Új Szó, 2004. február (57. évfolyam, 26-49. szám)
2004-02-09 / 32. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2004. FEBRUÁR 9. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 5 TALLÓZÓ OROSZ LAPOK Az Izvesztyija szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) tudta, hogy a moszkvai metró sebezhető, A két hónapja lezajlott gyakorlat ugyanis kimutatta a metróbiztonsági és a különleges szolgálat felkészületlenségét a földalatti terrorcselekmények elhárítására és következményeinek felszámolására. Ezért az FSZB - mint azt egy vezető tisztségviselő szűk körben elismerte - csodálkozott is, miért nem kíséreltek meg a terroristák már korábban földalatti merényletet. A metrómerénylet a Kommerszant szerint is várható volt. „Samil Bászájev szélsőséges csecsen gerillavezér a föld alól támadt, ahogyan éppen egy éve megígérte” - emlékeztetett szalagcímében a lap, amely két konkrét indítékot tételezett fel a merénylet mögött: Vlagyimir Putyin államfő bejegyzését a márciusi elnökválasztás jelöltjeként, illetve azt a (Putyin által egyébként elvetett) képviselői indítványt, hogy az elnöki megbízatást hosszabbítsák meg hét évre. THE SUNDAYUMES A brit hírszerzés az iraki háború előtt háromszor is figyelmeztette Tony Blair miniszterelnököt a tömegpusztító fegyverekről szóló értesülések bizonytalanságára - írta a lap. Robin Cook, Blair volt külügyminisztere, aki az iraki háború elleni tiltakozásul még annak kitörése előtt minden kormánytisztségéről lemondott, azt mondta: mindez éles ellentétben áll a 2002 szeptemberében nyilvánosságra hozott hírszerzési dosszié azon kulcselemével, amely szerint az iraki tömegpusztító fegyverek 45 perces bevetési készültségben voltak. Geoff Hoon védelmi miniszter azonban múlt héten azt mondta: a háború megindításáról hozott döntésben nem volt lényeges elem a 45 perces bevetési készültségről szóló értesülés. A The Observer, a vasárnapi baloldali brit lap meg nem nevezett forrásra hivatkozva írta, hogy a brit kormány szupertitkos lehallgató központja (GCHQ) az amerikai nemzetbiztonsági ügynökség kérésére, az ENSZ- beli kémtevékenységet tiltó egyezményt megsértve segített a biztonsági tanácsi tagországok küldötteinek lehallgatásában az Irak elleni új BT-ha- tározat vitája előtt.- Ne adjunk olyan özönvíz előtti nevet a gyereknek, hogy Oki! Legyen Segal vagy Indián! (Lehoczki István rajza) A parlament már megalakult, de továbbra is izgalmas napok várnak Szerbiára Belgrádi játékok A választások után bő egy hónappal megalakult a szerb parlament, ám nem akárhogyan. SINKOVITS PÉTER Honi viszonylatban is némi meglepetést okozott, hogy a Kostunica által vezetett Szerbiai Demokrata Párt (SZDP) végül a Milosevics örökségével küszködő szocialistákkal kötött alkut a házelnök megválasztását illetően. A hűre inkább a Nyugat kapta fel a fejét, némi riadalommal. Aki azonban december utolsó napjaiban áttanulmányozta a választási eredményeket, az nyomban rájöhetett, hogy az adott képlet egyszerűen megoldhatatlan. A kevésbé tájékozottak elkönyvelték, hogy az úgynevezett demokratikus oldal kellő előnnyel rendelkezik a feltörő radikálisokkal szemben, de szem elől tévesztették, hogy a valódi törésvonal éppen a demokraták táborán belül húzódik. Ennek okai nagyjából ismertek, s arra a szemléletbeli különbségre vezethetők vissza, amelyek a három évvel ezelőtti „félfordulat” nyomán lassacskán leplezetlenül megmutatták magukat. A tavaly meggyilkolt Djindjics szerb miniszterelnök és Demokrata Pártja (DP) egészen másként viszonyul a reformokhoz, Európához és a hágai bírósággal való együttműködéshez, mint a körülményesebb, a nemzeti érzésekre mindvégig rájátszó SZDP. Kostunica, miután megszűnt jugoszláv államfői tisztsége, kiszorult a szerbiai politikai porondról, ezért hirdetett „keresztes háborút” a DP ellen. Naivitás lett volna elvárni, hogy Kostunica most hirtelenében felülemelkedik önmagán, ezért inkább a szocialistákkal kötött alkut, akik a háttérből előlépve most különösebb feltételek nélkül az SZDP segítségére siettek. Miután a politika a pillanatnyi erőviszonyok tere, ez most mégis a legoptimálisabb megoldás, hiszen más esetben újabb választásokat kellett volna kiírni, ami valószínűsíthetően a Szerb Radikális Párt további térnyerésével járt volna. Most tehát a kormányalakítás lenne a következő lépés, ám hozzá kell tennünk, időközben elnököt választ a Demokrata Párt. Befutónak az a Borisz Tadics látszik, aki kommunikatívabb, s szót tudna érteni a „demokratikus” blokk más pártjaival. Ez a formula a nemzetközi közvéleményt is megnyugtatná, mellesleg, Szerbia nem esne el a kilátásba helyezett anyagi támogatásoktól. Tadics ellenfele pártján belül a minap még miniszterelnök Zsivkovics, a keményvonalas. Érdekes fejlemény, hogy a pragmatikus pártként elkönyvelt G17 Plusz máris jelezte közvetítői szándékát Tadics és Kostunica között a kormányalakítási tárgyalásokat illetően, hiszen a nevezett párt elnökeként Labusz tisztában van azzal, hogy a DP nélkül nincs szilárd kabinet, hasonlóképpen külföldi támogatás sem. Az elkövetkező hetek tehát hozhatnak egyfajta kiegyezést, ebben Vük Draskovicsék Szerbiai Megújhodási Mozgalma is kész a szerep- vállalásra, de most még nagyban szólnak a harsonák a szocialisták visszajöveteléről. Kasza József (VMSZ) szégyennek minősítette a történteket, több más vajdasági párt úgyszintén. A félelem indokolt, bárhogyan is áll össze az új szerb kormány, az minden bizonnyal visszanyirbálja a tartomány éledező autonóm jogait. Ez most szoros összefogásra készteti a vajdasági önrendelkezés kiteljesítésének szószólóit, ám kissé későn kapcsoltak, miként magyar pártjaink is, amelyek a parlamenti választások idején öten háromfelé mentek. Bárhogyan is alakul, a gazdasági reformok lassúbb tempót vesznek, elakad a privatizáció, Belgrad ismét ellenkezik majd a világgal, szigorodik a sajtószabadság, csökken az amúgy sem nagy élet- színvonal. De ez a helyzet. Szerbia megmutatta igazi arcát. Lehet ez azonban az újabb kiindulópont. Szépítgetések nélkül. A morvaországi Horni Benesov apraja-nagyja egy emberként szorít a demokrata párti amerikai elnökjelöltnek Cseh-szudétanémet vita John Kerryről MTI-HÁTTÉR Csehek vagy szudétanémetek voltak-e John Kerry elődei? - erről robbant ki vita Csehországban azután, hogy a demokrata szenátor komoly esélyesként lépett porondra az Egyesült Államok elnöki székéért folytatott küzdelemben. Kerry apai nagyapja az észak-morvaor- szági Horni Benesov városkában jött a világra 1873-ban, amely az Osztrák-Magyar Monarchia része volt, és gyakorlatilag száz százalékban németek, illetve német zsidók lakták. Miután Amerikában beindult az elnökválasztási kampány, s Kerry esélyei emelkednek, Horni Benesov lázban ég. Míg korábban ott senkit sem érdekeltek az amerikai belpolitikai események, most egyszerre minden megváltozott. „Amikor valamelyik amerikai államban demokrata választási nagygyűlés van, a helyi kocsmákban ez központi téma” - mondta Josef Klech polgármester, aki nemrég bejelentette: Ha Kerry amerikai elnök lesz, a város azonnal díszpolgárává választja őt. „Azt már megüzentük neki, s jelezte: ha ideje engedi, meglátogat minket, akár megnyeri a választást, akár nem. Mi azért szurkolunk, hogy ő legyen az USA elnöke” - mondta. A Csehszlovákiából kitelepített szudétanémetek ausztriai szervezete is üzent: Kerry a miénk. Már a Sudetenpost lap első oldalán megjelent cím is sokatmondó: Amerikának szudétané- met elnöke lesz? A lap rámutat: Kerry nagyapja, Fritz Kohn zsidó családban született, nemzetiségét tekintve azonban német volt. „Szu- détanémet zsidó” - szögezi le az újság. Fritz Kohn kivándorolt Amerikába, s ott Frederick Kerryre változtatta nevét. A csehországi zsidó közösség nem szívesen nyilatkozik a kényes kérdésben, azt mondja: hagyjuk Kerryre, hogy milyen származásúnak érzi magát. A szudétanémetek már a múltban is magukénak vallottak néhány zsidó származású jelentős egyéniséget, ami az ismert második világháborús események miatt nem talált egyhangúan megértő fogadtatásra a csehországi zsidó közösségben. A másik csehországi zsidó vélemény viszont az, hogy a zsidó-német együttélés múltját lehetetlen a második világháborús események szemszögéből vizsgálni. A prágai újságok ezzel kapcsolatban Franz Kafkát szokták felhozni, hiszen a híres író szintén német zsidó volt. KOMMENTÁR Szobrok üzenete SZILVÁSSY JÓZSEF A polgári öntudat és kurázsi erősödésének tényeként minősíthetjük, hogy Szlovákia vegyesen lakta településein sok évtizedes hányattatás és megcsúfolás után több magyar szobrot restaurálnak és avatnak újra. Igaz, legtöbbjüket nem az eredeti helyére, de mégiscsak köztéren állították, illetve állítják fel. Elismerés illeti a pozsonyi és a rimaszombati Petőfi-szoborbizottságot, valamint a kassai polgárokat, akik Márai Sándornak kívánnak méltó emléket állítani. Ugyanígy helyénvaló megsüvegelni a rozsnyóiak bátorságát. Közülük többen a letűnt rezsimben titokban évről évre megkoszorúzták a bányászati múzeum kazánházában elrejtett, az enyészettel dacoló Kossuth-szobrot. Sok ezer, lelket melengető példát sorolhatnánk a magyarok lakta településekről, ahol hasonló meggyőződéssel őrizték a helyi tárgyi és szellemi értékeket. Petőfi világszabadságot hirdető lánglelke, Kossuthnak a dunai konföderációt meghirdető alkotmányterve, Márai Naplója és több magyar kortársuk kiemelkedő alkotása olyan szellemi muníció, amely az uniós kihívások közepette is nagyban segítheti talpon maradásunkat, boldogulásunkat. Joggal szorgalmaztuk hát szoborba öntött alakjaik visszaállítását. Szlovák szövetségesek is kellettek a sikerhez. És akadtak, nem is kevesen. Pozsonyban többek között a főpolgármester és mások személyében, továbbá a rozsnyói és a rimaszombati szlovák képviselők és a helyi lakosság döntő többsége között. Mindannyian felismerték, hogy a helyi magyar nemzeti közösség alapvető joga visszaállítani az európai szellemiséget képviselő magyar személyiségek lerombolt szobrait. Ismét hőzöngtek a Matica slovenská - az alapító tagok nemes céljaihoz méltatlan - mai vezetői, akikben ugyanolyan nacionalista indulatok sisteregnek, mint a cseh légionáriusokban és szlovák követőikben, akik^z elmúlt évszázadban lerombolták ezeket a műalkotásokat. Sántít a mai maticás vezetők érvelése: ugyanis mindmáig nincs egyetlen tudományos bizonyíték arra, hogy a szláv hittérítők valaha is jártak volna Komárom, miként Tessedik Sámuelnek, a neves szarvasi evangélikus lelkésznek és agrártudósnak sem volt közvetlen kapcsolata Pereddel. Az ottani önkormányzatok csupán ezért, és nem valamiféle elfogultságból ellenzik néhány helyi túlbuzgó személy törekvéseit. A maticás vezetők csaholásának nincs különösebb visszhangja. A döntéshozó szlovák polgárok támogatásával újraavatott szobrok pedig a két nemzet tényleges megbékélését és sorsközösségét hirdetik. Ne a Gyulától féljünk TÓTH MIHÁLY „A lettnek meg lett mondva”! Kocsmai politizálás közben, a Somorja és Komárom közötti térségben hangzott el kis dolgozatom indító mondata. Arról folyt a vita, hogy a néppárti internaci- onálé tanácskozásának résztvevői lettországi jobboldaliak kezdeményezésére azt fontolgatják, az EU-ban miként lehetne megakadályozni a volt pártállamiak jelenlétét. Valahol hallottak, olvastak róla, hogy Magyarországon a kormányzó szocialista párt érzékenyen reagált a kezdeményezésre, azt (is) feltételezve, hogy a lettek Fidesz-kezdeményezésre, Horn Gyulának címezve terjesztették be a javaslatot. Selymessy szomszéd mondatát lényegre tapintás szempontjából tanult politikai elemzők is megirigyelhetnék. Feltéve, persze, hogy ismerik és elismerik a magyarországi, illetve a környező országokban bekövetkezett rendszerváltás előkészítése, illetve előkészítetlensége közötti különbséget. Selymessy szomszéd felszólított, vallják színt, úgy gondolom-e, hogy valóban magyar, fideszes sugallat a kezdeményezés beterjesztése. Ha igen, tüstént ítéljem el az akciót. Mit mondjak? Úgyszólván köszönés nélkül hagytam ott a vita színhelyét. Pedig szívesen véleményt mondtam volna, ha azt kérdezik, a szlovákiai, vagy még inkább a szlovákiai magyar politizálás szempontjából vannak-e tanulságai a jobboldal magas fórumán elhangzott kezdeményezésnek. Van, aki botrányt emleget, mások elkésett törekvésről, sokan pedig a rendszerváltás elfuserálása miatti rossz lelkiismeret megnyilvánulásáról beszélnek. Sokan a lusztrálás elszabotálását vetik az 1989 utáni kormányok szemére, és kimutatást készítenek róla, hogy Meciar, az erősen pártállami múltú Kukant elnökjelöltként futtató Dzurinda és Rusko pártjában hány egykori besúgó tölt be törvényhozói tisztséget. A néppárti jobboldal törekvése megítélésében a legnagyobb hibát azzal lehet elkövetni, hogy figyelmen kívül hagyjuk az egykori pártállamok közötti különbséget a rendszerváltásra való felkészülésben. Összehasonlítható-e az, ami a pártállam utolsó, csaknem egy évtizedében Magyarországon a gazdaságban, a politikában és a kultúrában történt azzal a mozdulatlansággal, ami mondjuk az NDK-ra volt jellemző? Hát még azzal, amit Szlovákiában örök időkre szólónak tartottak! Talán a politikában járatlanok is felismerik, mi minden rejlik e mondat mögött: a magyarországi keresztény-nemzeti politikusok torkán fennakadt a Károly-rend, amit neves európai jobboldali politikusok Horn Gyula mellére tűztek. Dzurinda miniszterelnök lelkesen megszavazta a jobboldali kezdeményezést. Talán hasznos lenne, ha az MKP e tekintetben mérsékeltebben lelkesedne. Ne a Gyulától féljünk, hanem azoktól, akik annak idején semmit se tettek a mozdulatlanság megszüntetéséért.
