Új Szó, 2003. október (56. évfolyam, 225-251. szám)
2003-10-31 / 251. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2003. OKTÓBER 31. Gondolat nek. Segítségükkel képet kaphatunk a korabeli viseletről, egyes foglalkozások sajátosságairól, azonban sokszor közvetíthetnek információt az adott társadalmi, politikai viszonyokról is. A viseletkutatás szempontjából elsősorban az egész alakos fényképek a legértékesebbek, de a mellképek is közvetíthetnek különféle fontos információt az utókornak. Az 1948-tól 1989-ig terjedő kommunista időszak lenyomatát is megtalálhatjuk számos sírfényképen, fiatalokén és idősekén egyaránt. Ilyen például a kisiskolásokról az úttörőszervezet egyenruhájában (fehér ing, vörös nyakkendő) készült fénykép, a Népi Milícia egyenruhájában fegyverrel a kezében ábrázolt idősebb férfi, vagy a kitüntetésekkel teletűzdelt ruhájú középkorú partizánhölgy stb. Fiatalon elhunyt feleség vagy férj sírjára néha az esküvő alkalmából készített portré, vagy pedig a közös fényképről az elhunytat ábrázoló rész kerül. Az elhunyt foglalkozását is jelezheti ruhája. A katonasírokon szereplő egyenruhás katonák ugyancsak közvetítenek számunkra információt, de a kisgyerekekről készült különféle felvételek is, például a karácsonyfa alatt ülő kisgyereket körülvevő szobabelsőről és még tovább folytathatnánk a sort. A fényképek tehát fontos kultúraközvetítők, s a fényképhasználat történetének kutatásához is adalékokkal szolgálhatnak. A bevezetőben már utaltam arra a szokásra, hogy néhányan még életükben előre elkészíttetik saját sírhelyüket és síremléküket. Ez az idősebb házaspárok körében vált gyakorlattá, főleg a 20. század utolsó harmadában. Az előre elkészített felirattal ellátott, s csupán az elhalálozás dátumát nélkülöző síremlékre olykor a fényképek is rákerülnek. A temetkezési szokások, a síremlékek állítása és a fényképhasználat is egyre öncélúbbá válik, s azt a megállapítást erősítik, hogy a síremlékkészítés ma sokkal inkább az önreprezentáció szerepét tölti be, mint a kegyeletét. Az előre elkészített síremlékek nem az elhunyt emlékére készülnek, nem az utókor dönti el, hogy milyen emléket állít az elhunytnak, hanem maga a „leendő halott” öncélúan maga szabja meg a formát. Az előre elkészített fényképes sírok esetében is a valóság meghamisításáról is beszélhetünk, hiszen a síremléken szereplő fényképes információ az utókor számára nem a haláleset bekövetkezése időpontjának valóságát közvetítik, hanem egy jóval korábbi állapotot. A síremlékeken szereplő fényképek, portrék az utókor számára bár legtöbbször közvetve, de számos esemény emlékét is megőrizhetik. Egy-egy fénykép kapcsán gyakran feltárulhat előttünk egy egész település közösségi élete, szokásai, néha egy ország történelmi eseményei, politikai berendezkedésének emlékei is. A Komáromtól 10 kilométerre fekvő település, a csallóközi Keszeg- falva régi temetőjében egy három részből álló síremlék közepén két mosolygós fiatal lány közös fényképe látható. A síremlék jobb oldalán lévő felirat szlovák, a baloldali magyar nyelvű. Az elhalálozás dátuma megegyezik, a vezeték- és keresztnevek különböznek. Tragikus eseményt sejtet a síremlék, a felirat viszont nem árul el részleteket. Hogy pontosabb információhoz juthassunk, a helyieket kell megkérdeznünk. S ekkor derül ki számunkra, hogy habár közvetve, de milyen sok információt közvetít felénk a falu életéből ez az egyetlen fénykép. Sokkal több mindenre derül fény, mint a két lány halálának tragikus körülményei. A magyar felirat egy katolikus magyar, a szlovák nyelvű pedig egy evangélikus szlovák lány emlékét őrzi. Ez utóbbi szülei az 1947-es úgynevezett szlovák-magyar lakosságcsere során kerültek ebbe a faluba, a másiké pedig egy helyi magyar család. Barátnők voltak, mégpedig „életre- halálra”, ahogyan az adatközlő fogalmazott. E két barátnő tragikus balesete egy olyan eseménnyel függ össze, amely a falu számára nagy megpróbáltatást, katasztrófát jelentett. 1965-ben hatalmas árvíz pusztított a Csallóköz falvaiban, az ár a szóban forgó települést, Keszegfalvát is elérte. A házak zöme - mivel vályogból épültek - összedőlt, így szinte az egész falut újjá kellett építeni. A munka meggyorsítása és segítség céljából állami támogatással Csehszlovákia különböző területeiről szakmunkások érkeztek a településre. A két fiatal barátnő összebarátkozott néhány munkással, s este a főúton sétáltak, amely akkor még nem volt kivilágítva, így a kanyarban kiforduló daru sofőrje a sötétben nem vette észre az arra sétálókat, a hatalmas monstrum oldalról eltalálta őket, aminek következtében mind a négyen azonnal szörnyethaltak a helyszínen. A két elválaszthatatlan barátnő szülei úgy határoztak, hogy a lányok halálukban is egy helyre kerüljenek. Egymás mellé temették őket, annak ellenére, hogy különböző vallásúak és nemzetiségűek voltak. A temetési szertartást a katolikus és evangélikus liturgia szerint is lefolytatták, s mi több: az evangélikus pap szlovákul, a katolikus pedig magyarul beszélt. Folytathatnánk a történetet, hiszen a temetés részleteit is megtudhattuk az adatközlőtől. A temetőben járó érdeklődését valószínűleg nem keltette volna fel maga a síremlék, hiszen annak felirata nagyon nehezen olvasható, de mivel a fénykép még mindig nagyon jó állapotban van, vonzza az arra járó szemét. Segít abban, hogy a két lány tragikus története, a második világháborút követő ún. magyar-szlovák lakosságcsere, az 1965-ös nagy árvíz ne merüljön feledésbe. De a fényképek közvetítésével képet kaphatunk a község interetnikus és vallási viszonyairól is. Összegzésként elmondhatjuk, hogy az elhunytra való emlékezésben a fényképeknek nagy szerepük van minden dél-szlovákiai etnikum temetkezési szokásaiban, s különösebb területi sajátosságok sem mutathatók ki. A fényképek arra motiválnak bennünket, hogy több információt szerezzünk az elhunytról, s ha szerencsénk van, akkor ezeket az információkat az adatközlők segítségével meg is kaphatjuk. A fényképes sírok száma a temetőben nem csökken, csupán a kivitelezés technikája változott meg. E változás lehetővé teszi, hogy a képmások mindaddig megmaradjanak, míg maga a síremlék létezik. Információs értékük már valamivel kisebb, mint a hagyományos fényképeké, azonban nem tudhatjuk előre, a jövőben milyen irányba fejlődik tovább a képmáskészítés technikája, s az elhunytak milyen jellegű ábrázolását részesítik majd előnyben. Lehetséges, hogy néhány év vagy évtized múltán erre a kérdésre is választ kaphatunk. A bambergi Otto-Friedrich Egyetem Néprajzi Tanszéke a Hans Seidel Alapítvánnyal karöltve 2003. április 14-16-án a bajorországi Kloster Banz-ban „Kegyelet és emlékezet” címen tartott nemzetközi néprajzi konferenciát. Az írás az ott elhangzott előadás rövidített, szerkesztett változata. A referátum tanulmánnyá bővített magyar nyelvű verziója a Fórum Kisebbségkutató Intézet komáromi Etnológiai Központja évkönyve, az Acta Ethnologica Danu- biana rövidesen megjelenő 5. kötetében olvasható majd. Egy házaspár ún. maratásos eljárással készült képmása (Somorja) Csecsemő ravatalon készített fényképe (Somorja) Elsőáldozó kislány fényképe (Oroszka) Házaspár fényképes síremléke (Marcelháza) Ünnepi egyenruhát viselő két bányász testvér közös műtermi fényképe (Rudna) (A szerző felvételei) Közös sírban nyugvó fiatal barátnők közös fényképe (Keszegfalva) Az egyik bányász közös műtermi fényképről kivágott és felnagyított arcképe (Rudna)
