Új Szó, 2003. december (56. évfolyam, 275-298. szám)
2003-12-17 / 289. szám, szerda
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2003. DECEMBER 17. KOMMENTÁR Mire jó a népszavazás? NAGY ANDRÁS Megvan a népszavazáshoz szükséges 350 ezer aláírás, sőt jó 90 ezerrel még túl is teljesítették, jelentette be tegnapelőtt Ivan Saktor. A szak- szervezetek vezetői januárban járulnak majd az államfő elé az ívekkel, hogy legyen már kedves kiírni a népszavazást, melyben a nép arról dönthet, lerövidüljön-e meg a parlament megbízatási ideje, s ítjanak-e ki új választásokat. Ha így nézzük a dolgokat, nagyon egyszerűnek tűnnek. Az államfő hivatala átnyálazza az íveket, elegendőnek találja őket, Rudolf Schuster kiúja a népszavazást, azon a szavazásra jogosultak több mint fele részt vesz, ezeknek is több mint 50 százaléka igennel válaszol, a parlament pedig fejet hajt a nép akarata előtt és kilenc- venegynéhány szavazattal szépen kivégzi magát. Jöhet az új választás, Fico nyer, miniszterelnök, a jobboldal balra el és már csak outsiderként figyeli az eseményeket. így is lehetne a dolog, de minden valószínűség szerint nem ez fog történni. Az első lépést nyilván nem lehet elkerülni, az államfő kiúja a népszavazást, ami újabb cirka százmillió koronába fog kerülni. Nem nagyon valószínű, hogy az ellenzék minden potenciális szavazóját el tudja cipelni az urnákhoz. A kormánypártok pedig tisztában vannak a rendszerrel, így ők nyilván arra szólítják majd fel a szavazóikat, hogy szépen maradjanak otthon, a szavazóhelyiségek közelébe se menjenek. Ezután, ha ugye nem jön össze az 50 százalék, az egész le is állhat, ugyanilyen kérdéssel népszavazás két éven belül nem írható ki újra. Ekkor majd nyilván jönnek a siránkozók, hogy megint 100 millió koronát feleslegesen kidobtunk az ablakon. Ja kérem - mondja a klasszikus - a demokrácia az egy drága dolog, tetszettek volna diktatúrát választani! Tegyük fel, hogy mégis megvan az 50 százalék. Ekkor meg a honatyák feje főhet, men még az alkotmányjogászok sem bírnak megegyezni abban, hogy mennyire kötelező érvényű egy ilyen népszavazás eredménye számukra. Az egyik társaság ugye teljesen meg van győződve arról, hogy mivel a képviselőket négy évre választották, és az alkotmányban is az áll, hogy döntéseiknél csak a lelkiismeretükre kell hallgatniuk, egy népszavazással nem kötelezhetőek semmire. A másik oldal azt állítja, vannak kivételek, amikor a saját lelkiismeretükön kívül a nép szavára is hallgatniuk kell, így a képviselőknek egy érvényes és sikeres népszavazás után meg kellene nyomniuk a gombot és venni a kalapjukat. Amíg ez a kérdés nem tisztázódik teljesen - mondjuk az Alkotmánybíróság nem dönt -, addig valószínűleg mindenkinek igaza lehet. Az meg annyira nem jó, mert mégiscsak jogállamban élünk. JEGYZET Sztárszakma és álommeló BUCHLOVICS PÉTER Ádvent, karácsony, szeretet - ó igen, de ezt inkább hagynám a fenébe, több okból is. Először is azért, mert errefelé nincs igazán minek örülni, ha csak azt nem számítjuk, hogy a vasút és az SAD januártól nem szüntet meg további járatokat, hurrá! Igaz, már nem is nagyon lenne mit. Másodszor azért, mert ismerősöm késik a három karton ünnepekre spájzolható cigivel, bizony beletelik egy kis időbe, míg az ukrán határtól ideér. Harmadszor pedig azért, mert nem győzöm hallgatni, az ünnepek tájékán kivel, hogy toltak ki. Volt, aki tizenkétórázott, még szabadságra sem mert elmenni, aztán kapott egy jó kis fizetést, háro- mezemyolcszázat. - Ne rapliz- zon, jövőre hét százalékkal emelik a fizetését, ha nem tetszik, ott az ajtó! - kapta az arcába, amikor rá mert kérdezni, mi is lenne ez. Becsapta az ajtót és elment betegszabadságra. De megkapta a magáét a piszok táppénzcsalója, mert már értesítették: mihelyt felépül, ki van rúgva. Egy másik atyafi csekély húszezer kroncsit ölt bele magyarországi munka- helykeresésbe. Szakképesítése van, a papírokat is elintézte, a meló is megfelelt - volna. Ám a helyszínen kiderült, hogy csak feleannyit fizetnek, mint amit ígértek, ráadásul abba a munkakörbe már nem vesznek fel embereket. Ja, és persze a munkásszállón, ahová ötödmagával bezsúfolták őt egy lyukba, külön felárat számoltak a vízhasználatért, na meg azért az egy rezsóért, amelyen a konzervet melegítik. Főzzön rajta a Schuster, szívassátok a nagyanyátokat - morgott a szaki, s azzal hipp-hopp, már itthon is termett, szociális segélyből kará- csonyozik majd, imáiba foglalva a munkaközvetítő cég nevét. Az az asztalos is boldog lehet, akinek kemény ötszáz korona jutalommal szúrta ki főnöke a szemét, hadd ünnepeljen a feleségével meg a kisgyerekével. Noha a fickó a legigényesebb, legdrágább bútorokat készíti - egyedül. Arról már nem is beszélve: naponta nyolcvan kilométert utazik, kétszeri átszállással, csak hogy el tudja tartani a családját... Már hallom, ahogy a cinikus nagyokosok, na és persze azok, akik sose voltak rászorulva semmire, de főképp azok, akiknek fogalmuk sincs a vidék nyomoráról, nagy pökhendien kijelentik: Képezze át magát, költözzön el, csapjon föl porszívóügynöknek, izé, ki a francot érdekel? Hm. Elköltözés... Mintha ez kizárólag csak az anyagiakon múlna. De akkor ne tessék álszent módon óbégatni, félreverni az iskolaügyi és szociális vészharangot, merthogy elöregedett a falu, kihalt, merafijatalok nemmarannakitt, s ne tessék azzal vagdalkozni, hogy merazímernemakarnakdó- goznyi! Az talán normális és • egészséges jelenség, ha egy körzetben stabil munkahelynek csak a börtön számít, merthogy érettségizett, katonaviselt, testileg-lel- kileg egészséges fiatalemberek fegyőrnek állnak, más munkahely ugyanis nemigen akad számukra? Netán azért, mert már belefáradtak és beleuntak a hiábavaló álláskeresésekbe, s persze még ez az egyetlen hely, ahol országos átlagnak megfelelő fizetést kapnak? Mert szerintem nem. Ja, már oda se nagyon jelentkezzenek, nagyon kurrens helynek számít, nem árt protekciót szerezni... Ha így romlik tovább a helyzet, akkor ez még időállóbb munkahely lesz. Egyre inkább lesz kiket őrizni. FIGYELŐ Az olasz alkotmány és az információs pluralizmus elveivel összeegyeztethetedennek ítélte az elektronikus médiát szabályozó új törvényt Carlo Azeglio Ci- ampi államfő, s visszaküldte a törvényhozásnak. Az ellenzék szerint Silvio Berlusconi kormányfő Mediaset médiabirodalmának kedvez a médiatörvény. Berlusconi és családja tulajdonában van már az ország három legnagyobb magántévéje, s közvetve ellenőrzi a közszolgálari tv- csatornákat is, az elektronikus média 90 százalékát ő irányítja. Rossz hírem van. Nem sikerült kölcsönt szerezni a Nemzetközi Valutaalaptól karácsonyi ajándékokra. (Ľubomír Kotrha karikatúrája) Az elfogott iraki diktátor, Szaddám Húszéin még mindig győzhet - akár holtában is A j elkép bukása Az arabok valószínűleg szívesen költöttek volna legendákat az amerikai megszállókat fantomként követő, őket állandóan stresszben tartó Szaddám Huszeinről. Vagy gyászolták volna őszintén. így azonban csak állnak - zavarodottan. NAGY IVÁN ZSOLT Az arabok közül sokan nem szerették a volt iraki vezetőt, de - keveseket leszámítva - legalább tisztelték. Húszéin jól építette fel imá- zsát: ő volt az öntudatos arabok megtestesítője, aki Washingtonnal szembeszállva oly sok elégtételt nyújtott azoknak, akik az Egyesült Államokban csak az ördög, de főleg a zsidók szövetségesét látják. Irak egykori diktátora azonban szombat este lerombolta maga álól a talapzatot. Kiábrándító lehetett híveinek az is, hogy már a hősről szóló mesék első része sem igaz. Nem egy titkos, ám annál pompásabb föld alatti palotában húzta meg magát, hanem egy lyukban, ahol szolgák helyett állítólag patkányok és egerek voltak sorstársai. Ezt azonban még alighanem elfelejtették volna neki, ha legalább megvívott volna az érte jövőkkel, majd az utolsó golyóval saját magával végez. Ehelyett az az ember, aki évekig támogatta az öngyilkos palesztin merénylők családjait, már akkor feltette kezét, amikor az amerikaiak még el sem értek hozzá. Elképzelhető persze, hogy Szaddám Huszein- nek van még egy terve. Főként, ha valóban azoknak van igazuk, akik állítják, a naponta amerikai katonák életét követelő gerillatámadások mögött nem is ő áll. Huszein- nek ugyanis lehetősége marad előadni egy utolsó nagyjelenetet, s legalább látszólag szembeszáll Amerikával: saját tárgyalásán. Miközben nyilván tisztában van azzal is, hogy halálos ítélet vár rá - tudhatja, ha életben hagynák, ismét jelképpé válna, akinek kiszabadításáért repülőgépeket téríthetnének el, merényletekkel zsarolhatnák fogvatartóit. Az arabok többsége azonban valószínűleg még így is jobban örült volna, ha Szaddám Húszéin inkább mártír akar lenni. A bírák előtti szónoklaMost valami pozitív gesztus kellene úgy általában az arab világnak. tai lehetnek ugyan lelkesítőek, ám mindegyik után következik majd ugyanaz a jelenet: jönnek az őrök, és elvezetik a szimbólumot. Naponta emlékeztethetik tehát őket, hogy Amerika legyőzte és megszégyenítette azt, aki megpróbált ellenállni neki. Ezért is valószínű, hogy Húszéin elfogása nem jelenti sem az iraki gerillatámadások leállását, sem azt, hogy a világ más részein le lehetne fújni a terrorriadókat. A nagy fogás utáni nemzetközi reakció ráadásul erősítheti az arab fundamentalisták elszántságát. Az még hagyján, hogy az Irak- vitában Washington mellé állók örömködnek - nyilvánvalóan saját sikerüket is látják a mostani fejleményben. Az viszont sokkal érdekesebb, ahogy a háború ellen már egy éve foggal-körömmel küzdő Párizs és Berlin jóformán elsőkként igyekeztek a nagy hírt üdvözölni, s gratulálni az amerikai elnöknek, illetve az Egyesült Államoknak. Sok muzulmán szemében ezzel ismét bebizonyosodott, Nyugaton nincs barátjuk, aki pedig mégis annak mutatkozik, az is önös érdekből, vagy legalábbis egy másik nyugati bosszantására teszi ezt. (Más kérdés, hogy Chirac és Schröder lelkesedése némi aggodalommal is keveredhet. Az ugyanis roppant kínos lenne, ha esetleg mégis van valamennyi igazságtartalma azoknak a híreszteléseknek, hogy Húszéin Irakja francia és német cégekkel üzletelt, s ezekről az ügyekről a volt bagdadi vezér elkezd beszélni a tárgyalásán. Bár talán mesélhet ő amerikai partnerekről is.) Ha meg akarnak előzni egy nagyobb tragédiát, az amerikai és általában a nyugati politikusoknak nem szabad megállniuk. A diktátorok kaptak egy figyelmeztető jelzést, most valami pozitív gesztus kellene úgy általában az arab világnak, s nem utolsósorban - valóban - közös fellépés a szélsőségesek ellen. Másképp mégis Szaddám győz - akár holtában is. A szerző a Magyar Hírlap munkatársa TALLÓZÓ MAGYAR SZÓ Egyik nap közelmek, másik napon már távolinak tűnhet a kettős állam- polgárság elérése - írja keddi kommentárjában az újvidéki Magyar Szó. Sebestyén Imre írásában rámutat arra, hogy egyik nap Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök állásfoglalása, majd az ezt követő négypárti egyeztetés tölti el a kettős állampolgárság leendő kérelmezőit optimizmussal, hogy aztán szinte másnap már Kovács László külügyminiszter brüsszeli nyilatkozatával foszlassa szét a reményeiket. A magyar államfő szerint nincsen jogi akadálya a magyar állampolgárság könnyített- áttelepülés nélküli - megszerzésének, a magyar diplomácia vezetője pedig az elháríthatatlannak tűnő problémák és akadályok egész sorát vetette fel. „Azt azonban mégsem állíthatnánk, hogy a szocialisták nem változtattak retorikájukon. Eleinte kommunikációjuk kizárólag arról szólt, hogy miért nem lehet megadni a kettős állampolgárságot, most pedig szakértői tárgyalások voltak a külügyminisztériumban, s ha igaz, éppen az igenre keresik a megoldást- a kommunikáció szintjén mindenképpen. Most már nem értik olyannak a követelést, amilyennek valóban nem lehetne eleget tenni” - írja Sebestyén, aki szerint a kettős állampolgárság sorsa Budapesten dől el az ottani politikai erőviszonyok függvényeként. A Magyar Szó interneten szavazó olvasóinak legtöbbje úgy gondolja, hogy „bizonyos magyarországi politikai tényezőknek” köszönhető, s nem másnak, hogy előrehaladás történt a kettős állam- polgárság kérdésében, de majdnem ugyanennyien vélik úgy, hogy kizárólag a vajdasági egység vezetett eredményre. Ha a vajdasági magyarság valamit ilyen egységesen és kitartóan akar, akkor nem maradhat el az eredmény, a magyar kormány sem söpörheti le az asztalról a kérést, amikor pontosan tudja, hogy az egységesen fellépő vajdasági pártokat támogatja a közvélemény is - írja a lap. A vajdasági magyar polgárok számára fontosabb a kettős állampolgárság megszerzése, mint az, hogy parlamenti képviselőt jutassanak a szerb törvényhozásba. Abban ugyanis nem alakult ki összefogás, nem jött létre a választási szövetség, pedig van jó néhány kérdés, amely egyenesen megkövetelné a közös fellépést. PRAVDA Rudolf Schuster távoli rokona az afganisztáni Bagramban kígyókat tart. Anthony Schuster az ottani ötezer katonát elszállásoló katonai tábor tisztiorvosa. Amerikai állampolgár, az ázsiai országba tartalékosként jutott ki, de itt is hódol a bogarak és hüllők gyűjtésének. Amikor meghallotta hogy távoli rokona az anakondákat szereti fényképezni, csak mosolygott, ő ugyanis skorpiókat gyűjt. A texasi Schuster családja szintén a kelet-szlovákiai Mecenzéfből származik, nagyapja 1929-ben vándorolt ki Amerikába. LEVELBONTAS Ötvenöt év múltán 1948. december 15. igen jelentős dátum a szlovákiai magyar sajtó szempontjából. Ezen a napon jelent meg az Új Szó első száma. Hogy milyen szerepe volt az Új Szónak a szlovákiai magyarság életében, ezt szeretném kifejteni pár sorban. AII. világháború a magyarság szempontjából tragikusan végződött. A határok átrajzolásával az anyaországon kívül kisebbségbe kerültünk. Fennállt a veszély, hogy a szlovákiai magyarság elveszti iskoláit és ezzel anyanyelvét, és anyanyelvű sajtó nélkül asszimilálódik. A Beneš- dekrétumok alapján jöttek a kitelepítések Csehországba, majd a Magyarországgal lebonyolított lakosságcsere és lassan, de biztosan kezdetét vette egy folyamat, amit legegyszerűbben úgy lehet jellemezni, hogy az ország megtisztítása a magyar és a német nemzetiségű polgároktól. A csehszlovák kormány vagonszám hurcoltatta ki azokat a szlovákiai magyarokat, akik nem reszlova- kizáltak. Ezek közé a meghurcolt és megalázott állampolgárok közé tartozott a mi családunk is. Amikor 1947. december 6-án hazatérhettünk az egyéves„kényszervakációról”, Ipolyság szerte ilyen feliratok fogadtak bennünket: Na Slovensku, po slovensky. Abban a nehéz időkben gondolni se mertük, hogy egy év múlva lesz magyar nyelvű sajtónk. Amióta az eszemet tudom, az Új Szó soha nem hiányzott nálunk. Az akkori alkotmány is szavatolta a szólásszabadságot, de úgy „kommunista módra”, vagyis az Új Szó szerkesztői csak úgy írhattak, ahogy meg volt nekik engedve és a pártnak is tetszett. De a lényeg az volt, hogy magyar nyelven jelent meg az újság. A szlovákiai magyar, miután kinyitotta ezt az újságot, rádöbbent, hogy mégis vagyunk, mert van sajtónk és ezáltal megmarad az anyanyelvűnk is, és ha a nyelvünk megmarad, akkor megmaradunk mi is. Ebből a szempontból az Új Szónak oroszlánrésze volt abban, hogy rádöbbentse az elkeseredett magyarságot: vagyunk. Fel a fejjel, van egy magyar nyelvű újságunk, ez csak a miénk, írnak rólunk és ha írnak rólunk, akkor vagyunk. A második világháború utáni zavaros és sötét időszakban ezt a lapot én leginkább egy világítótoronyhoz hasonlítanám, amely fényével mintegy jelt adott a szlovákiai magyarságnak, hogy itt vagyok, olvassatok és ne felejtsétek és ne tagadjátok meg magyarságotokat. Én a napot el sem tudom képzelni Új Szó nélkül. Tisztelt szerkesztőség a magam és a szlovákiai magyarság nevében engedjék meg, hogy a további munkájukhoz nagyon sok sikert és minden jót kívánjak. Maradok szeretettel állandó olvasójuk: Benyovszky László Léva Figyeljenek ránk is! A nagy uniós rohanásban eltiporjuk az 50 és 60 év közötti embereket! Például a két személyre szóló létminimum 5800 korona, s ez engem is érint. Üresen korgó gyomorral sem tudom megemészteni. Ebben a nyomorult rendszerben is munkaviszonyban vagyok. 54 évesen minimálbérért dolgozom. 5100 koronás fizetésemet a munkanélküli férjem szociális^ segélyével egészítik ki 5800-ra. Ő az utóbbi 6 évben munkanélküli volt, most lesz 60 éves. Az 5800 koronából csak ebek módján lehet élni. Én emberként akarok élni! Ezért dolgoztam eddig is, ezért akarok dolgozni és élni ezután is! Kérem a Minisztereket! Vegyék figyelembe a mi korosztályunkat is! Lehet, hogy öregek vagyunk, de eldobni- valók nem! Fülöp Mária Gúta
