Új Szó, 2003. október (56. évfolyam, 225-251. szám)
2003-10-29 / 249. szám, szerda
A kalandtörténeteket és a folklórt próbálja ötvözni Vagabond KRIMI Fiatal srácok kóborolnak a nagyvárosban, napközben a piros lámpánál vagy a dugóban vesztegelő autók szélvédőit tisztogatják pár forintért, esténként és alkalmanként betörésekkel szereznek némi pénzt maguknak. A nevelőintézetben felnőtt Karesz a csapat tagja, benne van minden buliban, egy véletlen táncházi látogatás és egy helyes lány megismerése után azonban leválik a haverokról, és elkezd felfedezni egy számára addig ismeretlen világot. Egyre többet jár a táncházba, maga is zenélni kezd, lassan Zsófival is összejön valami... Szomjas György legújabb filmje a kalandtörténeteket és a folklórt próbálja ötvözni. A Vagabond laza epizódokból építkező cselekményébe zenés-táncos betétek ékelődnek, a sztori futtatásánál sokkal fontosabb a hangulat, a táncházak sűrű levegőjének megidézése, egy-egy közös esti mulatozás, a lakásokban, mozikban, háztetőkön végigzenélt, végigtáncolt éjszakák nagy kalandja. A Vagabond egyszerre zenés film, nagyvárosi szocioportré és bűnfilm: Szomjas György korábbi filmjeinek alapvető csapásirányai találkoznak. Egyszerű és sallangmentes az elbeszélés, kereseüenek a helyzetek, mintha fikcióban megelevenedő dokumentumfilmet látnánk. Magyar, délszláv és roma zenék keveredése adja meg az alaphangot, Sebőék és a Muzsikás mellett Szomjas seregnyi fiatal zenésszel dolgozott együtt. A Vagabondban nem a Roncsfilm kültelki groteszkjét vagy a Gengszterfilm nagyvárosi bűntörténetét érdemes keresni, bár a bűn és a nagyvárosi kulissza is adott a cselekményben; ezúttal azonban a táncházak és a zenészek kisvilága került az előtérbe. Aki ebből a közegből jött, ismerős arcokat láthat viszont, aki kívülállóként csodálkozna rá a vüágcsavargó, vagabond muzsikusok és táncosok ezredeleji miliőjére, az talán egy kedvcsináló, érdekes doku-fikciónak lehet a részese. (est) Vagabond, színes, magyar film, 2003,99 perc, Rendezte: Szomjas György, Szereplők: Horváth Kata, Simon Péter, Kerényi Róbert, Kocsis Enikő, Simon Csaba A Rio de Janeiróban játszódó film megtörtént sztorikon alapul: a híradónak úgysem hinnénk el mindezt... Isten városa DRÁMA N incs nagyváros szegénynegyed nélkül, miért épp Rio de Ja- neiróból hiányozna a favellák és a külvárosi nyomortanyák hosszú sora? Ám egy városban, amely a Cukorsüveg hegyről és a felhőket karcoló Krisztus-szoborról nevezetes, a másik véglet sem lehet akármilyen. Isten városa, ez a hatvanas években felhúzott külvárosi negyed a poklok pokla a riói paradicsomban. zővé váljon, és nem elég ügyes, hogy kitörjön a nélkülözésből, ezért inkább csak sodródik, tervez és megfigyel: elvégre fotós szeretne lenni. Ahhoz azonban sok vérnek kell elfolynia Isten városa utcáin, hogy Rakéta fotóssá váljon. Arról pedig, hogy a vérengzés beinduljon, a környék legifjabb és legvadabb utcagyerekei gondoskodnak: elsősorban Kis Zé, aki szerelmi csalódásait életveszélyes droghálózat és gyilkos bandahálózat kiépítésével ellensúlyozza. Mire Kis Zé felnő, a nyolcéves srácok is Uzikkal rohangásznak, és gyükos Kezdetben csak apró rablások és fegyveres fenyegetések zavarták a rendet, a nyolcvanas évekre azonban a drogbiznisz központja, bandacsaták színhelye lett: tébolyult, zárt város, ahová a rendőrök sem igen merészkedtek. Az Isten városa, a tavalyi év egyik legnagyobb nemzetközi fesztiválsikere ide kalauzol minket, narrátorul pedig egy olyan srác szegődik mellénk, aki mindent látott, de szinte semmiben nem vett részt. Rakéta nem elég agresszív ahhoz, hogy bűnösorozattal torolják meg, ha valaki ferde szemmel nézett rájuk... Az Isten városa zabolátlan film egy tébolyult vidékről: időben oda-vissza ugrálunk a hatvanashetvenes és nyolcvanas évek között, villanásnyi jelenetek mutatnak be egy-egy epizódszereplőt, kíméletlenül gyors a tempó, és közben a kamera sem pihen: ha kell, háromszor körbepördül a főszereplő körül, ha kell, vágtában követ egy legyilkolásra megérett tyúkot. Kiszolgáltatottság, ösztön és erőszak: robbanóveszélyes elegy, márpedig Fernando Meirelles és Katia Lund kellőképp felrázza ezt a koktélt. Az Isten városa egyszerre próbálja lepipálni Tarantinót, Guy Ritchie-t és David Finchert: a vizuális tűzijáték olykor ugyan öncélúnak tűnik, bombasztikus forma nyomja el a kíméletlen sztorit - a latinamerikai újhullám legújabb sikerfilmjét ezzel együtt látni kell. Megtörtént sztorikon alapul: a híradónak úgysem hinnénk el mindezt... (est) Isten városa (Cidade de Deus / City of God), színes, brazil-francia film, 130 perc, Rendezte: Fernando Meirelles, Kátia Lund, Szereplők: Matheus Nachter- gaele, Seu Jorge, Alexandre Rodrigues, Leandro Firmino da Hora, Philippe Haagensen Olivier rájön, hogy Francis valójában fia gyilkosa, ám titkát nem árulja el senkinek. Helyette inkább még közelebb férkőzik a sráchoz: munka után követi őt, máskor pedig hazaviszi A fiú FILMDRÁMA Az asztalos-iskolát vezető Olivier (Olivier Gourmet) munkájába temetkezve régóta egyedül él. Házassága évekkel ezelőtt tönkrement, amikor ő és Magali (Isabella Soupart) egyetlen gyermekük tragikus halálát nem tudták közösen feldolgozni. A fiatalkorúak börtönéből frissen szabadult Francis a férfinél igyekszik kitanulni a mesterséget és kétes múltja után beilleszkedni a társadalomba. Olivier rájön, hogy Francis valójában fia gyilkosa, ám titkát nem árulja el senkinek. He- lyétte inkább még közelebb férkőzik a sráchoz: munka után követi őt, máskor pedig felajánlja neki, hogy autóval hazaviszi. Valamelyik hétvégén fa-alapanyag beszerzése végett egy hosszabb vidéki útra együtt indulnak el. Az Olivier kilétéről mit sem sejtő, előéletéről nem beszélő zárkózott fiú az út során megkérdezi mentorát, hogy elvállalja-e a gyámságát. Az, hogy A fiú a banálisnak ható történet ellenére is működőképes mozivá érik, a főszereplő Olivier Gourmet-nek, valamint a hollywoodi cselekményszövést és hatásvadász elemeket mindvégig ügyesen kikerülő rendezésnek köszönhető. A kizárólag minimál eszközöket használó, mégis roppant meggyőző alakítást nyújtó Gourmet az első perctől az utolsóig uralja a vásznat - dialógusok nélkül is érezzük és átéljük mindazt, amin a fiát elvesztett, érzelmeit visszafojtó férfi keresztülmegy. Tagadhatatlan, hogy nélküle az egész fabatkát sem érne. Valószínűleg ezt érezhette az európai filmdíjak és fesztiválok élvonalába tartozó, ám gyakran vitatott Cannes-i Filmfesztivál zsűrije is, amikor az ácsmester megfor- málójának ítélte a legjobb színésznek járó díjat. Mi pedig egyelőre örülhetünk annak, hogy a Titanic Filmfesztivált is megjárt alkotás végül moziforgalmazásba került: ez talán elősegítheti, hogy a rendezőpáros előző munkája, a Cannes- ban Arany Pálmával és - micsoda véletlen - a legjobb női főszereplő díjával távozó Rosetta előbb- utóbb betaláljon a magyar mozikba is. (mozinet) A fiú (Le Fils / The Son), színes, francia film, 2002, 103 perc, Rendezte: Jean-Pierre Dardenne, Luc Dardenne, Szereplők: Morgan Marinne, Olivier Gourmet, Isabella Soupart, Rémy Renaud
