Új Szó, 2003. december (56. évfolyam, 275-298. szám)

2003-12-10 / 283. szám, szerda

IIII III II *&>.LL» D „A szolnocskai általános iskola pionírjai kötelezettséget vállaltak arra, hogy május 9-ig 10 előfizetővel szaporítják az Új Szó olvasótáborát” - írta napilapunk 1958-ban. Az úttörők akkor túlteljesítették a tervet. Hogy mennyivel? Megtudhatja a hétfői, 68 oldalas Új Szóból, amely 5 korona 50 filléres áron kerül az elárusítóhelyekre. Pénteken az Új Szóban: A szlovákiai mezőgazdaság és élelmiszeripar középtávú koncepciója 2003. december 10., szerda www.ujszo.com Ára 9,50 korona (előfizetőknek 8,50 korona) 56. évfolyam, 283. szám Szigeti László cáfolja, hogy Žiakkal kapcsolatban felmerült a Moszad neve Sokkoló és veszélyes Pozsony. Kisebb helyesírási és stilisztikai hibáktól eltekintve a miniszterelnök tegnap nyil­vánosságra hozott nyári vallo­mása megegyezik az eredeti szöveggel, erősítette meg az anyag kiszivárgását vizsgáló ügyész. (Az anyagot a 3. olda­lon ismertetjük.) ÖSSZEFOGLALÓNK A vallomásban említett Ján Mojžišt, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt igazgatóját sokkolta a dokumen­tum, Miloš Žiak veszélyesnek tartja a miniszterelnököt, Szigeti László pedig cáfolta, hogy Žiakkal kapcso­latban valaha is a Moszad neve fel­merült volna. A miniszterelnök val­lomása szerint a Kalligram Kiadó igazgatóján keresztül Miloš Žiak vál­lalkozó azt üzente a kormányfőnek, hogy a Moszad embere, amiből Dzurinda arra következtetett: Žiak így akarta őt megfélemlíteni. „Mint­egy másfél éve, egy közösen elköl­tött vacsorán valóban szóba jött Miloš Žiak neve. Akkor annyit mondtam Dzurinda miniszterelnök úrnak, hogy Milošnak, aki 1989-től jó barátom, s mellesleg a Kalligram Könyvkiadó háziszerzője, kimagas­lóan jó kapcsolatai vannak az izraeli intézményekkel, olyannyira, hogy már-már belső embernek számít” - közölte lapunkkal Szigeti László. Žiak szerint nehéz nyilatkozni Dzurinda állításairól, mert a kor- mányfő büntedenséget biztosított magának: nem lehet hamis tanúzás­sal vádolni, mert beazonosíthatat- lan forrásokra hivatkozik. „Dzu­rinda mérnök úr irántam érzett el­lenszenve példátlan. Az, aki annyira mélyre süllyed, hogy hazudik, és aki szerint nemcsak gazdasági konku­renseimet állítom félre, hanem a ké­nyelmeden emberektől is megsza­badulok, pénzért és hiúságból bár­mire képes” - szögezte le Ziak, aki szerint a vallomásból egyértelműen kitűnik: Dzurinda közveszélyes. A zsidó származású vállalkozó szerint ha valaki bekapcsolódik egy ádátha- tó közbeszerzési versenybe, van esé­lye a sikerre, viszont ha nem tartozik Dzurinda emberei közé, abban a pil­lanatban a „mérnök úr” mindent el­követ, hogy az ilyen személyt állam­ellenes elemnek minősíthesse. Mojžiš az Új Szónak leszögezte: sok­kolta őt Dzurinda vallomása. „Jogi képviselőmmel elemezzük, milyen lehetőségeim vannak, hogy meg­védhessen! a nevemet. Ezért egy­előre nem kommentálom a vallo­mást” - mondta érdeklődésünkre, majd annyit még hozzátett: a tarta­lom és a forma egyaránt meghök­kentette. Martin Maruška kormány- szóvivőt nyugtalanítja, hogy a sajtó „illegális módszereket” alkalmaz azáltal, hogy nyilvánosságra hozza polgárok tanúvallomásait. Milan Hanzel megerősítette: vizsgálat in­dult titkos információk kiszivárog­tatása miatt. Az ügyet felügyelő ügyész elárulta: a megjelent szöveg nem fénymásolat, viszont a helyes­írási és stilisztikai hibáktól eltekint­ve megegyezik az ereded vallomás­sal. Kiderült az is, hogy legalább egy olyan személy kezében is megfor­dult a dokumentum, aki nem a bün­tető szerveket képviseli. Hanzel nem hiszi, hogy sikerül leleplezni a bűnöst. A főügyész szerint hallat­lan, hogy az interneten, majd pedig a SME napilapban megjelent Dzurindának a titkos csoporttal kapcsolatos tanúvallomása. A bel­ügyminisztérium és a titkos csoport áktáját felügyelő Ján Bernát speciá­lis ügyész határozottan elutasítot­ták, hogy ők hozták nyilvánosságra a szöveget, (sza, s) MEGKÉRDEZTÜK Köteles László-parlamenti képviselőt Önnek mint a titkosszolgála­tot felügyelő parlamenti bi­zottság alelnökének van olyan információja, hogy Žiak a Moszad embere? Mindig fenntartásaim vannak, amikor a Moszadot emlegetik. Egyesek főleg a zsidó vagy más ellenfeleiket szeretik összekever­ni a Moszad ügynökeivel. A ma­gyarokra is rá szokták fogni, hogy Budapest ügynökei. Az első pillanattól óvatosan fogadtam ezeket a vádakat, és szerencsét­lennek tartom, hogy éppen a mi­niszterelnök mond ilyesmit. Egyébként a vallomásról mi a véleménye? Az egész csak meg nem erősített információk és megérzések hal­maza, nem pedig egy olyan dön­tésnek az okozója, mint például a Nemzetbiztonsági Hivatal veze­tőjének a visszahívása. Szigeti László neve idáig fel sem merült a titkos csoporttal kapcsolatban. Vannak olyan információi, hogy valamilyen oknál fogva esetleg a Kalligram igazgatóját is e cso­portba sorolták? A titkos csoport szükség szerint bővül és szűkül. A kérdésre azt is válaszolhatnám: igen is, meg nem is, attól függ, éppen jól jön-e valakinek, vagy sem. (sz-a) Az egyik női kamikazénak sikerült működésbe hoznia a pokolgépét, a másiknak nem Robbantás a Kremlnél- ^ x J jL IjjllBHiÉPP8»» fc* * ' U já ...._______t_ < ­1 1 1 Holttestek a véres merénylet szín­helyén (TASR/AP-fotó) MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Moszkva. Hat ember vesztette éle­tét és tizennégyen sérültek meg teg­nap Moszkva szívében, nem messze a Vörös tértől egy robbantásban. A Nációnál Szálloda előtt - száz mé­ternyire a Kremltől, az állami duma épületétől - történt detonációt nem sokkal később egy újabb robbanás követte, de erről később kiderült, hogy azt már tűzszerészek hajtották végre. A helyszínen ugyanis egy női holttest mellett egy fekete táskát ta­lálták, amelyről a rendőrök feltéte­lezték, hogy robbanószerkezetet rejt. Ezt igazolta a nyomkutató ku­tya reagálása is, és a szakemberek távirányítású berendezéssel felrob­bantották a pokolgépet. A nyomozás legfrissebb adatai szerint két öngyil­kos nő volt a merénylő. Az egyiknek sikerült működésbe hoznia a pokol­gépét, a másiknak nem, de mindket­ten odavesztek a kami-kazeak- cióban. Az öt kilogramm trotil ható­erejével egyenértékű robbantás se­besültjei közül négynek az állapota súlyos. Az áldozatok többsége épp a szálloda mellett haladt a közelben lévő metróállomás felé, amikor a de­tonáció bekövetkezett. A titkosszol­gálat közölte: az egyik merénylőt a csecsenföldi szakadárok egyik tábo­rában képezték ki, s július óta körö­zés volt érvényben ellene. Vlagyimir Putyin elnök a merénylet kapcsán azt mondta, hogy a terroristák az orosz demokráciát és gazdasági fej­lődést akarják meghiúsítani. Előszó. Mikuláš Dzurinda a parlamentben (TASR-felvétel) Megnyílt a büdzsévita: Dzurindát a pokolba küldték Ki jut a paradicsomba? ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Mikuláš Dzurinda beszé­dével tegnap megnyitotta a jövő évi állami költségvetés parlamenti vitá­ját. A kormányfő szerint a tervezet felelősségteljesen készült, ettől füg­getlenül olyan heves és csípős vitára számít, melyben „a keresztvizet is le­szedik a büdzséről”. Ellenzékiek tár­gyi megjegyzéseikben azonnal bírál­ták Dzurinda fellépését, néhányan lemondásra szólították fel. „Ön min­dig ugyanazokkal a szavakkal védel­mezi a költségvetést, évek óta állan­dóan becsületességet, jólétet emle­get, és hogy ez az a büdzsé, mellyel elrugaszkodhatunk a mélypontról. Csakhogy már fáj a lábunk ettől az örökös ragaszkodástól, és valahogy sohasem akar sikerülni! Önnek már semmit sem szabadna előterjeszte­nie, hacsak nem a lemondóleveléről van szó” - mondta Dušan Jarjabek HZDS-képviselő. Katarína Tóthová, aki néhány napja a vizsgálati fogság­ban lévő, csúszópénz elfogadásán rajtakapott Gabriel Kariin helyére ült a Házba, azt furcsállotta, Dzu­rinda honnan vett bátorságot előter­jeszteni a büdzsét. Tóthová szerint is inkább a lemondását nyújthatná be, mert most még ez nem lenne szé­gyen. „Lám, lám, Tóthová asszony, annyira megörültem, amikor meg­tudtam, hogy ismét bekerült a parla­mentbe, ön meg a távozásomat kö­veteli?! Inkább kölcsönösen örülhet­nénk egymásnak és ösztönözhet­nénk egymást, mert sem a képvise­lői, sem a kormányfői munka nem könnyű” - reagált Dzurinda. A kom­munista Ivan Hopta szerint a jövő évi büdzsé a modern Szlovákia szá­mára a pokolba vezető útnak számít. „A kommunisták viszont a paradi­csomba akarnak jutni. A pokolba menjen ön, miniszterelnök úr! Tu­dom, hogy most nehezére esik a bü­dzséről hitelesen beszélni, hiszen a pártja elveszítette vezető szerepéd’ - jelentette ki Hopta, amire a kor­mányfő azt válaszolta: a vezető sze­repet a KSS, és nem az SDKÚ veszí­tette el. Ivan Mikloš ezután előter- jeszfétté a jövő évi költségvetést. A büdzséről az 5. oldalon olvashatnak bővebben, (sza) Státusmegállapodás Brüsszelben írják alá Brüsszel. A magyar és a szlovák külügyminiszter a hét második felé­ben Brüsszelben aláírja a két ország­ban élő szlovák, illetve magyar ki­sebbségeknek nyújtandó oktatási­nevelési támogatásokról szóló meg­állapodást - erősítette meg tegnap a magyar külügyi szóvivő. Tóth Ta­más elmondta, hogy a két fél - szá­mos szakértői konzultáció eredmé­nyeként - a napokban jutott egyet­értésre a kölcsönös támogatások nyújtásának módjáról. Ennek alap­ján kerülhet sor a megállapodás alá­írására, amely azért lesz Brüsszel­ben, mert az EU pénteken és szom­baton esedékes csúcsértekezletére Kovács László és Eduard Kukán is oda érkezik. Magyarország szem­pontjából ez nagyon pozitív fejle­mény, mert hozzájárul ahhoz, hogy érvényre juthasson a szülőföldön maradás, illetve a nemzeti azonos­ságtudat és kulturális háttér megőr­zésének sokszor hangoztatott elve - mondta a szóvivő. Magyarországon 1870 óta létezik a kettős állampol­gárság intézménye, így nyitott ka­pukat dönget az, aki ennek elisme­rését követeli. Ezt Kovács László kül­ügyminiszter jelentette ki tegnap Brüsszelben, az EU-tagállamok és a csatlakozó országok külügyminisz­tereinek tanácsülése után. Kovács arra reagált, hogy a sajtóban, de egyes politikusok nyilatkozataiban is megjelennek félreértésre okot adó megállapítások. „Az utóbbi években több tízezren települtek át a környe­ző országokból Magyarországra és kapták meg a magyar állampolgár­ságot úgy, hogy közben megőrizték az eredetit. Úgynevezett kedvezmé­nyes eljárással pedig 1993 óta lehet magyar állampolgárságot szerezni” - mondta. A mostani viták azonban egyrészt arról szólnak, hogy legyen- e erre lehetőség áttelepülés nélkül is, másrészt arról, pontosan mivel járna ez. Vagyis magába foglalná-e a magyar állampolgársággal járó valamennyi olyan kedvezményt, amelyek alanyi jogon járnak. Ha igen, akkor kérdés, hogy ez mit je­lentene a magyar költségvetés szempontjából - fűzte hozzá. (MTI) Közvélemény-kutatás Harmadik az MKP Pozsony. Ha most tartanák a parla­menti választásokat, a Smer 26,5 százalékkal nyerne, derült ki a Focus közvélemény-kutató intézet legfrissebb felmérésének eredmé­nyeiből. A második helyen a HZDS végezne 15,5, a harmadik pedig az MKP lenne 11,3 százalékkal. A KSS- re 10,6, az SNS-re 9,8 százalék sza­vazna. A parlamentbe a KDH 8, az SDKÚ 6,0, az ANO 5,1 százalékkal jutna be. (TASR) UP 1068

Next

/
Thumbnails
Contents