Új Szó, 2004. január (57. évfolyam, 1-25. szám)
2004-01-17 / 13. szám, szombat
2 Közélet RÖVIDEN Schuster Egyiptomba készül Pozsony. Háromnapos hivatalos látogatásra indul hétfőn Egyiptomba Rudolf Schuster. A köztársasági elnököt fogadja egyiptomi kollégája, Muhammad Hoszni Mubarak, de tárgyal a miniszterelnökkel és a parlament elnökével is. Schustert a védelmi, a külügyi, a gazdasági és a belügyi államtitkár és egy vállalkozókból álló küldöttség is kísérik. (SITA) Börtön járhat a tbc terjesztéséért Trencsén. Akár hároméves börtönbüntetéssel is sújthatják azt az 52 éves aranyosmaróti férfit, akinél még tavaly májusban tuberkulózist diagnosztizáltak. Az illető azóta több kezelésen is részt vett, de nem tartotta be az orvosi utasításokat, így a környezetét is veszélybe sodorta. Jelenleg a trencséni börtönkórházban van kötelező kezelésen, ügyével már a rendőrség is foglalkozik. (SITA) Állatkertekbe kerülnek a vadak Bécs. Hamarosan bezárják az gánsendorfi vadasparkot, ugyanis az alsó-ausztriai kormány szerdán végleg úgy döntött, nem kívánja tovább finanszírozni a veszteséges vállalkozást. A szafariparkban, melyet előszeretettel látogattak a szlovákiai és magyarországi családok is, szabadon mozoghattak az állatok, így természetes élőhelyükhöz hasonló környezetben lehetett őket megfigyelni. A vadakat valószínűleg a környező állatkertekbe szállítják, ami ellen már most tiltakoznak az állatvédő szervezetek. (TASR) Klaus még síelt egyet, aztán repült Poprád. Tegnap hazarepült Prágába Václav Klaus cseh köztársasági elnök, a poprádi röptéren kollégája, Rudolf Schuster búcsúztatta őt. „Nagyon kellemes, barátságos látogatás volt. Jó, hogy nem csak a fővárost láttam, hiszen az efféle látogatások túlságosan protokoll ízűek” - nyilatkozta Klaus, aki az elmúlt két napot jobbára síeléssel töltötte a Tátrában, és felkereste Kelet-Szlovákiát is. (SITA) A járadék havi 0,5 százalékkal lesz kisebb Kinek jár korkedvezményes nyugdíjba vonulás? ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Egyre többen próbálnak élni a nyugdíjbiztosítás (zákon o sociálnom poistení) adta új lehetőséggel, és kérik a korkedvezményes nyugdíjaztatásukat. „Pontos adataink nincsenek, a legnagyobb fiókirodáinkban a jelentések szerint az igénylők száma eléri a száz, a kisebbekben az ötven főt” - mondta lapunknak Michal Horváth, a Szociális Biztosító igazgató- tanácsának tagja. Ez azonban csak a beadott igénylések száma, a jogosultság megítéléséről a biztosító központja dönt. „Várható, hogy a kérvények többségét kénytelenek leszünk elutasítani, mivel nem teljesül valamennyi feltétel” - véli Horváth. Az egyik ilyen feltétel, az, hogy az ^igénylőnek legalább 10 éven keresztül fizetnie kellett a nyugdíjbiztosítási járulékot, azaz legalább ennyi ideig alkalmazásban áll. Következő feltétel, hogy a bérezés alapján megítélt nyugdíj összege nem lehet alacsonyabb 5053 koronánál, vagyis a létminimum 1,2 százalékánál. A jogosulatlan kérvényezők azonban a feltételek teljesítése után újra kérhetik a nyugdíj folyósítását. Sokan nincsenek tisztában azzal sem, hogy a korkedvezményes nyugdíj megítélésével a járadék összege csökken. A végösszeg annyiszor 0,5 százalékkal lesz alacsonyabb, ahány hónap hiányzik a nyugdíj- korhatár betöltéséig. Vagyis aki fél évvel korábban szeretne nyugdíjba vonulni, annak három, aki egy évvel annak 6 százalékkal, stb. csökkentik a kiszámított összeget. Ez alól kivételt képeznek egyes munkanélküliek: azok, akik a nyugdíj- korhatár betöltése előtt 6 hónappal veszítették el munkájukat, azonnal kérvényezhetik a nyugdíjat, de ebben az esetben le kell mondaniuk a munkanélküli segélyről. Feltétel azonban, hogy az utolsó négy évben legalább három ledolgozott évük legyen. Aki az utolsó 7 évben folyamatosan dolgozott, az 1 évvel korábban mehet nyugdíjba úgy, hogy a járadéka nem csökken. A nyugdíj mellett dolgozni is lehet, és a nyugdíj ösz- szege a befizetett járulék arányában emelkedik. Ez egyaránt vonatkozik a korkedvezményes és a nyugdíjkorhatár betöltése után nyugdíjba vonulókra, (lpj) ÚJ SZÓ 2004. JANUÁR 17. A bizonytalan belpolitikai helyzet és a kormányválság is elriaszthatja a dél-koreai autógyár vezetését Februárban dönt a Hyundai Befektetői konvoj. Államfőknek kijáró tisztelettel fogadták Pozsonyban a dél-koreai óriáscég vezetőit. (Pavol Funtál felvétele) Pozsony. A Hyundai várhatóanjövő hónapban dönt 1,5 milliárd dolláros (mintegy 48 milliárd korona) közép-európai befektetéséről - nyilatkozta Pavol Rusko gazdasági miniszter. Rusko, Ivan Miklós pénzügy- miniszterrel együtt tegnap tárgyalt a dél-koreai autógyártó vezetőivel. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A gazdasági miniszter szerint a befektetés támogatása során a lengyel és a szlovák kormány is az EU által megengedett, az invesztíció 15 százalékát elérő támogatást ajánlja. Előnyre ezért elsősorban a jobb gazdasági és vállalkozói környezettel, a magasan képzett, ám olcsó munkaerővel tehetünk szert. A befektetők tegnap érdeklődtek a szlovák belpolitikai helyzet iránt is. Rusko szerint Szlovákiát hátrányos helyzetbe hozhatja a belpolitikai helyzet bizonytalansága, különösen a kormánykoalíción belüli feszültség. Rusko kritizálta ugyanakkor az állami televíziót is, amely a napokban már a biztos győzelemről adott hírt. A lengyel kormány azt állítja, hogy a befektetők az ő országukat részesítik előnyben, határozottan elutasítva azokat a szlovák nyilatkozatokat, amelyek Pozsony biztos győzelmét sugallják. - Nagy a valószínűsége annak, hogy a Hyundai Lengyelországban fektet be, már csak a technikai részleteket kell megbeszélnünk - nyilatkozta Andrzej Szej- na, a lengyelországi befektetéseket ösztönző ügynökség igazgatóhelyettese. Szerinte Varsó olyan engedményeket tesz a koreai cégnek, amilyet még eddig egyetlen befektetőnek sem. Hogy a Hyundai mikor dönt a beruházásról, arról több, egymásnak ellentmondó információ jelent meg. A hírt, hogy már megszületett a döntés, csütörtökön cáfolta a cég. A Korea Herald üzleti napilapnak nyilatkozva a Hyundai csoportba tartozó Kia Motors szóvivője a végleges döntést február második felére valószínűsítette. Ha Szlovákia mellett döntenek, akkor a cég első koreai alkalmazottai már márciusban megérkeznek Zsolnára. (M. I.) Parlamenti bizalmatlansági indítvány a kormányfő ellen, Šimkóék kísértésbe eshetnek a szavazásnál Próbálkozás Dzurinda megbuktatására ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Mikuláš Dzurinda menesztését szorgalmazza a Népi Unió. Miután a HZDS, a KSS és a Smer csütörtöki egyeztetése fiaskóval végződött, a Vojtech Tkáč vezette párt úgy döntött: magához ragadja a kezdeményezést, és a parlamentben előterjeszti a miniszterelnök leváltását célzó bizalmatlansági indítványt. A kommunisták csatlakoznak Tkáčék- hoz, egyetlen feltételük, hogy szabják meg az idő előtti választások dátumát. A Népi Unió szerint a kabinet megbuktatása után ideiglenes kormány alakulna, mely előkészítené az uniós csatlakozást, az államfőválasztást, az európai parlamenti, majd pedig az idő előtti parlamenti választásokat. Tkáč arról nem akart találgatni, kikből állna az ideiglenes kabinet, ám szerinte az államfő nem feltétlenül a HZDS-t bízza majd meg kormányalakítással. A Népi Unió a Szabad Fórummal is tárgyalni fog, a kormánypártok nem támogatják az ellenzéki indítványt. Csáky Pál, az MKP alel- nöke szerint az ellenzék ezzel az indítvánnyal akarja próbára tenni Šimkóékat, hogyan szavaznak ebben a helyzetben. Ivan Šimko valószínűleg elmegy a találkozóra, ám azt nyilatkozta, Dzurinda egyelőre leváltásának támogatását szélsőséges megoldásnak tartja, (sza, ki, s) A válság megoldása után kerül a kormány elé a 10 százalékos nyelvhasználati küszöbről szóló javaslat Kész a javaslat, de az idő nem alkalmas ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Pozsony. Elkészült a kisebbségi nyelvhasználati küszöb csökkentéséről szóló javaslat, mely szerint a jelenlegi 20 százalékos megkötés 10-re módosítható. A tervezet Csáky Pál emberjogi miniszterelnök-helyettes műhelyében született. „Amíg nem oldódik meg a kormányválság, ezt a témát nem teszem az asztalra” - mondta lapunknak. Csáky állítja: javaslata csak a nyelvi charta megvalósítását célozza, és ezt a jelenlegi kormány programjában vállalta. A nyelvhasználati küszöb csökkentéséhez egyébként tíz törvény megváltoztatására lenne szükség. A 20 százalékot a kormány kisebbségi kormánytanácsa is sokallja, ezért néhány hónapja csökkentését szorgalmazza. A Koalíciós Tanácsban legutóbb tavaly év végén merült fel a téma, miután az MKP a kormányban megvétózta az új településlistát. A kulturális tárca ugyanis a népszámlálási adatok alapján összeállította azon községek jegyzékét, melyekben a kisebbségek aránya eléri a 20 százalékot, azaz a hivatalos érintkezésben is használhatják nyelvüket. A listán 512-ről 500-ra csökken azon községek száma, ahol a magyar is hivatalos nyelv lehet. Az MKP azért is vétózta meg a tervezetet, mert nem elég a népszámlálási adatok alapján megváltoztatni a községek jegyzékét, hanem átfogó, a nyelvi charta szellemével összhangban lévő megoldásra van szükség. Módosítani kell az úgynevezett táblatörvényt is. Mivel a partnerek azt hitték, csak a településlistáról van szó, váradanul érte őket a dolog, ezért megegyeztek, hogy Visszatérnek a kérdésre, és megbízták Csákyt egy átfogó javaslat kidolgozásával. František Mikloško kereszténydemokrata képviselő szerint kényes témáról van szó. Nem kérdőjelezi meg a 10 százalék indokoltságát, inkább a szlovák társadalmat tartja felkészületlennek, „A 10 százalék pszichológiai szempontból nem jó. Szlovákiá- ban 10 százalék körül van a magyarok számaránya, és ez a küszöb olyan érzetet kelthet, mintha az egész országban be akarnánl vezetni a kétnyelvűséget” - magyarázta lapunknak Mikloško. Ellenben ha 8-at vagy 12-őt javasolna az MKP, szerinte más lenne a helyzet, az talán nem ütközne je lentősebb ellenállásba, (ki, sza) Fico a munkanélküliek és a fiatalok körében népszerű, a nyugdíjasok többsége a HZDS-re szavazna A szlovákok 3 százaléka az MKP-t választaná ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Ha most tartanák a parlamenti választásokat, a Smer kerülne ki győztesen, a második helyet a HZDS szerezné meg, a harmadikon az MKP végezne, derült ki a Statisztikai Hivatal legfrissebb közvélemény-kutatásából. Robert Ficóék leginkább a fiatalok és a munkanélküliek, legkevésbé a nyugdíjasok körében népszerűek, a HZDS-t leginkább a nyugdíjasok és az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők támogatnák. Az MKP-ra a megkérdezett magyarok 81 százaléka szavazna, de a szlovák nemzetiségű lakosság 3 százaléka is erre a pártra adná le a voksát. A többi parlamenti párt közül az SDKÚ erősödött meg újra, bár az Ivan Šimko vezette Szabad Fórum támogatottságát még nem mérték. A parlamenten kívüli pártok közül csak az SNS jutna be, a többiek a négy százalékot sem közelítenék meg. A megkérdezettek 13,4 százaléka nem venne részt a parlamenti választásokon, 13,8 százalék nem tudja, hogy kire szavazzon. KIRE SZAVAZNÁNK 25,81 75.6 j 72.7 I 9,9 I 9.41 7,51 6,21 5.41 H S MER ĽS-HZDS MKP KDH SDKÚ SNS KSS ANO Grafikon: TASR; Forrás: Statisztikai Flivatal Két alelnöki poszt is betöltetlen a parlamentben Martináková lemondott, Bugár többet fog dolgozni ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Zuzana Martináková parlamenti alelnök tegnap benyújtotta a lemondását, jelentette be Pavol Hrušovský házelnök. Az SDKÚ-tól a Szabad Fórumhoz átpártolt képviselő asszony távozásával már csak két alelnöke van a parlamentnek. Ľubomír Lintner megválasztásának elutasítása óta a kormánykoalíció képtelen volt megegyezni a gazdasági miniszterré vált Pavol Rusko utódjában. „A megüresedett két alelnöki posztot politi kai egyeztetések alapján kell be tölteni, mert jelenleg sem az el lenzék, sem a koalíció nem ren delkezik többséggel” - mutatót: rá Hrušovský, aki szerint a ké: tisztségviselő hiánya nehezíti í munkát. Amíg nem orvosolják a helyze tét, a házelnöknek és két alelnöké nek - Viliam Veteškának és Bugái Bélának - nem marad más válasz tása, mint többet dolgozni: gyak rabban fogják váltani egymást a; ülések vezetésében, (sza)