Új Szó, 2003. november (56. évfolyam, 252-274. szám)
2003-11-26 / 271. szám, szerda
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. NOVEMBER 26. KOMMENTÁR ■■■Hi Mítoszgyártás MALINÁK ISTVÁN Pár éve egy-egy nagyobb merénylet hónapokig témát adott a külpolitikai elemzőknek. Most pár napig tart a szenzáció, az újabb őrült pusztításig. A rijádi merényletről - azért számított újdonságnak, mert nem külföldieket, hanem kifejezetten muzulmánokat vett célba - a hírmagyarázóknak alig volt érkezésük kibogozni, hogy valószínűleg a szaúdi uralkodóház ellen irányult, mert máris a tizenkilenc olasz halottat kellett gyászolni. A két isztambuli zsinagóga felrobbantása szinte teljesen feledtette az ugyanazon a hétvégén lelőtt és összeütközött két amerikai helikopter esetét, amelyben 17 amerikai katona halt meg. Törökország még fel sem ocsúdott az első sokkból, máris következett a második isztambuli merénylet, s még meg sem érkezett Londonba és Ankarába az összes részvéttávirat, amikor Irakban megkezdték az iraki rendőrök módszeres likvidálását a rendőrőrsök elleni támadássorozattal. A riporterek általában az illetékes rendőr- vagy katonai parancsnoknak szegezik a kérdést, tudják-e már, ki a tettes, mire a szerencsétlen azt feleli, hogy ugyan még nem bizonyított, de az al- Kaidát gyanítják. Varázsszó ez, az al-Kaida mindenre magyarázat, eltakarja a biztonsági rendszer fogyatékosságait, az emberi mulasztásokat is. Az al-Kaida a köztudatban mítosszá vált, univerzális mumussá, amelyre minden országban lehet hivatkozni, ahol terrorcselekményt követnek el. Ha pusztán azt nézzük, amit ebben a hónapban a rovására írtak, önkéntelenül is felmerül a kérdés, hogy mindezt meg lehetett-e egy központból szervezni. Hacsak nem áll az al-Kaida és ugyancsak mitikus vezére, bin Laden mögött olyan szervezettség, parancsnoki kar, infrastruktúra, mint amilyennel mondjuk a NATO rendelkezik. De hagyjuk az ironizálást. A mítoszgyártás azért veszélyes, mert fantomok ellen nehéz harcolni. Minden esetben konkrét gazemberségeket konkrét emberek, szervezetek követnek el, ezeket kell a rendőrségeknek, titkosszolgálatoknak felderíteniük. Ha egy mítoszra kenik a felelősséget, az csak a tehetetlenséget ösztönzi. A megfoghatatlan- tól való félelem rosszabb a konkrét ellenségnél. Valójában senki sem tudja, milyen az al-Kaida. 2001 óta sok száz tagját elfogták, vezérkarának nagy részét ugyancsak kivonták a forgalomból, a fővezér létét pedig homály fedi. Elképesztő, hogy mégis rettegésben tartja a világot, még akkor is, ha tudjuk, hogy a terroristáknak viszonylag könnyű a dolguk, hiszen olcsó és műszakilag primitív eszközökkel is lehet rengeteg emberéletet követelő merényleteket végrehajtani. Azért lassan - talán túl lassan - módosul a kép és a szóhasználat is. Az eddigi megnevezés (al-Kaida nemzetközi terrorszervezet) helyett amerikai szakírók is egyre gyakrabban használják a nemzetközi terrorhálózat kifejezést. Titkosszolgálati becslések szerint az Afganisztánban felszámolt táborokban maximum húszezer terroristát képezhettek ki, ezek szétrajzottak a világban, sok országban hozhattak létre sejteket. Valószínű, hogy ezek a csoportok már önállóan tevékenykednek, az al-Kaidához és vezéréhez csak eszmeileg kötődnek. Ez az eszme annál is radikálisabb, mint amit például a bin Ladennek tulajdonított üzenetekből eddig megismerhettünk: már nemcsak a nyugati civilizációt tartja elpusztítandónak, hanem a mérsékelt iszlámot is bünteti. Ez volt a cél - két legyet egy csapásra módszerrel - mindkét isztambuli merénylet esetében. A lényeg annak a felismerése, hogy a mai terrorizmus képes a gyors alkalmazkodásra. Amilyen újszerűnek számított a régebbi típusú szervezetekhez - a Hamászhoz vagy az Iszlám Dzsihádhoz - képest az al-Kaida, épp olyan újszerűek a lazább felépítésű, rugalmasabb csoportok, mert nehezebben követhetők nyomon és még kiszámíthatatlanabbak. Persze ez is csak feltételezés. De fel kell készülni, különösen azért, mert az isztambuli robbantásokkal az iszlám terrorizmus átlépte Európa határát. Biztató, hogy Törökországban megtörtént az áttörés: a muzulmán lakosság először tüntetett a radikális iszlám ellen. Kitolt az elnök a néppel NAGY ANDRÁS Rudolf Schuster tegnap megvétózta a jövedelemadó egységesítéséről szóló törvényt, így újabb akadályba ütközött a kormány reformkoncepciója. Az államfő azzal érvelt, hogy az új jövedelem- adó elosztása csak a 25 ezer koronánál magasabb bevétellel, illetve a legalacsonyabb bevétellel rendelkezőknek jelent majd javulást, azok, akik 9 és 25 ezer korona között keresnek (ők a jövedelemmel rendelkezők 75 százaléka), megsínylik majd az új rendszert. Szerinte ugyanúgy rosszul járnak majd a nyugdíjasok és a szociális támogatásból élők, mivel az áruforgalmi adó növelése miatt leginkább nekik kell mélyebben belenyúlniuk a pénztárcájukba. Schuster elismeri, hogy a jövedelemadó csökkentésével stimulálható a gazdaság, bár ezt sem tartja igazságos rendszernek, mégis tegnapi döntésébe újra belekeverte a közvetett adók problémáját, melyek szerinte elviselhetetlen terheket rónak a lakosságra. Mi is történt pontosan? A parlament az adóreformot több törvény segítségével hajtja végre. Eddig a közvetlen adókat egységesítette a parlament, ezt Schuster azonnal megvétózta, de a honatyák újra megszavazták azt. Ezután következett a jövedelemadó, mely ilyen szempontból már csak javulás lett volna mindenkinek, de az államfő ezt is megvétózta. így egy nagyon furcsa helyzet állhat elő jövőre, ha a parlamentben nem jön össze a 76 szavazat. A lakosságnak többet kell majd fizetnie, de nem fog csökkenni a jövedelemadó terhe. Azt, hogy az államfő sorra megvétózza a szociális reform törvényeit, két dolgot jelenthet: Vagy már eldöntötte, hogy újraindul jövőre és így próbál szavazatokat szerezni, vágyván egy sokkal jobb koncepciója arra, hogyan lehetne javítani a gazdaság versenyképességén. Sajnos egyik ügyben sem vallott még színt. Az államfőnek természetesen joga van megvétózni az egyes törvényeket, de talán mégsem kellene egy egész koncepciót elszabotálnia. Kérdéses, hogy a koalíciós pártok össze tudják-e szedni a szükséges 76 szavazatot, amikor igazán nem is lehet tudni, hányán vannak. Ez a szavazás egyébként jó próbája lesz a költségvetésnek, bár ha a parlamentben nem fogadják el, főhet Miklošék feje, ugyanis az egész bevételi oldalt újra kell kalkulálni. Scímster pedig valószínűleg nem tudatosította, hogy ezzel a populista gesztussal az egész költségvetést is tönkreteheti. TALLÓZÓ THE DAILY TELEGRAPH A brit kormány minden eddiginél egyértelműbben jelezte, hogy meg fogja vétózni az EU-bővítéshez kidolgozott új uniós alkotmánytervezetet, ha annak végső formája nem veszi figyelembe a brit alapkövetelményeket. A konzervatív lap „magas rangú kormányforrásra” hivatkozva közölte: London nem törekszik minden áron egyezségre, az általa „vörössel meghúzott vonalakat” nem lehet blöffhek tekinteni. Az idézett forrás szerint az Unió a bővítés után is működőképes lesz új alkotmány nélkül. Már a 2000-ben elfogadott Nizzai Szerződés megteremtette azokat a kereteket, amelyek között a 25 tagúvá bővülő unió működhet. A brit kormányt komolyan aggasztja, hogy a soros olasz EU-elnökség által a hétvégi külügyminiszteri értekezlet elé terjesztendő kompromisszumos tervezet megkérdőjelezi a brit kikötéseket. London ragaszkodik a nemzeti vétó (az egyhangú döntéshozatal) fenntartásához az adópolitikában, és nem fogad el olyan uniós kezdeményezést, amely a NATO-tól függetlenül építene ki védelmi kapacitást. Varsó a reformfolyamat első időszakában jobb információkkal rendelkezett a csehszlovákiai helyzetről, mint a szovjetek Prága ügynöklistát kér Varsótól Prága arra kéri Varsót, hogy adja ki neki azon csehszlovák állampolgárok jegyzékét, akik 1968-ban titkos ügynökként együttműködtek a kommunista lengyel titkosszolgálattal - írta tegnapi kiadásában a Mladá fronta Dnes című cseh napilap. KOKES JÁNOS Rámutat, hogy a Gural fedőnevű szigorúan titkos akcióról a cseh történészek csak nemrégiben, szeptemberben egy varsói történészi találkozón szereztek tudomást. A Gural keretében a lengyel belügyminisztérium 1968 elején, amikor Csehszlovákiában elkezdődött a később Prágai Tavasz néven ismertté vált reformfolyamat, 55 csehszlovák állampolgárt szervezett be ügynökként, akik rendszeresen információkkal látták el Varsót. Ezen ügynökök névjegyzéke semmiféle csehszlovák levéltárban nem található meg. „Csehszlovák állampolgárok voltak, akik a lengyel féltől kaptak ügynöki feladatokat, amelyeket teljesítettek” - nyilatkozta Jan Ka- lous történész, a Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló és Dokumentáló prágai hivatal munkatársa. Miután szeptemberben a csehek tudomást szereztek ezekről a hírszerzőkről, a Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló és Dokumentáló Hivatal azonnal kérést intézett Varsóhoz az ügynökök listájának átadása érdekében. „Lengyelországból egyelőre nem kaptunk választ. Nagy kérdés, hogy néz ki a levéltári anyag, konkrét személyek vannak-e benne, illetve nincs-e az egyes ügynököknek aktájuk is” - jegyezte meg Kalous. A prágai sajtó úgy tudja, hogy a lengyel titkosszolgálattal együttműködő cseh ügynökök olyan fontos információkat adtak át, amelyek később, augusztusban elősegítették a Varsói Szerződés hadseregeinek bevonulását Csehszlovákiába. Lengyel források szerint az ügynökök a rendőrség, a nemzeti bizottságok, a társadalmi és politikai szervezetek, valamint a bíróságok köreiből származtak. Amennyiben nevük nyilvánosságra kerülne valószínű, hogy hazaárulás vádjával még ma is bíróság elé kerülhetnének, hiszen bizonyíthatóan együttműködtek az idegen, megszálló hatalommal. Karel Pacner prágai író és publicista szerint, aki több könyvet is írt a csehszlovák titkosszolgálatokról, azonban nem valószínű, hogy a lengyelek kiadnák az egykori csehszlovákiai ügynökeiket. „Szabály, hogy a külföldön dolgozó ügynökök neve nem kerül soha kiadásra. Ez azonban nem mindig van betartva, különösen nem sorsfordító események, forradalmak Nem valószínű, hogy a lengyelek kiadnák volt csehszlovák ügynökeiket. után. A baráti együttműködés keretében a lengyelek tán átadhatnák a névjegyzéket” - véli Pacner. Felhívta a figyelmet azonban arra, hogy a csehszlovák titkosszolgálatoktól eltérően a rendszerváltás után a lengyel felderítés, hasonlóan a magyarhoz, nem ment át lényeges személycserén. Jitka Vondrová történész, aki az 1968-as reformfolyamattal foglalkozik, azt állítja: nehéz megítélni, hogy valójában milyen szerepük lehetett a lengyel titkosszolgálat csehszlovákiai ügynökeinek az események befolyásolásában. Úgy véli, nem szabad eltúlozni Vladislaw Gomulka, akkori kommunista lengyel vezető szerepét az eseményekben, s ebből kifolyólag az ügynökökét sem, mert mindenről alapvetően Moszkva döntött. Ugyanakkor rámutat: Varsó különösen a reform- folyamat első időszakában nagyon fontos szerepet játszott, s bizonyíthatóan jobb információkkal rendelkezett a belső csehszlovákiai helyzetről, mint a szovjetek. Moszkva az ilyen belső kapcsolatokat csak májusban kezdte kiépíteni. Csehszlovákia megszállásában 1968 augusztusában mintegy 30 ezer lengyel katona vett részt. A szovjetektől eltérően ők azonban 84 nap után elhagyták Csehszlovákiát, míg a szovjetek csak a kilencvenes évek elején. Prága, 2003 november Egyelőre hat párt jelenléte tűnik biztosnak a parlamentben, ám egyiküknél sem tapasztalható koalíciós készség Szerbia a parlamenti választásokra készül SINKOVITS PÉTER Tagadhatatlanul van némi logika abban, hogy belgrádi rezidenciájának csöndjét hirtelen megszakítva Sándor herceg (Alexander Karad- jordjevics) felajánlotta a szerb népnek szolgálatait, vagyis vissza kellene állítani a parlamentáris monarchiát. Nem is rossz ötlet, mert az ország élére egy európai szemléletű férfiú kerülne, hasonlóképpen megspórolandó a megannyi sikertelen elnökválasztási kísérlet. A herceg hangja azonban elhalkul az újabb kampány csatazajában, most mindenki december 28-ra időzít, s azt latolgatja, kik szerzik meg a szerb szkupstina lehetséges 250 mandátumát. Miután maradt a milosevicsi rendszerből örökölt választási törvény, nem változott az ötszázalékos küszöb sem, s ez elsősorban a kis pártokat kényszeríti társaságkeresésre. Egyelőre hat párt jelenléte tűnik biztosnak a leendő parlamentben, ám egyiküknél sem tapasztalható különösebb koalíciós készség. Ez a néhai Djindjics nevével fémjelzett Demokrata Párt (DP) esetében a leginkább meglepő, hiszen ez a párt képezte a hatalmat gyakorló Szerbiai Demokratikus Ellenzék gerincét. A DP egyelőre csupán a Micsunovics által irányított Demokratikus Centrumot fogadta el társutasként. Egyedül rajtolnak Kostunicáék (Szerbiai Demokrata Párt - SZDP), a radikálisok és a szocialisták, míg a G17 Plusz a kormánybuktató szerepkört vállaló, így az előrehozott választásokat kicsikaró Szociáldemokrata Pártnak biztosít majd néhány helyet, Vük Draskovics Szerb Megújhodási Mozgalma pedig a minapi elnökválasztáson harmadikként befutó Ve- limir Ilics Új Szerbia nevű pártjával szövetkezik. Könnyen előfordulhat, hogy a nemrég párttá alakult Otpor (Ellenállás), a fiatalok népszerű mozgalma is hetedikként parlamenti taggá válik - de ezzel a listának vége. A kis pártok körében nagy a riadalom, hiszen jól tudják, ha négy éven át kimaradnak a nagyok játéA szerbiai magyar pártoknak nincs kilátásuk jó koalícióra. kából, komoly valószínűséggel legtöbbjük a süllyesztőben végzi. Sajátos helyzetben van az öt vajdasági magyar párt, amely eddig hat mandátumot mondhatott magáénak a szkupstinában (öt VMSZ-es és egy VMDK-s). Most azonban kedvező koalícióra nincs kilátás, az öt párt még összefogva sem lenne képes mandátumszerzésre. Közös stratégiát kidolgozandó a magyar pártvezetők mégis egy asztalhoz ültek, ám végleges döntés egyelőre nem született. Igen valószínű, hogy megoldásként és tiltakozásként a bojkott formáját választják, bár közben Kasza József még megbeszéléseket folytat a bosnyákokat tömörítő Szandzsáki Demokrata Párt vezetőjével, Ragim Ljajittyal, s talán más kisebbségi szervezeteket is bevonnának, úgyszintén több kisebb vajdasági párt (például Csa- nakék Ligája meg a Vajdasági Reformisták) is érdeklődnek a magyar pártok iránt. Akad olyan személy, aki más utat választ: nagy meglepetésre a Vajdasági Magyar Szövetség egyik alapító tagja, a befolyásos politikus Ispánovics István a G17 Pluszba igazolt át. Amúgy mindenki kombinál, kik alakíthatják meg az új kormányt. Politológusok jelentős hányada az SZDP és a G17 Plusz szövetségében látják a képletet, s már azt is tudni vélik, hogy Kostunica lesz az államfő, Labusz pedig a miniszterelnök. A számok azonban ez idő tájt mást mutatnak, nevezetesen azt, hogy az említett két párt nem gyűjtheti be a biztos kormányzáshoz fontos 126 mandátumot, ezért szükség lesz egy harmadik társra is. E szerepre automatikusan kínálkozna a Demokrata Párt, Zsivkovicsék táborából azonban néhány kulcsfigura annyira elrontotta a kapcsolatokat a két korábbi partnerrel, hogy további jelenlétükkel a híd nem átjárható. Éppen ezért a közelgő választások időszakának talán a leglényegesebb kérdése, hogy a Djind- jics-utódok képesek lesznek-e leépíteni botrányba keveredett vagy túlontúl erőszakos politikusaikat, ez ugyanis a feltétele a demokratikus erők újabb szövetségének. Ilyen vonatkozásban nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a gesztust, amit a DP máris megtett, választási listavezetőként a Kostunicáék és Labuszék számára elfogadható Borisz Tadi- csot jelölve, ő lényegében új arc a politikában, nem ártotta bele magát a pártok közötti viszálykodásba. Jelenleg - viszonylag igen fiatalként - az Államszövetség honvédelmi miniszteri posztját tölti be, távlatban Szerbia egyik meghatározó egyénisége lehet. Megtörténhet persze, hogy az előre hozott parlamenti választásokat a Szerb Radikális Párt nyeri meg (kuriózum: listavezetőjük a hágai bíróságon vendégeskedő Vo- jiszlav Seselj), ám természetes szövetségesükként a szocialisták (ott meg Szlobodan Milosevics a listavezető) igencsak gyönge teljesítményre képesek, így közös kormányzásuk nem jöhet számításba. A radikálisok esetleges győzelme azonban mindenképpen tovább bonyolítaná a helyzetet. Inkább valószínű, hogy a választásokat a Vo- jiszlav Kostunica által vezetett SZDP nyeri meg, ami ugyan nem a legideálisabb képlet, de ily módon mégis elkerülhető a nagyobb baj, a visszarendeződés veszélye.- Ehetetlen ez a táp! Az volt az igazi, amikor a csárdából hordták a moslékot... (Lehoczki István rajza)
