Új Szó, 2004. január (57. évfolyam, 1-25. szám)
2004-01-08 / 5. szám, csütörtök
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2004. JANUÁR 8. KOMMENTÁR Külön, de merre? NAGY ANDRÁS Befejeződni látszik Šimkóék különválásának története, ugyanis ma bejegyeztetik a belügyminisztériumban az új politikai pártot. A Szabad Fórum hivatalos politikai szubjektummá lép elő, valószínűleg hamarosan megtartja programalkotó kongresszusát is. Létrejön egy újabb jobboldali politikai tömörülés, mely minden eddigi információ szerint komolyabban nem különbözik majd, mondjuk, a SDKÚ-tól, hiszen mindkét csoport modern konzervatív pártként akar viselkedni, mely a keresztény értékek mellett keményen kiáll a gazdasági liberalizáció, az adócsökkentés és a nemzetközi integráció mellett. Felmerülhet a kérdés: miben más ez a párt, mint a többi jobboldali, mivel tud majd többet felmutatni, mint mások? Szlovákiában az elmúlt néhány választás alatt kiderült, hogy a jobboldali, demokratikus értékeket valló pártok nem tudnak 30-40 százaléknál többet megszerezni, s a magyar párttal együtt is csak nagy nehezen és részben a szerencsének köszönhetően jöhet össze a kormánytöbbség a parlamentben. Sokan állítják és én is egyetértek azzal, hogy Šimkóéknak mindenképpen a jelenlegi kormánypártok oldalán van a helyük, hiszen azonos az ideológiai háttér, azonosak a célok. Ezt támasztják alá a puhatolózó tárgyalások is, erről beszélt tegnap Zuzana Martináková a Szabad Fórum részéről is, amikor kifejtette, készen állnak tárgyalni a kormány támogatásáról, hiszen céljaik hasonlóak. Ugyanezt állítják a kormánypártok vezetői is, hogy márpedig tárgyalni kell, mert kellenek a szavazatok. Azt még nem látom teljesen tisztán, miben mások Šimkóék, mint a többiek. Egy politikai párt elemi érdeke, hogy a legjobban képviselje szavazóit, illetve azok csoportját folyamatosan növelje. Ebből a szempontból a Szabad Fórum csak most kezdi, tehát nyilván neki is a szavazatvadá- szás lesz a legfontosabb célja. Egy ilyen tömörülés általában az ellenzékben szokott létrejönni és nem a kormánykoalícióban. Noha ideológiailag mindenki tudja, hogy hol a helye, mégis nehéz lesz elképzelni, ahogy kormánypártként próbál meg népszerűséget szerezni. A kormánypártok népszerűsége a ciklus első harmadában, vagy gazdasági reformok során mindig csökkenni szokott, így van ez nálunk is, bár a legtöbbet a miniszterelnök és pártja veszít, mivel a kellemeden reformokat (kivéve az egészségügyit) az ő miniszterei viszik véghez. Tehát ha Šimkóék ki akarnak tűnni a többi kormánypárt közül, valami újat kell hozzanak. De harmadik utas játékot (hol támogatom, hol nem támogatom a kormányt) nem nagyon lehet játszani, mert ezt meg a koalíciós partnerek fogják nehezen viselni. Amit eddig megtudtunk az új csoportosulásról, az talán csak annyi, hogy tiszta, ádátható módszereket akarnak az államigazgatásban, s szívesen megszorongatnák egy kicsit a miniszterelnököt, akinek túl nagy lett a hatalma. Ennyivel sajnos egyelőre nem nagyon lehet kitűnni, bár ki tudja. Šimkóék csoportosulásának akkor, amikor még létre sem jöttek, az egyik közvélemény-kutató már négy százalék körüli támogatást mért. JEGYZET Mélyülő hiány SZÁSZI ZOLTÁN „Nincs itthon cukrom, kávém, a virágaim is mind elhervadtak” - ezek voltak az utolsó szavaid, amelyek azóta is megmaradtak. A nincs hidege van már csak. Egyre több elmenőnek kell köszönni, azóta Zsigánk is utánament a nagy igazságoknak, mert meg kell keresni azt, ha már így adatott. Tágul az idő közöttünk, egyre kevesebben vagyunk, kik hárman-négyen összehajolva elmondjuk még a neved. Egyre kevesebben leszünk. így van-e rendjén, nem tudom. Mindig érzem, valamit minden pillanatban elrontunk, megbántunk valakit. Az előre kész, szupermarketben dekára vásárolható érzések és élmények bűvköre markolta meg az ünnepet, utána üresség, kiárusítás, árengedmény. Vehetek már kilóra is érzést, csak kivel osztom meg? Túlpartiak emlékébe kapaszkodni dőreség. Nem húzhatom vissza egyiküket sem. Emlékezni kéne megtanulni, érezve a mélyülő hiányt, az egyre fokozottabbanjelentkező reménytelenséget annak láttán, mivé forgá- csolódik minden, amit szentnek és sértheteüennek hittünk, ha hagyjuk és nem figyelünk oda, csak mert éppen valami pülanat- nyi álérzés kerített hatalmába. Múló éveket számolgathatok, futó küométerek hada nő mögöttem, mikor elmegyek falud mellett, mikor járom szeretett Gömör megyédet. Mindig azt mondom, meg kéne állni, kiballagni, oda a veres agyaggal borított sírhoz, elszívni egy cigarettát, hallgatni a varjakat, a didergő cinkéket. Ők talán most is tudnak veled társalogni. Lenézni a völgyre, és végiggondolni, mit kell félteni itt, hogyan vetjük ki a sátáni gondolatokat a magunk és a mások fejéből. Hogyan kéne élni?! A másét mindig tudjuk, a magunkéval percre sem bírunk. Csak a mélyülő hiány szakadékéba letekintve vüágosodik meg néha az elme, pillanat műve minden, ahogy jön, úgy veszik el a semmiben. Tanítsd ezt továbbra is, Pista, emlékezetemben léteddel és immáron két éve visszavonhatatlan fizikális nemléteddel nekem és azoknak, akik még némi felelősséget éreznek másért, akik még nem dekára vásárolják az előre kész érzelmeket a tobzódó vásárlási lázban, szezonban vagy árleszállítás után. Jó lenne tudni, egyszer átugorható lesz ez a mélyülő szakadék köztünk. Addig naponta belenézek a táguló semmibe, hogy jobban meg tudjam becsülni a létező valót. FIGYELŐ Terrorista nyomában a francia elhárítás Bombamerényletre készülő al- Kaida-aktivista után kutatnak a francia hatóságok - erősítette meg tegnap reggeli nyilatkozatában a francia igazságügy-miniszter. Dominique Perben az RMC rádióban további részletezés nélkül annyit közölt, hogy a francia elhárítás nagy erőkkel nyomoz az al-Kaida tagjaként számon tartott férfi után. Az üggyel foglakozó párizsi hatóságoktól származó közlés szerint az Abdoulaye néven azonosított férfi az Air France karácsony esti amerikai járatára váltott jegyet, de végül nem jelentkezett a beszállásnál. Az ABC amerikai hírtelevízió korábban jelentette, hogy egy francia úde- véllel rendelkező tunéziai férfi a francia légitársaság gépén készült az Egyesült Államokba, valószínűleg terrorakció elkövetése céljából. Az ABC úgy értesült, hogy az amerikaiak által korábban Afganisztánban foglyul ejtett terrorista, akinek időközben sikerült megszöknie, egy minibombával felszerelkezve akart bejutni az USA-ba. Az ABC szerint az európai országok hajszát indítottak az Afganisztánban kiképzett terrorista kézre kerítésére. TALLÓZÓ DER STANDARD- Alacsony vérnyomásomat a politikusaink gyógyítják leghatékonyabban. Amint megszólalnak, máris agyvérzés kerülget! (Peter Gossányi rajza) Negyven százalék a külföldiek aránya az ausztriai börtönökben büntetésüket töltők körében. A liberális újság megszólaltatta Dieter BöHmdor- fer igazságügyi minisztert, aki szerint e magas arány miatt már „riadót kell fújni” az alpesi országban. A miniszter megerősítette azt a javaslatát, hogy Ausztria börtönépítést is finanszírozna Romániában. Elképzelése szerint így az Ausztriában elítélt román állampolgárok hazájukban tölthetnék le az osztrák bíróságok által kiszabott büntetésüket. Böhm- dorfer szerint ez évente 10 millió euróval kevesebbe kerülne, mint a román elítéltek ausztriai fogva tartása. Megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy a miniszter december 28-i bécsi sajtónyilatkozatában vetette fel a romániai börtönépítés osztrák finanszírozásának ötletét. Böhm- dorfer akkor elmondta: a duplájára nőtt az Ausztriában elítélt román állampolgárok száma azóta, hogy az Európai Unió megszüntette a vízum- kényszert a románok számára. Tájékoztatást adott arról, hogy jelenleg 275 román állampolgárságú elítélt tölti börtönbüntetését Ausztriában. Az új szlovákiai földtörvény esetében fennáll a veszélye, hogy a kisember nem tudja visszaszerezni vagyonát Aland, sziget a kisebbségekért Mivel napról napra fokozódó aggodalommal követem az új földtörvény körüli közbeszédet, az Új Szó 2003. december 27-i számában kérdéseket fogalmaztam meg Gál Gábor pozsonyi parlamenti képviselő, az ügy szakértője számára. KASZÁS PÉTER A képviselő kérdéseimre rögtön és nyilvánosan válaszolt, amiért hálával tartozom. A válaszok olvasása során felmerült aggályaimat pedig az alábbiakban igyekszem kifejteni. Gál Gábor tájékoztatása szerint a jogorvoslásokat illetően csak abban az esetben lehet az 1948-as határ mögé menni, ha az igénylő a 26/1948-as rendelet alapján képezett kivételt a konfiskációk alól. „Minden személy ezen kívül nem jogosult a restitúcióra az új, illetve a korábbi törvény értelmében.” Vagyis akik - gyermekded módon - egészen eddig úgy értelmezték, hogy mostantól olyanok is visszaigényelhetik földjüket, akiktől a 104/45 és 108/1945-ös Beneš-dekrétum alapján azt elkobozták, de nem voltak elítélve a 33/1945-ös (a háborús bűnösökről szóló) törvény alapján, azok mindnyájan tévednek? A fenti válasz önmagában véve is rejtélyes, Gál Gábor eddigi kijelentéseinek tükrében azonban teljesen értelmezhetetlen. Idézzük most a képviselő úr két régebbi kijelentését: Új Szó, 2003. szeptember 3.: „A törvénynek vannak lábjegyzetei is, azokból kiderül, hogy 1948 elé is lehet menni... Eszerint azok a személyek is visszaigényelhetik a földjeiket, akiktől különböző törvények alapján - például a Beneš- dekrétumok értelmében - kobozták el tulajdonukat.”. Majd szintén a 26/1948-as törvényre hivatkozik, ám végül mégis oda lyukad ki, hogy „a január 1-jétől életbe lépő törvény alapján már gond nélkül vissza lehet adni az 1948 előtt jogtalanul elvett földeket is”. Új Szó, 2003. szeptember 27.: „Ami a Beneš-dekrétumokat illeti, a kormányzási ciklus legelején, a koalíciós szerződésről folytatott tárgyalás során az MKP kötelezte magát, hogy a mostani megbízatási időszakban nem fogja feszegetni e problémakört.” Hogy az MKP ehhez mikor kapott felhatalmazást választóitól, azt most ne firtassuk. A lényeg az egyes nyüatkozatok közti ellentmondásosság. Melynek kapcsán felmerül a kérdés: ha egy jogi szövegek'közt járatosabb újságolvasó számára is követhetetlen a törvényalkotók kommunikációja, miként igazodhatnak ki azon a kevésbé tájékozottak? De térjünk át az 1948 utáni időszakra, amivel kapcsolatban Gál Gábor megjegyzi, „senki sem állította”, hogy az új törvény minden 1948-nál későbbi földjogi törvényt orvosol. Ami igaz is. Nem állították. De folyamatosan sugallták. Elég egyeden, a témában megjelent újságcikket megnézni: mindenhol 1948 és 1989 közti államosításokat említenek. Általánosságban. Ez tehát ismét megtévesztő. Hiszen, mint a képviselő úrtól megtudtuk, a január elsejétől hatályba lépő jogszabály az 1949-es „csorbatói szerződés - jegyzőkönyv - értelmében elvett földtulajdont sem rendezi”. Más vélemények szerint azonban a csorbatói szerződés nem része a szlovák jogrendnek, sohasem ratifikálták, tehát ez alapján ,.hivatalosan” nem is kobozhattak el földtulajdont. Vagyis az érintett földterületeknek - köztük a bősnagymarosi vízlépcső környékének -jogi státusa a jövőben is rejtély maMindenhol 1948 és 1989 közti államosításokat említenek. rád. A továbbiakhoz pedig némi magyarázat - Finnországból. Pontosabban Alandról. A Finnország és Svédország közt elterülő szigetcsoport Európa legnagyobb önállósággal rendelkező autonóm térsége. A Népszövetség tanácsának 1921. januári döntése nyomán Aland hivatalosan Finnország része, a finneknek a tartományban azonban garantálniuk kell a svéd nyelv megőrzését és - ami igazán érdekes - a földtulajdon helyi kézben maradását! Alandon - annak ellenére, hogy Finnországban járunk - földet csak alandiak, azaz svédek birtokolhatnak (a tartományi kormány egyes esetekben tehet kivételeket). Alandi állandó lakos pedig a törvények értelmében csak olyan személy lehet, aki legalább öt évig él a tartományban, s utána sikeres nyelvvizsgát tesz svéd nyelvből. A szigetcsoporton emellett alapítványok is működnek, szintén a „svéd” föld védelme érdekében. Finnország uniós csatlakozása előtt a finn tárgyalódelegációnak komoly erőfeszítéseket kellett tennie, hogy az EU kivételes bánásmódban részesítse Alandot a földtulajdonszerzés terén. De sikerrel jártak. Felmerül a kérdés: vajon miért volt minderre szükség? Miért nem vásárolhat Finnország bármely lakója Aland tartományban földet? Válasz: azért, mert tudják, hogy az alandi földek esetleges finn kézbe kerülésével az Alandon élő, csupán 24 ezer lelket számláló svéd közösség akár egy szempillantás alatt felmorzsolódhat. Az új szlovákiai földtörvény esetében pedig éppen ennek a veszélye áll fenn. Hiszen - ahogy az alandi ellenpélda is rámutat - a földtulajdon elvesztésében hatalmas asszimilációs erő rejlik. Ha az idős, sokszor tájékozatlan emberek nem fogják (tudni) megerősíteni tulajdonjogukat földjükre, nemcsak a saját maguk lába alól rántják ki a talajt, de egyúttal a - Felvidéken még ma is elvont nyelvi fogalomként kezelt - területi autonómia lehetősége is egyre kilá- tástalanabbnak fog tűnni. Arról nem is beszélve, hogy e végtelenül megalázott, szerencsétlen, nyomorult nemzet koporsójába újabb szeg kerül. A kastélyt a II. világháborút követően a Beneš-dekrétumok alapján koboztak el az akkori csehszlovák hatóságok Opočno a szudétanémet Colloredo-Mansfeldeké KOKES JÁNOS A cseh államnak - immár megfellebbezhetetlen bírósági döntés alapján - vissza kell adnia egy szudétanémet család örökösének az opočnói kastélyt, amelyet a II. vüágháború után a Beneš-dekrétumok alapján koboztak el az akkori csehszlovák hatóságok. A prágai sajtó szerint a legfelsőbb bíróság elutasította a pardubicei műemlékvédelmi hivatal beadványát, amely a Hradec Králové (Kelet-Csehország) megyei bíróság 2003 májusában hozott döntésének felülvizsgálatát kérte. A Brünnben székelő legfelsőbb bíróság még decemberben zárt ülésen hozott döntésével - amelyről azonban csak most tájékoztatott a Právo és a Haló noviny című lap - a majdnem tíz éve húzódó bonyolult kár- pódási ügy véglegesen lezárult. A kommunista Haló noviny szerint a legfelsőbb bíróság döntése „legalábbis érdekesnek vagy furcsának” minősíthető. A lap rámutat: a bírósági határozat ugyanazon a napon született meg zárt ajtók mögött, mint amelyiken a belügyminisztérium érvénytelennek minősítette a prágai belvárosi hivatal 1992. december 3-án hozott döntését arról, hogy a szudétanémet család ügyében érintett tagja a II. vüágháború idején is csehszlovák állampolgár volt. A baloldali Právo megjegyzi: a belügyminisztérium döntése még nem lépett érvénybe, s jogászok szerint nehéz megítélni, hogy még befolyásolni tudná-e a kárpódási ügyet. Miloš Hlošek, a pardubicei műemlékvédelmi hivatal jogi képviselője szerint a legfelsőbb bíróság döntését már csak az alkotmánybíróság támadhatná meg, de mint megjegyezte, ez inkább csak „elméleti lehetőség”. A kelet-csehországi Opočno vadászkastélyának tulajdonosa a II. vüágháború idején Josef Coüoredo-Mansfeld német arisztokrata családja volt. A II. vüágháború után, amikor Prága a csehszlovákiai német és a magyar kisebbséget kollektív módon háborús bűnösnek nyüvánította, megfosztotta állam- polgárságától és vagyonától, az opočnói kastély is állami kézbe került. Josef Colloredo-Mansfeld ellen az volt a vád, hogy a világháború alatt, 1940-ben német birodalmi állampolgárságot kért, majd kapott is, és hogy együttműködött a nácikkal. A család jelenleg Görögországban élő egyik utóda, a 62 éves Kristína Colloredo-Mansfeld festőnő testvérével, Jerommal együtt a kilencvenes években a kárpódás keretében követelte vissza családja egykori vagyonát. Azt áhította, hogy Josef Coüoredo-Mansfeld sosem volt német áüampolgár, mindvégig megőrizte csehszlovák állampolgárságát, így neki utódként joga van a vagyonra. A Hradec Králové-i bíróság szerint az államnak nem sikerült bebizonyítani, hogy Josef Colloredo- Mansfeld német áüampolgár lett volna a háború alatt, iüetve hogy lemondott volna csehszlovák állampolgárságáról, így utódjának ki kell adni až opočnói vadászkastélyt a hozzá tartozó épületekkel, parkkal és földekkel együtt. A májusi megyei bírósági döntést a pardubicei áüami műemlékvédelmi intézet, amely az opočnói kastélyt eddig kezelte, a legfelsőbb bíróságnál megtámadta. Jirí Švec, az intézet igazgatója akkor azt mondta, hogy nem ért egyet a bíróság határozatával. „Ez bizonyos értelemben megkérdőjelezi a Beneš- dekrétumokat, mert Coüoredo- Mansfeld 1940-ben német birodalmi állampolgárságért folyamodott” - nyilatkozta Švec. Az elmúlt évek folyamán több egymással ellentétes bírósági döntés született ebben a sokat vitatott és nagy figyelemmel kísért perben. A perújrafelvétel során 2002-ben egy járásbíróság döntött úgy, hogy a vadászkastélyt is vissza kell adni a Colloredo-Mansfeld családnak. Pavel Dostál kultuszminiszter akkor a döntést azonnal a Beneš- dekrétumok felülvizsgálatának minősítette, műemlékvédelmi intézet pedig feüebbezett. Ezt a megyei bíróság májusban elutasította. A Colloredo-Mansfeld családot képviselő ügyvéd igazságosnak minősítette az ítéletet. Kijelentette, hogy Josel Coüoredo-Mansfeld bizonyíthatóar antifasiszta volt; a vagyonának hábo rú utáni elkobzása igazságtalan volt, í csupán nemzetsége alapján történt
