Új Szó, 2004. február (57. évfolyam, 26-49. szám)

2004-02-14 / 37. szám, szombat

Régió 5 UJ SZÓ 2004. FEBRUAR 14. szülei későn „kapnak észbe”, és nem íratják be időben iskolaköteles csemetéjüket az első osztályba. Sok iskola küzd hasonló gonddal. biztatóan alakul a leendő elsősök száma Pozsony Egy magyar osztály 18 kisdiákkal A főváros magyar tanítási nyelvű alapiskolájába, a Duna utcaiba idén 18 elsőst írattak be, így a kö­vetkező tanévben is csak egy első osztályt tudnak indítani. Morvay Katalin, az iskola igazgatóhelyette­se lapunknak elmondta, 1995 óta nincs annyi elsős, hogy két osztályt nyithassanak, ehhez ugyanis 30 fe­letti létszám kellene. Ez alól csak az 1998/99-es iskolaév volt kivétel. Az iskola vezetése hosszú távon bízik abban, hogy a jövőben újra össze­jön majd annyi gyerek, hogy két osztályt indíthassanak, erre azon­ban nem az elkövetkező két-három évben fog sor kerülni. Szene Tizennyolc kisdiák, jelentkezés őszig A Szenei Molnár Albert Alapis­kola első évfolyamába eddig 18 di­ákot írattak be a szüleik, tájékoztat­ta lapunkat Vincze Erzsébet igaz­gató. „A gyerekek behatása elmé­letben ugyan már lezárult, gyakor­latilag azonban szeptember elsejé­ig fogadjuk az érdeklődő szülőket és csemetéiket. Alapul véve a helyi óvodából idén kikerülő gyerekek számát, reálisnak mondható az ed­dig beíratottak száma. Az utóbbi pár évben egyébként nem változott az elsőseink aránya, évente átlag­ban 18-20 kiselsőssel számolunk” - közölte az igazgató. Somoija Ötvenketten kezdik meg tanulmányaikat A Corvin Mátyás Alapiskolában az utóbbi pár évben - csekély mér­tékben ugyan, de - növekvő ten­denciát mutat a beíratott gyerekek aránya - tudtuk meg Ürge József igazgatótól. „A jövő tanévben elő­reláthatólag 52 elsős kezdheti meg tanulmányait az iskolában. Az elő­ző évben 50, tavalyelőtt pedig csak 48 első osztályos tanulónk volt” - fűzte hozzá. Dunaszerdahely Mintegy kétszáz elsős a városban A város három magyar tannyel­vű alapiskolájába eddig összesen 194 elsőst írattak be. Ez a létszám tizenhat fős emelkedést jelent, hi­szen tavaly szeptemberben csak 178 gyermek kezdett ismerkedni a tudományokkal anyanyelvén. Ha a most beíratott gyerekek létszámát összevetjük a tavalyelőtt beíratot­tak számával, kiderül, hogy 2002- ben csak eggyel kevesebb magyar kisdiákot írattak be, mint idén. Az ország egyik legnagyobb ma­gyar tannyelvű alapiskolájába, a Kodály Zoltán Alapiskolába csak­nem ezer diák jár. Január utolsó hetében zajlott itt a beiratkozás, amelynek mérlege azt mutatja, hogy a kisdiákok létszáma a tava­lyihoz képest tizeneggyel növeke­dett. Eddig 92 gyereket írattak be, tavaly ez a szám 81 volt. Két évvel ezelőtt a szám még elérte a 89-et, egy évvel korábban pedig a 96-ot. Érdekes, hogy egészen 2000-ig az elsősök száma csak egy alkalom­mal csökkent száz alá. Ibolya Oli­vér iskolaigazgató szerint a szám szeptemberig akár 10-12-vel is emelkedhet, és biztosra veszi, hogy újra száznál több lesz az elsősök száma, és legalább öt osztályt nyit­hatnak. Az igazgató tapasztalata szerint az egykori tanítványok dön­tő többsége hozzájuk íratja be gyer­mekét. A Szabó Gyula Alapiskola is több elsőst fogadhat, mint az utóbbi években. Eddig 71-en íratták be csemetéjüket az Iskola utcai tanin­tézménybe. Ennél több elsőse csak az 1998/99-es tanévben volt az is­kolának: 95. A jelenlegi tanévben 63 elsős van, az utóbbi négy évben pedig 58 és 69 között mozgott a szám. A mélypontot a 2001/2002- es tanév jelentette mindössze 58 el­sőssel. A Vámbéry Ármin Alapiskolá­ban idén hárommal kevesebb a beíratott elsősök száma, mint ta­valy volt. Jelenleg 34 elsős kop­tatja a padsorokat, míg január vé­gén és az elkövetkező napokban csak 31 gyermek felvételét kérték a szülők. Az itt tanuló elsősök szá­ma 1998-tól így alakult: 26, 23, 34, 32, 35 és 34. Fibi Sándor igaz­gató biztos abban, hogy szeptem­berig még további gyermekeket íratnak be, és a létszám megha­ladhatja a tavalyi szintet, így is­mét két osztályt nyithatnak. „A Jilemnicky utcai iskola családi há­zak övezetében fekszik, ezért itt kevesebb a gyerek, mint a belvá­ros panelházainak közelében lévő iskolákban. Néhányan a környező falvakból járnak hozzánk, akik­nek a szülei itt dolgoznak a város­ban, és magukkal hozzák a gyere­keket - mondta az igazgató. - Nem szeretnénk, ha azt hinnék rólunk, hogy a környező kisisko­láktól elszippantjuk a tanulókat.” Az igazgató szerint van még 4-5 olyan szülő, aki tavaly halasztást kért és kapott, és még nem íratta be a gyerekét. Az iskolában egy játszóház keretében tartották meg az ünnepélyes beiratkozást, amelyre a szülőkön kívül sok nagyszülő is eljött. Az idei beiratkozási eredmények Dunaszerdahelyen jók, ám aggoda­lomra ad okot, hogy értesüléseink szerint a magyar szülők körében a korábbi évekhez képest nagyobb az érdeklődés a szlovák óvodák, illet­ve a vegyes óvodák szlovák osztá­lyai iránt. A négy magyar óvodá­ban nincs zsúfoltság. Ha azonban a magyar szülők egy része nem vál­toztat szándékán, és szlovák óvo­dába adja gyermekét, nem kizárt, hogy azok számára új szlovák osz­tályt kell nyitni. Nagymegyer Három magyar osztály nyílik Az előző évekhez hasonlóan a 2004/2005-ös tanévben is három első osztályt indítanak a nagymegyeri Bartók Béla Alapis­kolában. „Egyelőre 75 gyermeket írattak be a szülők. Ez a szám szeptemberig a halasztások, illet­ve a későn jelentkezők miatt még némileg módosulhat, de a három osztály mindenképpen meglesz” - nyilatkozta lapunknak Nagy Ernő iskolaigazgató. Elmondása sze­rint a városban nemigen jellemző, hogy a magyar szülők szlovák is­kolába adnák a gyerekeket, azt el­sősorban a gyermekotthon lakói és a környező majorokon élők cse­metéi látogatják. A szlovák iskolá­ban egyébként még nem zárult le a beíratás, de valószínű, hogy a tavalyihoz hasonlóan idén is egy osztályt nyitnak majd. Nagy Ernő arról is beszámolt, hogy néhány évvel ezelőtt kérvényezték egy korrekciós osztály indítását, ame­lyik elsősorban a roma gyerekek felzárkóztatását szolgálta volna. „Akkor azt a választ kaptuk az ok­tatási minisztérium illetékesétől, hogy a magyar alapiskolák szá­mára még nincs kidolgozva az er­re vonatkozó tanterv. Tavasszal újra kérvényezni fogjuk egy ilyen osztály megnyitását, reméljük, most nagyobb sikerrel járunk. Gyógypedagógus tanerőnk már van, aki el tudná látni ezt a fel­adatot” - tette hozzá az igazgató. Gúta Ősztől nyolcvan magyar elsős Bár a tavalyival szinte pontosan megegyező számú elsőst írattak be a gútai magyar alapiskolákba, arányait tekintve mégis többen ta­nulnak majd anyanyelvükön a vá­rosban. Míg a 2003/2004-es tan­évben a 119 elsősből 81 (68 száza­lék) járt magyar iskolába, 2004 szeptemberében a 104 beíratott elsős közül 80-an (77 százalék) kezdik meg tanulmányaikat a két magyar alapiskola valamelyi­kében. „Örvendetes tény, hogy a jövő tanévet 41 kisdiákkal indít­hatjuk - mondta Kucsera Eraz­mus, a II. Rákóczi Ferenc Alapis­kola igazgatója. - Idén csupán 31. elsősünk van, ami azt jelenti, hogy két első osztályt nyitottunk ugyan, de másodikban ilyen alacsony lét­számnál össze kell vonnunk a két osztályt. A 41-es létszám viszont biztosíték arra, hogy a felsőbb év­folyamokban is megmaradjon a két párhuzamos osztály.” Az Isko­la Utcai Alapiskolában a tavalyi öt- vennel szemben 39 új elsőst vár­nak szeptemberben. Zsittnyan Éva igazgatónő tájékoztatása szerint két osztályt nyitnak, és mindkettő­ben - a szülőkkel folytatott meg­beszélések alapján - a néhány éve sikerrel működő iskolaotthonos oktatási formát alkalmazzák. Ógyalla Két osztály- rész­ben évismétlők miatt A gútainál sokkal elszomorí­tóbb a helyzet Ógyallán, ahol a ta­valyi 30-ról 19-re csökkent a ma­gyar alapiskolába íratott gyerekek száma. Ugyanakkor a két szlovák iskolában az idei 48-al szemben 70 elsősre számítanak. Szakai Lászlótól, a magyar alapiskola igazgatójától megtudtuk, hogy az alacsony létszám ellenére két első osztályuk lesz, mivel évről-évre sok roma tanuló ismétli az első évfolyamot. „A roma gyerekek kö­zül néhányan még magyarul sem beszélnek, amikor beíratják őket a szüleik, ezért az első tanév je­lentős hányada a nyelvtanulással, a szociális szokások elsajátításá­val telik a számukra kialakított osztályban” - mondta. A kedve­zőtlen tendenciát valószínűleg az is erősíti, hogy Ógyallán néhány éve megszűnt az önálló magyar óvoda, és a város öt, szlovák igaz­gatóságú óvodája közül csupán egyben van magyar csoport. Basternák László polgármester tá­jékoztatása szerint a jövőben a magyar óvodát és az alapiskolát közös igazgatás alá szeretnék vonni, és az iskola épületébe köl­töztetnék az óvodát is. Erre vonat­kozólag már el is készültek a ter­vek, folyik az engedélyeztetés és a pályázás az átépítéshez szükséges pénzek előteremtésére. Nem túl sok optimizmusra adnak viszont okot a születési adatok, tavaly csupán 57 gyermek született a vá­rosban. Komárom Több jelentkező az egyházi iskolában A város 4 magyar alapiskolájába 235 tanulót írattak (tavaly 239-et), a szlovák tannyelvűkbe 163-at. Nőtt a beíratott gyermekek száma az Eötvös utcai és a Mariánum Egy­házi Alapiskolában, a Munka utcai­ban némüeg csökkent, a Béke utca­iban pedig lényegében az előző éves szinten maradt. A legnagyobb növekedés - 14-ről 22-re - a Mariánumban tapasztalható. Mits Márta igazgatóhelyettes szerint ez részben annak köszönhető, hogy a 2003/2004-es tanévtől már első osztályban bevezették az angolok­tatást. „Régebben ének-zene tago­zatos általános iskola voltunk, és ez talán több szülőt elriasztott - mondta. - 2002-től egyházi óvoda is működik iskolánk mellett, bizo­nyára ennek is megnyilvánul a po­zitív hatása.” Fekete Zoltán, a Mun­ka utcai iskola igazgatója szerint a behatási adatok nem tükrözik hű­en azt, hogy szeptemberben valójá­ban hányán is kezdik meg a tanul­mányaikat - részben a halasztások, részben a későn „ébredők” miatt. Elmondása szerint a következő tan­évben négy osztályt indítanak, csakúgy, mint idén. Érsekújvár Növekvő létszám Érsekújvárott „A helyi Czuczor Gergely Ma­gyar Tannyelvű Alapiskolába idén 82 gyermeket írattak be, és tizen­két szülő kért halasztást. Nagy örö­münkre szolgál, hogy további ér­deklődőink is vannak, olyanok, akik a városba szeretnének költöz­ni. Tavaly 78 beíratott gyermekünk volt, és tízen kértek halasztást. Ak­kor is három első osztályt tudtunk nyitni, mint ahogy a következő tan­évben is. A korábbi években ennél jóval kevesebb gyermekünk volt, évente körülbelül hatvan tanuló. Emiatt a mostani harmadikosok és negyedikesek két-két párhuzamos osztályban tanulnak. Bízunk ab­ban, hogy a jövő évi beiratkozások az ideihez hasonlóan sikeresek lesznek iskolánk számára” - mondta Gátasi Irén igazgatónő. Vágsellye Tizenhét leendő kisdiák A Pázmány Péter Alapiskolába 17 gyereket írattak be elsősnek, ami hattal több a tavalyinál - tájé­koztatta lapunkat Rusznák Andrea igazgatóhelyettes. A pedagógusok idén is hasonló behatási kampányt folytattak, mint az előző években, a környező óvodákat levélben keres­ték meg, amelyben bemutatták az iskolát és kérték, hogy a magyar gyerekeket írassák magyar óvodá­ba. Az iskola igazgatója, Dohányos Katalin hasonló kéréssel a Csema- dok helyi alapszervezetének gyűlé­sén is felszólalt. Az alapiskola szín­vonalas oktatást kínál, már az alsó tagozaton elkezdik az angolnyelv­oktatást és a számítógépes képzést. Diószeg Tizennégyen magyar iskolába A Petőfi Sándor Alapiskolába idén a tavalyinál kétszer többet, összesen 14 gyereket írattak be. Ko­vács Zsuzsanna igazgatónő elárul­ta, a tavalyi év a népesedési mutató szempontjából a sokévi ádagnál is jóval gyengébb volt, az idei pedig az előző évekhez képest is rendkí­vül jónak számít. A14 gyerek közül küenc diószegi, öten pedig a szom­szédos Kismácsédról utaznak majd be. Sajnos a demográfiai mutatók alapján a jövő évben megint jóval kevesebb elsősre számíthatnak. Galánta Ma is folytatódik a beiratkozás A Kodály Zoltán Alapiskolában tegnap és ma zajlik a beíratás, mintegy 25-26 elsősre számítanak - tájékoztatott Kovács Ildikó igaz­gató. A behatást egybekötötték egy másik ünnepélyes akcióval, a számítógépes szaktanterem át­adásával, amelybe az Infovek projekt keretében kaptak 6 számí­tógépet. A termet Szigeti László oktatási államtitkár és Halzl Jó­zsef, a Rákóczi Szövetség elnöke jelenlétében avatták fel. Az óvodá­sok az óvónőkkel és a szülőkkel együtt vonultak át az iskolába, a beiratkozás a napközi otthonban folyt. A gyerekeknek játszóházat szerveztek. Léva Egy osztály nyílik huszonegy fővel A Juhász Gyula Alapiskolában idén szeptembertől 21 elsős lesz, egy osztályt nyitnak - tájékoztatta lapunkat Andruska Csilla igazgató­nő. Tavaly 17 gyereket írattak be ide, tavalyelőtt pedig 36 elsős kezdte meg tanulmányait, ám - bár a mostani szám önmagában jónak mondható - az elsősök létszáma évről-évre csökkenő tendenciát mutat, pedig még az is előfordul, hogy a helyi szlovák óvodából hat­ják be a magyar alapiskolába a gye­rekeket. Az alapiskolába Boriból, Nagyodról, Kálnáról, Szecséről, Hontfüzesgyarmatról, valamint Szántóról és Baracskáról is járnak tanulók. Zselíz Negyven elsős két osztályban A város magyar alapiskolájában szeptembertől két osztályt nyírnak, 40 elsőssel - mondta el az Új Szó­nak Pólya Károly igazgató. „Az is­kola vonzáskörzete elég nagy, Vá­radról, Sáróból, Tőréről, Fegy- vernekről, Zalabáról, Pásztóról, Kisölvedről és Nyírágóról is járnak hozzánk gyerekek. Tavaly 34 első­sünk volt, tehát szintén két osztályt nyithattunk, de hosszabb távon nem várunk emelkedő létszámot” - tette hozzá a tanintézmény vezető­je. Párkány Több mint száz jelentkező Az Ady Endre Alapiskolában nem lesz kevesebb tanuló, mint ta­valy. Most 110 gyerek iratkozott be, de idén szeptembertől 97 tanulóval biztosan lehet számítani, így négy osztály nyílhat - tudtuk meg Fodor Zsuzsanna igazgatónőtől. Tavaly 99 elsős volt. Az utóbbi két évben a diákok összlétszáma nem csök­kent, de hosszú távon nem lesz ennyi elsős. A vonzáskörzet elég nagy: Kisgyarmatról, Páldról, Bajtárói, Kiskesziről, Lelédről, Garamkövesdről és Kicsindről is vannak tanulóik. Ipolyság Két iskolában 58 beíratott gyermek A Pongrácz Lajos Alapiskola igazgatója, Lendvay Tibor elmond­ta, tanintézményükbe idén 36 el­sőst írattak be (Tabán városrész is­kolájába, amely az intézmény ré­sze, a 36-ból négyet). Tavaly az is­kolában 42 kisgyerek kezdte meg a tanulmányait, tavalyelőtt pedig 28. A tavalyi év ugyan kiugró volt, de az utóbbi négy-öt év áüaga 34-35 gyerek. Szeptemberben két osz­tályt nyírnak. „Az iskolának az Ipolyság környéki 20 község a von­záskörzete. Hosszabb távon mind­ezek ellenére biztosan csökkenni fog a beíratott elsősök száma. „Idén szeptembertől 22 elsőssel indíthatjuk a tanévet, tavaly 19-en voltak, tavalyelőtt pedig 28 kisdiák iratkozott be hozzánk” - mondta el lapunknak a Fegyverneki Ferenc Egyházi Alapiskola igazgatója, Piri Lajos. Az elsősök létszáma szintén csökken, a tavalyelőtti pozitív szám ilyen szempontból hosszabb távon nem tekinthető mérvadónak, (leczo, juk, kov, szász, sk, ker, érvé, pve, vkm, száz, gl, buch) Idén még nem lesz hiány elsősökben

Next

/
Thumbnails
Contents