Új Szó, 2003. december (56. évfolyam, 275-298. szám)

2003-12-23 / 294. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2003. DECEMBER 23. Külföld 3 Djindjics megölése mögött a szerb állambiztonsági szervek és az alvilág közötti kapcsolat állhat A tárgyalásának kezdete után nem sokkal, december 28-án parlamen­ti választásokat tartanak Szerbiá­ban. Djindjics utódai a Demokrata Pártban abban bíznak, hogy a per növelni fogja a párt támogatottsá­gát. Közvetlenül a merénylet után a szervezett bűnözés ellen tett lé­pések hatására nőtt is a párt nép­szerűsége, ez azonban az utóbbi hónapokban jelentősen csökkent. Zoran Djindjicset március 12-én lőtték le a belgrádi kormánypalota parkolójában. A vádlottak többsége tagja a zimonyi klán néven elhíre- sült alvilági csoportnak, illetve a vö­rössapkás osztag (JSO) néven is­mert, rettegett állambiztonsági egy-1 ségnek. A konkrét gyilkosság elkö­vetésével is egy vörössapkás vezetőt vádolnak, Zvezdan Jovanovicsot. Rajta kívül további 15 embert állí­tottak bíróság elé azzal, hogy köz­vetlenül részesei voltak Djindjics megölésének. További 20 személy ellen az a vád, hogy ha közvedenül Az évszázad pere Szerbiában Belgrád. Szerbia történeté­nek eddigi legnagyobb hor­derejű pere kezdődött meg tegnap. Bíróság elé állították Zoran Djindjics, a tavasszal megölt szerb miniszterelnök feltételezett gyilkosait. Har­minchat személy ellen emel­tek vádat, közülük 15-öt nem tudtak előkeríteni. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Zoran Djindjicset március 12-én lőtték le. Milorad Lukovics Legija, a vörössapkások volt parancsnoka szökésben van. (Reuters-archívum) nem is vettek részt a gyükosságban, de szerepet játszottak az ahhoz ve­zető összeesküvésben. A Djindjics- gyilkosságon kívül további 14 em­beröléssel, három emberrablással, két terrorcselekménnyel, kábító­szer-kereskedelemmel és törvényte­len fegyvertartással vádolják őket. A per meglehetősen nagy szépség­hibája, hogy a zimonyi klán élén ál­ló hármasfogat tagjainak egyike sem ül a vádlottak padján. Dusán Szpaszojevics Siptart és Mile Luko­vics Kumot néhány héttel a merény­let után lőtték le a terroristaelhárító osztag kommandósai. A harmadik klánvezető, Milorad Lukovics Legi­ja, a vörössapkások volt parancsno­ka pedig szökésben van, a bíróság távollétében ítélkezik majd felette. A bírósági eljárás a fontosságához ülő helyszínen folyik. A csaknem 900 négyzetméteres, több mint 550 férőhelyes helyiséghez hasonló bí­rósági teremmel csak a szingapúri bíróság dicsekedhet. A vádlottak padját minden irányból golyóálló üveg veszi körül. Belgrádi jogászkö­rök szerint hosszadalmas, hónapig tartó perre lehet számítani, amely a rendszerváltás óta eddigi legna­gyobb próbatétele lesz nemcsak a milosevicsi időkben hitelét vesztett igazságszolgáltatásnak, hanem a szárnyait bontogató szerbiai de­mokráciának is. Több tízezer zsidó telepes kényszerülhet arra, hogy elköltözzön a Gázai övezetből és Ciszjordániából Ismét fellázadtak egy izraeli elitkommandó tagjai MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Jeruzsálem. Nyüvánosan megta­gadta az izraeli vezérkar elitalakula­tának tucatnyi tartalékos tagja, hogy a jövőben részt vegyen a Gázai övezetbeli és ciszjordániai palesztin területeken zajló katonai művele­tekben. A híres Szajeret, Mátkái kommandó tartalékosai Arid Sáron miniszterelnöknek írott, s az izraeli tévécsatornák által ismertetett leve­lükben hozták nyilvánosságra dön­tésüket. Többek között felrótták az izraeli hadseregnek, hogy a palesz­tin területeken folytatott műveletei­vel - szerintük - lábbal tiporja több millió palesztin emberi jogait. A le­vél aláírói ezentúl nem kívánnak részt venni a megszállt területeken létesült zsidó telepek védelmében sem. Sáron hivatala nem kommen­tálta a levelet, amely jól tükrözi a pa­lesztin területeken folytatott ke­ménykezű izraeli fellépést övező nyugtalanságot. A Gázai övezetben és Ciszjordániában három éve dúló erőszakos cselekmények, illetve az Izrael területén végrehajtott palesz­tin támadások, köztük öngyilkos merényletek miatt a Saron-kormány elrendelte a korábban a palesztin önkormányzatnak átadott Cisz- jordánia nagy részének újbóli kato­nai megszállását. Idén szeptember­ben az izraeli légierő 27 tartalékos és nyugállományú pilótája szintén megtagadta, hogy részt vegyen pol­gári személyeket veszélyeztető mű­veletekben Ciszjordániában és a Gá­zai övezetben. A Szajeret Mátkáit külföldön végrehajtandó komman­dós akciókra hozták létre. Egyebek között azzal szerzett magának hír­nevet, hogy 1976-ban az ugandai Entebbe repülőterén kiszabadította egy palesztin gerillák által eltérített repülőgép 106 utasát. Ehud Óimért izraeli miniszterel- nök-hdyettes külföldi újságírók előtt hangsúlyozta: Izrael elkötele­zett a nemzetközi útiterv mellett. De ha a terv megvalósítása kudarc­ba fullad, Izrael egyoldalú lépése­ket tesz a megszállt területeken élő zsidó telepesek elköltöztetésére, s az érintettek száma elérheti a több tízezret. Ciszjordániában és a Gá­zai övezetben legalább 230 ezer zsidó telepes él 3,6 millió palesztin környezetében. A palesztinok a zsi­dó telepeket a palesztin állam megalakítása előtt álló fő akadály­nak tekintik. A telepeseket viszont felháborítja az évtizedeken át szó­szólójuknak tartott Sáron nemré­giben ismertetett terve, amely sze­rint Izrael felszámolná a ciszjordániai és Gázai övezetbeli zsidó telepeket és új határvonalat jelölne ki a zsidó állam és a palesz­tin területek között. A washingtoni külügyminisztérium a szeptember 11-ikinél is súlyosabb terrormerényletektől tart Nem kizárt a tömegpusztító fegyverek bevetése mti-hírek Washington/Ankara. Megújította az amerikai külügyminisztérium a terrorcselekmények veszélyével kapcsolatos korábbi figyelmezteté­sét, az al-Kaida által beharango­zott, külföldön lévő amerikai érde­keltségek elleni újabb támadások lehetőségére hivatkozva. A tárca egyebek között felhívta a figyelmet arra, hogy amerikai értékelés sze­rint az al-Kaida a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrorcse­lekményeknél is pusztítóbb erejű merényleteket kíván végrehajtani, amelyek kivitelezésénél esedeg tö­megpusztító fegyvereket is bevet. A tárca azonban nem zárta ki a ha­gyományos fegyverekkel végrehaj­tandó támadások lehetőségét sem, egyebek között hozzátéve: ezek ön­gyilkos akciók, gépeltérítések, rob­bantások vagy emberrablás formá­ját is ölthetik. Tom Ridge amerikai belbiztonsági miniszter vasárnap bejelentette: az USA területén cit­romsárgáról (emelt szint) narancs- sárgára (magas szint) növelték a terrorizmus veszélyére figyelmez­tető készültségi fokozatot. Ridge az intézkedést azzal indokolta, hogy veszélyt jelző konkrét értesülések ugyan nincsenek, de az év végi ün­nepek előtt megsokasodtak azok az információk, amelyek készülő ter­rorcselekményekre engednek kö­vetkeztetni. Törökországban riadókészültségbe helyezték az ország 16 legnagyobb repülőterének védelmét ellátó rendőri egységeket. Tegnapi török sajtóértesülés szerint az intézke­désnek az az oka, hogy a hatóságok megbízható forrásokból úgy érte­sültek, iszlám szélsőségesek me­rényletre készülnek. Állítólag el akarnak téríteni egy török repülő­gépet, amellyel az Ámerika-ellenes terrortámadásokhoz hasonló me­rényletet követnének el. A Star tele­víziós csatorna hírei szerint a terro­risták olyan robbanóanyagot akar­nak felcsempészni a repülőgépre, amelyet a repülőtéri ellenőrzésnél használt elektronikus műszerek nem mutatnak ki. Elképzelhető az is, hogy a robbanószert plüssállat- kákba rejtve próbálják feljuttatni a gépre. RÖVIDEN Megverték az egyiptomi külügyminisztert Jeruzsálem. Ismeretlen támadók tegnap megverték Ahmed Maher egyiptomi külügyminisztert Jeruzsálem óvárosában. Mahert eszmé­letlen állapotban szállították kórházba - közölték szemtanúk. Az iz­raeli mentőszolgálat illetékese viszont azt mondta, miután kórház­ba szállították, Maher jó állapotban volt. A támadást állítólag mu­zulmán tüntetők követték el, amikor a külügyminiszter be akart tér­ni imára az al-Aksza mecsetbe. Maher személyében három éve elő­ször látogatott egyiptomi külügyminiszter Izraelbe. (MTI) Három gyermek meghalt egy lakástűzben Orosháza. Három kiskorú gyermek lelte tűzhalálát tegnap Oroshá­za külterületén, egy családi házban. A feltételezések szerint a gyer­mekek gyertyalánggal játszottak. A nyolchónapos, három-, illetve hétéves gyermekeket a szülők reggel a nagymama gondjaira bízták, aki nem sokkal később átment a szomszédba, s a kisgyerekeket ma­gukra hagyta. A gyerekek halálát füstmérgezés okozta, s testük is je­lentős mértékben megégett. (MTI) Nem Romano Prodi volt a célpont Bologna. Két kisméretű bomba robbant a tegnapra virradó éjszaka Bolognában, Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke lakásának közelében. Prodi nem volt otthon a robbanások időpontjában. A szerkezeteket szemeteskukákban helyezték el, csak kisebb károk ke­letkeztek, személyi sérülés nem történt. Az olasz rendőrség tegnap kizárta, hogy a támadás Prodi ellen irányult volna. A nyomozók ar­ra a következtetésre jutottak, hogy a robbantások a biztonsági erők elleni demonstratív akciók voltak, (uno.hu, TASR) Visszatérhetnek az amerikaiak Líbiába New York. A Líbia-elleni amerikai szankciók feloldása az amerikai olajtársaságoknak az országba való visszatérését jelentheti - véle­kednek az amerikai kormányzat illetékesei. Líbia szombaton beje­lentette, hogy lemond a tömegpusztító fegyverekről, amit az ameri­kai elnök ,jó irányba tett lépésnek” minősített. Az amerikai szankci­ók esetleges feloldásának részleteiről azonban Washingtonban egy­előre nem voltak hajlandók nyilatkozni. Az amerikai energiaügyi minisztériumban mindenesetre úgy vélekednek, hogy az amerikai olajipari vállalatok, amelyek valamikor napi egymillió hordó olajat termeltek ki, idővel visszatérhetnek az országba. (MTI) Kwasniewski villámlátogatása Irakban Bagdad. Aleksander Kwasniewski tegnap Irakban annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Lengyelország jó ügy érdeké­ben kötelezte el ott magát, és szövetségeseivel együtt el fogja érni az ország stabilizációját. A lengyel államfő délután váratlanul az iraki Babilon táborba érkezett, ahol a lengyel irányítás alatt álló többnemzetiségű hadosztály lengyel katonái állomásoznak, akik­nek boldog ünnepeket kívánt. Megismételte: Szaddám Húszéin volt iraki diktátor fölött Irakban, iraki bíróságnak kellene ítélkeznie. Bagdadban tegnap délben felrobbantottak egy gépkocsit, két ameri­kai katona és egy iraki tolmács meghalt. (MTI) Nem indít jelöltet a Jabloko Moszkva. Az orosz szociálliberális Jabloko párt tegnap úgy döntött, hogy nem állítanak saját jelöltet a március 14-én esedékes elnökvá­lasztásra. A párt Vlagyimir Putyin elnök újraválasztását sem támogat­ja, akit a közvélemény-kutatások viszont biztos esélyesnek tartanak. A Jabloko szerint a „küszöbönálló elnökválasztás nem lehet sem sza­bad, sem tisztességes, sem igazságos, sem pedig egyenjogú”. (MTI) Gondokat okoz a zord időjárás San Francisco/Stockholm. Helyreállították tegnap az áramszolgál­tatást San Franciscóban, miután egy hosszabb áramkimaradás a vá­ros nagy részén megbénította a közlekedést, és sötétségbe borította a karácsonyi bevásárlási láz kellős közepén az elegáns belvárosi üzlete­ket. Még szombat este ütött ki tűz a helyi áramszolgáltató egyik elosz­tó központjában, ezután borult sötétségbe San Francisco mintegy harmada. Tegnap Svédországban csaknem 50 ezer ember maradt áram nélkül egy heves téli vihar következtében. A zord időjárás Svéd­ország légi, vasúti és vízi közlekedésében is zavarokat okozott. (MTI) Pakisztán atomtitkokat adott el Washington. Pakisztán alapvető urándúsítási technológiai ismerete­ket adott el titkokban Észak-Koreának és Iránnak és az amerikai hír­szerzés most ennek a bizonyítékaival szembesíti az iszlámábádi kor­mányt. A tegnapi The New York Times azt írta, a pakisztáni hatóságok néhány hete még tagadták, hogy a pakisztáni bomba atyjának, Abdul Khader Khannak a nevét viselő laboratórium valaha is technológiai is­mereteket adott volna át más államoknak, most viszont inkább azt hangsúlyozzák, ilyen nem történt azóta, hogy Pervez Musarraf elnök négy évvel ezelőtt hatalomra került. (MTI) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: BORULT ÉGBOLT, ELVÉTVE HAVAZÁS, -3-1 FOK A Nap kel 07.42-kor - nyugszik 15.59-kor A Hold kel 08.02-kor - nyugszik 15.44-kor A Duna vízállása - Pozsony: 265, apad; Medve: 105, apad; Komárom: 100, apad; Párkány: 35, apad. ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLOGIA Jobbára borult lesz az égbolt, ké­sőbb némileg fel­szakadozik a fel­hőzet. Északon gyakrabban, az or­szág többi területein csak elvétve számíthatunk havazásra, hószállin- gózásra. A legmagasabb nappali hő­mérséklet -3 és 1 fok között alakul. Északi irányú szél 5 és 10 m/s közöt­ti sebességgel, a hegyekben erősebb szélviharok. Éjszaka a hőmérő hi­ganyszála -6 és -10 fok közé süllyed. Holnap derült, esetleg enyhén felhős égbolt várható, havazásra csak a ma­gasabban fekvő területeken számít­hatunk. A legmagasabb nappali hő­mérséklet -7 és -3 fok között alakul. A mai nap időjá­rása alapvetően kedvező hatással van a szerveze­tünkre. Javul a szellemi és fizikai teljesítőképességünk, valamint az összpontosító készségünk. A regge­li órákban szív- és érrendszeri pa­naszok, továbbá légúti bántalmak tünetei is jelentkezhetnek. A borús időjárás és az esetleges havazás kö­vetkeztében a délelőtti órákban na­gyobb lehet a levegőben a szennye­ző anyagok koncentrációja. Az ala­csonyabb vérnyomásúakat migré­nes fejfájás gyötörheti. Holnap a maihoz hasonló hatásokkal szá­molhatunk.

Next

/
Thumbnails
Contents