTÁN Nagy Jánossal Komáromban beszélgettünk, ahol a felkészülési szakasz részeként bokszolt a sportág reménységeivel. Mikortól lehet téged a profik közé sorolni? A szerződést 2001 áprilisában írtam alá. Eddig 16 mérkőzésem volt, és mindet megnyertem sze­rencsére. Remélem, hogy az elkö­vetkezőkön is engem hoznak ki győztesnek. Nagy port kavart a mérkőzé­sed Chacónnal. Azért áltál ki ve­le, mert tényleg revánsot akar­Hogyan kerültél az ökölvívás közelébe? Miért éppen ezt a sportot választottad? Teljesen véleüen volt 1988-ban. Néhány barátom lejárt bokszolni, ők csaltak le magukkal. Akkor na­gyon megtetszett, és megmarad­tam mellette. Azok a barátok, akikkel akkor lementem, már nem foglalkoznak a boksszal. Maga a légkör ragadott meg, a te­rem hangulata. Nem hiányzott, hogy a have­rok bulizgattak, jókat fociztak, együtt tévéztek? Igen, hiszen elég sok mindent Nagy János (jobbról) Komáromban Klein Csaba edzővel mellőznöm kellett. Gyakran hív­tak csavarogni, de nekem mindig az edzés volt az első. Szerencsére meg is volt a sok edzésnek az eredménye, vagy mondhatom úgy is, hogy most már megvan az eredménye. Úgy érzem, hogy megérte az a kihagyás, mert az el­ért eredményeim azt mutatják, hogy nem választottam rosszul. Ki a kedvenced, a példaképed? Gyerekkorom óta Pap László, aki háromszoros olimpiai bajnok. Balkezes öklöző volt, a verekedős stílust képviselte. Valahogy ő lett a példaképem. Mikor kezdted úgy érezni, hogy nagy eredményeket ér­hetsz el, ami igazán maradandó lesz? Az első említésre méltó ered­ményem 1993-ban jött össze. Ak­kor megnyertem a junior országos bajnokságot. Addig nem igazán jöttek össze a dolgok, nem értem el helyezéseket, sót sok verességet szedtem össze, de akkor is meg­volt a kitartásom, nem kesered­tem el. A verességek után még in­kább tettem bele mindent az edzésekbe. „Az ökölvívást minden fiatalnak ajánlani tudom, hiszen az ököl­vívás megtanítja az önvédelmet, magabiztossá tesz, és minden­képpen neveli az embert” - árulta el lapunknak Nagy János tál venni? Én hamarabb bokszoltam Chacónnal, mint Kokó. Az 1996- os olimpián a negyeddöntőbe ju­tásért vívott meccsen találkoz­tunk. Pontozással kikaptam tőle, úgyhogy nem szereztem érmet, így elég mély nyomot hagyott bennem. Igen, revánsot akartam venni, de nem Kokó miatt, a tőle szerzett verességet akartam tör­leszteni. Magam miatt vettem re­vánsot, mert egy olimpiai érem megszerzése 1996-ban nagyon nagy dolog lett volna számomra. Mindenki a Kokóra gondolt, de ez nem volt így. (A szerző felvételei) Sokat foglalkozik veled a mé­dia. Nem zavaró ez a felkészülé­si szakaszban? Próbáltuk úgy csinálni a dol­gunkat, hogy elsősorban ne za­varja az edzéseket. Ha meg kellett valahol jelenni, interjút kellet ad­ni, mindig edzési időponton kí­vülre szerveztük. Először jó érzés, hogy foglalkoznak velem, megis­mernek az utcán, minden jót kí­vánnak. Elmondhatatlanul jó ér­zés ez, ezek a szívből jövő dolgok megfizethetetlenek. Mire vagy legbüszkébb az ök­löző karrieredből? Mindenképpen az eddig meg­szerzett övekre vagyok a legbüsz­kébb. Ez eddig a csúcs, de bízom benne, hogy sikerül egy nagy vi­lágbajnokit is nyernem, kitennem a polcra. Ha egy fiatal elhatározza, hogy öklöző akar lenni, mit kell megtennie, hogy olyan sikeres sportoló legyen, mint te? Elsősorban az kell, hogy igazán szeresse ezt a sportágat. Menjen le, nézze meg egy edzést. Ha meg­ragadja, kezdjen el edzeni, és ha az első edzéseken kap is néhány pofont, ne csüggedjen, hiszen a si­ker nem jön rögtön, dolgozni kell érte. Én is öt évig edzettem, hogy valamit elérjek. Megéri az a pilla­nat, amikor az első győzelem után felemelik a kezedet a magasba, ki­hirdetnek győztesnek. Ez egy na­gyon nagy élmény, amelyért meg­éri hajtani, megéri izzadni. Az ökölvívást minden fiatalnak aján­lani tudom, hiszen az ökölvívás megtanítja az önvédelmet, maga­biztossá tesz, és mindenképpen neveli az embert. A Jókai-hét alkalmából fotó-, rajz- és esszépályázatot, vers- és prózamondó versenyt rendeztek az iskolában XVI. Jókai-emléknap a komáromi gimnáziumban CZIFRA ÉVA Pénteken, február 20-án Komá­romban ünnepélyes keretek kö­zött rendezték meg a XVI. Jókai- emléknapot. A színvonalas meg­nyitón a gimnázium igazgatóhe­lyettesének üdvözlő szavai után elhangzott Vörösmarty Mihály verse és 16. századi angol dalla­mokat hallhattak a jelenlévők az iskolai kamarazenekar előadásá­ban. Az ütősök modern vonalat csempésztek a Jókai mozi falai közé, s pergő dobütések fokoz­ták a közönség izgatottságát. A Jókai-emléknap alkalmából kiírt fotó-, rajz- és esszépályázatok kiértékelése következett, s Petzke János igazgatóhelyettes felolvasta a zsűri bírálatait és a nyertesek neveit. Az esszépályázaton első dí­jat nem osztottak ki, második he­lyen Czifra Éva, a Selye János Gimnázium tanulója végzett. A zsűri így értékelte Czifra Éva mun­káját: „Érdekes gondolatot vet fel a pályázó: szükség van-e ma a Senki szigetére? Ezt a kérdést jáija körül biztos műismerettel, egyéni és vüá- gos stílusban. Ha nem is pontosan a feltett kérdésre válaszoló, de érde­kes, eredeti munka.” Az emléknap a Jókai Mór Gimnáziumban folytatódott, ahol az érdeklődők meghallgathatták a vers-és prózamondó verseny előadóit, s eközben egy másik te­remben a Jókai emlékverseny folyt. A szavalóversenyen elért legszebb eredmény a második hely lett, amelyet Takács Réka, a Selye János Gimnázium 1. osztá­lyos tanulója szerezett meg. A szavalok zsűrijének elnöke sze­rint Réka nagyon ügyesen adta elő az általa választott Pilinszky- verset. Az emlékverseny kiértéke­lésére délben került sor, ahol a hazai csapat tagjai: Balázs Lilla, Geleta Réka és Nagy Katalin (szintén a Selye János Gimnázi­um tanulói) szoros versenyben - a nap eseményeihez híven - a második díjat hozták el. A szava­lok felkészítő tanára Farkasné Bartakovics Adrianna tanárnő, az emlékverseny felkészítő tanára Spátay Adrianna tanárnő volt. Eredményesen és sikeresen zárta tehát a XVI. Jókai-emlék- napot, illetve a komáromi Jókai- hetet a mezőny egyetlen szlová­kiai résztvevő intézménye, a Selye János Gimnázium, s ma­gyarországi követelmények mel­lett azt hiszem, három második helyre méltán büszkék lehetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents