Új Szó, 2003. november (56. évfolyam, 252-274. szám)

2003-11-20 / 266. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2003. NOVEMBER 20. Közélet 5 „A platformmal létrehoztunk egy olyan fórumot, ahol megpróbálkozhatunk önkritikát gyakorolni, magunkba szállni" Ivan Šimko nem haragszik- Magam is furcsállom a kormányfő reakcióját (Ľuboš Pile felvétele) Ellenezte a Nemzetbiztonsági Hivatal igazgatójának me­nesztését; mert szerinte a mi­niszterelnök ezt sem a nyilvá­nosság, sem politikai partne­rei számára nem indokolta meg érthető módon. Ellensze­gülése miniszteri székébe és a Szlovák Demokratikus és Ke­resztény Unió alelnöki tisztsé­gébe került. Szabad Fórum néven platformot hozott létre, ezen keresztül próbálja a pár­tot visszaterelni a helyes útra. Ivan Šimkóval beszélgettünk. B. SZENTGÁLI ANIKÓ Mi folyik az SDKÚ-ban? Csak létrejött a Szabad Fórum plat­form, mivel a pártból elszivárgott a politikánk alapját képező és az egyes döntéseket megelőző egészséges párbeszéd. Az utóbbi időben már csak utólag vitatkoztunk az egyes döntésekről, melyek annyira kétesek és érthetedenek, hogy a szavazók lassan elfordulnak a párttól. A mi­niszterelnök a nyáron mindenféle egyeztetés nélkül felröppentette a csoportocska témát.- ez demokráci­ába nem illő, klasszikus összeeskü­vés-elméletnek számít. Aztán követ­kezett az SDKÚ alelnökének leváltá­sa, pedig e tisztségbe a párt kong­resszusa választotta, és a bűne csak annyi volt, hogy a kormányban a lel­kiismerete szerint szavazott. Mind­eközben az országban súlyos refor­mokat próbálunk megvalósítani, és hiányzik a koordináció. A legerősebb kormánypártnak és a miniszterel­nöknek az összeesküvés-elméletek helyett ezzel kellene foglalkoznia. Pavol Prokopovič, az SDKÚ közle­kedésügyi minisztere nem érti, minek kell platform ahhoz, hogy valakik véleményt nyilvánítsa­nak, és szerinte a pártban nem drámai a helyzet. Az viszont, hogy a kormányfő összeesküvé- ses, nem demokratikus módsze­reket alkalmaz, elég komolyan és drámaian hangzik. Pártunk legnagyobb baja, hogy kép­telen az önreflexióra, képtelen ta­nulni a hibákból. A választópolgár­ok támogatottságából élő erőnek foglalkoznia kell azzal, ha romlanak a népszerűségi mutatók. Jelentősen csökkent a párttal rokonszenvezők száma, ami önmagában nagy drá­ma, és az áüáthatatlan titkoscso- port-ügy csak rontott a helyzeten, amiről beszélni kell. » Személyem eltávolítása bizo­nyos folyamat bete- tőződése volt. 1 De miért csak most? Áüáthatatlan és furcsa ügyek már korábban is voltak az SDKÚ-val kapcsolatban. Akkor miért nem emelte fel a hangját? A csoportocska ügy politikai színe­zetű, ön viszont az SDKÚ finanszíro­zásával kapcsolatban felmerült ké­telyekre céloz. A nyilvánosság szá­mára egyeüen párt anyagi háttere sem világos. Az ön számára sem világos az SDKÚ-é? Sajnos nem. Pedig az SDKÚ alelnöke volt. Az 1989 után lefektetett szabályok szerint íródnak bizonyos formális je­lentések, melyeket a pártok tisztség- viselői is ismernek, és e dokumentu­mok alapján minden rendben van. De ha valaki józan ésszel végiggon­dolja az egyes pártok választási kampányát, és megnézi a bevallott összegeket, csak a vak nem látja, hogy valami nem stimmel. Ez nem csak az SDKÚ problémája. E gyanús finanszírozásra gon­dolt, amikor azt mondta, az SDKÚ rendkívül beteg párt, mely­ben nem demokratikus módsze­rek uralkodnak? Csakhogy ön az alapító tagok egyike, Mikuláš Dzurindának pedig évekig jó ba­rátja volt. Miért hagyta megfertő­ződni a pártot és elhatalmasodni a betegséget? Az elmúlt időszak­ban, amikor Ladislav Pittnert fel­váltotta a belügyminiszteri szék­ben, még nyilvánvaló volt Dzurin- dával szembeni abszolút lojalitá­sa. Mi történt? Ez a kérdés nem nekem szól. Nem én tettem javaslatot a kormányfő menesztésére, hanem ő az én levál­tásomra. Nem csak sértődöttségről van szó? Nem csak bosszút akar állni, amiért eltávolították a bársony­székből és a párt alelnöki tisztsé­géből? Személyem eltávolítása bizonyos fo­lyamat betetőződése volt. Nem ér­tettem egyet azzal a módszerrel, ahogyan a miniszterelnök végül is megszabadult a Nemzetbiztonsági Hivatal igazgatójától, mert védelmi miniszterként tisztában voltam e lé­pés kockázataival. Nem tehettem másként. Többéves együttműködé­sünk és barátságunk után magam is furcsállom a kormányfő reakcióját, de ezt tőle kell megkérdezni. Miért platformmal válaszolt Dzu- rinda furcsa magatartására és az SDKÚ-n belüli viszonyokra? Miért nem lépett ki a pártból? Mindenki azt teszi, amit helyesnek tart. Sokat gondolkodtam ezen, és arra a következtetésre jutottam, hogy nem elég bírálni és a probléma elől elfutni, hanem meg kell próbál­ni a betegségre gyógyírt találni. Hogyan? v Ahogyan már említettem. Azaz? A platformmal létrehoztunk egy olyan fórumot, ahol megpróbálkoz­hatunk önkritikát gyakorolni, ma­gunkba szállni és tanulni a hibákból. Eltávolodtunk az eredeti értékektől. Létezik valamiféle érdekeket képvi­selő és egy, bizonyos mélyebb embe­ri ösztönzésből, azaz erkölcsi érté­kekből táplálkozó politika. Ezen ér­tékek közé tartozik a szabadság és az igazságos társadalom iránti vágy, melyek mindenki szívét melengetik. A polgárok abban bíznak, a pártok és a politikusok mindent elkövetnek ezen értékek védelme és megterem­tése érdekében. Sajnos az utóbbi időben csak érdekháborúról hallani, a pártok a polgároknak tett ígéretek teljesítése helyett a hatalomért küz­denek. Ennek véget kell vetni. Dicséretes, hogy a szabadságért és egy igazságosabb társadalo­mért harcol, de még mindig nem világos, hogyan akarja ezt megva­lósítani. Elemzők szerint ninra esélye létrehozni egy jobb SDKÚ- t, mindössze elbizonytalaníthatja a párt szavazóit. Amit mond, az szépen hangzik, de konkrétan mit akar elérni? Nemcsak szépen hangzik, hanem őszintén hiszek benne. Az említett értékeknek kellene motiválniuk megnyilvánulásainkat, tevékenysé­günket, döntéseinket. 14 éve erre törekszem, és továbbra is így fogok élni. Ha ez egyeseknek túl naivnak tűnik, akkor ennyi naivitást válla­lok, és nem zavar. Számomra az a mérvadó, hogy a polgárok értik, amit mondok. František Mikloško szerint a plat­form létrehozásának nem lenne értelme, ha a parlamentben vagy az SDKÚ-n belül nem állnának elő követelésekkel... Nem azért hoztuk létre, hogy azt csi­náljuk, amit Mikloško előír, hanem mert szeretnénk közelebb kerülni azokhoz a polgárokhoz, akik a vá­lasztásokkor megajándékoztak bi­zalmukkal. Garantálja, hogy a Szabad Fórum megalapításával nem veszi kezde­tét a szabad zsarolás és üzletelés? Csak azt ismételhetném meg, amit már az imént leszögeztem. Kívülről úgy tűnik, szétesőben a legerősebb kormánypárt, ráadá­sul ön úgy fogalmazott, hogy a ko­alíciós szerződést sem ártana fe­lülbírálni. Ezt azzal kapcsolatban vetettem fel, hogy a kormánypárti honatyák szá­ma 75-re csökkent. Nehezen elkép­zelhető, hogy még három évig a je­lenlegi állapotok mellett működjön a koalíció, azaz hogy csak üzletelés útján tudjon biztosítani megfelelő számú szavazatot a kulcsfontosságú törvények elfogadásához. Ezt a koa­líciós partnereknek mihamarabb or­vosolniuk kell. Dzurinda szerint a Szabad Fórum nem gyengíti, hanem gazdagít­hatja az SDKÚ-t, bár nem érti, mi­ért volt rá szükség. A pártelnök szerint önnek csak úgy van esélye a nagypolitikában maradni, ha nem távozik a pártból. Szomorú, hogy a miniszterelnök nem érti, miért jött létre a platform, és nem látja, mi késztetett annyi em­bert e lépésre. Ez azt jelenti, hogy képtelen felfogni a valódi értékeken alapuló politikát, és ez az ő legna­gyobb problémája. Dzurinda nem tudja elfogadni, hogy egyedüli am­bícióm a már említett értékek sze­rint élni. Az, hogy közben aktívan vagy kevésbé aktívan foglalkozom politikával, nem fontos. Lényegte­len, Dzurinda szerint mi jó és mi nem jó a számomra. Olyan ambíciója sincs, hogy fel­váltsa Dzurindát az SDKÚ élén? Jelen pillanatban ez nem téma. Netalán köztársasági elnök sze­retne lenni? Ezzel a kérdéssel sem foglalkozom. Sokan firtatják, de most lényege­sebb dolgok is vannak annál, mint ki lesz a következő államfő. Arra kell összpontosítani, hogy a jelenlegi romlott állapotok közepette alterna­tívát teremtsünk a csalódott, ugyan­akkor reformpárti és felelősségteljes politikát óhajtó polgárok számára. Az államfőválasztás februárban lesz időszerű, majd akkor kérdezzen. \\ Nehezen elképzel- ' hető, hogy még há­rom évig a jelenlegi ál­lapotok mellett mű- . . ködjön a koalíció. >\ Vagyis nem zárja ki ezt a lehetősé­get? Ismeri a mondást: minden katoná­nál ott van a marsallbot, mégsem akar mindenki marsall lenni, és nem is lesz mindenkiből az. Azaz sokak­ban rejtőzik vezetői hajlam, még sin­csenek vezetői ambícióik, és a leg­többen nem is válnak azzá. Dzurinda az előző időszakban Ľudovít Kaníkot is eltávolította a vagyonalap éléről, később kibé­kültek, és az egykori kegyvesz­tett ma szociálisügyi miniszter. Minek kell történnie ahhoz, hogy az SDKÚ elnöke megértse az ön lépéseit? Nem vagyunk egyformák, ez az ő belső adottságain és hozzáállásán múlik. Ha őszintén fog érdeklődni indokaink iránt, annak csak örülni fogok. Gondolja, hogy leülnek még vala­ha kávézni, és barátian csevegni? Soha senki felett nem törtem pálcát, az életre-halálra és a mindörökre tí­pusú hozzáállástól mindig idegen­kedtem. Jelen pillanatban azonban eltér a véleményünk a politikáról és a közszereplésről. Vagyis már nem haragszik rá? Soha senkire nem voltam képes so­káig haragudni. Még ha előfordul­nak is nézeteltérések, és előjönnek az indulatok, az érzelmi megnyilvá­nulások egy hétnél hosszabb ideig nem tartanak. Sok mindennel nem értek egyet, de nem haragszom. Jóváhagyta a kormány az új választási törvényt Megnő karikáink súlya ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Preferenciaszavazatok, külföldi voksolási lehetőség, félmil­liós letét, elektronikus kampány - ezek a kulcsszavai az új választójogi törvénynek, melyet tegnap jóváha­gyott a kormány. Marad az egy vá­lasztókerület, viszont megnő az úgy­nevezett karikázás jelentősége. To­vábbra is négy nevet karikázhat­nánk be, ám elegendő 3 százaléknyi preferenciaszavazat a feljebb jutás­hoz a listán. A választásokon induló pártoknak félmillió koronát kell le­tétbe helyezniük, ha a voksok két százalékát sem szerzik meg, a pénz az államra száll. Ezentúl külföldön is lehet szavazni. 65 nappal a vokso­lás előtt bárki kérheti felvételét egy listára. Megmarad a voksolás előtti 48 órás kampánycsend, (sza) ÖSSZEFOG1ALÓNK Pozsony. Az MKP az összes koalíci­ós válságot arra használja fel, hogy nacionalista programját megvalósít­sa, a többi kormánypárt pedig folya­matosan enged neki, jelentette ki tegnap Robert Fico. A Smer elnöke szerint ékes példája ennek az MKP azon javaslata, hogy a településeken csökkentsék az eddigi 20 százalék­ról 10-re a kisebbségi nyelv haszná­latának határát. A koalíció többi tag­ja arról papol, hogy a szlovák nem­zeti érdekeket kívánja védeni az EU- ban, de még egy itteni nacionalista párt törekvéseinek sem tudnak me­gálljt parancsolni. Bugár Béla szerint pontosan a Smer az a párt, amely na­cionalista húrokat penget. Ficóék taktikája kizátja a két párt közti jövőbeni együttműködést, (s, t) RÖVIDEN A SZEVASZ sikeres bemutatója Dunaszerdahely. Nagy sikerrel mutatta be tegnap este az alakuló- félben levő városi színház (SZEVASZ) Hriszto Bojcsev Madártábor­nok című tragikomédiáját. A bolgár szerző darabja Gágyor Péter in- venciózus rendezésében a groteszk eszközeivel tárja elénk a rend­szerváltó Közép-Európát, éspedig a képzelet és a valóság mezsgyé­jén. Az előadást az OTP Banka Slovensko szponzorálta, (-y-f) Schuster törvényeket írt alá Pozsony. Rudolf Schuster aláírta a földtörvényt, azaz jövő január 1- jétől ismét lesz restitúció. Az 1948 és 1989 között elkobzott földeket visszaigénylő kérelmeket egy éven keresztül lehet benyújtani a föld­hivatalokban. A törvény lehetővé teszi azt is, hogy az úgynevezett nevesítetlen földek - a beazonosítási folyamat lezárása után, legha­marabb 2006-ban - községi tulajdonba kerüljenek. Az államfő ezenkívül további hat jogszabályt írt alá. (sza, s) Ne magyar feleljen a kisebbségekért Pozsony. Nem helyes, ha a kormány kisebbségi politikájáért legfel­ső szinten egy kisebbséghez tartozó személy felel, jelentette ki Ale­xander Csumakov. A szlovákiai orosz kisebbség vezetője szerint nem szerencsés, hogy a kisebbségek számára elosztandó pénzekről végső soron nem egy szlovák nemzetiségű személy dönt, ugyanis kevés pénz esetén diszkrimináció állhat elő. (TASR) 100 millió koronára pereli Lipšicet Pozsony. A B.M.G. Invest és a Horizont Slovakia ügyében hírhedté vált Patrik Pachinger 100 millió koronára perli Daniel Lipšicet. Pachin- ger, aki jelenleg az ostravai börtönben várja kiadatását Szlovákiába, hitelrontásért jelentette fel az igazságügyi minisztert. Lipšic szerint a legjobb úton haladunk, aminek a legjelesebb bizonyítéka, hogy „maf­fiózók, szervezett bűnözéssel vádolt emberek jelentik fel azokat, akik a maffia ellen harcolnak.” Pachinger feljelentését elfogadta Pozsony I. járásbírósága, ám a vádlónak még ki kell egészítenie keresetét. (TASR) Nyolc tagú a Šimko-platform Pozsony. Újabb taggal bővült Ivan Šimko platformja, a volt mi­niszterhez csatlakozott Alexej Ivanko SDKÚ-s képviselő is. Igya Szabad Fórum elnevezésű, vasárnap létrejött politikai csoportosu­lásnak már nyolc tagja van. Šimko egyelőre kizártnak tarja, hogy külön politikai párttá alakulnának, jövőjüket továbbra is az SDKÚ-n belül képzelik el. (TASR) Elfogadták a mezőgazdaság középtávú koncepcióját Milliárdok az agráriumba ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A mezőgazdaság közép­távú, 2004 és 2006 közötti kon­cepciójának megvalósítása össze­sen közel 50 milliárd koronát emészt fel - derül ki a kormány ál­tal tegnap elfogadott dokumen­tumból. Simon Zsolt földművelés- ügyi miniszter közölte: ez az első koncepció, amelynek prioritásai megvalósítására nagyobbrészt megvan a pénzügyi fedezet. Az el­következő 3 évben a terv realizálá­sa érdekében mintegy 32 milliárd koronát szándékoznak fordítani az európai uniós támogatási, vala­mint a mezőgazdasági progra­mokból. A fennmaradó, a teljes pénzügyi keret mintegy egyhar- madának megfelelő összeget a kö­telező társfinanszírozások és az ál­lami közvetlen kifizetések jelentik majd. A tárca első embere felvá­zolta az EU forrásainak konkrét összetételét is: a vizsgált időszak­ban a vidékfejlesztési program szerint 352,3 millió eurót kapnánk Brüsszeltől az euroalapokból, az ágazati programokból 161,9 millió euró, az EU közvetlen kifizetései­ből pedig 261,1 millió euró érke­zik. A középtávú agrárkoncepció a következő területekre helyezi a hangsúlyt: a mezőgazdasági ter­melés versenyképességének javítá­sa, az élelmiszerhigiéniai előírá­sok szigorúbb betartása, valamint a mezőgazdaság másodlagos funk­cióinak - környezetvédelmi, szoci­ális, tájvédelmi szerep - erősítése. Mindez hozzájárul a vidék életké­pességének megőrzéséhez, a táj­védelem és a vidéki turizmus fel­futtatásához. A 2006-ig szóló koncepció mellett a kabinet elfogadta azt a növény- védelemre és állategészségügyre vonatkozó, 19 rendeletből álló csomagot is, ami az Európai Unió­val történő jogharmonizáció ér­dekében szükséges. Ezek döntően az államhatárokon átívelő agrár­kereskedelem, továbbá a hazai rendelkezések EU-konformmá té­tele szempontjából fontosak. Czajlik Katalin, az agrártárca szó­vivője szerint már csupán két to­vábbi rendelet elfogadása szüksé­ges. (t, s, ú) A lakosság 21 százaléka, ha lehet bankkártyával fizet Kialakult a márkahűség ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A jó reklám vicces, sok­koló és érthető - derült ki a Szlo­vák fogyasztó 2003 című felmérés­ből, amely során Szlovákia lakosa­inak fogyasztói szokásait, életszín­vonalát és céljait vizsgálták. A Focus közvélemény-kutató ügy­nökség 8130 15 évesnél idősebbet kérdezett meg, akik 85 százaléka vallja, hogy fontos a továbbtanu­lás. Ahhoz, hogy életkörülménye­ink jobbak legyenek szükséges va­lamilyen idegen nyelv ismerete és az erős akarat, mert így könnyebb elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Az 1999-től eltelt időszakban az emberek gondolkodása és életvite­le megváltozott, fontosabb az egészséges életmód, előnyben ré­szesítik a személyhez szóló kom­munikációt, nagyobb az ambíció­juk, és mivel megengedhetik ma­guknak, több olyan terméket is megvesznek az üzletekben, me­lyekre nincs feltétlenül szükségük. Ä változás a bevásárló- és szóra­koztatóközpontoknak, a végrehaj­tott reformoknak és az Európai Unióhoz való csatlakozásnak kö­szönhető. Az emberek nagy részé­nek a legfontosabb a pénz és az, hogy legyen munkája. De az egészség, a művelődés, a jó emberi kapcsolatok megtartása is célja a legtöbbnek. A vásárlások során so­kakban kialakult a márkahűség, de többen egy megszokott boltot látogatnak szívesen, ahol kedve­sek és segítőkészek az eladók. A felmérésből kiderült, hogy a lakos­ság 61 százaléka használ mobilte­lefont, 46 százalékuknak van bankkártyája, 21 százalékuk - ha teheti - ezzel fizet. Az elmúlt egy évben több mint 60 százalékuk járt külföldön. A megkérdezettek 66 százaléka beszél valamilyen idegen nyelven, (ncs) Bugár szerint a Smer taktikája kizárja az együttműködést Fico nacionalista húrjai

Next

/
Thumbnails
Contents