Új Szó, 2004. február (57. évfolyam, 26-49. szám)

2004-02-16 / 38. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2004. FEBRUÁR 16. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 5 TALLÓZÓ THE SUNDAYTIMES A kormánnyal súlyos konf­liktusba keveredett BBC felda­rabolását és szerkesztői függet­lenségének csorbítását helyezi kilátásba egy kormányzati áta­lakítási terv. A brit lapban idé­zett kormánytisztviselők sze­rint a jelenleg egységes köz- szolgálati tévé- és rádiótársas­ágot különálló angol, walesi, skót és észak-írországi egysé­gekre bontanák. Ezzel gyakor­latilag megszűnne a több mint 80 éves BBC egységes nemzeti intézményi mivolta. Emellett kivennék a BBC kormányzóta­nácsának kezéből a társaság ál­tal közölt információk pártat­lanságának és pontosságának ellenőrzését, és azt a nemrégi­ben létrehozott, elvileg függet­len, sokak szerint azonban a kormányhoz túlságosan közel álló médiafelügyeletre, az Of- comra ruháznák át. A világ első számú közszolgálati tévé- és rádiótársaságának tartott BBC a hetekben éli legnagyobb válságát. A cég elnöke és vezér- igazgatója lemondott, miután a Kelly-öngyilkosság körülmé­nyeit vizsgáló, Lord Hutton felsőházi lordbíró vezette bi­zottság gyakorlatilag minden felelősséget a BBC-re hárított, súlyosan elmarasztalva annak szerkesztési eljárásrendjét és kormányzótanácsát is. BERLINER ZEITUNG Még e hónapban német-ma­gyar kormánybizottság kezd el kutatni az egykori keletnémet állampárt és tömegszervezetek eltűnt pénzei után. Az államtit­károk vezette bizottság a Ma­gyar Nemzeti Bank és a koráb­bi külkereskedelmi bank aktáit fogja kiértékelni. A pártvagyo- nokkal foglalkozó német füg­getlen bizottság már huzamo­sabb ideje hangoztatja, hogy a rendszerváltás idején a kelet­német pártvagyonból milliós nagyságrendben került át pénz magyar bankokhoz. Később ezeket állítólag átutalták Spa­nyolországba, Luxemburgba, Liechtensteinbe és Svájcba. A magyar jegybank nem tagad­ta, hogy voltak „gyanús pénz­mozgások” az NDK-s számlá­kon. Az ősszel Medgyessy Pé­ter magyar és Gerhard Schrö­der német kormányfő közös bizottság létrehozásában ál­lapodott meg, miután Német­országból bírálatok hangzot­tak el, hogy Magyarország nem nyújt támogatást a milli­ók felkutatásához. WELT AM SONNTAG Bajorország azt szeremé, ha a jelenlegi Európai Unió és a má­jusban csatlakozó országok kö­zötti határokon 2011-ig fennma­radna az ellenőrzés jelenlegi rendje - írta a lap Günther Beckstein bajor belügyminisz­tert idézve, aki szerint még nem adottak a feltételek ahhoz, hogy a belső határokon megszűnjön a határrendészeti ellenőrzés. A csatlakozó országok az elmúlt években komoly erőfeszítéseket tettek az európai határőrizeti normák megteremtésére, s el is értek jelentős haladást, de ez még messze nem elegendő, még nem biztosított az Európai Unió jövendő külső határainak hézag­mentes védelme, mondta Becks­tein. Május 1-jén a nyolc közép- és kelet-európai ország határa- i válnak az EU külső határaivá. Nagyapátok a hetvenes években itt avatta fel az Úttörők terét, most meg áldását kérte a polgárok Pioneer szabadidőparkjára (Lehoczki István karikatúrája) A kérdés nem az, miként szavazzunk, hanem, hogy akarjuk-e ezt a népszavazást A nép hatalma Népszavazás előtt áll az or­szág. Állítólagos célja, hogy a nép közvetlenül szavaz­zon bizalmatlanságot a kor­mánynak. Nem ez az első hasonló kísérlet Szlovákiá­ban, de aligha alaptalan az a feltételezés, hogy a mos­tani próbálkozást a kalifor­niai rendkívüli kormányzó­választás is inspirálta. OLLÓS LÁSZLÓ Ámde Szlovákia politikai rend­szere eltér az USA egyik legje­lentősebb tagállamáétól, és ebből fontos következmények származ­nak. Mindenekelőtt Szlovákia nem elnöki rendszerű állam, hanem a parlamenti demokrácia. Elnöki rendszerekben az elnök egyben kormányfő is, sőt mi több, ő nevezi ki a kormány tagjait. Ezért szemé­lye közvetlen választása révén kor­mányt is választ a nép, az nem a parlamenti többség függvénye. Az elnök, illetve a kormányzó népsza­vazással történő visszahívása így csak a végrehajtó hatalom, a kor­mány visszahívását jelenti. Ám esetünkben a népszavazás nem pusztán a kormány mandátumának lerövidíté­sére irányul, hanem a par­lamentére, hiszen nálunk a kormány a parlamentből ered. Ez pedig a kaliforniai esetnél sokkal súlyosabb alkotmányos problémákat vet fel. Parlamentáris rendszerek­ben ugyanis a törvényhozó hata­lom, a parlament, a népképviselet legjelentősebb szerve. A második hatalmi ág tagjait a parlament vá­lasztja, tehát a végrehajtó hatalom, azaz a kormány minisztereit, sőt Szlovákiában az alkotmánybíróság bíráit, azaz a harmadik hatalmi ág legjelentősebb képviselőit is. A mostani népszavazás tehát nemcsak a kormány mandátumát csökkentené a felére, hanem min­denekelőtt a parlamentét. Ez pedig az ország politikai rendszerének egy alapkérdését veti fel, nevezete­sen, hogy képviseleti demokrácia-e a szlovákiai, avagy közvetlen de­mokrácia. Ha ugyanis a népképvi­selet legfőbb szervének mandátu­mát bármikor megvonhatja a nép, amikor többségének éppen nem tetszik valamely döntése, akkor aligha beszélhetünk képviseleti de­mokráciáról. Abban ugyanis a nép­képviselet szervének pontosan meghatározott megbízatási idősza­ka - nálunk ez tudvalevőleg négy év - mindenekelőtt azt a célt szol­gálja, hogy döntéshozatala során közvetlenül ne függjön a pillanat­nyi néphangulattól. Ugyanakkor megbízatási időszaka lejártával persze számot kell adnia választói­nak. Ha mindig a pillanatnyi több­ségi elváráshoz, hangulathoz kelle­ne igazodnia, akkor egyetlen olyan döntést sem hozhatna, amelynek eredménye néhány hónapnál hosz- szabb idő alatt jelenik meg. Ám így egy modem állam nyilvánvalóan irányíthatatlanná válna. Hiszen nyomban megszűntethető volna bármelyik parlament mandátuma, amint a parlamenti többség nép­szerűsége ötven százalék alá esik. Az ilyen népszerűségcsökkenés pe­dig szinte mindenkit elér. S persze a parlamenttel együtt bukna a kor­mány, és megkérdőjeleződne min­den olyan intézmény vezetőjének posztja is, akit a kormány nevezett ki illetve a parlament többségi sza­vazással ültetett a helyére. Sőt, ha jobban belegondolunk, a nép ilyen joga nyilvánvalóan felvemé azt a feltételezést is, hogy az alkotmány­bírák megbízatási időszaka szintén lerövidíthető népszavazással, ha éppen a pillanatnyi többségnek nem tetsző ítéletet hoznak, ha ez megcselekedhető a parlamenttel és a kormánnyal. És persze minden kételyen felül állna, hogy a köztár­sasági elnök mandátumát tetszése szerint rövidítheti le a nép többsé­ge­Következésképpen a mostani népszavazás kapcsán nem pusztán arról döntünk, hogy megbuktatjuk- e ezt a kormányt vagy sem, hanem hogy képviseleti demokráciát aka­runk-e, avagy közvetlen demokrá­ciát. Ha az elsőt választjuk, akkor időlegesen ki kell bírnunk, ha ép­pen nem a kedvünkre tesznek, és a soron következő rendes választáso­kon dönthetünk. Cserébe van kor­mányzati stabilitás, és létezhet több éves parlamenti és kormány­zati stratégia. Ha a másodikat, ak­kor a választópolgárok pillanatnyi többsége dönthet minden fontos kérdésről pillanatnyi véleménye és persze hangulatai szerint. Gondol­junk csak bele, melyikben rejtőzik nagyobb veszély! Ezen mit sem változtat az az ál­láspont, hogy ez a népszavazás többek véleménye szerint nem ügydöntő, azaz a parlamentnek nem kötelessége eljárnia annak eredménye alapján, tehát nem kell kiírnia az előrehozott válasz­tásokat. Ámde ha sikerrel járna a népszavazás, akkor a mainál sok­kal nehezebb helyzetben kellene döntenie a parlamentnek és az al­kotmánybíróságnak. Hiszen ak­kor nyilvánvalóvá válna a népaka­rat. A nép pedig a közvetlen de­mokráciát is akarhatja, amint pél­dául az antik Görögországban, vagy a nagy francia forradalom jakobinus szakaszának kezdetén. De közben tudnia kell, hogy mindegyik politikus minden pilla­natban attól függ, hogy a válasz­tók több mint fele támogatja-e, akkor teljes erejét arra fogja össz­pontosítani, hogy bármely esz­közzel fenntartsa támogatottsá­gát, valamint, hogy minden olyan versenytársával végezzen, aki ná­lánál népszerűbbé válhat. És amint a történelem megmutatta, ilyenkor a politika alapelemeivé válik a demagógia, a versenytár­sak elüldözése, sőt akár a terror keményebb eszközei. És persze azokat sem kímélve, akik a rend­szert életre hívták. A népszavazásnak persze meg­van a szerepe a képviseleti demok­ráciában is. Ám az még a népszava­zást leggyakrabban alkalmazó Svájcban sem a parlament, a kor­mány, illetve a többi állami intéz­mény állandó változtatásának, ha­nem döntései korrekciójának és al­kotmányos jelentőségű kérdések eldöntésének eszköze. Ha tehát a mostani népszavazás előrehozott választásokhoz vezetne, akkor an­nak győzteseit meg lehetne bukat­ni egy újabb népszavazás révén is­mét előrehozott választásokkal, amint népszerűségük ötven száza­lék alá esik. Majd az újabb győzte­sek megbuktatása következhetne, és így tovább. A köztársasági elnö­kök sorozatos leváltásáról nem is beszélve. A kérdés tehát nem elsősorban az, hogy miként szava­zunk, hanem, hogy akaijuk-e ezt a népszavazást. A szerző politológus Az előrehozott választás győztesei is megbuktat­hatok lennének. KOMMENTÁR Státusrosszban a státusjó • SZILVÁSSY JÓZSEF Rossz jelzéseket küldött Szlovákia és Magyarország csaknem há­rom éven át Európába a státusügy kapcsán. Budapesten úgy hagyták jóvá a jogszabályt, hogy előzőleg érdemben alig konzul­táltak azokkal a szomszédos országokkal, amelyeknek a magyar nemzetiségű állampolgárait kedvezményekben kívánták részesí­teni. Pozsony pedig szinte a végletekig gáncsoskodott, s akkor adta be bizonyos mértékig a derekát, amikor már teljesen magá­ra maradt kicsinyességében. Végül csak bejegyezték az anyaor­szági oktatási támogatások fogadására és elosztására hivatott Pázmány Péter Alapítvány módosított alapszabályát, s ezzel élet­be lépett a magyar-szlovák kormányközi egyezség is. Tény, hogy az eredeti státustörvény sokkal több kedvezményt nyújtott volna az érintett magyar nemzeti közösségeknek. Mégsem helyénvaló az állítólag teljesen megcsonkított jogszabály felett siránkozni. Vannak ugyanis jó elemei még a legutolsóként megkötött alku­nak is. Máshol alanyi jogon a magyar iskolába járó gyermekek szülei kapnak évente húszezer forintnyi támogatást, amely Kár­pátalja, Erdély, s a Vajdaság szegényeinek nem kevés pénz. Akár csak nálunk a bodrogközi, a gömöri vagy régióbeli munkanélkü­linek a háromezer koronányi egyszeri támogatás. Különösen tan­évkezdéskor, pillanatok alatt elköltenék ezt a pénzt. Szlovákiá­ban azonban az említett dokumentum alapján - az egyetemis­tákat kivéve - egyének nem kaphatnak ilyen támogatást, csu­pán iskolai vagy más közösségek. Méghozzá pályázatok alap­ján. Tekintélyes summa gyűlhet így össze. Több szempontból is fontos, hogy ilyen körülmények között miként sáfárkodnak majd ezekkel az anyagi forrásokkal. Lehet ezekből könyvtára­kat, informatikai rendszereket gyarapítani, fontos segédköny­veket vásárolni, a nemzeti azonosságtudatot erősítő programo­kat, továbbképző tanfolyamokat szervezni. Kellő összefogással még iskolabuszok költségeit is téríteni. Ebben a pénzínséges vi­lágban korszerűen felszerelt, színvonalas oktatást kínáló ma­gyar tannyelvű iskolákat építem, ahova egyre több szülő Íratja be gyermekét, mert nyilvánvaló lesz, hogy itt szerezhet olyan tudást és erkölcsi tartást, amely boldogulásához, továbbtanulá­sához kiváló alapokat teremt. A szülői közösségek pedig ezután saját bevételeikből az eddiginél sokkal nagyobb összeggel tá­mogathatják a rászoruló gyermekeket. Nem sopánkodni kell te­hát, hanem cselekedni. És kreatívan gondolkodni, hogy az anyaországi támogatások révén is sokkal többen legyenek a kiművelt magyar emberfők országunkban. Más kor, más üvöltés TÓTH MIHÁLY Akkoriban nagyon ki tudott hozni a sodromból, ha Amerikát járt pártbelijeim magukat padlizsánszínűre hergelve tartottak él­ménybeszámolót. Derekasan üvöltöttek, miért nincs az nálunk még mindig úgy, mint az Egyesült Államokban. Minek a nagy si­etség, gondoltam akkor én. Volt pártbelijeim azóta lehiggadtak. Mire volt jó akkor az a nagy türelmetlenség, gondolják most ők. Az USA elnökének népszerűségvesztéséről szóló híreket tanul­mányozva naponta kérdem: miért van az, hogy meg se próbál­koztunk az állami főhatalom megtartását-leváltását eredmé­nyező amerikai gyakorlat meghonosításával. Soha meg se pró­bálkoztunk vele, noha a politikai osztály tagjai közül számosán éreznek erős késztetést arra, hogy transzparensükre minél rikí­tóbb festékkel rápingálják a Példaképünk az USA! jelszót. Esetleg ugyanarra a vászoncsíkra, amelyről 14 év alatt a záporok lemos­ták, hogy Példaképünk a Szovjetunió! Tanult politológusok megnyugtatására: az amerikai példa ál­talam elképzelt meghonosításán nem azt értem, hogy az egy- pártrendszer utáni sokpártrendszerből legfelsőbb rendelettel kétpártrendszert kellene csinálni. Csak arra utaltam, hogy po­litikai rendszerünkben úgy következtek be változások, hogy a lényeg ugyanaz maradt. Az ifjabb Bush vezette USA most háborúban áll. Eközben egy­re nyilvánvalóbb, hogy az elnök elveszíti a választásokat. Ugyanez másként fogalmazva: az amerikai demokrácia olyan erős alapokra épült, hogy a lakosságnak még háborús viszo­nyok között is van lehetősége jobbik alternatíva keresésére. Próbáljuk elképzelni, mi történne egy Bécstől keletre és délre fekvő országban, ha az történetesen éppen hadban áll egy má­sik országgal. Rágondolni se jó. Felfüggesztenék az alkot­mányt, vele a szólásszabadságot,'nemzetmentővé nyilváníta­nák az ország erős emberét, körbe hordott véres karddal fog­nának be minden tiltakozásra nyíló szájat. Ilyen viszonyok kö­zött nincs mód nagy tévedések viszonylag rövid időn belüli korrigálására. Ciklusról ciklusra átöröklődnek ugyanazok a problémák. Akkor is, ha ellentétes irányzatok közötti váltásra kerül sor. Dzurinda ugyanazokat a problémákat nem tudja megoldani, amelyek megoldására Meciar se volt képes. Válto­zások voltak, de a lényeg ugyanaz maradt. Két tényezőnek köszönheti az USA, hogy viszonylag rövid idő alatt képes a legfőbb vezető által elkövetett nagy melléfogások korrigálására. Alkotmánya lehetetlenné teszi bármelyik hatal­mi ág túlsúlyba jutását. A másik meghatározó tényező, hogy a választópolgárok négyévenként nem csordaszellem által su­gallva foglalnak állást, hanem valós érdekeik ismeretében. Részleteiben nem egészen tudjuk, hogy az Újvilágban ezt hogy csinálják, de tény, hogy gyakorlatuk eddig még mindig javára vált az országnak.

Next

/
Thumbnails
Contents