Új Szó, 2004. január (57. évfolyam, 1-25. szám)
2004-01-30 / 24. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2004. JANUÁR 30. IZVILÁG 15 Arcimboldo után újra kell gondolnunk a „konyhaművészet” szó jelentését, mert nem csak az ételkészítéshez szükséges nyersanyagok mesteri vegyítését érthetjük alatta Képek, melyek az ennivalót avatják művészetté Végy egy szép, termetes sütőtököt, két bársonyospiros almát, néhány vöröshagymát, szóló szőlőt és csengő barackot s mindent, mit a föld terem, és vágj hozzá - jó képet. B.MÁNYA ÁGNES Jól sejti az olvasó, ez nem egy különleges vitaminsaláta receptje, hanem Giuseppe Arcimboldo (1527-1593) munkaadójáról és mecénásáról, II. Rudolf német-római császárról (I. Rudolf néven magy. kir.) készült portréjának a hevenyészett leírása. Arcimboldo Milánóban született, apja mellett - aki maga is festő volt - érett tehetséges és keresett művésszé, akire a „mi” I. Ferdinán- dunk is felfigyelt, sőt meg is hívta Bécsbe, udvari festőnek. Ennek halála után a trónt és az udvari piktort is n. Miksa örökölte, s Arcimboldo lett az új uralkodó legkedveltebb tanácsadója művészeti kérdésekben, sőt udvari ünnepségeket is szervezett, s különösen ügyesnek bizonyult az alkalomhoz illő groteszk maszkok, kosztümök kitalálásában. Már a harmadik Habsburg, az unoka, II. Rudolf ült a trónon, és az itáliai művész még mindig a sors és az újabb császárkirály kegyeltje volt. Ez utóbbi uralkodása idején teljesedett ki igazán Arcimboldo művészete, bár a fent említett portrét már végleges, Milánóba való hazatérése után (1587) festette, onnan küldte II. Rudolf kedvenc tartózkodási helyére, Prágába. A különös, bizarr dolgokat kedvelő császár aztán ahelyett, hogy vérig sértődött volna - amiért a különc tálján neki, a Német-római Birodalom uralkodójának túl érett, pirosló körtéből borvirágos orrot, s nem különben piros orcát pingált, „hajat” és „koronát” aranyló kalásszal tűzdelt szőlőfürtökből, tökből és a fene tudja, még hányféle földi jóból fabrikált, mellkasa helyére egy virágfüzérrel feldíszített óriási sütőtököt festett -, lelkesedett és jutalmazott. Hja, minden a tálaláson múlik! Arcimboldo ugyanis a császár „ehető” portréjának - a „könnyebb emészthetőség” céljából - alcímet is adott, ezzel mintegy megmagyarázva és meg- ideologizálva a fentiekben felsorolt „zöldségeket”. Eszerint a kép az uralkodót mint Vertumnust ábrázolja, II. Rudolfot Vertumnus római istenséghez, a növények pártfogójához hasonlítva. Lássuk be, így már azért másképp fest a dolog! Arcimboldo ebben az allegorikus portréban összegezte talán legismertebb festménysorozatának, a Négy évszaknak a képi világát. A melldíszként szolgáló virágfüzér a tavaszt jelképezi, a cseresznye és a szilva a nyarat idézi, a szőlő, a körte és a gabona az őszt, a tök, a répa és a hagyma (a nyakat alkotják) pedig a telet. Az így megjelenített természet harmóniája egyben utal arra az örökké tartó tavaszra, egy új aranykorra, amely II. Rudolf uralkodásával születik meg. Arcimboldo - mint azt a korai portréi is bizonyítják - festett hagyományos szellemben is, a népszerűséget és az elismerést mégis azok a képei hozták meg számára, amelyek szokatlanságukkal, játékosságukkal tűnnek ki, gondoljunk csak a már említett Négy évszakra, amely tulajdonképpen négy, az adott évszakra jellemző termésekből, terményekből összetákolt portré, vagy a Könyvtáros arcképére, melynek modellje az ügyesen egymásra halmozott könyvek sokaságából rajzolódik ki. Magának a művésznek és képeinek népszerűségét mi sem jelzi jobban, minthogy Arcimboldo kenyéradói, a Habsburgok, gyakran használták ezeket a festményeket afféle békítő Ortolano Megfordítható képek: Szakács - Csendélet II. Rudolf mint Vertumnus ajándékként egy-egy haragos szomszéd számára; de többször alkalmazták őket sikeresen, ha egy új szövetséges megnyeréséről volt szó, sőt - mint az a svédekkel folytatott háború során történt - a képek elsőrangú hadizsákmánynak számítottak. Giuseppe Arcimboldo számos műve, sajnos, elveszett. Ma mindössze körülbelül húsz ilyen különleges allegorikus portrét tulajdonítanak a mesternek. Ezek egyike a Szakács - Csendélet című, amely úgynevezett megfordítható alkotás - ha a szemlélőnek úgy tartja kedve, a különböző sültekből (malac, csirke) összekomponált portrét, a szakács „húsos” képét látja a daliás fejfedő (valójában az ezüsttálca) alatt; ha azonban a festményt a feje tetejére állítjuk, két óriási tálca, rajta pedig jóféle húsok, ínycsiklandó falatok tárulnak elénk. A következő ismert ehető Arcimboldo-festmény az Ortolano címet viseli, és az előbbihez hasonlóan a két legyet (képet) egy csapásra elv alapján készült. A kép egyik alcíme - Megfordítható kép egy tál zöldséggel - is árulkodik arról, amiről a szemünk is meggyőz bennünket: egy fénylő, sötét színű tálban répa, retek, mogyoró (a rigófütty lemaradt) mellett retek, hagyma és gomba sorakozik. A festmény megfordítása után azonban a zöldséggel teli tál egyszeriben egy kalapos, pufók figura, a Kertész portréjává alakul át. Arcimboldo után újra kell gondolnunk a „konyhaművészet” szó jelentését. Nem csupán az ételek elkészítéséhez szükséges nyersanyagok és fűszerek mesterien arányos vegyítését érthetjük alatta, hanem olyan tevékenységet is, mely az ennivalót avatja műveszetté, a képzőművészet nyersanyagává. LESZ MÉG BÖJTJE Farsang, a szertelen habzsolás időszaka GASZTROMÁNIA Azt hisszük, a farsang, a karnevál kifejezés érthető. A hagyományok története, szokásrendje az évszázadok során azonban sokat változott, különböző területeken különbözőképpen értelmezik, és kialakulásukról is számos - egymásnak ellentmondó - elméletet alkottak. Egy azonban mindegyikben közös: szoros kapcsolódásuk a gasztronómiához, a gasztronómiai örömökhöz. Méghozzá a szertelenül túlzó, habzsolásos élvezethez. A farsangot és karnevált közvetlenül követő böjti időszak előtt ez az önmegtartóztatásra történő felkészülés, a tervszerű megelőző feltöl- tekezés periódusa. Valamikor régen a farsang és karnevál elődei állítólag a tavaszváró ünnepek voltak, amelyekkel a résztvevők az éppen illetékes istenek jóindulatát is biztosítani akarták, hogy a természet hagyományos körforgása bő termést hozzon. A szó klasszikus, eredeti értelmében ez a nap maga a karnevál, hiszen olasz eredetiben: carne-vale annyit jelent: „isten veled, hús!” Ez a leglátványosabb jelmezes utcai felvonulás. Az már erősen kérdéses, hogy a karneváli időszak mikor kezdődhet. Van ugyanis, ahol csak húshagyó kedden, máshol azt megelőzően több napon keresztül ünnepelnek. Közép-Európában hagyományosan január 6-án, vízkeresztkor kezdődik a farsangi idény, de van, ahol már karácsony másnapjától okot találnak a folyamatos mulatozásra, táncra, evés-ivásra. Inni mindenkor kell, farsangkor különösen. Rióban, ahol a meleg miatt fontos az ivás, sok jéggel hűtött frissítőt, Európában - hideg tél lévén - lehetőleg valami meleget vagy forrót. Jöhet a forralt bor, a puncsok, a grogok és egyéb melegítők. A karnevállal szemben a farsang elsősorban beltéri mulatság, ahol a sok tánc közben akár köny- nyen fel is hevülhetünk, jöhetnek a jeges bólék, a klasszikus, elegáns pezsgők vagy minden egyéb, amivel rosszalkodni akarunk. És miket falatozzunk a mulatságokon? Természetesen sokfélét, de semmiképpen se túl sokat, mert elnehezült gyomorral elmegy a kedvünk a tánctól. Az étkezések jellegzetesen a szezon minden termékét és elkészítési furfangját felvonultatják, amelyek éppen a bőségtől válnak farsangivá és ünnepivé. Létezik azonban valami, amit nevezzenek bár a németek Karp- fennek, az olaszok bomboloninak, a spanyolok churrosnak, mi pedig fánknak, nem tagadhatják le szoros rokonságukat egymással. Ez a szinte egyetlen hagyományos és egész Európában tipikus farsangi étel a létező legegyszerűbb alapanyagokból készül, ám tájanként változatos formákban és ízekben. A fánkok nagy családjának valamennyi tagját forró olajban sütik ki, és természetesen frissen a legfinomabbak, akkor is, ha csak porcukorral, lekvárral vagy éppen csokoládés mártással kerülnek az asztalra. Hogy melyik a legérdekesebb farsangi mulatság, és melyik a legigazibb farsangi fánk? Legegyszerűbb, ha néhányat végiglátogatunk, és valamennyit végigkóstoljuk ebben a farsangi idényben! Farsangi fánk Hozzávalók: 40 dkg liszt, 4 tojássárgája, 5 dkg olvasztott vaj, 3-5 dl tej, 1 evőkanál rum, 2 dkg, langyos tejben megfuttatott élesztő, 5 dkg cukor és csipetnyi só. Elkészítése: A hozzávalókat jól dolgozzuk össze, majd langyos helyen, letakarva kelesszük a tésztát kétszeresére. Lisztezett deszkán ujjnyi vastagságúra nyújtsuk ki, és szaggassunk belőle (esetleg pohárral, ha nincs fánkszaggatónk) halmokat. Ismét hagyjuk kétszeresére kelni, majd bő forró olajban süssük arany színűre. Sütés közben először fedjük le az edényt, majd ha megfordítottuk a fánkokat, már fedő nélkül süssük tovább. Porcukor és barack- lekvár kíséretében, forrón az igazi. Orange Punch Hozzávalók: 4 cl barna rum, 2 cl Cointreau, 6 cl friss narancslé, 1 csésze forró tea (esetleg kevés fahéj). Elkészítése: Az alkoholos hozzávalókat felmelegítjük, majd tűzálló füles pohárban felöntjük a forró teával. A kész italt szegfűszeggel megtűzdelt narancskarikával díszítjük. (Találkozások, az emberi kapcsolatok magazinja -A. B. G.) Terítősdi A nagyböjtöt megelőző báli idény, az év legvidámabb időszaka. Ilyenkor sorra rendezik a különböző bálokat, mindenki gondtalanul mulat. Aki a kisebb társaságot kedveli, s a zajos rendezvényekkel szemben az otthoni baráti összejöveteleket részesíti előnyben, kedveskedjen vacsorameghívássai az ismerőseinek. Nem kell otthon álarcosbált rendeznünk, elég, ha az ünnepi asztal jelzi: farsang van a javából, a bohókás jókedv ünnepe. Az asztaldísz sem feltédenül kell, hogy velencei álarc legyen, odahaza mi magunk is készíthetünk papírból különböző maszkokat. A képen látható ünnepi asztalt a barokk pompa jellemzi, Casanova idejében lehetett a bálokban ilyen pazar a terítés. A selyem ráncai közé élővirágot, gyümölcsöt aranzsálunk. Nem hiányozhat a klasszikus gyertyatartó sem, hiszen gyertyafényes vacsorára készülünk... (BeTi)
