Új Szó, 2004. február (57. évfolyam, 26-49. szám)
2004-02-02 / 26. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2004. FEBRUÁR 2. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 5 TALLÓZÓ ZIUA A román parlament nemzeti kisebbségi csoportja semmibe vette a demokrácia értékeit, amikor a választási törvény kisebbségi szervezeteket sújtó módosítását indítványozta - véli a román Helsinki Bizottság társelnöke. Gabriel Andreescu politológus, a magyarországi Pro Minoritate- díj kitüntetettje a Ziua című román ellenzéki napilapban beható bírálatnak vetette alá a román választási törvény kisebbségeket érintő módosítására irányuló indítványt. Ennek tárgya a nemzeti és etnikai kisebbségek szervezetei választási részvételének korlátozása. Az történt ugyanis - írta Andreescu -, hogy (a nem magyar) kisebbségiek parlamenti csoportja a választási törvény olyan módosítását indítványozta, amelynek értelmében csak azok a kisebbségi szervezetek indulhatnak a választásokon, amelyeknek már van parlamenti képviselete. Az összes többi kisebbségi szervezet viszont „csak drákói szigorú feltételek teljesítése esetén” vehet részt a választásokon. A legfőbb feltétel, hogy magukba kell foglalniuk az adott kisebbség legalább 15 százalékát. NEWSWEEK Az amerikaiak 55 százaléka úgy véli, hogy Irak tömegpusztító fegyverekkel rendelkezett mielőtt az Egyesült Államok tavaly márciusban megtámadta. A megkérdezettek 32 százaléka van ellenkező véleményen, a többiek nem tudják. Huszonegy százalék azoknak az aránya, akik szerint az arab országban még mindig vannak ezekből a fegyverfajtákból, huszonhét százalék véli úgy, hogy az arzenált már elszállították Irakból, míg három százaléknak az a véleménye, hogy az irakiak megsemmisítették a fegyvereket. Az 1259 megkérdezett 49 százaléka úgy vélte, hogy Szaddám Húszéin iraki elnöknek közvetlen köze volt az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én végrehajtott terrortámadásokhoz. THE DAILY TELEGRAPH Példádan tömeges tiltakozásra szánták el magukat a BBC alkalmazottai a Hutton- jelentésben a rádiót ért súlyos elmarasztalás után, egy új felmérés szerint azonban a Kelly- ügyben közzétett jelentés javított a miniszterelnök korábban mélyponton levő megítélésén. A BBC alkalmazottai egy teljes újságoldalt megvásároltak a legnagyobb példányszámú, tekintélyes, konzervatív The Daily Telegraph- ban. A fizetett hirdetés formád jában, A BBC függetlensége címmel közétett, megszámlálhatatlan névvel ellátott nyilatkozat szerint Greg Dyke, a Hutton-jelentés után lemondott, rendkívül népszerű vezérigazgató és intézményi fő- szerkesztő „az igazságot félelem nélkül kereső, bátor, független és alapos BBC-újság- írásért állt ki”. A BBC alkalmazottai elszánták magukat arra, hogy a közrádió nem enged az igazság keresése melletti elkötelezettségéből.- Saját bőrömön ugyan nem tapasztalom, de legalább a politikusok nyilatkozataiból megtudhatom, hogy ők mennyire szívükön viselik a nyugdíjasok gondjait.., (Peter Gossányi rajza) Az egészségbiztosítókhoz „kerültek” a gyógykezelések, kevesebb pénz lesz Türelmes reménykedés A betegek a megmondhatói, hogy eddig is micsoda kálváriával járt a gyógykezelés elintézése. PÉTERFI SZONYA Hiszen hiába töltötte ki az orvos a szükséges nyomtatványokat, fogalmazta meg az ajánlást a kezelésre jogosult rászorulónak, egyáltalán nem volt biztos, hogy eljutott az egészségi állapota javítására szakosodott gyógyfürdőbe. Nem azért, mert a hazai gyógyintézetek kapacitása ezt nem tette lehetővé, az ok prózaibb volt: idült pénzhiány. Noha a Szociális Biztosító a költségvetésből 2003-ban közel 800 millió nyező kezelésekre. Hogy az 500 millió koronából hány beutalóra telik, ma senki sem tudja, ám nem kell ahhoz számtanzseninek lenni, hogy rájöjjünk - figyelembe véve az energia és a víz árának emelését - az idén kevesebben gyógyulhatnak, mint tavaly. Következtetni lehet arra is, hogy tovább gyarapodik a várakozólistákra kerülők száma. Nem vigasz, hogy nem csupán a betegek, hanem az egészségbiztosítók illetékesei is csalódottak. És bizonytalanok. Egyrészt mert a beígért 500 millióból eddig egy fillért sem. láttak, A hosszúra nyúló várako zási idő miatt meg sem érik a gyógykezelést. koronát fordított a kezelések finanszírozására, több mint 32 ezer kérvényező hiába várta beutalóját. Akadtak, akik évekig reménykedtek abban, egyszer csak sorra kerülnek. Nos, erre az idén aligha kerülhet sor. Nem azért, mert a Szociális Biztosító megszabadult a „nemszeretem” tevékenységtől, és a gyógykezelések intézése az egészségbiztosítók hatáskörébe került, hanem azért, mert 300 millió koronával kevesebbet fordíthatnak a gyakran teljes felépülést eredmémásrészt nem sejtik, miképp győzik majd a kérvényezők rohamát. Annyit tudnak csak: már most is nagy a kavarodás, hiszen felül kell bírálniuk és le kell ellenőrizniük az újonnan érkező, de a három éve benyújtott kérvényeket is. Meglehet, hogy aktualitásukat vesztették. Persze végre tudatniuk kellene a hazai gyógyfürdőkkel, hány személynek rendelik meg a szolgáltatásokat, de míg az öt egészségbiztosító nem kapja meg a „piszkos anyagiakat”, egy sem adhatja le a megrendeléseket. S hogy teljes legyen a zűr, a hazai gyógyintézetek is félreverik a harangokat, mert hát betegek, megrendelések nélkül csak veszteséget termelnek. Nem egy fürdőben alkalmazottak elbocsátásával próbálnak talpon maradni. Az egészségbiztosítók bejelentették: a pénzhiány miatt szakítani kívánnak az eddigi ingyenességgel. Azt tervezik, hogy csupán az egészségi állapotot javító kúrákat fedeznék, a szállás és az étkezés költségei a beutaltakat terhelnék. A napi 50 koronás díj dacára. Több mint valószínű, üyen feltételek mellett sokan - főleg a huzamosabb ideig betegállományban levők és a rokkantnyugdíjasok - lesznek, akik nem engedhetik majd meg maguknak a többletkiadásokat, de előfordulhat, hogy a hosszúra nyúló várakozási idő miatt meg sem érik a gyógykezelést. Mivel Szlovákiában nem készülnek átfogó statisztikák a lakosság egészségi állapotának alakulásáról, a jelenlegi kormány nem is foglalkozik olyan „lényegtelen aprósággal”, mint a gyógykezelések anyagi hátterének biztosítása. Érdekes, az egészségügyi miniszter sem hallatja hangját, pedig tudnia kellene, az utókezelés szerves része a teljes felépülésnek, és azt is: a befektetett anyagiak megtérülnek. LEVÉLBONTÁS Folytatódik a spórolás Alig kívántunk egymásnak boldog új évet, már másnap a keserű valóságban találtuk magunkat. Mert ugye, nagyon kellett nekünk a 19 százalékos egyenadó. Evés közben az ember szájában megkeseredik a kenyér és megsavanyodik a tej. Hogy miért? - ezt talán nem kéne részletezni, mégis megteszem. Négyévenként választások vannak. A nagyokosok ölik a rengeteg pénzt a kampányokba, hülyítik a népet az ingyengulyással és ingyensörrel. Magukban meg gondolják „Megfizetitek ezt ti sokszorosan.” Hát, nem igazuk van? Rögtön január másodikán drága kenyeret ettünk. Már akinek még jutott rá. Aztán jött a postás a számlákkal és az elképesztő számokkal. És ez még csak az év eleje. Töröm a fejem, meddig tart az emberek tűrőképessége, vagy még mindig vannak tartalékok? Miről lehetne vagy kellene még leszokni ahhoz, hogy ezt az állapotot át lehessen vészelni. Káros szenvedélyem nincs, már nem emlékszem, mikor vettem könyvet, pedig imádok olvasni; színházban, moziban évek óta nem voltam. Akkor miről lehet még leszokni? Talán az életről? Lehet, hogy sokunknak ez lesz a következő lépcső. Ugyanis a gyógyszer a következő fájó pont. Már most is van rá példa, hogy valaki nem tudja a gyógyszerét kiváltani, és akkor Zajac úrnak küldhetik a köszönőleveleket a sírásók és a temetkezési vállalatok, hogy egyre több „pacienst” küld nekik. De addig törtem a fejem a spóroláson, hogy mégis eszembe jutott valami. Minden hónapban 140 koronát költhetnénk például gyümölcsre vagy bármi másra, ha tisztelt honatyáink nem lopnák ki a zsebünkből. Igen, a tévé- és rádiódíjról beszélek. Milyen jogon fizettetik meg velünk a saját készülékeinket. Amikor megvettük, egyik sem adott bele egy fillért sem. Amennyi áramot a használatukkal elfogyasztunk, azt megfizetjük. Nagyon jó lenne, ha ezt megszüntetnék. Mert így évente 1680 koronát adunk valakinek a zsebébe, pedig nekünk nagyobb szükségünk volna rá. Lévai Józsefné Izsa KOMMENTÁR Politikai morbid TÓTH MIHÁLY Politikusokhoz fűződő szakmai kapcsolatában is legyen az ember jóhiszemű. Ehhez ragaszkodva már legalább egy hete azt próbálom szondázni, hogy a legesélyesebbnek minősített három államfőjelölt hogy is áll a közéleti bátorsággal. Pontosabban: hogy állt. Tehát nem most, amikor már nem kell kurázsi ahhoz, hogy az ember kinyilvánítsa, mondjuk, a polgári demokrácia, a sajtószabadság vagy a máshogy gondolkodás iránti vonzalmát, hanem teszem azt 1971-ben, vagy éppen 1989 novemberének első napjaiban. Kell a jóhiszeműség, de nem árt, ha a pofára esést kerülendő meg is alapozzuk. Gyakran eszembe jut Milan Knazko. Politikusként sok olyan „húzása” volt, amely fölöttébb megnehezítette, hogy jóhiszemű legyek iránta. De aztán eszembe jutott az a néhány november végi nap... A három legesélyesebbnek tartott elnökjelölt személyével kapcsolatban mindaddig képtelen vagyok állást foglalni, amíg meg nem tudom, Schuster, Meciar és Kukán életében volt-e legalább egyetlen pillanat, amikor az éppen aktuális kincstári álláspont helyességét tagadva mertek nemet mondani. A nemet mondás bátorsága akár kvalifikáció is lehet az államfői posztra... Kukanról e tekintetben egyelőre csak annyit tudok, hogy halált megvető bátorsággal kinyilvánítja: ha hiszi a plebsz, ha nem, Mikulás Dzurindánál rátermettebb miniszterelnököt még nem hordott hátán e sárgolyó. Schustert 1989 őszén ismertük meg. Annyira megismertük önközpontúságát, hogy nehezen tudjuk róla elhinni: a rendszerváltás előtt akár egy halk „nem” elrebegésé- re is lett volna ideje. A közéleti oroszlánkodásának egy ilyen kis országban lenne nyoma, ha lett volna oroszlánkodás. Politikai elitünket nem olyan fából faragták, hogy kiválóságai szerénykedve elhárítanák magukról a rendszerváltás előtti máshogy vélekedésre utaló fámát. Végül pedig Meéiar, a politikai arcképcsarnok legmarkánsabb és legellentmondásosabb figurája. A három legesélyesebbnek tartott elnökjelölt közül ő az egyetlen, aki a rendszer- váltás előtti nemet mondásban hagyott némi nyomot maga után. Legalább annyit, hogy 1970 után kizárták a kommunista pártból. Ez is valami. Csakhogy három miniszterelnöksége alatt mind a belpolitikában, mind a külkapcsolatokban nehezen feledhető események fűződnek a nevéhez. Nehezen feledhetőek, gondolják mindazok, akiknek az a mániája, hogy Szlovákiában legalább egyetlen közéleti méltóságnak - az államfőnek - kommunista múlt nélkülinek kellene lennie. Fényképük ott virít az újságok címoldalán. Ők hárman és meg- csinálóik talán jobban ismerik a szlovákiai emberek politikai ízlését, mint az összes történész és politológus együttvéve. Morbid ötletekben nálunk nincs hiány. Szlovákia, ha tengere lenne, legnagyobb óceánjáróját talán Titanic II-re keresztelné. JEGYZET Hátrány és előny SZILVÁSSY JÓZSEF Uniós polgárként és országként sokféle hátránnyal indulunk májusban. A lista élén azok a - négy évtizedig belénk sulykolt - megrögződések éktelenkednek, amelyek alapján még mindig a központtól várjuk az útmutatásokat, az államtól pedig az újabb támogatásokat. Holott főleg a kis- és nagyobb térségek polgárainak kell eldönteniük, miként boldoguljon lakóhelyük, szülőföldjük. A következő, modellértékű történet jellemzi leginkább a jelenlegi helyzetet. -Minden uniós pályázati feltétel, egyéb tudnivaló már olvasható az internetes honlapon! - jelentette ki nemrég egy pozsonyi politikus. A bodrogközi lakossági fórum hallgatósága felhorkant: - Hát honnan lenne nekünk pénzünk ilyen kecerére! Bizony, a politikus feladata az is, hogy odafigyeljen: miként működik az adott párt vagy tárca információs csatornája. Vajon idejében és kellő szinten eljutnak-e a fontos információk a célközösségekhez. Fél évszázaddal ezelőtt szinte minden parasztember legalább télvíz idején kalendáriumot olvasott. Sokuk szépirodalmi, szakmai műveltsége is tiszteletet parancsoló volt. Számos olyan idős mesterembert ismertem, akik mpg ama békebeli időkben tanultak meg külföldi inaséveik alatt németül. Ma, amikor a vüágnyelvtudás és az informatikai műveltség nélkülözhetetlen feltétele a boldogulásnak, ezeket a gyökereket kell újraélesztenünk. Magyarországon az önkormányzatok a legszegényebb régiókban is teleházakat nyitnak, ahol minden helyi lakos megtanulhat internetezni, aztán ingyen vagy fillérekért használhatja saját céljaira a korszerű eszközöket. - Ha ott lehet, akkor nálunk miért nem? - szegeztem a kérdést nemrég egy csallóközi falu polgármesterének. Aki sopánkodott, milyen kevés a pénzük. Később kiderült, hogy évente csaknem hárommilliót költenek a helyi focicsapatra, egyebek között idősebb, a közeli városból átigazolt játékosok havi néhány ezer koronás járandóságának a fedezésére. Pedig olyan alacsony járási osztályban játszanak, ahonnan kiesni sem lehet. - Focinak pedig lenni kell a falunkban! - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. - Persze, de ezt a szintet a helyi amatőrök is képesek produkálni, heti néhány sörért! S a három millióból jutna pénz internetre a falunak, iskolának. Talán még informatikai vagy angolnyelv-tanfolyamra is futná! -válaszoltam. Biztatónak éreztem azt a sokat mondó csendet, amely felvetésem után következett. Talán itt is születik újabb modellértékű történet.
