Új Szó, 2004. február (57. évfolyam, 26-49. szám)

2004-02-14 / 37. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2004. FEBRUÁR 14. Kultúra 19 A Sebő együttes jubileumi koncertjén ismét oly világossá vált a képlet Harminc év múlva... Ez már, bizony, nem ugyanaz a folyó. Nem ugyanaz a láb sem, amely belelép. Nem ugyanaz a test, igen, a testünk sem az már, amely a folyóba hup­pan... más a mosoly, a gesztus, a csillogó ragyo­gás. GÁGYORPÉTER Az opálos pára a víz felett még emlékeztet ugyan a hajdani színek­re, csobbanásokra, miccenésekre, miközben mi konokul saját nyoma­inkat kutatjuk a rohanó víz tete­jén... Mert az emlékek és a remé­nyek tán mégis a vízen járnak... De a folyók bölcsebbek nálunknál, to­vább rohannak. ♦ ♦ ♦ ♦ Kassa főutcája a hetvenes évek elején. Kora őszi, áttetsző napsütés. Ilyenkor a nap már nem bágyaszt. Ragyogó fénykévében sétálunk. Sebő Feri, Halmos Béla kezdő sztá­rok, fülükbe még ott zizeg a tegnap esti vég nélküli taps. Több volt ez közönséges sikernél - fordulópont a megzenésített versekkel olyan sikert értek el, hogy Rita Pavone is megirigyelhette volna... Mosolyuk fénynyalábot karcol, oroszlánmo­soly. Ilyen illik huszonéves koruk­hoz, tehetségükhöz... Skalpvadászként, a ritka zsák­mány reményében formálgatnám a leendő írás mondatait, kérdéseit, de egyszerre beszélünk mindhár­man, ömlik belőlünk a szó, a kor­osztályunkra még jellemző barát- kozás ösztöne elsodor minden pro­fesszionista fegyelmet. írás lesz-e belőle? - tűnődöm. Lesz. Mint ahogy Vas Lajossal, Fa­ragó Laurával, Ferencz Évával és Vikár Bélával is megszülettek a portrék, interjúk, pedig azok is mi­lyen sodró magánbeszél­getések voltak. Szinte a fu­karság különös érzése foj­togatott, amikor élményei­met publikálandó, meg kellett osztanom legben­sőbb érzéseimet. Ráadásul ezen érzéseket megosztani talán eleve lehetetien, legalábbis most is még annak tűnik... Lett-e belőlük üzenet? Valami elindult, még a Röpülj pávával, a népzene tévéfesztiváljá­val, majd a táncházmozgalommal, valami nem hétköznapi, aminek oldalvizein is evezni megrendítő jó érzés. Neofita nagy akarások feszí­tik bensőmet, mostanában kerül­tem jómagam is intimebb viszony­ba a népdallal - én, a vidéki - egy pozsonyi úrilánynak (feleségem­nek) franciául is olvasgató, hege- dülgető néhai édesanyja szellemi örökségének fonalán. Értem las­san a különbségeket a magyar nó­ta, a népies műdal, meg a népdal között, sőt inkább érzem... vissza­szervesül világomba ezen elfele- désre ítéltetett kultúra, és szent ha­raggal szeretném elszámoltatni az iskolapénzt az iskolai zenei nevelé­sért, 12 év irodalomoktatásáért, öt év külön zeneiskoláért (a későbbi magyar szakos diplomámat most nem is említem). Szatyromban ott lapul az Ének­zene az óvodában (Forrai Katalin páratlan értékű könyve), mert gyermekeim az óvodában az „Aj, jaj fekete vonat”-ra tántorognak, ami ellen vehemensen tiltakoztam. Pár hónapja vettem egy hordozha­tó magnetofont, és népdalt gyűjtök Bodrogközben, Magyarbődön, Gö- mörben... mert valódi népzenei hanglemezek a kereskedelemben Sebő Ferenc ekkor még nem kaphatók, „családi zenei - anyanyelv archívum”-nak maradnak a gyűjtések, meg a Rö­pülj pávából felvett dalok, már csak a gyerekek miatt is. Csak tiszta for­rásból, hogy megélje... (Megérte!) (Szakítván a továbbiakban az egyes szám első személyben fogal­mazó publicisztikai fordulatokkal, e tipikusan magyaros személyeske­déssel, mely a mesélőt a nyájas ol­vasó képzeletében ama porcelán­boltban tébláboló elefántra emlé­kezteti, a szerző elnézést kér azon önzéséért, hogy a közelmúltat sze­mélyes emlék gyanánt kezelte.) Valami elindult. Táncházak, ze­Soha ennyi vers nem forgott közszájon, mint az új igrieek nyomán. nekarok alakulnak, egyre több a valódi népzene, egyre több elfele­dett ismerős jelenik meg lemezen, kazettán. Megszűnőben az a para­doxon, hogy többnyelvű társasá­gokban a szomszédnépek népdala­ira Bartók-Kodály országának kép­viselői az ízlésficammal felérő „Már mi nálunk babám”-mal, vagy a hülye „Mi mozog a zöldleveles bokorban”-nal válaszoltak. Már nemzetiségi táncházak is alakul­nak, határon túli magyar zeneka­rok, sőt a szomszéd népek fiataljai „effélét csinálni maguk is próbál­nak”. Nem marad érintetlen az emigráció sem, Bullben, Svájcban a hagyományos pünkösdi tánctábor­ban, a müncheni-berni zenészek­kel kísérve, Berecz Andris énekli az égre, „Magyarország az én hazám, nem német!”, és mi, az emigráns közönség homlokunkkal támaszt­juk meg a szemközti hegyeket. De ekkor az emigráció még a holdban sincs. Nagy tervek, nagy álmok és szándékok feszülnek neki a jövőnek. Fürdünk a költészetben, soha ennyi vers nem forgott köz­szájon, mint az új igrieek nyomán. Mintha az énekelt vers volna a vers igazi, itt és most mindenképpen korszerű formája, Sebőék és köve­tőik zenéjére József Attilát, Nagy Lászlót, Kosztolányit, Aranyt, Weörest dudorászik, füttyög az ut­ca népe. Igen a költészet meghódít­ja a tizenéveseket, szinte mellékes­nek tűnik (bár nem az!), hogy a (Farkas József felvétele) népköltészet vagy a műköltészet alakjában. Ez a mozgalom olyan szép, hogy szinte hihetetlen. A kultúra bárgyú rőfösei a párt­központban nem tudnak mit kez­deni ezzel az új jelenséggel, amely ellen ideológiai kifogásokat sem emelhetnek. A „néphatalom” nem vitathatja el a népköltészet jogait, sem -a „haladó (forradalmi?) ha­gyományainkat” az irodalomban. Patthelyzet. Pedig az ügy gyanús, mint minden, amit nem alulról jö­vő kezdeményezésként önmaga a pártközpont kezdeményez. Az új mozgalom kedvelői, támo­gatói felszabadultan örülhetnek, hiszen még a sajtóban sem mussz- téma, nem felsőbb utasításra kell ámulni, dicsérni, hanem csak úgy magunktól, az önmagunkban felfe­dezett esztétikai örömök nyomán. Ritkaságértéke van ennek jelenség­nek ebben a „csak májuselsejés ma- nifesztáció örömű” korban. ♦ ♦ ♦ ♦ „Sehol több tehetség el nem pusztul, mint Magyarországon” - állítja (ilyen egyszerűen) Osvát. Nem is az állítás lényege, hanem az egyszerűsége a megrendítő. Az ön­sajnálatnak mindig inkább bőviben voltunk, mint az egyszerűségnek. Tán mert a logika szikár rendszere helyett inkább az érzelmek görge­tegeibe burkolódzunk. Ez látvá­nyosabb, mondhatnék pontatla- nítani akarván: drámaibb. Mert nem az! Mert a helyzetet inkább elemezni kéne. Minden is­meretlen jelenség kulcsa a tényszerű, száraz leírásra alapuló érzelemmentes kép, vagy ha úgy tetszik: társadalmi önarckép. (Nem az az érdekes, hogy hogyan előzte meg most már mindörökre Siemens - és má­sok - a mi Jedlik Ányosunkat és társait a világ tudományos felfe­dezéseinek leltárában, hanem hogy miért! És az örökrangadók futballstadion gondolkodása ezen nem segít, mert Bolyai érdekében nevetséges volna utólag gyűlölni Gausst. Ismerni, mindkettőt sok­kal fontosabb!) „Az ideálok a halottaknál is gyor­sabban lovagolnak” - figyelmeztet Osvát. Már régen nem a nevekre („ha van, csak áruvédjegy”) kellene figyelnünk, hanem az ideákra. Közhelyeket dajkálgatunk. „Bartók és Kodály országa” - mondjuk és halljuk szívesen önmagunkról, mi­közben nyelvterületünkön tudato­san nem alkalmazzuk a Kodály- módszert és Bartók esszéit felütvén még az értelmiségi küldetésükre oly büszke kevesek is továbblapoz­nak, különösen ha még kotta is van bennük... Ez van, sőt ez fel sem tű­nik. Pedig jó lenne, ha feltűnne végre, ha olyan nemzedékeket ne­velne fel iskolarendszerünk, akik a nagy mesterek műveit és szavait is egyaránt érteni tudnák. Mert min­den az iskolával kezdődik. Sajnos a valódi tudást (kíváncsiságot) he­lyettesítő sznobizmus is és az ag­resszív feledtetés devianciája is. Minden, vagy szinte minden. A Sebő együttes 30 éves jubileu­mi koncertjén ismét oly világossá vált a képlet. A versek, a költészet lényegéről néhány óra alatt meg­határozó képet alkothatott a kö­zönség, bennfentes jártasságot a magyaros és nyugat-európai vers­formák világában... ráadásul meg­erőltetés nélkül több verssor ma­radt meg memóriájában, mint egy frissen érettségizőnek. Milyen egy­szerű ez a módszer és milyen hatá­sos. Óvodától az elemi iskoláig megalapozandó zenei, költészeti (irodalmi) nyitottságot kínálja. Van-e ennél több? Mindezt egysze­rű játékossággal és jóval kecsegte­tőbb eredményekkel, mint jelenle­gi porosz hagyományokra épülő oktatási rendszerünk. Ha még azt a lehetőséget is számba vesszük, hogy ennek a korcsoportnak a test- nevelési óráiba bele kellene szőni, egy további játékos fordulattal, a néptánc oktatását is... Bizony, a mai átlagműveltségnél, a Jókait, Gárdonyit stb. maximum képregé­nyekben megismerő nemzedékek­kel szemben egy tájékozottabb, nyitottabb, kíváncsibb, jelenlegi műveltségi standardunkat kétség­be vonó, mai kulturális restségün­ket félresöprő, izgalmas új művelt­ség lépne helyünkre. Ideje volna. Hagyományaink, lehetőségeink ezt kínálnák, mint ahogy egyéb gazdagságaink nem léteznek. Aki felelősen néz a jövőbe, nem feled­kezhet meg ezekről a gyors piaci si­kert nem kínáló befektetésekről. Apróságokról lévén szó, ne részle­tezzük, csak hasonlítsunk össze ér­tékben, mi a fontosabb, családon belül egy újabb (általában időrab­ló) műszaki csoda, vagy országos méretben néhány küométer autó­pályává betonozott természetes környezet elpusztítása, illetve egy nálunknál értékesebb (okosabb) nemzedék? Ajövő! ♦ ♦ ♦ ♦ És a folyók tovább folynak. Mú­lik napra nap. A jubüeumi Sebő koncertet meg sem említik a hí­Már régen nem a nevek­re kellene figyelnünk, hanem az ideákra. rekben. Minek is? Köd előtte, köd utána, mint a mesékben. Zenei felvételt sem közvetítettek abból a néhányból, amelyeket még a het­venes években rögzítettek... (mert azóta sem rögzítettek, sem­mit!) adtak helyette rikácsoló rek­lámot és ahhoz hasonló jellegte­len tánczenét.... Napra, nap. így múlt el harminc év. Sikerek: Tokió, Sydney, New York, London, Luzern - világhír, mert ez az! Majd egyszer, esetleg átve­szünk valami hasonlót a brazilok­tól, vagy az új-zélandiaktól... ta­lán, ha megéljük. 41. JÓKAI NAPOK - FELHÍVÁS A Pódium Színházi Társaság, a Csemadok Országos Választmá­nya, Komárom városa, a Komáromi Városi Művelődési Központ és a Csemadok Komáromi Területi Választmánya ezennel meghirdeti a 41. Jókai Napokat, a szlovákiai magyar amatőr színjátszók, kis- színpadok és diákszínpadok országos fesztiválját. A fesztivál 2004. június 14-20. között kerül megrendezésre Komáromban. Jelent­kezni kizárólag írásban lehet 2004. március 31-ig a következő cí­men: Pódium Színházi Társaság, Vár út 1 (Hradná 1), 945 01 Ko­márom. Kéijük, hogy a jelentkezés tartalmazza a csoport vezetőjé­nek nevét, címét és telefonszámát. További információk a 035/7713-550, 7713-547-es telefonszámokon Kiss Péntek József­nél és Csenge! Mónikánál. SZÍNHÁZ WKKHKtKKm Pozsony NEMZETI SZÍNHÁZ: Aranykakas szombat 19 HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Ha asszony kezében a gyeplő sz. 19 Arab éjszaka vasár­nap 19 KIS SZÍNPAD: A játék vége sz. 19 Sarah Bernhardt utolsó nyara v. 19 MOZI POZSONY HVIEZDA: Nagy hal (am.) sz., v. 15.45, 18, 20.30 MLADOST: FEBIOFEST - Tíz perc (ném.-ang.) sz. 15.30 Unalom Brünnben (cseh) sz. 17.30, 21.30 Különös nevelés (jug.) sz. 19.30 Kieslowski- életmű: Nyugalom, Életrajz, Állomás, Beszélő fejek v. 15.30 A patká­nyok ébredése (jug.) v. 17.30 TATRA: Zelary (cseh) sz., v. 17.45, 20.30 AU PARK - PALACE: Nagy hal (am.) sz., v. 16.20, 19, 21.40 Unalom Brünnben (cseh) sz., v. 14.10,16.30,18.50,21.10 Túl közeli rokon (am.) sz., v. 15, 17.30, 19.50, 22.10 A Gyűrűk Ura - A király visszatér (am.-új-zél.) sz., v. 15.40,16.40,19.30, 20.30 Kémkölykök 3-D - Game Over (am.) sz., v. 15.30, 17.40 Zelary (cseh) sz., v. 15.20,18.20, 21.20 Bolondos dallamok: Újra bevetésen (am.) sz., v. 14.10,16.10,18.10 Nyílt seb (am.-auszt.) sz., v. 20.20 Kegyetlen bá­násmód (am.) sz., v. 16,18.30, 20.40 Fél kézzel nem lehet tapsolni (cseh) sz., v. 17,19.20,21.30 Mona Lisa mosolya (am.) sz., v. 14.20, 16.50,19.10,21.50 A szemközti ablak (ol.) sz., v. 14.50,17.10,19.40, 22 PÓLUS - METROPOLIS: Nagy hal (am.) sz., v. 14.45,17.10,18, 19.35 Túl közeli rokon (am.) sz., v. 17.50,20.05 Bolondos dallamok: Újra bevetésen (am.) sz., v. 15.20 Unalom Brünnben (cseh) sz., v. 14.35,16.55,19,21.05 A Gyűrűk Ura - A király visszatér (am.-új-zé- 1.) sz., v. 16,19.45 Zelary (cseh) sz., v. 17.10, 20 A szemközti ablak (ol.) sz., v. 15 Mona Lisa mosolya (am.) sz., v. 15.50,20.30 KASSA TATRA: Bolondos dallamok: Újra bevetésen (am.) sz., v. 17 A Mindenőó (am.) 19 CAPITOL: Nagy hal (am.) sz., v. 15.45, 18, 20.15 ÚSMEV: Túl közeli rokon (am.) sz., v. 16,18.15,20.30 DÉL-SZLOVÁKJA DUNASZERDAHELY - LUX: Titkok (ff.) sz., v. 19.30 GALÁNTA - VMK: A Mindenőó (am.) sz., v. 19 NAGYMEGYER - SLOVAN: Amerikai pite 3 - Az esküvő (am.) sz., v. 19 ÉRSEKÚJVÁR - MIER Mona Lisa mosolya (am.) sz., v. 17, 19.30 VÁGSELLYE - VMK: Mona Lisa mosolya (am.) sz., v. 20 PÁRKÁNY - DANUBIUS: Ke­gyetlen bánásmód (am.) sz., v. 19 ROZSNYÓ - PANORÁMA: Távol a mennyországtól (am.) sz., v. 16.30,19 GYŐR PLAZA: Az Amazonas kincse (am.) sz., v. 17.15, 19.15 Apám be­ájulna (magy.) sz., v. 14.30,16.30,20.30 Felül semmi (ang.) sz., v. 15.15.17.30.19.30 A Gyűrűk Ura - A király visszatér (am.-új-zél.) sz., v. 14, 16,18, 20 Jószomszédi iszony (am.) sz., v. 18.30 Kém­kölykök 3-D - Game Over (am.) sz., v. 13.30,15.30 Mackótestvér (am.) sz., v. 13.45,15.45,17.30 Magyar vándor (magy.) sz., v. 13, 15, 17.15, 19.30 Mona Lisa mosolya (am.) sz., v. 19.45 Pán Péter (am.) sz., v. 13.15, 15.30, 17.45, 20 Pofa be! (fr.) sz., v. 14.15, 16.15, 18.15.20.15 Snowboarder (fr.-sv.) sz., v. 16,20.30 Késleltetve közvetítik az Oscar-átadást „Mikroszkóp alatt” MTI-HÍR New York. Az Oscar-díjak át­adását a Janet Jackson botrányá­nak megismétlődése miatti aggo­dalom okán néhány másodperces késleltetéssel sugározzák majd a tévéállomások. A színpadot és a közönséget „kebelszerkesztők” figyelik majd árgus szemekkel, nehogy a sztá­rok, véletlenül, vagy akarattal ki­villantsanak egy mellbimbót, ne­tán egyéb intim testrészt. Joe Roth, a show producere azonban állította, hogy a késlelte­tésnek nem célja a nyertesek eset­leges politikai nyilatkozatainak kiszűrése. Sőt, a csütörtöki ameri­kai lapjelentések szerint Roth úgy nyilatkozott, hogy az Oscar­ünnepség résztvevőinek legtöbb­je megérti, hogy az élő közvetítés előtt „mikroszkóp alá veszik”. Janet Jackson február elején a Superbowl, az amerikaifutball- bajnokság nagydöntőjén néhány pillanatra kivillantotta ezüst csil­laggal díszített mellbimbóját, s ez­zel az egész Egyesült Államokban a felháborodás hullámát váltotta ki. Az Oscar-ünnepségen 1974- ben történt meg, hogy egy mezte­len férfi ugrott a színpadra abban a pillanatban, amikor David Niven éppen bejelentette Elisa­beth Taylort. Niven nagy lélekje­lenléttel intézte el az ügyet, amennyiben kijelentette, hogy a meztelenkedő megérdemel egy nevetést, mert közszemlére teszi elégtelen voltát.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents