Új Szó, 2003. november (56. évfolyam, 252-274. szám)

2003-11-21 / 267. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2003. NOVEMBER 21. 5 Közélet Kovács Kálmán magyar információs és hírközlési miniszter a világháló használatának terjesztéséről Unokáinktól fogjuk látni Magyarországon működik egy minisztérium, amelyre so­kak szerint nálunk is szükség lenne, ám nincs rá pénz. Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium fő feladatait az elnevezése tar­talmazza, célkitűzéseiről pe­dig Kovács Kálmán minisztert kérdeztük. JUHÁSZ KATALIN Egy ifjúsági fesztiválon beszélge­tünk, ahová a minisztérium nagy erőkkel vonult ki, hogy a fiatalok körében népszerűsítse az internetet. Szerintem erre inkább a negyvenes-ötvenes korosztály körében lenne szükség... Ez igaz, viszont a tizén-huszonéve- sek számára létkérdés, hogy az isko­lapadból kikerülve továbbra is hasz­nálhassák a világhálót, érettségi vagy diplomaszerzés után ne kelljen visszalépniük egy évszázadot. Ha valakinek nincs otthon számítógé­pe, sajnos nélkülözni kényszerül egy fontos eszközt. Azért összpontosí­tunk erre a korosztályra, mert úgy gondoljuk, az Európai Unióba ké­szülő Magyarország számára a ver­senyképesség szempontjából kulcs­meretterjesztő kampány része, első­sorban a világháló széles körű fel­használási lehetőségeire szeretnénk felhívni a figyelmet, mivel sokan még mindig csak egy-két dologra használják az internetet. Gondolom, nemcsak a világhálót, hanem a tárcát is igyekeznek nép­szerűsíteni. Természetesen, hiszen ez a legfiata­labb minisztérium, és sokan azt sem tudják, hogy létezünk. Tudatosan keressük a lehetőséget a bemutatko­zásra és arra, hogy a nálunk dolgozó szakemberek ismertethessék a pol­gárokkal a tárca célkitűzéseit, és vá­laszolhassanak a felvetődő kérdé­sekre. Hol tart Magyarország a környező országokhoz képest e téren? Az elmúlt években szinte minden in­formatikával foglalkozó cikk és elemzés azzal kezdődött, hogy Ma­gyarország sereghajtó lesz az uniós tagországok között ebből a szem­pontból. Az utóbbi egy évben gyöke­res változás, igazi fordulat követke­zett be, több mint negyven százalék­kal emelkedett az internetezők, il­letve az internet előfizetőinek szá­ma. Ha sikerül tartanunk ezt az éves tempót, 2006 végére elérhetjük az » Ha a most végző generáció sikeres lesz, az egész ország lesz sikeres. Márpedig a világháló lassanként az egyéni boldogulás­hoz is nélkülözhetet- . len lesz. > kérdés, hogy a fiatal nemzedék napi gyakorlati szinten tudja használni a huszonegyedik század csúcstechno­lógiáját. Ha ez a generáció sikeres lesz, az egész ország lesz sikeres. A mostani akció egy nagyszabású is­Európai Unió jelenlegi átlagát. Ez óriási eredmény lenne, de persze önmagában nem elegendő hozzá a mostani számítógép-vásárlási adó- kedvezmény, sem a Sulinet prog­ram. Nagyon komoly magyar tartal­mak és szolgáltatások kellenek, és persze szükség van a társadalom egészének szemléletváltására is. A legújabb felmérések is azt mutatják, hogy a magyar lakosságnak több mint a fele még mindig érdektelen­séget mutat a világháló iránt. Már­pedig a világháló lassanként az minden szinten fókuszba került a huszonegyedik század technológiá­ja, mint az uniós csatlakozás egyik legfontosabb eszköze. Erre anyagi­lag is áldoz a kormány, adókedvez­mények, költségvetési támogatások, hálózatépítési segítség és különböző tanfolyamok formájában. (Képarchívum) v v Ha a nagypapa ked- ' Vveskedni akar uno­kájának, vesz magának otthonra egy számítógé­pet, és előbb-utóbb ő maga is odaül majd a géphez, mert érdekelni fogja, mit csinál az . . unoka. >N egyéni boldoguláshoz is nélkülözhe­tetlen lesz. Az információs társada­lom ellen védekezni, vagy nem tu­domást venni róla olyan, mintha a tizenkilencedik században nem akartunk volna vasutat építeni vagy a huszadik században villanyáramot használni. Az ön minisztériuma egy éve léte­zik. Melyek azok az eredmények, amelyekre a legbüszkébb? Éppen az említett fordulatra a világ­háló használatában, mivel ez másfél éves stagnálás után következett be. Úgy érzem, ehhez nagyban hozzájá­rult az a tény, hogy létezik ez az In­formatikai és Hírközlési Minisztéri­um. Az emberek automatikusan ér­deklődni kezdenek, ha meghallják, hogy van egy ilyen tárca. Sokan nem tudják, mivel foglalkozunk, de arra gondolnak, bizonyára valami na­gyon fontos feladatunk van, ha a kormány egy külön minisztériumot hozott létre. Hetven-nyolcvanéves emberek érdeklődését sikerült ráirá­nyítani az informatikára, és ez nagy eredmény. Szintén fontosnak tar­tom, hogy a miniszterelnöki hivatal­tól kezdve a kormányprogramig Mit jelent ez a számok nyelvén? Idén körülbelül 110 milliárd forintot fordított a magyar állam az informá­ciós társadalom fejlesztésére. Ebből harmincmilliárdot kapott a minisz­térium, és további harmincmilliárd jutott az említett támogatásokra, és ez várhatóan jövőre sem lesz keve­sebb. Az önkormányzatoknál ez év végéig tizenkilenc különböző ügyet intézhetnek az emberek interneten keresztül. Feltéve, ha a negyvenen túliak is tudják majd, mi fán terem a világ­háló... Rájuk a fiatalokon keresztül próbá­lunk hatni. Bízunk benne, hogy a mai általános iskolások fogják beve­zetni szüleiket ebbe a tudományba. Sőt reméljük, hogy ha a nagypapa kedveskedni akar unokájának, vesz magának otthonra egy számítógé­pet, hogy ha eljön a gyerek, a nagy­szülőknél is tudjon internetezni. Az­tán előbb-utóbb a nagypapa is odaül majd a géphez, mert érdekelni fog­ja, mit csinál az unoka. Ehhez persze fontos, hogy minél több közösségi házban és könyvtárban hozzáférhe­tő legyen az internet. A korrupciógyanús hivatalnokot nem tudják elbocsátani Fizetés a börtönben is ÚJ SZÓ-JELENTÉS Pozsony. Eddig fizetetlen szabad­ságon volt, most pedig tartalékállo­mányba kerül a földművelésügyi minisztérium egyik hivatalnoka, akit szeptemberben közvetlenül 200 ezer korona csúszópénz átvéte­le után tartóztattak le. Az agent provocateur segítségével lefülelt Ľubomír P. eddig egy fillér bért sem kapott, mostantól fizetésének leg­alább a felét felveheti, miközben munkába nem jár, hiszen vizsgálati fogságban van. Elbocsátani nem le­het, hiszen az ártatlanság vélelme vonatkozik rá mindaddig, amíg be nem bizonyítják bűnösségét. Sú­lyos fegyelmi vétség vagy egyéb gyanú esetén a köztisztviselők ellen fegyelmi eljárást lehet kezdemé­nyezni, és akár a munkaszerző­dését is fel lehet bontani, de ugyan­azon vétségért két büntetést nem lehet adni. Mivel Ľubomír P. ellen már büntetőeljárás folyik, a szak­tárca hivatalvezetője, Angyal Béla - bármennyire is szeretett volna mi­nél hamarább megszabadulni az egész ágazatra rossz fényt vető al­kalmazottól - nem kezdeményez­hetett fegyelmit. Kikérte a Köztiszt­viselői Hivatal véleményét, hogy az úgynevezett ideiglenes köztisztvi­selők esetén ilyenkor mi a teendő. Azt a választ kapta, hogy tartalék- állományba csak véglegesített stá­tusú alkalmazottat lehet sorolni, azaz kiderült: a korrupt hivatalnok­tól nem könnyű megválni. Angyal végül azt találta ki, hogy mivel az il­lető börtönben ül, és nem jár mun­kába, fizetetlen szabadságra kül­dik. Az eset iránt azonban érdek­lődni kezdett az igazságügyi mi­niszter is, akinek nem tetszett, hogy bár az ország igyekszik harcolni a korrupció ellen, az ezzel gyanúsí­tott alkalmazottal nem tudnak mit kezdeni. A Köztisztviselői Hivatal a héten fe­lülbírálta korábbi véleményét, és Ľubomír Piai, a hivatal elnöke új le­velet írt Angyal Bélának. Eszerint a vonatkozó jogszabályt nem kell fel­tétlenül a szó szoros értelmében magyarázni, alkalmazható egy tá- gabb értelmezés is.,Alkotmányunk kimondja, hogy a törvény előtt min­denki egyenlő. A felkészülési és ide­iglenes státusban lévők nem képez­hetnek kivételt, rájuk is ugyanolyan büntetésnek kell vonatkoznia, mint a véglegesített állami alkalmazot­takra” - mondta lapunknak Szeles István, a Köztisztviselői Hivatal alel- nöke. A januártól életbe lépő tör­vénymódosítás már nem tesz lehe­tővé többféle magyarázatot: az úgy­nevezett nominált státusban lévő­ket súlyos vétség esetén tartalékál­lományba helyezhetik, a többiekkel szemben pedig ugyanúgy lehet majd eljárni, mint akikre a munka­törvénykönyv vonatkozik. Azaz in­dokolt esetben akár a munkaszerző­dést is azonnal fel lehet majd bonta­ni, ami jelenleg nem lehetséges. Paradox módon Piai véleménymó­dosítása az adófizetők számára drágább megoldás a korábbinál, hi­szen a korrupcióval gyanúsított hi­vatalnok ezentúl még „zsebpénzt” is fog kapni. Ha pedig nem ítélik el, visszamenőleg megkapja a béréből lefaragott összeget. Ha azonban el­ítélik, neki nem kell visszaadnia az „ingyen” kapott pénzt. Értesüléseink szerint annak, akit agent provocateur segítségével kapnak el, rendkívül kicsi az esélye a felmentésre, (sza) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Budapest/Varsó/Prága. A ma­gyar MÓL és a lengyel PKN Orlen olajcég tegnap Varsóban megálla- odást írt alá, amelyben együttmű- ödés megteremtését kezdemé­nyezik a közép- és kelet-európai ré­gió olajiparában. A mostani megál­lapodás nem kötelező érvényű, és határidőhöz sincsen kötve. Az alá­írt dokumentum viszont lehetsé­gesnek tartja a két cég fúzióját. Az aláíráson részt vett Medgyessy Pé­ter magyar és Leszek Miller lengyel miniszterelnök is. A PKN-é a len­gyel kiskereskedelmi piac több mint 40 százaléka, mintegy 1400 saját benzinkútja van, és további 600 működik franchise keretében. PÉTERFI SZONYA Pozsony. Öt évvel ezelőtt az an­gol Children’s Promise (ígéret a gyerekeknek) nemzetközi terve­zet adta az ötletet a Szlovákiai Gyermekekért Alapítványnak ah­hoz, hogy meghirdesse a hazai Egy óra a gyerekeknek mozgal­mat. Lényege az volt, hogy a segí­teni szándékozók felajánlhatták az év utolsó órájáért járó munka­bérüket, 55 koronát. 1995 óta évente több mint 150 ezren érez­tek együtt a rászorulókkal, nem­csak a hátrányos helyzetben élők­kel, a betegekkel, hanem azokkal is, akik nem tudtak mit kezdeni szabad idejükkelv - hangsúlyozta A vállalat éves forgalma mintegy 5 milliárd euró, és mintegy 7500 al­kalmazottnak ad munkát. A PKN tavasszal félezer németországi benzinkutat vett meg a BP-től. Az együttműködés magában foglal­hatja azt, hogy kereszttulajdonlás­sal mindkét fél egyenként 10-15 százaléknyi részvényt szerezne a másik cégből. Az aláírás a MÓL és a PKN közötti tárgyalások első lépé­se, a részletes tárgyalások a megál­lapodás aláírása után kezdődnek. A PKN és a MÓL emellett tegnap hivatalosan is jelezte: külön-külön indulna a cseh Unipetrol olaj- és vegyipari holding privatizálásá­ban. A cseh kormány 2004 márciu­sáig szeretné privatizálni a nagy- vállalat 63 százalékát, (m, t, ú) Emília Vášáryová színművésznő, aki ismét elvállalta a tervezet tisz­teletbeli elnökének szerepét. Az adományokat többféle módon le­het eljuttatni a gyermekeknek, például a vállalatok bérelszámolá­si osztályai által banki átutalással, a 222 200 200 /0900-as számla­számra. A cím: Slovenská sporiteľ­ňa, a.s. Suché Mýto 4, 816 07 Bra­tislava, konšt. symbol: 0558, va- riab. symbol: 01. Február 15-ig hívható a 18 222-es vezetékestele- fon-szám, illetve az EuroTel és az Orange mobilszolgáltatón keresz­tül a 800-as számra küldött SMS- sel is adakozhatunk. A részletek megtalálhatók a www.hodinade- tom.sk internetes címen is. Ötödször indul az Egy óra a gyermekeknek kezdeményezés Órabért a rászorulóknak RÖVIDEN Az államtól várják a 288 milliót Besztercebánya. A szlovákiai településeknek további 288 milliós állami támogatásra van szükségük, hogy a felügyeletük alatt álló is­kolák az évvégéig működni tudjanak, állítja a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása. A ZMOS vezetőségének véleményével egyetért Martin Frone oktatásügyi miniszter is, de arról nem hajlandó véle­ményt mondani, hogy a kormány elfogadja-e a követelést. A szerve­zet vezetői szerint az államon kell behajtani a hiányzó összeget, de nem javasolják tagjaiknak, hogy nyomásgyakorlás gyanánt idő előtt zárják be az oktatási intézményeket. (SITA) Tizenkét millió a vízi erőmű vitájára Pozsony. A szlovák külügyminisztérium 12 millió koronát tesz félre arra az esetre, ha Magyarországgal újra csak jogászok segítségével lehetne tárgyalni Bős-Nagymaros ügyéről. Eduard Kukán külügymi­niszter szerint ennek kicsi az esélye, hiszen a szakmai vegyes bizott­ság tagjainak kellene egyezségre jutniuk, de ez sem működik rende­sen, hiszen annak magyar társelnökét még mindig nem nevezték ki. A kormány jövőre hatmillió koronát kíván fordítani az ország külföl­di propagálására, s erre egy külön hivatalt is létrehoznak. (SITA) Nem fenyeget gyermekbénulás-járvány Pozsony. Szlovákiában nem kell gyermekbénulástól tartani, cáfolta a betegséggel kapcsolatban az utóbbi napokban felröppent rémhíre­ket az országos közegészségügyi intézet. Hazánkban 1960 óta nem fordult elő gyermekbénulás, ugyanis a lakosság 98 százaléka kapott védőoltást - mondta Éva Mádelová, az intézet epidemiológiai osztá­lyának vezetője. A betegség néhány ázsiai és afrikai országban ma­napság is előfordul, de csak azok fertőződhetnek meg, akik nem kaptak védőoltást, és immunrendszerük meggyengült. Szlovákiában minden, két hónaposnál idősebb csecsemőt beoltanak, (ncs) Fico stabilan tartja első helyét a népszerűségi listán Bugár Béla bronzérmes ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Továbbra is Robert Ficót tartja a lakosság a legmegbízha­tóbb szlovák politikusnak, a Smer elnökében a megkérdezettek 25,3 százaléka bízik, derült ki egy, a Statisztikai Hivatal által november elején készített felmérésből. A má­sodik helyen Vladimír Mečiar vég­zett 13,3 százalékkal, a harmadik legnépszerűbb szlovákiai politikus pedig Bugár Béla a maga 11,3 szá­zalékával. Utánuk elég komoly űr van, a negyedik legnépszerűbb szlovákiai politikus, Eduard Kukán csak 6,6 százalékot kapott. Őt Pa­vol Rusko követi 6,1, Mikuláš Dzu- rinda 5,4 és Pavol Hrušovský 4,8 százalékkal. A megkérdezettek 29,1 százaléka egyetlen politikus­ban sem bízik, (ú) ír-szlovák munkaügyi csúcstalálkozót tartottak Kevesebb munkanélküli ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Az idén több mint száz­ezerrel kevesebb a regisztrált mun­kanélküli, mint tavaly - jelentette be Ľudovít Kaník szociális és mun­kaügyi miniszter. Októberben a munkanélküliség aránya 13,75 szá­zalékos volt, így 1998 óta most a legalacsonyabb. Kaník tegnap talál­kozott Frank Fahey ír munkaügyi miniszterrel, aki biztosította kollé­gáját: Írország támogatja Szlovákia csatlakozást az Európai Unióhoz. A két országban a szociális politika ugyanazt szeretné elérni, azaz na­gyobb autonómiát szorgalmaznak - mondta Fahey. A csatlakozás után valószínűleg több ír befektetőre számíthat majd Szlovákia, (ncs) Rudolf Schuster fogadta Šimkót és Martinákovát Szabad a vitafórum SITA-HÍR Pozsony. Az SDKÚ-s képviselőknek joguk van a frakción belüli vitára, idézte Rudolf Schustert szóvivője, miután az államfő fogadta Ivan Šimkót és Zuzana Martinákovát, a Szabad Fórum platform képviselőit, akik elmondták, csoportjuk nem kí­vánja az előrehozott választásokat, megváltoztatni az erőviszonyokat vagy szétverni a koalíciót. Az állam­fővel több belpolitikai kérdésről is tárgyaltak. Šimko elismerte, hogy a parlament a legutóbbi ülésén több megkérdőjelezhető törvényt foga­dott el. Példaként említette a speciá­lis állami hivatalok létrehozását, melyek leendő vezetőinek helyét már elosztották egymás között a kormánypártok. Simko Mikuláš Dzurinda azon kezdeményezésével sem ért egyet, hogy a miniszterelnök egyenként kíván elbeszélgetni a platform tagjaival. Szerinte ez egy­értelműen nyomásgyakorlásra utal. Múltkeresés. Volt házelnökként Ján Ľupták, Ivan Gašparovič és Jozef Migaš is hivatalos volt a szlovák törvényhozás(ok) megalakításának hármas évfor­dulóján rendezett ünnepségen. Rudolf Schuster államfő kijelentette, szeret­né, ha a parlament visszakapná a Szlovák Nemzeti Tanács nevet. (Ján Krošlák felvétele) Kialakulóban Közép-Európa egyik legdominánsabb olajcége Cseh és lengyel olaj csáp

Next

/
Thumbnails
Contents