Új Szó, 2004. január (57. évfolyam, 1-25. szám)

2004-01-08 / 5. szám, csütörtök

Tegnap még csupán az ország nyugati felében, elsősorban a fővárosban okozott gondot a havazás, akadozott a forgalom a vasútvonalakon és a pozsonyi repülőtéren is Iüsebb közlekedési káosz a sok hó miatt Pozsony. Kisebb közlekedési káoszt okozott az ország nyu­gati részén a hét első felében lehullott hó. Tegnap a főváro­siak ismét havazásra ébred­tek, már reggel óriási dugók alakultak ki mindenhol, az át­lagosnál sokkal több kocca­násos baleset történt. ÖSSZEFOGLALÓNK Leginkább a városba bevezető főút­vonalakon volt gond, ott több tucat autó végezte az árokba csúszva. A D-l-es autópálya Pozsony és Nagy­szombat közti szakaszán az össze­csúszott autók miatt több részen csak egy sávban, s ott is csak araszol­va haladt a forgalom. A tömegközle­kedés a városban folyamatos volt, a járművek mindenhova eljutottak, de 10-15 perces késéssel kellett számol­ni. A közlekedési vállalat szóvivője szerint ez a késés sem miattuk ala­kult ki, hanem a többi autós volt túl elővigyázatos és lassú. Néhány villa­mos útvonalát módosítani kellett, mivel a hótól beragadt az egyik váltó a belvárosban, s reggel mintegy öt­ven percig tartott ennek a kitisztítá­sa. A pozsonyi, a lipótvári és a nagysurányi pályaudvaron a sűrű havazás miatt a szerencsétlenségek elkerülése érdekében lelassították a vasúti forgalmat, s részben ennek is köszönhetően balesetről nem kellett beszámolniuk. A pozsonyi repülőté­ren a havazás a délelőtt folyamán nem okozott különösebb fennaka­dásokat, a késések elviselhetők vol­tak, s csak egy Prágába induló jára­tot kellett törölni, de azt is a cseh fő­városban kialakult rossz időjárási vi­szonyok miatt. A hóeltakarítást 77 jármű végezte Pozsonyban. A fővá­rosi önkormányzat felügyelete alá közel 380 kilométer közút tartozik, ennek a hótól való megtisztítása mintegy egymillió koronába kerül. A járdák tisztítása épületek tulajdono­sainak feladata, a hóeltakarítás el­mulasztása szabálysértésnek szá­mít, s az pénzbüntetéssel járhat. Az ország középső és keleti területein a havazás egyelőre nem okozott külö­nösebb problémát sem a közúti, sem a vasúti közlekedésben. Poprád kör­nyékén, a Magas-Tátra alatt teljesen derült volt az égbolt, sütött a nap, ott havazásra még ma sem kell szá­mítani. A közútkezelő vállalat adatai szerint az ország egész területén jár­hatók az utak bár a havat mindenhol még nem sikerült teljesen eltakaríta­ni, így arra kérik az autósokat, hogy legyenek fokozottan elővigyázato­sak. Nyugat-szlovákiai hókörkép a 4. oldalon, (s, t, ú) Zebra a hó alatt. Nyitrán is sűrűn havazott tegnap délelőtt. (TASR-felvétel) Havas gondok Csehországban Prága. Gondokat okozott a havazás a cseh repülőtereken és a közúti, illetve vasúti köz­lekedésben - közölte tegnap a cseh rendőrség. A prágai repü­lőtérről nyolc nemzetközi já­ratot nem indítottak el, hat gé­pet pedig nem tudtak fogadni. Hasonló problémák voltak az ostravai, a Karlovy Vary-i és a többi csehországi repülőtéren is. A kiadós havazás következ­tében már hétfőn is mintegy hat órára le volt zárva a Ruzynéi repülőtér. A sűrű ha­vazás fennakadásokat okozott a közúti és a vasúti közleke­désben is, különösen a hegyvi­dékeken és a nagyvárosok kör­nyékén. Prágában mintegy 20 centiméternyi friss hó hullott, s ez hatalmas közlekedési du­gókat okozott. Szinte megbé­nult a tömegközlekedés is, s az emberek ezrei késve érkez­tek munkahelyükre. Sok volt a baleset, de szerencsére nem súlyosak. A helyenként mí­nusz 15-20 fokos hidegben megrepedeztek a sínek. Szá­mos vonat késéssel érkezett célba. A kelet-csehországi Hradec Královéban két hajlék­talan megfagyott, (-kés) Januártól a szociális segélyből élőknek is fizetniük kell a 20 és 50 koronás díjakat A szövettani vizsgálatok során kimutatták a Kreutzfeld-Jacob-kórt Magyarországon Néhány gyógyszer még olcsóbb áron Szivacsos agysorvadásban halt meg ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Habár már január elsejé­től 19 százalékosra emelkedett a gyógyszerek áfakulcsa, ennek hatá­sa csak a közeli napokban mutatko­zik meg teljesen. A patikák egyelő­re a régi készleteikből szolgálják ki a betegeket. A gyógyszertárak többsége ugyanis nem áfafizető, így a tavaly vásárolt terméket még változatlan áron adhatják tovább. „A raktáron lévő árút még a régi áron kapják a betegek, de az új év­ben szállított gyógyszerek a maga­sabb áfa miatt már többe kerülnek - tájékoztatta lapunkat Tóth Ernesztina, a gyógyszerészkamara szóvivője. - Vannak olyan gyógy­szerek is, melyekből a régi készlet már elfogyott, egyes termékekből azonban még tíz nap múlva is a ta­valyi szállítmányból tudjuk kiszol­gálni a pácienseket.” A leggyakrab­ban használt láz- és fájdalomcsilla­pítókat már szinte mindenhol az új áron adják a gyógyszertárak, de ezek esetében az áremelkedés csak minimális. „Az acylpyrín tavaly 14,80-ba került, most 15,40” - mondta a gyógyszerész. Általáno­san elmondható, hogy a drágább gyógyszerek ára emelkedett jelen­tősebben. Januártól a szociális se­gélyen élők is kötelesek fizetni a re­ceptkezelésért járó 20 koronát, mely alól a múlt évben még fel vol­tak mentve. A többi állampolgár­hoz hasonlóan fizetniük kell az or­vosi látogatásért járó 20 koronát is. A gyógyászati eljárásról szóló tör­vény módosítása korlátozza az anyagi szükséghelyzetben lévők számára a kórházi kezelés során ta­valy még érvényben lévő kedvez­ményt is: januártól napi 50 koronát fizetnek a kezelés első három nap­jára. Ezeknek az egészségügyi ki­adásoknak a kompenzálására sze­mélyenként havi 50 koronával emelkedik az anyagi szükséghely­zetben élő családoknak járó segély összege, egy négytagú család tehát havonta 200 koronával kap többet. Sok gyógyszerész és az orvosok többsége is csak késve értesült erről a változásról, mivel a január elsejé­től érvényes törvénymódosítás csak tegnap jelent meg a törvénytárban. Az egészségügyi szolgáltatásokért járó díjak fizetése alól továbbra is felmentést élveznek a súlyosan egészségkárosodottak, (lpj) Mijailovics rendőrök és ügyészek előtt bevallotta, hogy ő szúrta meg a svéd politikust Anna Lindh gyilkosa beismerte tettét MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Stockholm. Beismerte bűnét Anna Lindh svéd külügyminiszter felté­telezett gyilkosa. Mijailo Mijai­lovics ügyvédje, Peter Althin teg­nap közölte: védence az előző napi kihallgatáson rendőrök és ügyé­szek előtt bevallotta, hogy ő szúrta meg késsel a külügyminiszter asz- szonyt szeptember 10-én egy stockholmi áruházban. Anna Lindh másnap belehalt sérülései­be. Agneta Blidberg főügyésznő úgy vélte, hogy a szerb származású Mijailovics vallomása néhány nap­pal lerövidítheti a bírósági tárgya­lást. (Korábban egyhetes tárgya­lással számoltak.) A 25 éves Mijailovics ellen már január 12-én vádat emelhetnek, és a tárgyalás egy héttel később (január 19-én) megkezdődhet - mondta Blidberg, de megjegyezte: a startot késleltet­heti, ha a bíróság elrendeli Mij­ailovics előzetes elmegyógyászi vizsgálatát. A svéd sajtó szerint a fiatalembert öt nappal a gyilkosság előtt bocsátották el elmegyógy­ászati kezelésről. A dráma napján és néhány nappal utána állítólag Mijailovics (TASR/AFP-fotó) ismét felvételét kérte egy sürgőssé­gi klinikán, de helyhiány miatt el­utasították. A lapok tudni vélték, hogy Mijailovics rögeszmésen gyű­lölte a hírességeket, különösen a közkedvelt Lindhet. Mijailovics szeptember 24 óta van őrizetben. Korábban már volt büntetve (tett- legességért, tiltott fegyverviselés­ért és halálos fenyegetésekért), még saját apját is megszúrta egy konyhakéssel. Blidberg december közepén jelezte: a gyilkossághoz használt késről és a tetthelyen ha­gyott nadrágról vett DNS-minták elemzése megalapozza az ember­ölés gyanúját. Mijailovicsra élet­fogytiglani fegyház várhat. A drá­ma mélyen megrázta a svéd társa­dalmat, felidézve Olof Palme mi­niszterelnök 1986-os meggyilkolá­sát. Palme is testőrök nélkül járt nyilvános helyen, akárcsak Lindh. A Palme-gyilkosság mindmáig fel­derítetlen. KORRIDOR Budapest. Bebizonyosodott, hogy Magyarországon valóban szivacsos agyvelősorvadásban halt meg no­vember elején egy beteg a szikszói kórházban. A 67 éves férfi agyának szövettani vizsgálatát az Országos Neurológiai Intézetben és a Bécsi Ideggyógyászati Klinikán végezték, az eredmények szerint mindkét in­tézet megállapította a Kreutz- feld-Jacob-kórt. Dr. Tiba Sándor, a szikszói II. Rákóczi Ferenc Kórház és Rendelőintézet igazgató-főorvo­sa a beteg férfiről elmondta, hogy augusztusban került a miskolci me­gyei kórház idegosztályára, ahon­nan Semmelweis Kórház fertőző osztályára küldték tovább, mert a tünetei alapján fertőzéses eredetű megbetegedésre gyanakodtak az orvosok. A beteg ezután került Szik­szóra, ahol november 6-án elhunyt. A halálesetről a magyar média no­vemberben is beszámolt. Akkor már feltételezték, hogy a férfi a gyilkos kórban halt meg, amelynek igazá­ból már a megnevezésében sem ér­tenek egyet az orvosok: vagyis hogy mi a Kreutzfeld-Jacob-kór, mi a szi­vacsos agyvelőgyulladás és mi a kergemarhakór, amelyet főként fer­tőzött állat húsának elfogyasztásá­val lehet megkapni, és emberről emberre nem terjed. Az biztos, hogy a férfi szarvasmarha-tenyésztéssel foglalkozott. Olyan tünetek jelent­keztek rajta, amelyek sok más - agyat károsító - betegségre is jel­lemzőek. A többi kór jelenlétét azonban kizárták, ezért gyanakod­tak az orvosok a kergemarhakórra. A betegség lefolyása azonban a szo­kásosnál gyorsabb volt. A Kreutz­feld-Jacob-kór lappangási ideje ti­zenöt-húsz év is lehet, így szinte le­hetetlen visszakeresni, hogy mikor ehetett fertőzött marhát a férfi, ha egyáltalán evett. A tisztiorvosi szol­gálatnál novemberben úgy nyilat­koztak: nem számítanak tömeges megbetegedésekre, mert a kór em­berről emberre nem terjed. Kergemarhakór - a veszélyes járvány forrása és továbbterjedése ♦ A BSE, azaz a marhafélék szi­vacsos agyvelőgyulladása átadha­tó, idegrendszert károsító agyfer­tőzés. A fertőzésnek hosszú lap­pangási ideje van, amely akár négy-öt évig is eltart, ezután azonban hetek-hónapok alatt vé­gez a beteg állattal. Először 1986- ban került a tudósok látókörébe, amikor felfedeztek egy új ideg- rendszeri megbetegedést az Egyesült Királyságban. ♦ Az Angliában végzett kutatá­sok szerint a marhatetemekből készített tápszerből eredeztethe­tő. Vagy spontán módon bukkant fel a kórokozó, vagy egy hasonló lefolyású, birkákat meg­támadó betegséggel fertőzött te­temeknek - tápszer útján - a marhák táplálékláncába való ke­rülése okozhatta a járvány kiala­kulását. ♦ A BSE egy közvetítőhöz társulva jut át más szervezetekbe. Ez meg­támadja az agyat és a gerincvelőt, s a sérülések szivacsos változáso­kat idéznek elő, amelyek egy egy­szerű mikroszkóppal is láthatóak. A kórokozó nagyon stabil és ellen­áll a fagyasztásnak, szárításnak és forralásnak, pasztörizálásnak és sterilizálásnak. ♦ Egyes feltevések szerint a közve­títő egyetlen hatalmas önreprodu­káló protein. Más elképzelések szerint vírusszerű és nukleinsava- kat tartalmaz, amelyek genetikai információt szállítanak, (korr) A múlt esztendőben mintegy ezren keresték fel a nyílt napokon a kapitányságokat Szerdák a polgárokért a rendőrségen ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Az új évben is folytatódik a belügyminiszter indítványára ta­valy februárban indult, Első szerda az állampolgárokért című kezde­ményezés. Ez a program is része a Vladimír Palkó kezdeményezte, Barátságos hatósági közegért nevű projektumnak. A program lényege, hogy az állampolgárok minden hó­nap első szerdáján 14 és 17 óra kö­zött felkereshetik a járási és a kerü­leti rendőrkapitányokat, tájékoz­tathatják őket problémáikról, me­lyeket a rendőri munka során ta­pasztaltak, bejelentéseket tehet­nek, valamint elmondhatják a köz­rend védelmével kapcsolatos el­gondolásaikat. Az elmúlt év során mintegy ezren éltek ezzel a lehető­séggel, legtöbben a Pozsonyi kerü­letben. Megkeresésünkre a Komáromi Já­rási Rendőrkapitányság sajtóügye­letese is sikeresnek tartotta a kez­deményezést, elmondása szerint az állampolgárok a régióban rend­szeresen élnek a rendőrkapitány­hoz fordulás lehetőségével, (s, k)

Next

/
Thumbnails
Contents