Új Szó, 2003. november (56. évfolyam, 252-274. szám)
2003-11-06 / 255. szám, csütörtök
HIRDESTÉS ÚJ SZÓ 2003. NOVEMBER 6. i valakinek 500 ezer forintos tartozása halmozódik fel, potom pénzért elárverezik a házát, kifizetik a végrehajtót, a maradékból pedig legfeljebb egy elhagyott laktanyai kalyibára futja Jtcai éjszakák, nappali álmok több magyarországi nagyvárosban HAJBA FERENC egykori orosz laktanya udvarát nőtte a gaz. Botorkálunk a feltört ton darabjain, mindjárt éjfél, llagos, hideg az idő. Sütő Csaba, győri hajléktalanszálló vezetője ;gy elöl egy pislákoló elemlám- val, hajléktalanok alkalmi sátrait ressük. ratosan, mert nekik harapós az resztőórájuk. - villant rá egy nyvasátorra, s ki is ugrik belőle y harcias korcs. A sátorban azon- n senkit sem találunk, két elmo- tlan lábas, néhány sörösüveg, mbócba gyúrt cigarettásdoboz ulkodik arról, hogy ez valakiknek otthon melegét jelenti. Kicsit tá- labb egy komfortosabb mene- kházra bukkanunk. Favázára jbőr járólapot feszített fel a tulaj- nosa, külső oldalán tükör lóg. atta piros telefon, nem tudok rá- ini, minek a szimbóluma lehet en az eldurvult tájon, ven körüli férfi kászálódik ki a zból. Fél éve lakik itt. - Savanyú elek fújnak - mondja neki Sütő. - mdolkodni kéne a jövőről. - Má- k közé nem megyek a segítőházba - tuszkolja nadrágjába a kötött pulóverét a férfi. - Figyeljen rám - agitálja a szálló vezetője. - Tudunk adni albérleti segélyt, keresünk magának valami szerény hajlékot. Munkája van-e? A férfi bólint. - Hivatásos sofőr voltam, most románoknak fuvarozom feketén az itt összevásárolt ócska autókat. Fényképezni nem engedi magát. - Nem akarom, hogy meglássa a kislányom, milyen szarházi lett az apja - mondja szárazon, s visszabújik a vackába. Később any- nyit tudok meg róla: feleségétől elNem akarom, hogy meglássák, milyen szarházi lett az apja. vált, de saját szülei is inkább az asszony pártjára álltak. Amikor édesapja meghalt, semmit sem kapott az örökségből. Önérzete még megmaradt, sžégyelli ezt a mostani életét, megpróbál kievickélni belőle. Az ő jövője még nem egészen reménytelen. A vásárcsarnokhoz megyünk. Egy iskolai kézilabdapálya kerítése mellett, a panelházak tövében a csupasz földön műbőr kabátjában bóbiskol egy hatvan fölötti férfi. Foltos dunyháját lerúgta magáról, jó lesz az majd a havas hidegekben.- Jöjjön be velünk, Lajos - próbálja meg jobb belátásra bírni az óvónőből utcai szociális munkássá lett fiatal Forrás-Nagy Rita. - Nem lehet, mert túllöttyintettem a cefrét - magyarázza az öreg. - Részegen nem engednek be a szállóra. - Most az egyszer kivételt teszek, bejöhet - ígéri Sütő. - Csak holnap, csak holnap - hajtogatja a .hajléktalan. - Ilyen holnapokból áll az egész élete- jegyzi meg Dornai Gábor utcai munkás. Az öreg élettársa két évvel ezelőtt, január másodikán holtan fordult ki a vasútállomáson található fotófülkéből. Ott húzta meg magát, ott érte a végzet.- Igen kevés helyen is megél egy ember - osztja meg tapasztalatát Dornai Gábor. - Ismertem valakit, akinek eladták a feje fölül a házat egy rokonnak, ő meg az épület udvari vécéjében élt évekig. Győrött ötszázötven hajléktalanról tudnak, közülük 237-en laknak utcán, lépcsőházban, elhagyott, romos épületekben, hevenyészett sátrakban, bodegákban. Sütő szerint az az elkeserítő, hogy egy év alatt hetvenen csúsztak le a hajléktalanok keserű társadalmába. A társadalomnak kifinomult módszerei vannak arra, hogy jogszerűen a szociális ágazatra terhelje rá a rossz helyzetbe került embereket. Ha valakinek fölhalmozódik mondjuk 500 ezer forintos tartozása, potom pénzért elárverezik az általában amúgy sem sokat érő házát, abból kifizetik a tartozást a végrehajtót, a maradék pénzből pedig legfeljebb egy elhagyott laktanyai kalyibára futja.- Győr környékén még jobb a helyzet, ez kevésbé depressziós vidék, van munka, könnyebben boldogul, akinek egészsége van hozzá - mondja Sütő. Debrecenben, Szegeden például sokkal több a hajléktalan. Ám a hajléktalanok szerint a statisztikák csalnak. Több városban ugyanis lelépési pénzeket ígérnek azoknak a fedél nélkülieknek, akik kiköltöznek a szállóból, és más városban ütnek tanyát. Először számukra hatalmas összeget, ötvenezret ígérnek, aztán ha már fölkerekedtek, pár ezret kapnak csupán, s bezárják mögöttük az ajtót. Nem akarok hinni a fülemnek, kérdezem Sütőt és munkatársait. Keserűen bólogatnak. - Van ilyen is - bizonygatják. A győri pláza közelében, a hővezeték takarásában találunk egy kuckót. Belülről egészen Túllöttyintettem a cefrét, észegen meg nem engednek be a szállóra. otthonos. Az ágy fejénél polcokat alakítottak ki furnérból. Kályhát is beállítottak a sarokba. Ketten lakják: egy környékbeli férfi és az élettársa. - A szüleim meghaltak, mi meg tizenketten vagyunk testvérek, alig maradt valami a jussból - vág bele élete történetébe a férfi, aki rokkantnyugdíjából tengődik. - Kezdeni akarunk valamit, Sütő úr - mondja a férfi. - Megragadnánk a lehetőséget az albérleti támogatásra. Az élettársam is dolgozna valamit, de ilyen füstösen fel sem veszik, hiszen nem tud rendesen mosakodni ezen a helyen. Amikor elköszönünk, kézen fogva mennek be a kuckóba. De előtte házi papucsra cserélik a kinti cipőt. Bemegyünk a segítőház átmeneti szállására. Fiatal vezetője, Szabó Anna fogad bennünket. Eredetileg ápolónő volt a győri kórház sebészetén, aztán távoktatás keretében szociális munkás diplomát szerzett a Széchenyi egyetemen. Ezt követően jött a hajléktalanokhoz. Kérdezem a szakembereket: miért választja több mint kétszáz ember Győrött az utca viszontagságait a szálló melege helyett. - Ezeknek az embereknek egy része már nem tűr el semmiféle szabályt, s a többieket sem viseli el - válaszolják. - Öntörvényű emberek ők, az is nagy dolog, ha kellő empátiával be tudjuk cserkészni őket, szóba állnak velünk, elfogadják a teát, az élelmet, vagy megengedik, hogy átkötözzük a sebeiket. Már egy évekkel ezelőtt született felmérés megállapította, hogy az ilyen emberek legtöbbje teljesen kirekesztettnek érzi magát a társadalomból - és ezt el is fogadja. Győr, 2003. november zakértők legalább hetven-nyolcvanra teszik az 1956-os forradalom idején, illetve az azt követően fegyvertelen tüntetőkre eldördült sortüzek számát 1956-os sortűzperek - mindeddig kevés eredménnyel ÖSSZEÁLLÍTÁS hetven-nyolcvan 1956-os sortűz iatt több mint harminc esetben fajit nyomozás, a bíróság elé még tíz >y sem jutott, végrehajtható szabad- igvesztést két esetben szabtak ki. lakértők legalább hetven-nyolcvan- í teszik az 1956-os forradalom ide- n, ületve az azt követően fegyverte- n tüntetőkre eldördült sortüzek árnát. A fegyveres beavatkozás cél- előbb a forradalom leverése volt, ajd november 4-e, vagyis a szovjet tvonulás utáni néhány napban az lenállás felszámolása, később pedig ár inkább a megtorlás lehetett. A irtüzeket a hatalom esetenként csak gyelmeztetésnek szánta, számos al- ilommal azonban a tűzparancs kife- zetten a békés tüntetők életének látására irányult. így csak a vakszemcsén, néhányszor a tűzparancsot igrehajtó katonák, karhatalmisták így rendőrök jó szándékán múlott, jgy a reguláris egységek fellépése : ismert esetek több mint felében :m vezetett vérfürdőhöz, tüntetőkkel szembeni fellépés már ctóber 23-án délután, Debrecenben ;t emberéletet követelt. Az áldoza- k többsége, összesen legalább két- ;áz ember azonban három helyszí- :n, az október 25-i Kossuth téri, az október 26-i mosonmagyaróvári, majd a december 8-i salgótarjáni sortűz nyomán vesztette életét. Kiskőrösön és Kecskeméten, ahol október 27-én vadászrepülőket vetettek be a tömeg ellen, senld nem halt meg, mert a pilóták nem lőttek a tüntetőkre. Tiszakécsén viszont 17-en maradtak holtan a földön, mert egy fiatal és tapasztaladan pilóta géppuskával támadt a békés tüntetőkre. Gyilkos sortűz dördült el még többek között Berzencén, Egerben, Kalocsán, Kiskunhalason, Miskolcon és Tatán is. Utoljára egyébként 1957. január 11-én Csepelen, a vasmű területén szóltak a fegyverek, s a korabeli adatok szerint itt egy munkás vesztette életét. Végleges adatok az áldozatokról máig nincsenek, ám a halottak száma összességében több százra tehető. A rendszerváltozást követően azonnal szóba került, hogy miként szolgáltathatnának elégtételt 1956 áldozatainak. Az 1990-ben választott új parlament első jogalkotási aktusa 1956 jelentőségének törvénybe foglalása volt, majd 1991. november 4- én elfogadták az úgynevezett igaz- ságtételi törvényt. A Zétényi Zsolt és Takács Péter nevéhez fűződő jogszabály azonban nem lépett hatályba, mert a köztársasági elnök előzetes alkotmánybírósági normakontrollt kért. Aggályosnak tűnt ugyanis, hogy az elévülés szempontjából nem vehető figyelembe az 1944. december 21-e és az 1990. május 2-a közötti időszak, mert akkor a magyar állam politikai okok miatt nem érvényesíthette büntetőjogi igényét azokkal szemben, akik a pártállami diktatúra fenntartása érdekében bűncselekményeket követtek el. Az Alkotmánybíróság 1992-es határozatában ezzel szemben leszögezte: nem hárítható az elkövetőre annak terhe, hogy az állam nem vagy nem megfelelően érvényesíti büntetőjogi igényét, ezért az elévülés „nyugvása” ellentétes az alaptörvénnyel. A jogalkotók újabb próbálkozása sem járt sikerrel. Ezúttal a nemzetközi egyezményekre hivatkozással mondták ki, hogy a háborús és emberiségellenes bűncselekmények - az 1956-os sortüzek egy része kétségkívül e körbe tartozik - nem évülnek el. Az alkotmánybírák egyebek mellett azt kifogásolták, hogy a törvényben tévesen hivatkoznak a népbíráskodásról szóló 1945-ös törvényre, mert az abban meghatározott „háborús bűnös” fogalom nem fedi a nemzetközi egyezmények hasonló meghatározását, így a jogszabály e rendelkezését megsemmisítették. A sebtében elfogadott újabb igazságtételi törvény sem járt jobban: azt - a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke és a legfőbb ügyész kezdeményezésére - 1996-ben helyezték hatályon kívül, ezúttal azért, mert a jogszabályban a genfi egyezmények különböző személyi és tárgyi körre vonatkozó rendelkezéseit önkényesen értelmezték és vonatkoztatták egymásra. A testület ugyanakkor kimondta, hogy az állam büntetőjogi igényét háborús és emberiség elleni bűncselekmények elkövetése esetén a nemzetközi szerződésekre alapozva közvetlenül érvényesítheti. Az 1956-os sortüzek miatt - a jogalap bizonytalansága ellenére - már a kilencvenes évek elején indult mintegy harminc büntetőeljárás, ám a nyomozást az elévülésre hivatkozással rendre megszüntették. Az ügyek többsége egyébként a változó jogértelmezés hatására-sem jutott el a bíróságok elé: máig nem egészen tíz sortűzperben született döntés, és ezek közül hat esetben marasztalták el a gyanúsítottakat. Az első ítéletet az 1956. december 8-i a salgótarjáni sortűz kapcsán hozták. A városban kétszakasznyi szovjet katona és 30-40 magyar kar- hatalmista a kapitányság előtt tüntető mintegy ezerfős tömeget sortűz mellett oszlatta fel, s 46-an meghaltak, 89-en megsebesültek. A Fővárosi Bíróság emberiség elleni bűntett miatt Orosz Lajos egykori karhatalmis- tát öt év fegyházra, Lévárdi Nándor és Szoboszlai Ferenc karhatalmistá- kat két-két év börtönre ítélte, a többi kilenc vádlottat bizonyítékok hiányában felmentette. A döntést fellebbezési eljárásban az LB 1997 januáijá- ban helyben hagyta. Az újabb ítéletekre megint várni kellett, mert a bíróságok szerint a genfi egyezmények nemzetközi fegyveres konfliktusokra vonatkoznak, ám ez a helyzet Magyarországon csak 1956. november 4-e után állt be. így elévülés miatt zárták le a kecskeméti gyilkosságok, valamint a tiszakécskei és a tatai sortűz ügyében indult eljárásokat. Az LB másodfokon 1998-ban hasonlóan foglalt állást. A következő esztendőben azonban fordulat következett be: az LB felülvizsgálati tanácsa elvi döntést hozott arról, hogy soha el nem évülő emberiség elleni bűntett, ha az államhatalom a civil lakossággal szemben fegyveres katonákat vet be. Ennek megfelelően a megszüntetett ügyekben új eljárás lefolytatására adott utasítást. A következő jogerős ítélet 2000. június 24-én született meg: az LB az egri sortűzperben másodfokon kisebb módosítással jóváhagyta a Heves Megyei Bíróság 1998-ban hozott felmentő végzését, ám a döntést az öt közül még elő három vádlott esetében nem bűncselekmény, hanem bizonyítékok hiányával indokolta. Egerben két alkalommal is eldördült sortűz: előbb 1956. december 10-én, majd 12-én lőttek karhatalmisták a tüntetők közé, s ketten, illetve 24-en vesztették életüket. Néhány héttel később ugyancsak az LB hozott jogerős ítéletet a tiszakécskei sortűz, illetve a kecskeméti kivégzések ügyében. Tiszakécskén 1956. október 27-én repülőgépről lőttek a fegyvertelen tömegre, aminek következtében 17-en vesztették életüket, míg Kecskeméten a karhatalmisták két tüntetőt gyilkoltak meg. Mindkét ügyben két-három évig terjedő börtönt szabtak ki, amit a rendszerváltozás előtt elkövetett, három évig terjedő szabadságvesztéssel szankcionált bűncselekmények elkövetőire vonatkozó 1990-es közkegyelem miatt nem hajtottak végre. A három halálos áldozatot követelő 1956-os tatai sortűz miatt 2001 novemberében a Legfelsőbb Bíróság jogerősen öt év szabadságvesztésre ítélte a 72 esztendős Korbely János nyugalmazott alezredest. A salgótarjáni sortűzper után ez volt a második olyan ítélet, amely letöltendő börtön- büntetést állapít meg. (L. K.)
