Új Szó, 2004. január (57. évfolyam, 1-25. szám)

2004-01-08 / 5. szám, csütörtök

[jj Régió ÚJ SZÓ 2004. JANUÁR 8. Halálos baleset a hajógyárban Komárom. Hétfőn délután hét méter magas állványról a hajótestbe esett és szörnyet­halt egy 52 éves csallóköza- ranyosi férfi - tájékoztatta lapunkat Miroslav Adamík alezredes, a járási rendőrpa­rancsnokság igazgatója. V. Béla nem a hajógyár, hanem az egyik alvállalkozó dolgo­zója volt. Egyelőre nem tud­ni, hogy személyes mulasz­tás történt, illetve nem tar­tották be a munkabiztonsági előírásokat. Az ügyben ható­sági boncolást rendeltek el. A szerencsétlenül járt férfi­nak két felnőtt gyermeke van. (vkm) Veszélyes robbanóanyag Rozsnyó. Egy 70 éves vesz- verési férfi a rozsnyói rendőrségre töltényhüvelybe tömködött robbanóanyagot vitt be, állítva, lakóhelye sze­méttelepén találta. A 10 cen­timéter hosszú és 3 centimé­ter átmérőjű töltényhüvelyt három napig őrizte a rendőr­ség az erre kijelölt biztonsági szekrényben. Hétfőn a kassai tűzszerészek megállapítot­ták, hogy a töltényhüvely a veszélyes robbanóanyagnak számító trinitrotoulénnel (is­mertebb nevén TNT-vel) van megtömve. A rendőrség is­meretlen személy ellen vizs­gálatot indított, (kov) Késes rabló • az újságárusnál Vágsellye. Fegyveres rabló fosztotta ki vasárnap az egyik újságosbódét Vágvecse városrészben. Miloš Fábry nyitrai kerületi rendőrszó­vivő tájékoztatása szerint hajnalban egy férfi kopogott be a bódé ajtaján, és amikor azt az elárusítónő kinyitotta, a rabló késsel fenyegetőzve követelte tőle az összes nála lévő készpénzt. A nő az egész bevételt - összesen 343 koronát - átadta a rabló­nak, aki zsákmányával együtt elmenekült. A tám­adás során sérülés nem tör­tént. Nem hivatalos informá­cióink szerint a tettes a rab­lás idején álarcot viselt, (gl) Társát lőtte meg egy katona Pozsony. Legálisan tartott fegyverével arcon lőtte őrve­zető társát egy tizedes az egyik pozsonyi kaszárnyá­ban. A tizedes éppen a fegyverét akarta szétszedni, amikor az véletlenül elsült a kezében, s megsebesítette a pár lépésre álló társát. A férfi komoly, de nem életveszélyes sérülést szen­vedett. (SITA) Ágh Lívia koncertje Vágsellye. Pénteken 19 óra­kor a vágsellyei városháza nagytermében tizedik alka­lommal ad újévi jótékonysá­gi koncertet Ágh Lívia, a Prá­gai Nemzeti Operaház vágki- rályfai születésű szopránéne­kese. Társaságában ezúttal Michal Lehocky, a Brünni Operaház tenorénekese is fellép, zongorán kísér Soňa Kresáková prágai professzor, valamint önálló bemutatót tart Ternóczky István galán- tai orgona- és zongoramű­vész. A jótékonysági akciót hagyományosan a vágsellyei Pro Vitae polgári társulás szervezi. Ä bevételt a sopor- nyai gyermekotthon javára ajánlják fel, de a Nyitrán épü­lő hajléktalanotthon és a vág­sellyei szociális gondozói központ is támogatásban ré­szesül az est bevételéből, (gl) Új hivatalnak nem kell új cégér? Szinte országos jelenség, hogy a régi hivatalok tábláit még nem vonták be. Az ed­digi közigazgatási egységek összevonásával és átszervezésével létrejövő új hivatalok sokszor még egy fedél alá sem kerültek. így van ez például Galántán is a munka, szociális és családügyi hivatal esetében. Vezetője, Klára Frištáková szerint a helyiségek adottak, de fel kell újítani azokat, ez pedig anyagiak függvénye. (TASR-felvétel) Idén kevesebb cég hajlandó technikával és munkaerővel segíteni a hóeltakarításban Jégzajlás okozott balesetet a Vágón, nincs személyi sérülés Az elszabadult hajó a kompot is elragadta GAÁL LÁSZLÓ Vágfarkasd. Elszabadult tegnap kora délután egy kotróhajó a Vág farkasdi szakaszán, majd a közeli kompot is magával ragadta. A komp kezelőjének végül sikerült megfékeznie a két úszó alkalma­tosságot, és szerencsére személyi sérülés sem történt. Ondrej Čiernik polgármester la­punknak elmondta, hogy a bal­esetet a jégzajlás okozta; a töm­bök olyan nyomást gyakoroltak a kikötött hajóra, hogy kötelei el­szakadtak és sodródni kezdett az árral. Mintegy ötven méterrel lej­jebb az úszó alkalmatosság a far­kasdi komp horgonyköteleinek ütközött, elszakította azokat, s a komp is elszabadult - háromszáz métert sodródott. A komp ke­zelőjének, Sebes Tibornak végül sikerült leghorgonyoznia a vízi járművet. A folyó felett átívelő vastag drótkötél - amelyhez rög­zítve a komp a folyón keresztben közlekedik - szerencsére nem szakadt el, csak annak tartóoszlo­pát hajlította el a hatalmas nyo­más. A kötél feltartóztatta a kot­róhajót is, amelyet szintén sike­rült lehorgonyozni. A vastag drótkötelet lángvágóval kellett elvágni, hogy a kotróhajó mögött felhalmozódott jégtömböket fel­szabadítsák. Az említett folyószakaszon tegnap mintegy 80-100 méter hosszúság­ban jégtorlasz képződött. Tegnap estére már a községi hivatal mel­lett működő közterület-fenntartó Az folyószakaszon teg­nap 80-100 méter hosszú jégtorlasz képződött. vállalat kezelésében lévő kotróha­jót és a járási útkarbantartó válla­lat kompját is sikerült biztonságo­san rögzíteni, Az anyagi kárt a polgármester e-gyelőre nem tudta felbecsülni, de - elmondása sze­rint - maga a kotróhajó nem sérült meg, csak a szállítószalagja ron­gálódott meg. Elhúzódó felújítási munkálatok a tornaijai iskolaépületen További három nap szünet a gimnáziumban Hó torlaszok törvényi akadályok miatt? Léva/Zselíz/Párkány/Érsek- újvár. Délnyugat-Szlovákiá- ban az utak járhatóak, sózóa­nyag is van elég, egyelőre az útkarbantartók is megbirkóz­nak a helyzettel, ám ez annak is köszönhető, hogy még nem volt komolyabb havazás. BUCHLOVICS PÉTER „Az összes kocsink terepen van, sózzuk az utakat. A hóekéket egyelőre nem vetettük be, mivel még vékony a hóréteg. A Vágsellyei járás is hozzánk tartozik, annak te­rületén 16 gépjármű és 32 ember dolgozik az utakon, és az érsekúj­vári hidakat is tisztítják” - tájékoz­tatta lapunkat tegnap napközben František Takáč, a Szlovák Útkar­bantartó Vállalat érsekújvári rész­legének igazgatóhelyettese. A munkálatokat tegnap nehezítet­te, hogy idén egyharmaddal keve­sebb szerződéses partner hajlandó technikával és munkaerővel segíte­ni, mert a korábbi gyakorlattal el­lentétben nekik nem éri meg az ilyen együttműködés. „Kritikus helyzetre sokan nem is kötnek ve­lünk szerződést, mert - mondják - nem éri meg nekik útadót fizetni csak azért, hogy ők is segítsenek sózni az utakat. Ha legalább áta­lánydíjat fizethetnénk nekik, hogy részben kompenzálhassák a kiadá­saikat, szó lehetne az együttműkö­désről” -véli Takáč. További gond, hogy a hóeltakarító gépekkel rendelkező földműves­szövetkezetek sem segíthetnek. „Van ugyan a mezőgazdasági gépek egy részénél használatos, színezett gáz­olajuk, ám szigorúan ellenőrzik őket, s hiába térítenénk meg az üzemanyaguk árát, ők az ilyen fel- használást nem tudnák elkönyvelni. Segíthetnének tehát, de törvényi okok miatt ezt mégsem tehetik meg”- fejtette ki az igazgatóhelyettes. Az Érsekújvári járásban tegnap há­rom műszakban, tizenkét órás szol­gálatokban takarították el a havat. „Azzal senki sem törődik, hogy vál­ságos helyzetben a jelenleg rendel­kezésre álló munkaerő is kevésnek bizonyulhat. Anyagi okokból nem tudunk több embert felvenni, és a munkatörvénykönyvet is be kell tartanunk, egy sofőrnek például 3- 3,5 órás szolgálat után le kell állnia- tette hozzá Takáč. Párkányban tegnap három szóró­kocsi dolgozott, 16 ember tisztítot­ta az utakat, az állami útkarban­tartók a Fő utcát és a Mária Valéria hídra vezető utat is tisztították. A Lévai járásban 16 kocsi sózta az utakat, s minden út járható volt, még a nehezebb szakaszok is (pél­dául a Léva-Győröd-Nyitra), to­vábbá a deméndi útszakasz (ame­lyen viszonylag nagy a kamionfor­galom), valamint a mohi útszakasz (amelyet az atomerőmű miatt elsőrendűen fontosként kezelnek) és a Léva-Tolmács szakasz. Hóeké­ket tegnap az említett szakaszokon sem kellett bevetni. Az időjárás alakulásától függően továbbra is sózzák és kőzúzalékkal szórják az utakat. Sóból van elég, hiszen idén még nem volt komo­lyabb havazás, s remélik, hogy ki­tart az egész szezonban. „Üzem­anyag is van, és ha kell, Léván há­rom, körzetenként pedig további egy-két hóekés traktort is beve­tünk, főleg, ha nagyobb mennyi­ségű kásás hó borítaná az utakat” - közölte Dominik Holečka, a lévai részleg igazgatóhelyettese. Zselízen és környékén reggel ki­lenctől dolgoztak sózó- és szórógé­pek. Négy ilyen jármű, továbbá egy rakodó és egy traktor állt rendelke­zésre, de van hómaró is, szükség esetén pedig még egy hóekét be­vethetnek. Szerencse, hogy nem fújt a szél, így a Farnad-Kural-Cse- ke-Nyír-Málas térségben is meg­birkóznak a helyzettel” - tájékoz­tatta tegnap az Új Szót Dávid Tibor zselízi részlegvezető. SZÁSZI ZOLTÁN Tornaija. Elhúzódik a víz- és csa­tornahálózat teljes rekonstrukciója a helyi magyar gimnázium épületé­ben, ezért három nappal „megtol- dották” a diákok téli szünidejét. A tavaly megkezdett tetőfelújítás és a belső vezetékek cseréje eddig tíz­millió koronába került. A tetőtéri felépítmény több mint fele már kész, de a kivitelezőnek két-három hétre lesz szüksége ahhoz, hogy a teljes szerkezetet lefedesse. A vezetékcsere a lehetőségekhez mérten a téli szünidőben is folyt, mivel azonban nem fejeződött be SZÁZ ILDIKÓ Érsekújvár. A városi lakáske- zelőség és az osztrák Energiekom­fort cég által létrehozott Bytkom- fort Kft. idén kezdte meg működé­sét. A képviselő-testület tavaly ok­tóberi, rendkívüli ülésén született döntés alapján Tóth Istvánt, a la- káskezelőség eddigi igazgatóját bízták meg az új cég vezetésével. „Amint Szlovákia belép az Európai Unióba, az energiaszolgáltató tár­saságok csakis ezzel az egyfajta te­vékenységgel foglalkozhatnak. Elsősorban ezért volt szükség arra, hogy a lakáskezelőségen belül az energiagyártást különválasszuk az egyéb, üdülési létesítmények fenn­tartásával és üzemeltetésével járó tevékenységtől. Nem csupán a kül­földi partner hő- és villamosener­gia gyártásával kapcsolatos tapasz­talatait szeretnénk hasznosítani, az ügyfeleinknek nyújtott eddigi szolgáltatások minőségének javítá­sára is törekszünk” - jegyezte meg Tóth István. Az osztrák partner már rendelke­zik ezzel kapcsolatos tapasztala­időre, a gimnázium igazgatója, Ga- lo Pál Vilmos meghosszabbította a szünetet. „Négy osztály kapott vál­takozva szünetet, mert a munkála­tok miatt nem tudunk megfelelni a higiéniai előírásoknak” - tájékoz­tatta lapunkat. Az iskola udvarán hamarosan új viztisztító berendezést helyeznek el, az épület villanyhálózatának cseréjét pedig a tavaszi szünetre tervezik. „Minden nehézség el­lenére örülünk a felújításnak, végre nem lesz helyhiány, és mo­dern környezetben folyhat majd az oktatás” - nyilatkozta Galo Pál Vilmos. tokkal, ami hasznos lehet, mert az EU-ban a tulajdonkezelés más el­veken alapul, mint Szlovákiában. Ennek érdekében pályázatot írtak ki, egy modern és átfogó informá­ciós hálózat kiépítésére. A környe­zetkímélő, hőt és villanyáramot előállító egység az érsekújvári fo­gyasztók számára lehetővé teszi, hogy az átlagosnál körülbelül húsz-harminc koronával olcsóbban jussanak energiához. Ez a várható energiaár-emelkedés mellett je­lentős sikernek számít. Tóth István szerint az uniós csatlakozást kö­vetően az árak a jelenlegieknél is még alacsonyabbak lehetnek. A külföldi cég belépésével, tőkebevo­nással jövőbeni energiafelvásárló­ként Nagysurány, Zólyom és Po­zsony is számításba jöhet majd. A gyártók termosztatikus szelepek felszerelésével egyelőre csupán annyi hő előállítására törekedtek, amennyire igény van. Az energia­gyártó berendezés az új cég mega­lakulását követően is a város tulaj­donában marad, és az önkormány­zat nem válik meg a cégen belüli többségi tulajdonától. A Rozsnyói járás síközpontjaiban több havat várnak Rozsnyó. A Rozsnyói járásban nyolc síközpontban lehet síelni, mivel azonban egyelőre nincs elegendő hó, hétfőtől csak kettő üzemel. Az egyik a felsősajói Jú­lius síközpont, ahol 30 centimé­teres a hó, a másik a Dedinky- hez közel eső Biele Vody, ahol 35 centiméter a hóvastagság. Rédován csak a két kis felvonót üzemeltetik, itt a felvonóért 80- 280 koronát kell fizetni egy napra, illetve 10 menetre. Felsősajón egy 950 és egy 450 méter hosszúságú pályaszakasz között választhatnak a téli spor­tok szerelmesei, a felvonóra pe­dig kétórás, fél- és egynapos, valamint 10 menetes jegyet le­het venni, az időtartamtól függően 180-330 korona érték­ben. A sípálya kapacitása 850 fő óránként, és szálláslehetőség is van. Áprilisig a látogatók 9-16 óra között hódolhatnak kedvenc sportjuknak, minden szerdán és pénteken esti síelésre is le­hetőség nyílik 19 órától 21 órá­ig. A Biele Vody síközpontban 150-300 koronát kell fizetni a felvonóért, és 18-21 óra között is lehet síelni. Az alapiskolák és középiskolák számára - legalább harmincfős csoportok esetén - már 20 százalék kedvezményt tudnak biztosítani. Ha lesz hó, március 21-től akár 40 százalék kedvezményben is részesülhet­nek a vendégek, (kov) Az érsekújváriak számára olcsóbb lehet az energia Uniós szintű szolgáltatás A rendőrség átszervezésének eredményeképpen létrejött egység fő feladata a szervezett bűnözés és a korrupció elleni hatékonyabb küzdelem „Maffiaellenes” ügyosztályt hoztak létre Kassán JUHÁSZ KATALIN Kassa. Az állami rendőrség átszer­vezésének eredményeképpen létre­jött egy speciális ügyosztály, amely­nek feladata a szervezett bűnözés és a korrupció elleni harc. A „maffi­aellenes” ügyosztály kassai részle­ge a Rastislav utcában kap helyet, abban az épületben, ahol eddig a nyomozóhivatal székelt. Mint meg­tudtuk, ez utóbbi hivatal január fo­lyamán a Déli lakótelepre költözik. Áz újonnan létrejött egység a kerü­leti rendőr-főkapitányság gazdasá­gi bűnözés elleni osztályát hivatott tehermentesíteni, akik eddig olyan „iparágakkal” is kénytelenek voltak foglalkozni, mint a zsarolások, a megfélemlítések, a védelmi pénzek szedése és a szervezett alvilági cso­portok erőszakos cselekedetei. Mivel ezeken a csoportokon belül az egész társadalomra veszélyes bűnözők tevékenykednek - akik esetenként terroristákkal is tart­ják a kapcsolatot - , csakis külön­legesen képzett rendőrök vehetik fel ellenük a harcot. A korrupcióellenes részleg feladata a „borítékok”, felkutatása mellett a 60,8 millió koronán, azaz a mini­málbér összegének tízezerszeresén felüli sikkasztások, hűtlen kezelé­sek, illetve vagyon elleni bűncse- lekményekmények leleplezése lesz. A speciális nyomozók figyelme ki­terjed az állami vezetőkre, a kor­mánytagokra, a bírókra és ügyé­szekre is, az ő esetükben elsősor­ban a hatalommal való visszaélés gyanúját hivatottak vizsgálni. A Kassai kerület rendőrei egyéb­ként tavaly több területen orszá­gos elsők lettek. Štefan Jakabovič kerületi rendőrkapitány adatai szerint a 19 485 nyilvántartott bűncselekményből 8 749 esetet tel­jesen, 624-et pedig részlegesen de­rítettek fel, ezzel vezetik az ered­ményességi statisztikát. Ugyanak­kor Pozsony után Kassán és kör­nyékén követik el a legtöbb bűn- cselekményt, az esetek száma év- ről-évre növekszik.

Next

/
Thumbnails
Contents