Új Szó, 2004. február (57. évfolyam, 26-49. szám)
2004-02-23 / 44. szám, hétfő
Vélemény és háttér 5 ÚJ SZÓ 2004. JANUÁR 23. LEVÉLBONTÁS Vissza a régi orvosokat! Minden elismerésem az MKP helyi szervezete vezetőinek, akik elindították a kórház rothasztóival szembeni tényfeltáró folyamatot! Ezt jóval hamarabb kellett volna, de talán még most sincs későn! Feleségem 32 éve cukorbeteg, de hogy még ma is mellettem van, az Úristennek és a komáromi kórház nagy tudású orvosainak köszönhetem. Emlékszem azokra az időkre, amikor a sebészeti, a röntgenológiai és az ideggyógyászati osztály főorvosa a megterhelő munka után járta a járás falvait, a lakosság érdekében megszólítva a vezetőket, polgárokat egy CT-készülék megvételéhez szükséges anyagi hozzájárulásért. Az utóbb kinevezett igazgatónő eddig 300 személyt távolított el a kórház állítólagos megmentésének érdekében, köztük több, kiváló tapasztalatokkal rendelkező orvost, ápolónőt, laboránst. Az első cikkre másnap reagált Fehér Miklós, Nyitra megye önkormányzati alelnöke, aki szerint „többen önös érdekből léptek be az MKP alapszervezetébe”. Majd megvédte Szabó Kamiik. Az említett úr sohasem akart fillérekért vagyont szerezni. Járásunkban egyedüli vállalkozóként Szabó Kamill az, aki több millió koronával támogatta eddig is kórházunkat! A sebészeti osztályon levő mikroope- rációs műszerek megvásárlását is ő biztosította. Fehér biztosan nem ilyen céllal pályázta meg a komáromi TEKOM THERM privatizálását. Aki ilyen hőszolgáltató magánosításán fáradozik, annak komoly anyagi fedezettel kell rendelkeznie. Vagy ő is az egykoronás módszerben bízott? Visszatérve kórházunk jelenlegi állapotához: nem csak a családom egészségi problémái miatt szeretném, szeretnénk viszontlátni azokat a kiváló szakembereket, akiknek tudásában még sosem csalódtam, csalódtunk! Bathó Hubert Marcelháza-Ne a könyvhónapra, hanem a szerelem hónapjára készülj, Jenő! (Peter Gossányi rajza) Winston Churchilltől sem volt idegen a népek kollektív bűnösségének hirdetése Csecsen, német, magyar Hatvan esztendővel ezelőtt, 1944. február 23-án írta alá Sztálin azt a kormányhatározatot, mely a csecsen népet a fasizmus vétkében kollektiven bűnösnek találta. E. FEHÉR PÁL Ezért a csecseneket eredeti lakhelyükről az Altaj vidékére, illetve Észak-Kazahsztán sztyeppéire rendelte kitelepíteni. 1944 májusában a krimi tatárokra került sor. 1945- től folyamatosan - már nem nyilvánosan kihirdetett rendeletek alapján, hanem az állambiztonsági szervek titkos instrukciói szerint - telepítették ki Észtországból az észteket, Lettországból a letteket, Litvániából a litvánokat, Moldová- ból a románokat. Ezek az akciók mintegy útmutatást jelentettek a németek kitelepítésére a szovjet befolyási övezetté lett Kelet-Kö- zép-Európából. 1944. decemberében, moszkvai tárgyalásai idején Benes már tájékozódhatott Sztálin gyakorlatáról, ezért könnyedén megszerezhette a csehszlovákiai magyarok kitelepítéséhez az addig hiányzó szovjet áldást. Kétségtelen az a történelmi tény, hogy a cári birodalom mohamedán népessége semmiképpen nem tudta és nem is akarta elfogadni az orosz (pravoszláv) fennhatóságot. Még kevésbé az októberi forradalom után következő ateista rendszert. Ennek egyik következménye volt, hogy a II. világháború idején a németek számíthattak és számoltak is a mohamedán és a nem orosz lakosság támogatásával. És támogatók akadtak: litván és lett SS-különít- mények az ukrán „policájokkal” közösen, önként és kéjjel vettek részt a szovjetunióbeli zsidóság kiirtásában, s a csecsen meg a krími tatár katonai segédalakulatok sem maradtak el mögöttük, ha az oroszok elleni harcról volt szó. Mindez, természetesen, nem menti Sztálint. Még az sem lehet minderre enyhítő körülmény, hogy a kollektív felelősség hamis ideológiája mélyen benne élt a XX. század politikájában. Hitler ideológiát csinált ebből, és nemcsak a zsidóság ellen, hanem általában a nem germán származású nemzetekkel szemben is. Az első koncentrációs táborokat a búr háború idején az angolok állították fel Dél-Aíhiká- ban, de a búrok sem késlekedtek hasonló intézmények létrehozásával. Például az ifjú haditudósító, Winston Churchill is megjárt egy ilyen lágert, és életveszélyes tapasztalatai sem tartották vissza, hogy a II. világháború idején Németország és a németek szigorú megbüntetését követelje. Kollektív alapon. Csecsennek lenni, vagy ahogyan mostanában a finomabb kifejezéseket használó, ám szívük mélyén orosz nacionalista hírlapírók írják, „kaukázusi kinézetű” polgárként, mondjuk, orosz közegben élni - nem feltétlenül kellemes érzés. Olykor pedig kifejezetten életveszélyes. Mint ahogyan Lettországban sem olyan pompás dolog orosznak lenni. És most idézhetnék, mondjuk, Ján Slotától valami cifra mondatot arról, hogy milyenek a magyarok, amely kijelentés a lényeget tekintve azonos lenne a román Corneliu Vadim Tudor véleményével és mindazzal, amit a budapesti Demokrata vagy Magyar Fórum szokott írni a szer- bekről, szlovákokról, románokról. A különbség nem lényegi. Csupán arról van szó, hogy Hitlernek meg Sztálinnak rendelkezésére álltak a vagonok, ezeknek a mostani uraknak pedig nem. De ezen a szomorú évfordulón arra emlékezzünk, hogy a kollektív bűn nem csak fasiszta vagy bolsevik elv és gyakorlat volt. Tehát ne keressük a könnyebbik utat: a kollektív bűntől kollektíván kellene megszabadulni. Ideértve az előítéletekkel való leszámolást is. VISSZHANG Quo vadis, kórház? Az utóbbi időben több írás is megjelent a komáromi kórházban uralkodó állapotokról. Az egyikben Krár Katalin igazgatónő arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy az alkalmazottak elbocsátására az osztályvezető főorvosok javaslatai alapján került sor. Ez így nem fedi a valóságot, mi ugyanis éppen az igazgatónő által voltunk kényszerítve a szerintünk már nem indokolt létszámcsökkentésre. A komáromi kórházban és bennünk, orvosokban bízó páciensek közül többen megállítanak az utcán azzal a kérdéssel, mi is történik a kórház falai között, illetve hogy minket miért bocsátottak el. Emiatt jutottunk arra az elhatározásra, hogy nyilvánosságra hozzuk állásfoglalásunkat. Le kell szögezni, hogy az intézmény fokozatos átalakítása már jóval az új vezetőség belépése előtt megkezdődött. Becsületükre legyen mondva, hogy a leépítéshez sokkal nagyobb érzékkel álltak hozzá, figyelembe véve az alkalmazottak sok évtizedes, becsületes munkáját. A transzformáció új, radikális formája Kráf Katalin igazgatónő belépésével vette kezdetét. Már kinevezése és bemutatkozása is rendhagyónak tekinthető, ami a hatalom arroganciájának tipikus megnyilvánulása. A vezetőségi gyűlésen önmagát mutatta be, a kórház fenntartója, a Nyitra megyei önkormányzat képviselőjének jelenléte nélkül. Majd azonnal berekesztette az ülést, nem adva lehetőséget a hozzászólásokra. Ez a sokkoló bemutatkozás - az előző vezetőség állítólagos kétes gazdasági tevékenységére való utalással megfűszerezve - nem sok jót sejtetett. Következő lépésként az igazgatónő fiatal, „ambiciózus” orvosokat gyűjtött maga köré, amivel lényegében azt sugallta, hogy az idős, tapasztalt orvosok tanácsára és véleményére nem tart igényt. Nem a sértődöttség beszél belőlünk, de egy olyan személy, aki nem ismeri az egészségügy működésének hátterét, csak gazdasági szempontokat vesz figyelembe, az vagy tévesen ítéli meg egy kórház helyzetét, vagy cselekedeteinek mások a mozgatórugói. Az idő ezeket az aggodalmainkat látszik igazolni. A pályázatok feltételei ugyancsak szokatlanok: a belgyógyászati osztályon például elegendő lett volna az első fokú szakvizsga és öt év gyakorlat. Az igazgatónő azt is kijelentette, hogy a főorvosnak nem szükséges szakmailag a legképzettebbnek lennie az osztályán, elég, ha jó menedzser. A kórház főnővéri posztjára kiírt pályázatot olyan személy nyerte el, aki nem teljesítette a pályázati feltételeket, miközben több jelentkező eleget tett a kiírás feltételeinek. Nehezményezzük továbbá, hogy a vezetőségi gyűléseken rendkívül amorális módon az igazgatónő arra szólította fel az osztályvezetőket, hogy keressenek hibákat az alkalmazottak munkájában, ami ürügyül szolgálhatna az azonnali és végkielégítés nélküli elbocsátásra. Állandó jelleggel pszichikai nyomásnak tette ki az osztályvezetőket, és a legkisebb lehetséges hibáért azonnali elbocsátást helyezett kilátásba. Sok alkalmazott nem bírta ezt a lelki nyomást, és önként távozott, mások arra fizettek rá, hogy nem ismerték a munkatörvénykönyvből eredő jogaikat. A legrosszabb az egészben az, hogy az igazgatónő egyáltalán nem kommunikált a főorvosokkal, véleményüket meg sem hallgatta. Úgy érezzük, hogy az eddig meghozott intézkedések veszélyeztetik a betegellátást, és a kórház iránti teljes bizalomvesztéshez vezethetnek. Szívügyünknek tekintjük a komáromi kórház jövőjét, ezért ezúton is felszólítjuk az illetékeseket, valljanak végre színt. El tudjuk fogadni, hogy bizonyos részlegek magánkézbe kerüljenek - ha ez a cél -, de ez a folyamat áttekinthetően, ellenőrizhető formában történjék. A beteg szempontja legyen az elsődleges, ne pedig egyéni érdekek érvényesüljenek a magánosítás során. Dr. Belő Baca Dr. Ivan Drobán Dr. Jozef Gaulieder Dr. Mária Somogyiová KOMMENTÁR Önösszeszedésünk ideje SZILVÁSSY JÓZSEF A Selye János Egyetem megbízott vezetője egy hónappal - március közepére - halasztotta el azt a sajtótájékoztatót, amelyen a felsőoktatási intézményen nyíló szakokról és számos más fontos tudnivalóról kellene beszámolnia. Rosszallásra még semmi ok, hiszen nyúlván nem könnyű megkívánt tudományos ranggal rendelkező egyetemi oktatókat toborozni, s mindeközben ezernyi szervezési feladatot megoldani. Az utóbbi tennivalókban jelentős segítséget nyújt a komáromi önkormányzat. A színvonalas komáromi oktatás megteremtéséhez viszont alapos helyzetfelmérés és stratégia szükségeltetik. Mindannyian ismerjük a félmúltat. A rendszerváltás után sokáig Nyitrán, önálló magyar pedagógiai kar létrehozásával kívántuk megoldani iskoláink pedagógusutánpótlását. Az ottani akadémiai szenátus addig ellenezte, illetve halasztgatta a döntést, ameddig az ügyben politikai felelősséget viselő Magyar Koah'ció Pártja teljesen indokoltan az önálló magyar egyetem létrehozását tűzte ki célul. S következetes politizálásának eredményeként a kormányprogramnak ez a része valóra vált. Ezután a korábbi csigatempóhoz képest viharos gyorsasággal megalakult Nyitrán a nemzetiségi kultúrák kara, ahol ugyancsak képeznek majd magyar pedagógusokat. Jelenleg több dél-szlovákiai településünkön városi egyetemek szintjén vagy magyarországi intézmények kihelyezett karaként ugyancsak zajlik felsőfokú képzés. Ezek létrehozása az adott időben és társadalmi helyzetben indokolt volt. Májustól megnyílnak a határok, s ezzel együtt az uniós egyetemek kapui a szlovákiai magyarok előtt is. Okkal figyelmeztetett Komáromban Magyar Bálint oktatási miniszter, hogy az új körülményekből adódóan a Selye János Egyetem legnagyobb vetélytársai éppen a magyarországi intézmények lehetnek. És lesznek. Ezekkel és más egyetemekkel csak úgy lehet lépést tartani, ha az illetékesek végre hozzálátnak szellemi önösszeszedésünkhöz. Olyan optimális hazai, jórészt magyar felsőoktatási modell kidolgozásához, amely a valódi igényeket veszi számba, s amelynek egyik célja a felvidéki magyar értelmiségiek számának fokozatos növelése. Ám nem a néhai gyorstalpalókra emlékeztető eszközökkel és a nyugati országokban is létező ötödrangú egyetemek szintjén. A Selye János Egyetem az uniós kihívások közepette is boldoguló szakemberek nevelésének rangos tudományos központja lehet. Ám akár a máshol felvételt nem nyert fiatalok átmeneti menedékhelye is. A politika megtette a magáét, és bölcsen kivonult Komáromból. Most elsősorban a szakemberektől függ, hogy szeptembertől mivé lesz az új intézményünk. Köteles kötelessége TÓTH MIHÁLY Négy-öt (szlovákiai) magyar összehajolt. Arról folyt az eszmecsere, botrányos-e vagy sem, hogy a titkosszolgálatokról (SIS) szóló törvény módosítására kidolgozott javaslat értelmében a Cégnek tilos lenne újságírót foglalkoztatnia. Nemzettársaim egy emberként felháborodtak, és viszolygásuk aligha az újságírók SIS általi mellőzése lehetőségében gyökerezett. A társaság naivságáról hírhedt tagja úgy vélte, tisztábban látnánk, ha az MKP titkosszolgálatok felügyeletével foglalkozó parlamenti képviselőjétől kérnénk tájékoztatást. „Kötelesnek kötelessége” - mondotta szellemeskedve. Ha a problematikára szakosodott honatyák kötelességeire gondolunk, nem ártana tisztáznunk, mettől meddig terjednek a jogaik. A törvénymódosítás elfogadása esetén jogosultak lesznek-e ellenőrizni, hogy a SIS fogdmegjei közül mellékállásban hányán írnak véleményformáló publicisztikát. A több mértékadó napilap szerkesztőségét is szerencséltető elhíresült publicista SIS-elköte- lezettsége kétségtelenül felháborító. „Betegségének” diagnózisa: éhenkórászság. Esetében csak arról volt szó, hogy a SIS folytatta minden titkosszolgálatok ősi gyakorlatát, amelynek az a lényege, hogy vannak anyagilag, érzelmileg vagy bűnügyileg megszorult emberek, akik beszervezhetők. Hallgatkozónak, feljelentőnek, segédrendőrnek... Az igazi botrány nem az, hogy a SIS egy anya- güag alultáplált újságírót alkalmazásba vett. Az igazi botrány az, hogy abból az újságíróból kémelhárítási főnök lehetett. Vannak országok, amelyek szavatolni tudják, hogy csak kifogástalan és megvesztegethetetlen jellemek kerülhessenek ilyen tisztségekbe. Az egykori újságíró kinevezése azt bizonyítja, hogy a Cégnél a káderkiválasztási módszereket illetően nem szakadt meg a legalább 1939 tavaszától tartó folyamatosság. A törvényalkotás egy másik gyöngyszeme is erősen foglalkoztatja a közvéleményt. A SIS törvénymódosítási javaslatot dolgozott ki jogosultságainak kiteijesztésére. Érmek értelmében - a javaslat parlament általi elfogadása esetén - csak múlt időben beszélhetnénk a magánélet törvény biztosította védelméről. Pittnerék javaslatát évtizedekkel ezelőtt így indokoltuk volna: fokozódik a nemzetközi helyzet. Vasárnap délben televíziós vita volt erről, és Dzurinda embere úgy vélte, Szlovákiában túlreagálják a javaslat jelentőségét. Egyébként is - mondta - a politikusok a javaslatot csak most kezdik vitami. Az SDKÚ embere, ha olvasna újságot, tudhatna arról a felháborodásról, ami az USA-ban azt követően kirobbant, hogy kilátásba helyezték: a terrorizmusra tekintettel esetleg kiteijesztik a titkosszolgálatok jogosultságait. Köteles képviselő úr csak arról tud tájékoztatni, amit a tudomására hoznak. Ez világszerte így van, de Szlovákiában még ígyeb- bül. Minden azon múlik, milyen minőségű a titkosszolgálat, és mennyi titkot hajlandó ellenőrzőinek elárulni.
