Új Szó, 2003. november (56. évfolyam, 252-274. szám)
2003-11-27 / 272. szám, csütörtök
Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. NOVEMBER 27. KOMMENTÁR Versengés egy cégért SIDÓ H. ZOLTÁN Utolsó pár, előre fuss! Talán ezzel a játszótéri fordulattal jellemezhető legjobban a dél-koreai Hyundai minapi döntése. Az autógyártó ugyanis a visegrádi négyek versengéséből a szőkébb körbe nem a korábban esélyesnek kikiáltott Csehországot és Magyarországot válogatta be, hanem Lengyelországot és Szlovákiát. A közel 1,5 milliárd dolláros cégtelepítés végső helyéről csak 2004 első felében döntenek Szöulban, addig is érdemes lesz figyelni a két továbbjutó rivalizálását. Eleve izgalmas és elgondolkodtató folyamat, ahogyan a nagyberuházók után kuncsorgó, helyenként szinte könyörgő országok miként licitálnak, miként ajánlanak egymás alá, miközben a potenciális világcég a maga globális stratégiáját, cégtelepítési feltételrendszerét szem előtt tartva elégedetten söpri be az ajánlatokat. Most a Hyundai kedvéért indult mozgásba egy 65 milliós nagytérség, hogy végül a dél-koreai óriás a szlovákiai olcsóság vagy a lengyelek nyújtotta nagyobb piac mellett döntsön. Ilyen jelentős tét esetén a nemzeti büszkeség is szerepet játszik. Pavol Rusko gazdasági miniszter máris büszkén jelentette ki: Tavaly a jégkorongban, most pedig már a gazdasági vonzerő terén is megvertük a cseheket. Nem érdektelen az sem, hogy siker esetén miként fog viselkedni Ján Slota, Zsolna ura. Persze, a szóvirágok szórására, önmagunk vállon veregetésére jó alkalmat adó ügy legfontosabb kérdése, vajon milyen tényezők dönthetnek az egyik vagy a másik ország javára. A közvetlenül mindössze alig 4000, és áttételesen mintegy 10 ezer munkahelyet teremtő beruházás sorsát - a belpolitikai stabilitás garantálása mellett - többek között az utánpótlás átvezetése fogja eldönteni. Azaz, ha Dél-Koreából a Balti-tengeren keresztül előnyösebb a szállítás, akkor északi szomszédunk, ha az Adrián át, akkor mi rúgunk hamarabb labdába. Lengyelország előnye, hogy a Hyundai már most jelentős képviseletet működtet szomszédunknál. Szlovákia viszont a szégyenéből kovácsolhat előnyt, vagyis előrukkolhat azzal a nyilvánvaló ténnyel, hogy a térségben messze nálunk a legalacsonyabbak a bérek. A Hyundai választása egészen új fénybe helyezi Rudolf Schuster államfő keddi döntését, aki nem írta alá a 19 százalékos egységes jövedelemadóról szóló törvényt. Pedig éppen a kisebb adók és az ezzel járó egyszerűbb ügyintézés volt Szlovákia egyik aduja az autógyárért folytatott versengésben. Nincs más hátra, a kormánykoalíció parlamenti képviselőinek a jövő héten lóhalálában el kell újra fogadnia az adótörvényt - ez pedig nálunk akkor megy a leggyorsabban, ha a külföld igényeire hivatkoznak. Talán érdekes lesz figyelemmel követni az autópálya-építésben beinduló versenyfutást is, hiszen sem a letelepedésül felajánlott Zsolnáig, sem a lengyel Radomig egyelőre nem vezet autósztráda. Végül bárhogyan is dönt a Hyundai vezérkara, egy a fontos: Szlovákia már valóban nem tartozik az eleve esélytelenek kategóriájába, lassan megtanulunk nemzetközi színvonalon pályázni, végezetül a dél-koreai beruházás keltette hírverés más, a jövőben jelentkező cégek idecsalogatásában is segíthet. JEGYZET Bérházi disznótor SZÁSZ! ZOLTÁN Mindjárt advent, ilyenkor az ünnep előtt a legjobb kimondani a végítéletet az ólban csámcsogó disznócska felett, hadd legyen tele a kamra minden jóval. Az ám, csakhogy a kamra adott esetben egy beépített szekrényt jelent a cucüista korszakban állandó lakhelyként kapott bérlakásban, a konyhában, ahol reggelente ugyancsak élire fordulva lehet közlekedni, mert olyan kicsi, hogy ha ketten bemennek, előtte háromnak ki kell jönni onnan. Ilyen helyen disznótort szervezni nem kis dolog. Nincs más választás pedig, a falusi házat, az ősi portát már rég eladtuk, onnan munkába járni, ami istenadta szerencse még e vidéken, egyáltalán nem lehetne, a falu lakossága pedig az elmúlt idő alatt teljesen lecserélődött, már csak a temető az őslakosoké. Marad tehát az elhatározás, disznótor lesz a bérlakásban. Két nap szervezés. Reggel elmegyünk autóval, a gazdánál kivégzik az állatot, nagy fóliával kibélelni a csomagtartót, kétfelé az áldozatot, aztán haza vele, de kellenek nagy tálak a belsőségnek, csak hova fog ez elférni a húsz éves Skodában úgy, hogy vinni kell a sógort is. Szombat hajnalra el kell paterolni a szőnyegeket a lakás fő közlekedési útvonalairól, plusz kemping gázfőzót kell kérni az apóséktól, ki kell kötni az automata mosógépet, mert akkor nem lehet átmenni a konyhából a fürdőszobába. Nem sok munka, de elég péntek délutánra, lazításnak az egész heti hajtás után. Visz a lendület, mert menni kell, a fazekak üressége rémisztő, a kapott fél fizetés- nyi prémium idén erre van szánva. Kell egy kis pálinka is, anélkül nem megy az egész. Le kell menni hagymáért, fokhagymáért, fűszerekért, tejó ég, ez majdnem fél ezer pénz, nem volna egyszerűbb mégis bemenni a húsboltba? Nem! Most már csakazér- tis! Szombat hajnal. Természetesen a hajnali kelésből nincs semmi, kapkodás, kávéval leforrázott ajkak, de megyünk. Ez a rohadt dög meg nem indul, pedig tegnap még ment! Szerelőtáska, gyorsszerviz, semmi baj, nyugi anyukám, csak a gyújtás nem akar beugrani, gyere már Béla! Félúton a malacka lakhelye felé kiderül, otthon maradt a fólia, amivel ki kéne bélelni a csomagtartót. Nincs visszafordulás, mindegy, majd kitakarítjuk. Némi sivalko- dás és birkózás után a disznó csak megadja magát, pörkölés, félbevágás, mars be a kocsiba. Döcögős vissza. Rendőijárőr, kétszáz korona büntetés, mert kitettük az elakadásjelzőt. Nem fért volna be a malac. Lehet, hogy mégis drága lesz ez a tor, de most már akkor is megcsináljuk. Malacka liftbe be, szomszéd- asszony idegeit kicsit megtupí- rozzuk a látvánnyal, amint egy fej nélküli véres fél disznóval birkózva szállunk ki a liftből. A konyhaasztal nem ilyen terhelésre van kitalálva. Fel is mond helyben, behozni hát az erkélyről a nagymama régi asztalát, ami olyan lomtartó odakint. A kedv még jó, a gyerekek érdeklődve figyelik az anatómiai bemutatót, gőz van, zsíros poharak fénylenek, majd csak lesz már valami. Elszalad a nap. Lakáson belül mindenki legyalogolt vagy tíz kilométert, délután háromra nagyjából minden elrakva a mélyhűtőbe. Este vacsora, kilencig még néhány pohárka pálinka elkopik, nehogy már azt gondolja szegény disznó, hogy a kutya ette meg. A bérházi konyha elcsendesül. Csillog a zsírtól minden, egy hét kell majd a takarításra. Jóleső fáradtsággal zuhanunk ágyba mindannyian. Csak az álom nem jön. Előbújnak viszont a régi képek, amikor nagymamáéknál az egész család ott forgolódott a toron. Itt el se férnének! Gyere már álom, hadd menjek vissza abba a szép időbe, amelyikben a nagyapám térdén lovagolva bámulom a hurkatöltőből kibuggyanó pépes anyagot, ami aztán olyan nagyon jó illatú tud lenni a sütőből kivéve, ott, abban a tágas konyhában, ahol elfértünk tán tizenketten is.- A beázást látom, de hol a sör? (Lehoczki István rajza) TALLÓZÓ LESOIR Negatív, talán katasztrofális politikai jelzéseket küldtek - mindenekelőtt a jövendő tagállamoknak - az Európai Unió pénzügyminiszterei azzal, hogy nem engedték szankciók meghozását a két legnagyobb tagállam, Franciaország és Németország ellen a túl nagy deficit miatt - írta a belga napilap. A jövendő tagállamok óriási erőfeszítéseket tesznek, hogy saját jogrendszerükbe beépítsék a teljes EU-joganyagot. Erőfeszítéseiket az Európai Bizottság rendszeresen ellenőrzi, bírálja, sőt még a csadako- zás után is ellenőrizni fogja. Most pedig egy olyan színjáték szemtanúi lehetnek, amelyben a jelenlegi tagállamok nyíltan és minden következmény nélkül megsértik azokat az alapvető költségvetési kritériumokat, amelyeket éppen saját maguk állítottak fel. Senki sem kételkedhet benne, hogy a mostani döntést Franciaország és Németország súlya magyarázza. Az EU-ban kettős mércével mérnek: Portugáliával szemben korábban szigorúan érvényesítették a stabilitási egyezmény előírásait. Ahogy a két ősi rivális kezeli vitás dolgait, megmutat valamit abból, mi az európai civilizáció lényege Brit-francia csúcs: csak elegánsan Jelzésértékűnek is tekinthető, hogy néhány nappal a brit-amerikai csúcstalálkozót követően Londonban találkozott a francia elnök és a brit miniszterelnök is. ONDREJCSÁK RÓBERT George Bush és Tony Blair találkozóját elsősorban úgy lehet értékelni, mint a különleges amerikai- brit kapcsolatok további erősítését és a két ország szoros szövetségének és szolidaritásának látványos demonstrálását. Chirac és a brit miniszterelnök találkozója viszont annak bizonyítéka, hogy bár Nagy-Bri- tannia és Franciaország az európai diplomáciai barikád két oldalán álltak az iraki válság során és gyakorlatilag eltérő stratégiákkal, illetve elképzelésekkel rendelkeznek a NATO jövőjéről csakúgy, mint az európai kül- és biztonságpolitikáról, London és Párizs nem engedi meg, hogy ezek az ellentétek túlságosan eltávolítsák egymástól Európa két vezető hatalmát. Ellentéteik dacára ugyanis mindkét ország tudatosítja saját felelősségét Európa és a környező térségek jövőjével kapcsolatban, és mivel gyakorlatilag csak ők rendelkeznek világos vízióval a kontinens jövőjéről (igaz, ezek a víziók sok esetben gyökeresen ellentétesek), továbbá viszonylag jelentős eszköztárral elképzeléseik realizálására, nem engedhetik meg a tartós diplomáciai csatározást. Ha ugyanis Nagy-Britannia és Franciaország saját ellentéteik hangsúlyozásával tovább rontanák az Európán belüli viszonyokat, így annak következtében hogy a kontinens két legfontosabb hatalma így leköti egymás energiáit Európa befolyása a vüágban még tovább csökkenne. A brit kül- és biztonságpolitika egyik legfontosabb célja, hogy megerősítse a transzatlanti kapcsolatokat és az Egyesült Államokat politikailag a lehető legnagyobb mértékben Európában tartsa. Ennek pedig nélkülözhetetlen feltétele, hogy Európa legalább minimális mértékben megőrizze cselekvőképességét és ezáltal értékét Washington számára. Ez a cselekvőképesség viszont a már említett tényezők miatt elképzelheteden a szoros brit-francia együttműködés nélkül. Ez volt az egyik oka annak is, hogy London engedett valamelyest álláspontjából és gyakorla- tüag előremenekülve szeptemberben hozzájárult ahhoz, hogy az európai biztonságpolitika fejlődése ne rekedjen meg véglegesen. Az európai biztonságpolitika esetében tapasztalt brit módszer, az „előremenekülés” nem egyedi eset Nagy-Bri- tannia történelmében. Ha megvizsgáljuk a brit történelem elmúlt 500 évét, láthatjuk, hogy Európa egyik legősibb nemzete szinte minden külső vagy belső problémáját ilyen szimpatikus módon oldotta meg a külpolitikától a választójog kiszélesítéséig. Sokak szerint a brit történelem ezért is lineáris és a „dicsőséges forradalom” kivételével forradalommentes, ellentétben a franciával, ahol némi túlzással élve, szinte kötelező volt vérfürdőt rendezni minden vitás kérdés eldöntésekor (nem beszélve a kontinens egyéb országairól). Illusztrációképpen érdemes megemlíteni egy érdekességet, amely egyúttal ízelítő is, mit (is) jelent a politikai kultúra és európai civilizáció. Tavasszal, amikor tetőzött az iraki háború miatt kialakult diplomáciai válság és az egyes EU-ta- gországok közötti ellentét a tetőfokára hágott, találkozott egymással a brit és a francia külügyminiszter, tehát annak a két országnak a külügyminiszterei, amelyek az európai diplomáciai barikád két oldalán a legnagyobb ellenfelek és konkurensek voltak. Ebben még nincs semmi meglepő, hiszen diplomáciai ellenfelekről, de semmiképp nem ellenségekről volt szó - bár tény, hogy vannak, akik e két fogalom (ellenfél - ellenség) között nem tesznek különbséget. A lényeg, ahogyan a nézetkülönbségeket kezelték, a stílus, Még egy világbirodalmat is el lehet veszteni elegánsan, és főleg méltósággal. az elegancia. Ahogy Winston Churchill említette, nem az a probléma, kérem, hogy Nyikita Hruscsov a cipője talpával ütötte a pulpitust az ENSZ közgyűlésén, a Brit Parlamentben történtek már ennél cifrább dolgok is. Az agg brit politikus szerint az az igazi probléma, hogy a sötét öltönyéhez világos cipőt viselt, ami természetesen már teljességgel megengedhetetlen. Visszatérve ez év tavaszára. A brit és francia külügyminiszter találkozóján Jack Straw egy olajággal fordult Dominique de Vülepinhez, azzal, hogy rendben: sok mindenben nem értünk egyet, de ugyan már, csak nem fog veszekedni Európa két nagy, ősi nemzete, hiszen végül is Nagy-Bri- tanniát már 1066-ban megalapították: a franciák. (A normandiai hódítás következtében létrejött a „modem Anglia”, viszont az ottani elit évszázadokon keresztül franciául beszélt). Ilyen szellemesen, a diplomáciai ellentétek tetőfokán utalni arra, hogy a két ország minden vitája ellenére mennyire egymásra van utalva, ráadásul egyjó adag öniróniával, és elismerve, hogy már az ország alapításánál is a rivális játszott döntő szerepet, csak a legnagyobbak képesek. Az, ahogy Európa ősi hatalmi riválisai, akik végigharcoltak egymással majdnem egy évezredet, így kezelik vitás dolgaikat, megmutat valamit abból, mi az európai civilizáció lényege, és mit jelent egy nemzetnél a méltóság. A stílus, a méltóság egy nép, egy ország legfontosabb tulajdonságai, amelyek hosszú távon naggyá teszik. Még egy világbirodalmat is el lehet veszíteni elegánsan, stílusosan és főleg méltósággal: lásd a második világháború utáni brit történelmet. Természetesen ä francia mentalitás fonákságai ellenére Voltaire népe sem marad le a stílust és színvonalat illetően: ennek ékes példáját tapasztalhatták azok, akik a BBC-n figyelemmel kisérték Dominique de Vil- lepin fellépését egy sajátos brit műfajban, brit közönség előtt, amelyben jó adag öniróniával ecsetelte a britek és a franciák kapcsolatát, a két nemzet erősségeit vagy éppen gyengéit. Jacques Chirac és Tony Blair jelenlegi találkozója pedig ismét tanúbizonyságát adta annak, hogy Franciaország és Nagy-Britannia - nézet- eltéréseik ellenére - még mindig az európai diplomácia tengelyének számít. A szavazást jövőre halasztották, Ausztria ugyanis január 3-án dönt a cseh európai uniós tagság ratifikálásáról Prága méltatná Benešt, de tart Bécstől KOKES JÁNOS A cseh külügyminiszter attól tart: az osztrákok esetleg provokációnak tekinthetnék, ha a csehek most Eduard Beneš volt csehszlovák államfő érdemeit méltató törvényt fogadnának el, s ez kedvezőtlenül befolyásolhatná az osztrák parlament szavazását Csehország európai uniós csatlakozásáról. A cseh képviselőháznak eredetileg kedden kellett volna szavaznia a Beneš-érdemeit méltató törvényről, de a döntő szavazást - hivatalosan - a testület túlzsúfolt programjára hivatkozva elhalasztották. A cseh külügyminiszter egy prágai lapnak azonban beismerte, hogy a háttérben más problémák húzódnak. A Hospodárské noviny című gazdasági és politikai lap tegnapi száma szerint Cyril Svoboda meggyőzte a kormánykoalíció képviselőit, hogy a szavazást halasszák el január 3-a utánra. Az osztrák parlamentnek ugyanis január 3-án kellene szavaznia Csehország európai uniós csatlakozásáról, s a külügyminiszter nem titkolja: a Beneš-tôrvény azonnali elfogadása bonyodalmakat okozhatna. Eduard Benešt, aki 1935-1948 között volt Csehszlovákia elnöke, ugyanis a német és az osztrák politikai körök gyakran nacionalistának minősítik, s szerintük ő a legfőbb felelős a szudétanéme- tek II. világháború utáni kitelepítéséért Csehszlovákiából - írja az újság. „A koalíción belül egyeztünk meg ebben az eljárásban. Úgy gondolom, hogy a javaslat előterjesztőinek legfőbb célja a törvény elfogadása - amire még van elég időnk -, s nem pedig a provokáció. Most nem lenne értelmes erről szavazni” - nyilatkozta Svoboda. Az ellenzék nem ért egyet a kormánykoalícióval. „A kormány megijedt. A néppárt és az unionis- ták nem akarják ezt a törvényt, míg a Cseh Szociáldemokrata Párt megváltozott álláspontja mögül kiérezni, hogy tart a kedvezőtlen népiét és osztrák reagálásoktól” - állítja az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt alelnöke Jan Zahradil. „Kizárólag belső döntésünkről van szó. Senki sem fejtett ki nyomást a koalícióra” - reagált a bírálatra Svoboda. A Beneš-érdemeit méltató törvényjavaslatot a szociáldemokrata és kommunista képviselők egy csoportja terjesztette a képviselőház elé, s a testület azt az első két olvasatban már elfogadta. „Nem sietünk. Azt szeretnénk, hogy a törvény 2004 májusában, Beneš születésének 120. évfordulóján lépjen érvénybe” - mondta Radko Martinék szociáldemokrata képviselő. Bár Eduard Beneš csehszlovák állammal kapcsolatos érdemeit a mai Csehországban általában elismerik, személyiségét, politikáját azonban sokan vitatják. Különösen érvényes ez a II. világháborúval kapcsolatos eseményekre, a csehszlovákiai szudétanémetek és magyarok háború utáni jogfosztására, amely a közéletben a Beneš- dekrétumok elnevezés alatt ismeretes. Júliusban a törvény elfogadása ellen neves cseh történészek is tiltakoztak. Csehszlovák államfőként Beneš írta alá azokat a törvényeket, amelyek alapján az országban élő szudéta- németeket és a magyarokat kollektív háborús bűnösnek nyilvánították, megfosztották jogaiktól és vagyonuktól. Mintegy három mülió németet Németországba és Ausztriába telepítettek ki, s ez a probléma máig is terheli a cseh-osztrák és a cseh-német viszonyt. A magyarok egyoldalú kitelepítését a potsdami nagyhatalmi konferencia nem hagyta jóvá. Ezért később belső kitelepítésekre, illetve szlovák-magyar lakosságcserére került sor.
