Új Szó, 2003. október (56. évfolyam, 225-251. szám)

2003-10-31 / 251. szám, péntek

Gondolat ÚJ SZÓ 2003. OKTÓBER 31. A burgenlandi magyarság az asszimiláció útján - nemzettudatuk az elmúlt évtizedekben erősen megingott, s ma ugyanazok a gondjaik, mint a nyugat-európai emigrációnak Ki marad az Őrségben? KRÁLIK LÓRÁND Kárpát-medencei ma­gyarság egyeden olyan nemzetrésze, amelyet a korábbi ma­gyar kormány kivont a kedvezménytörvény hatálya alól, a burgenlandi ma­gyarság. Az itteniek nemzettudata az elmúlt évtizedekben erősen megingott, s ma ugyanazok a gondjaik az Őrség nyugati felében élőknek, mint a nyugat-európai emigrációnak. Az asszimiláció út­ján haladó közösség tagjai egyre gyakrabban teszik fel maguknak azt a kérdést, amelyre máig sem tudtak önmaguk számára elfogad­ható választ találni: Mit ér az em­ber, ha magyar? Az Őrvidéken, a ma Burgenland- nak nevezett tartományban több mint ezer éve élnek magyarok. A mostani magyar kisebbség elődei voltak itt az első telepesek. Csak jóval később érkeztek e területre a németek és a horvátok. Azonban nemcsak a magyar őstelepülése­ken találunk magyarokat, akiknek elődei valaha a tatárokat üldöz­ték, hanem majdnem minden falu­ban is, igaz, mára már csak négy helységben képeznek számottevő közösséget. Az Őrvidéken honos magyarok azoknak az utódai, aki­ket a 11. században az első Árpád­házi királyok a nyugati határok vé­delmére telepítettek ide. Napja­inkban magyar falvakat, városo­kat már csak az Őrvidék déli ré­szén, a Pinka völgyében és az Őr­vidék középső részén (Felsőpulya - Oberpullendorf) találunk. A helységnevek egykori lakóik őrző feladatát bizonyítják: Felsőőr, Al­sóőr. Az íjászokkal betelepített helységek neve a „lövő” szót tar­talmazza: Felsőlövó, Alsólövő. A határőrök a határt figyelték és az ellenség jövetelét jelentették. A patakokban gátakat építettek, fel- duzzasztották a vizet, és a völ­gyekben fekvő réteket elmocsara- sították. Fegyverzetükről és felsze­relésükről maguk gondoskodtak, ezért a királyoktól kiváltságokat kaptak. A13. század első felében - a tatárjárás után - a királyok a ha­tárok védelmére várakat építtet­tek. Az Őrvidék teljes hosszában várak sorakoznak, a közöttük lévő területen megmaradt a határőr- rendszer. A magyar határőrök gyorsan kivételezett helyzetbe is jutottak, és kisnemesekké nyilvá­nították őket. (Sok utódjuk még ma is büszkén emlegeti őrségi kis- nemes elődeit. Alsóőrön például abból az időből származnak ezek a ma is meglévő családnevek: Balikó, Balia, Benedek, Benkő, De- áki, Farkas, Gaál, Gangoly, Gyö- rög, Heritz, Gyáki, Kelemen, Leéb, Moór, Német, Paál, Palank, Seper, Szabó, Takács, Zarka.) Később biztonságosabbnak bizo­nyult várak létesítésével őrizni a határt. Több új várúr kíséretében német telepesek is érkeztek. Mivel a török háborúk a magyar lakos­ságban nagy veszteségeket okoz­tak, a német lakosság egyre na­gyobb szerephez jutott. Ennek megfelelően egyre több helység német nevet kapott. Nem sokkal később, főleg a törökök első bécsi hadjárata után (1529), horvát be­vándorlók is érkeztek, és új élettel töltötték meg a török háborúk által szétrombolt északi településeket. A magyar helységek ezáltal elvesz­tették a közvetlen területi össze­köttetést az anyaországgal, immár négyszázötven éve nyelvszigetsze- rűen léteznek. Kisnemesi voltukból kifolyólag, az őrségi magyarok leginkább saját belső ügyeikkel és közösségükkel voltak elfoglalva, s ez is hozzájá­rult ahhoz, hogy bár a mai napig megőrizték anyanyelvűket, és ki­alakult sajátos nyelvjárásuk, erő­sen el is szigetelődtek. Például a kí­vülállóval való házasságkötés még a 20. század második feléig is kivé­telesnek számított. Ez a szociológi­ai jelenség évszázadokon át mély függetlenségtudatot eredménye­zett az őrségiek körében. A nyelvi szigetté válásnak azonban nem volt nagy jelentősége, hiszen ez a terület 1921-ig a Magyar Koroná­hoz tartozott. TRIANON UTÁN, SZIGETEKBEN 1921 után az Őrvidék annak az új tartománynak vált részévé, melyet Burgenland néven Ausztriához csatoltak. Ezen a területen az 1920-as népszámlálás szerint 295 137-en éltek, ebből 24 889 (8,5%) magyar, igaz, a magyar nyelvet ak­kor még több mint 78 ezer személy beszélte. 1923-ban az osztrák köz- igazgatás által megtartott első hi­vatalos népszámlálás már más ké­pet mutat: 286 179 lakosból a ma­gyarok száma 15 254 főre (5,3%) csökkent. Sok diplomás, orvos, mérnök, jogász 1921 után vissza­tért Magyarországra, hiszen a leg­fontosabb központok (Szombat­hely, Sopron, Kőszeg), ahol az is­kolák, egyetemek, főiskolák vol­tak, Magyarországhoz tartoztak. Az őrvidéki magyarok, akik addig az ország egyik hivatalos nyelvét beszélték, kisebbségi sorsra jutot­tak. Azóta a magyar népcsoport lé- lekszáma apad. Magyarok száma Burgenlandban 1923 15.254 1934 10.442 1951 5.251 1961 5.642 1971 5.673 1981 4.147 1991 6.763 Burgenlandban 1991-ben a hivata­los statisztikák szerint 6763 ma­gyar élt, az összlakosság 2%-a, en­nek túlnyomó része (63%) a Felső­őri és Felsőpulyai járásban; ezenkí­vül a Nezsideri járás emelkedik még ki 15%-os részaránnyal. A fennmaradó 22% a két város és a többi négy járás területén oszlik meg (itt főleg a Nagymartom járás emelkedik ki). A Felsőőri járásban főleg Felsőőr városában, Álsóőrött és a vörösvári közigazgatáshoz tar­tozó Őriszigeten kiemelkedő a ki­sebbségi arány (a Felsőőri járási ki­sebbség 79%-a). Ezen belül is ki­emelt szerepet kap Alsóőr, mivel ez az egyedüli osztrák település, ahol a lakosság többsége magyar ki­sebbségi. A Felsőőri járás további 26 településére összesen csupán 21%-os magyarsági részesedés jut. A Felsőpulyai járásban Felsópu- lyán lakik a járás magyarságának 60%-a. A további 40% összesen 26 településen oszlik szét. Itt a ma­gyarság tehát már jóval szétszór- tabb. A Nezsideri járásban még na­gyobb a szóródás. Ha a határt 50 fő felett húzzuk meg, akkor csak Bol­dogasszonyt (Frauenkirchen), ma­gát Nezsider városát (Neusiedl am See), Pándorfalut (Pamdorf) és Mosontarcsát (Andau) lehet emlí­teni 215, 95, 84, 64 lélekszámmal. Itt a kisebbség 60%-a 23 települé­sen található. Összefoglalásként tehát elmondható, hogy a burgen­landi magyarság főleg az őrségi ré­gióban (Felsőőr, Alsóőr, Őrisziget) és Felsőpulyán összpontosul, a ma­gyarság kétharmada itt él. Az 1921 utáni bevándorlás inkább asszimilációt eredményezett, mint az Őrség gazdagítását. Mivel azon­ban az egyházi iskolákban tovább­ra is fennmaradt a magyar oktatási nyelv és az állam nem avatkozott be a volt őrségi települések kultú­rájába, a kisebbség meg tudta őriz­ni identitását. 1938-ban viszont a német bevonulással nemcsak az egyházi iskolákat államosították, hanem a magyar nyelv oktatását is megszüntették. Egy ideig még az őrségi lakosság Ukrajnába való át­telepítésének gondolata is felme­rült, hogy ezzel helyet teremtsenek a Dél-Tirolból betelepítendő „nagynémet” polgároknak. A má­sodik világháború a burgenlandi magyar kisebbség körében is sok áldozatot követelt. A lakosság lét­száma a felére csökkent: 1934-ben még 10 442 magyar kisebbségit számoltak, 1951-ben pedig csak 5251-et. A háború utáni időszak ezen a területen stabilitást hozott. Az anyaországi kommunista hata­lomátvétel, a vasfüggöny és az ez­zel együtt járó határszigor azon­ban kemény megpróbáltatásnak bizonyult a burgenlandi magyar­ság számára is. A szinte évszáza­dos gyakorlatnak megfelelően, most is a magyar kultúrkörtől jó­formán teljesen elkülönítve kény­szerültek identitásuk megőrzésére. Osztrák oldalról nemcsak a ma­gyar nyelvű iskolákat alakították át kétnyelvűekké, hanem érthetően igen nagy óvatossággal és elővi­gyázatossággal figyelték a kisebb­ség tevékenységét. Egyedül az egy­házi közösségek bizonyultak ké­pesnek arra, hogy a kisebbségi kul­turális sajátosságokat megőrizzék. 1968 nemcsak Magyarország szá­mára, hanem kisebbségünknek is fellendülést hozott. Megalakult a Burgenlandi Magyar Kultúregye- sület, amely elkezdte koordinálni a kisebbségi települések közművelő­dési munkáját. Osztrák oldalról megtörtént a magyar kisebbség népcsoportként való hivatalos elis­merése. Ez azonban nem elégséges a magyarság identitástudatának megőrzéséhez, vélik egyesek. „Nem elég a ráhagyatkozás, a vára­kozás. Az ausztriai magyar kisebb­ség, ha önmagától, saját erejéből nem képes kezdeményezőként fel­lépni, altkor helyzete reménytelen­nek tekinthető” - vallja Deák Ernő, az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségé­nek (AMESZKSZ) elnöke. AUSZTRIAI MAGYAR - BURGENLANDI MAGYAR Az ausztriai magyarság helyzete sajátosnak mondható a Kárpát-me­dencében élő, Trianon után Ma­gyarország határain túlra került nemzetrészek között is. Egyrészt azért, mert nemcsak a burgenlan­di, de a Bécsben és környékén több évszázada letelepedett magyarok is őshonosnak tartják magukat, másrészt az 1950-es évektől Auszt­ria a magyar emigráció egyik legje­lentősebb befogadó országává vált. Ez a sajátos helyzet sokszor még a hivatalos magyar politikai vezetőket is gondolkodóba ejtette: az ausztriai magyarokat a nyugat­európai, vagy a Kárpát-medencei magyarsághoz sorolják-e. A kér­dést maguk az ausztriai magyarok is nehezen tudták eldönteni, s ez hosszú időn át feszültséget is oko­zott a burgenlandi és bécsi közpon­tú kisebbségi szervezetek között. A kérdés a 20. század utolsó évtize­deiben rendeződött, főleg az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségé­nek megalakulása után. „Mi évti­zedek óta azért küzdünk, hogy ez a trianoni átok legalább Ausztriára nézve megszűnjön, tehát ne te­gyünk különbséget a burgenlandi őshonos, illetve az Ausztria más ré­szein élő emigráns magyarok kö­zött. Azért is idejétmúlt ez a megje­lölés, mert 1992-ben az osztrák kormány kimondta a Bécsben és környékén élő magyarok kisebbsé­gi státusát is, vagyis az ott élők is a magyar népcsoport részét képezik, s ugyanabban az elbánásban része­sülnek, mint az őrvidékiek. A prob­lémák is ugyanazok, függetlenül attól, hogy a kisebbség milyen földrajzi tájegységen él: Vorarl- bergben vagy éppen Burgenland­ban. A Magyar Akciócsoport, amely most tavasszal a kulturális támogatás kis mértéke miatt emel­te fel szavát, kettős céllal jött létre: egyrészt azért, hogy az ausztriai magyarok tanuljanak meg integrá­lódni, együtt gondolkozni, attól függetlenül, hogy ki hol él, más­részt mert egységesen kell fellépni a gazdasági finanszírozás megol­dásáért. Az akciócsoport elvileg az egész ausztriai magyarságot össze­fogó intézménnyé válhat” - állítja Deák Ernő, a szervezet elnöke. „Az ausztriai magyarságon belül burgenlandinak lenni sem volt népszerű állapot. Mert ez az egyet­len olyan ország, ahol elcsatolt és emigráns magyarság együtt meg­található. Itt meg kell állni egy szó­ra: a hazáját elhagyó és a más or­szághoz elcsatolt embert nem le­het csak úgy egy kalap alá venni! Bár az emigránsok legtöbbször nyomós ok miatt hagyták eL hazá­jukat, valamennyire mégiscsak volt választási lehetőségük! Az el- csatoltaknak nem! Az emigránsok többsége értelmiségi. Nem a pa­rasztember indul el, aki a földjét és a lovát nem mentheti ki! Megy az értelmiségi, aki a fejében viszi a ke­nyerét. így értelmiségiek jórészt a bécsi emigránsok is, akik a burgen­landi magyarokkal mind a mai na­pig csatáznak, szeretnék őket át­formálni, de legalábbis szellemi vezetőjükké válni. A Burgenland­ban élő magyar népcsoportjává ré­sze paraszt és iparos, nagyon vé­kony értelmiségi réteggel, hiszen az akkoriak az elcsatoláskor Ma­gyarországra húzódtak, a háború utániak pedig Ausztria kevésbé mostohán fejlesztett tartományai­ban keresték a megélhetésüket. Az itt élő, egyszerű őrvidéki magyar­ság nem óhajtja, hogy helyi hagyo­mányait lenéző, keveselló, »gyütt- ment« idegenek legyenek a szelle­mi vezetőik!” - véli felfedezni a ko­rábbi nézeteltérések okát a már több mint egy évtizede a burgen­landi magyarok között dolgozó Lévay Erzsébet. KÉTNYELVŰ ISKOLÁK „Önbecsapás lenne, hogyha nem neveznénk nevükön a dolgokat. Burgenlandban nem magyar isko­lák, hanem kétnyelvű iskolák mű­ködnek. Márpedig a kisebbségku­tatók úgy tartják, hogy a kétnyelvű iskola az asszimiláció első fázisa. Minél kisebb, minél jelentéktele­nebb egy kisebbség és minél in­kább elsorvad az iskolai intéz­ményrendszere, annál hamarabb átvált a kétnyelvűségből az egy- nyelvúségbe, feladva anyanyelvét. Burgenlandban csak két olyan ál­talános iskola van, Őriszigeten és Álsóőrött, ahol összevont formá­ban kétnyelvű oktatás folyik. Ez a kétnyelvű oktatás valójában azt je­lenti, hogy az elemi iskolában heti három-négy órában tanulnak ma­gyarul. A gimnáziumban már nincs kétnyelvű oktatás, a felsőőri és felsőpulyai gimnáziumban a ma­gyar nyelvoktatás már csak tan­tárgy, mégpedig szabadon választ­ható. Márpedig ki képes rendesen A burgenlandi szór­ványmagyarság egyik legnagyobb gondja az, hogy a beolvadás meg­állíthatatlan. Dr. Cser- ján Károlynak, a bécsi egyetem szociológusá­nak felmérése szerint a született magyarok ne­gyede már osztráknak érzi magát... megtanulni az anyanyelvét, ha csak az elemi iskolában tanul rend­szeresen magyarul, de ott is csak heti néhány órát? Az egyedüli po­zitívum az 1993 óta Felsőőrön: mű­ködő kétnyelvű gimnázium, ennek horvát és magyar tagozata van, s itt intenzívebben folyik a magyar tanítása. Azt el kell ismernünk, hogy egyre nő a magyarul tanulni kívánók száma, de nem a burgen­landi magyarok körében, hanem a németség részéről tapasztalható ez az érdeklődés. Magyarul kívánnak tanulni a határ menti települése­ken: Locsmándon, Rohoncon, Bol­dogasszonyon (Frauenkirchen) a német ajkúak, akik igényét érzik annak, hogy szót értsenek a szom­szédos országból érkezőkkel. Szo­morú ugyanakkor, hogy a burgen­landi őshonos magyarok jelentős része nem érzi át a magyarul tanu­lás szükségét. A magyar kisebbség így két irányba van szétszakítva: egyrészt sajnos nincs meg a kellő érdeklődés anyanyelvűk iránt, másrészt nem is kapják meg azt a támogatást, hogy legalább konyha­nyelven megtanuljanak beszélni” - vallja az AMESZKSZ vezetője. Lévay Erzsébet pedig a követke­zőkben látja a magyar nyelven való tanítás problémáját: „A magyar nyelvű oktatás az ötvenes évek vé­gére általános válságba került. A vasfüggöny leereszkedése befa­gyasztotta az anyaországi kapcso­latokat, s mindkét oldalról a köl­csönös bizalmatlanság volt a jel­lemző. Mivel a magyar nyelv hasz­nálata esélytelenné vált, a szülők maguk adták német iskolákba a gyerekeiket, a legjobbat akarva számukra a továbbtanulás és a bol­dogulás nyelvét szorgalmazván.” NYELV ÉS IDENTITÁS Érdekesnek tűnhet, hogy a burgen­landi magyarok nemzeti identitása nem annyira a nyelvhez és a kultú­rához, hanem a születéshez és a helyhez kapcsolódik. Ez a rendi öntudat az egykori határőr telepü­léseken lakó kisnemesség sajátos­sága. A nyelvet már csak kevesen beszélik. Az is meglepő a 21. szá­zad elején, hogy az Őrség Ausztriá­hoz tartozó részein olyan tájnyel­ven beszélnek, amelyet szinte érin­tetlenül hagyott az elmúlt öt évszá­zad, „megkímélt” a nyelvújítás, az új szavak pedig kissé magyarosít­va, de német formában jelentek meg. A burgenlandi szórványma­gyarság egyik legnagyobb gondja az, hogy a beolvadás megállítha­tatlan. Dr. Cseiján Károlynak, a bé­csi egyetem szociológusának fel­mérése szerint a született magya­rok negyede már osztráknak érzi magát, sőt esetükben a kettős iden­titás, vagyis a mindkét néphez való szoros kötődés a legfontosabb. Egyes kutatók pedig egyenesen úgy vélik, hogy szinte mindegyik született ausztriai magyar kétnyel­vűnek tekinthető. „A burgenlandi magyarok az irodalmi magyar nyelvet tanulják most az iskolák­ban, a tájnyelvet pedig inkább csak a családban használják. Ez utóbbi miatt - főleg a hitleri időkben - le­nézték őket, azt mondva, hogy csak amolyan cigány népek, ké­sőbb pedig főleg a budapestiek ré­széről érte őket az a megkülönböz­tetés, hogy vidékiesen, paraszto­san beszélnek, s alig lehet megér­teni a német szavakkal kevert őrsé­gi tájszólást. Ezeknek az emberek­nek éppen ezért megrendült az éntudatuk, magyar mivoltukat lep­lezni törekedtek, s minél előbb igyekeztek beolvadni” - érvel Deák Ernő. „Gyakran hallottam burgenlandi magyarokat egymás között a helyi, őrségi dialektusban beszélni, ám ha hozzájuk szóltam, átváltottak németre és azt mondták, hogy egy­általán nem tudnak magyarul” - mondta N. A., aki nagyváradi szü­letésű, s több mint tíz éve telepe­dett le Felsőpulyán. Szerinte a kul­túra ápolásában, a helyi kultúrkör létrehozásában az emigráns ma­gyarok, főleg az Erdélyből kitele­pültek nagyobb szerepet vállalnak, mint a helybeliek, akik inkább az asszimiláció útját választják. „A tanítási rendszer hatékonysága vitatott, ám szerintem mégis az a legfontosabb, hogy a gyerekekben tudatosuljon: miért is tanulnak va­lójában magyarul. Ez nem lehet egy erőltetett dolog, természetes folyamatként kell felfogni: a gyer­meknek a családon keresztül tud­nia kell, hogy ó magyar származá­sú és ennek természetes velejárója, hogy el kell sajátítania a magyar nyelvet. Fontos a nyelv hatáskörét is kiterjeszteni, mert ezt nem csak otthon kell tudni használni, hanem a közéletben is, mert ma például a diplomások nálunk nem tudják hasznosítani a magyar nyelvtudá­sukat. Egy orvosnak, egy ügyvéd­nek, egy építésznek nincs kivel ma­gyarul érintkeznie. Akkor pedig megfordul a fejében, hogy miért kellett magyarul tanulnia és a gyermekét miért tanítsa meg ma­gyarul. S ha már gyermekkorban az esti mesét is németül hallják, ha kilépnek az utcára, csak német szót hallanak, a lapok, a rádió, a televízió is német nyelven hozza el az információt, akkor felteszik ma­gukban a kérdést: mit kezdjek a magyar nyelvvel. Sajnos azt kell mondanom, hogy az ausztriai ma­gyarság elveszítette a természetes­ségét, s ma már csak azok ragasz­kodnak magyarságukhoz, akikben van egy adag őrület. A legtragiku­sabb, hogy elveszítettük a talajt magunk alól, elveszítjük gyökere­inket” - foglalja össze a Bécsben élő, de a burgenlandi magyarság problémáit jól ismerő AMESZKSZ- elnök. „Amíg a család, a templom és az is­kola nyelve azonos, addig van re­mény megállni a többségi kultúrá­val szemben. Ennyi támasz elegen­dő a szeretet és az öntudat mellé. Nos, az iskola Burgenlandban ki­esett e tényezők közül, a család is »hűtlen« lett a nyelvhez, hiszen egyre nőtt a vegyes házasságok száma, s mivel a megélhetés nyelve nem a magyar, ma már nem fordul elő, hogy az osztrák megtanulja a házastársa kedvéért. Korábban a régi zárt, paraszti életben sok pél­da volt erre is. A tiszta magyar szó legtovább a templomokban tartot­ta magát. E tekintetben még most is pozitív a mérleg. Hogy csak a mindenki által ismert Galambos Iréneusz atya működését említ­sem: Álsóőrött minden vasárnap magyarul szól az ige és száll az ének. De a templomból csak az öregek hozzák ki a magyar szót, a fiatalok az ajtó előtt váltanak...” - úja Gondolatok a burgenlandi ma­gyarokról című tanulmányában Lévay Erzsébet. VAN MÉG REMÉNY? Három évvel ezelőtt, amikor az Őr­ségben jártam, az ottani magyarok büszkén mutatták, hogy épp akko­riban helyeztek ki kétnyelvű hely­ségnévtáblákat, s azokat a románi­ai gyakorlattól eltérően senki sem tépte le vagy mázolta be. Most, szeptemberi látogatásom idején megtudtam, hogy a négy magyar feliratú kétnyelvű helységnévtáb­lából kettőt már le is kellene szerel­ni, ha a hivatalos előírásokat figye­lembe vennék, ugyanis a legutóbbi népszámlálásig két településen a magyarság aránya a jogszabályban meghatározott húsz százalék alá csökkent. Felsőpulya magyar pol­gármestere, Kulmann Érnő is nyugdíjba ment, s helyére a pulya- iak már magyarul nem tudó elöljá­rót választottak. Az apadás, a to­vábbra is érzékelhető asszimiláció ellenére vannak még, akik remény­kednek abban, hogy a burgenlandi magyarság megőrzi nyelvét és ön­azonosságát. Lévay Érzsébet így vélekedik: „Visszatérve a megvál­tozott helyzetre: Magyarország nyugati nyitása, a kommunista rendszer teljes eltűnése, az ország egyre kedvezőbb nemzetközi meg­ítélése, a fejlődő belső gazdasági élet (...) megnövelték presztízsün­ket. Újra értelmes és használható nyelvvé vált a magyar. A burgen­landi áruházak szívesen alkalmaz­nak olyan munkaerőt, amely be­széli a vásárolni érkező szomszéd nyelvét, s az ausztriai cégek ma­gyarországi részlegein is az jut ál­láshoz, akinek birtokában van a magyar nyelvtudás. Tehát egyfajta reneszánszát éljük Burgenlandban a magyar nyelvnek. Az iskolákban egyre több helyütt lehet magyart tanulni, és a korábban beindult fel­sőőri két tannyelvű gimnáziumból is kifutottak az első érettségizet­tek. Az iskolában tanult nyelv biz­tonságával nemcsak többet tud­nak, de nagyobb önbizalommal és öntudattal is használják a magyart. Sokat jelentenek azok is, akik pár év magyarországi munka után visszatérnek, s hozzák a gyakorla­tot az anyaországból. Részben ők az élő bizonyítékai a magyar nyelv használhatóságának. Hogy a ma­gyartanulás iránti igény öntudat­ból nőtt-e meg, azt nem lehet se ál­lítani, se tagadni. Feltételezhetően a gazdasági motiváció igen jelen­tős benne. De ez nem baj. Ä ma­gyar identitástudat alakulását sok minden szolgálja. A legfontosabb tényező, hogy már nem szégyen magyarnak lenni.” (Erdélyi Ri­port)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents