Új Szó, 2003. október (56. évfolyam, 225-251. szám)
2003-10-29 / 249. szám, szerda
Nézőtér ÚJ SZÓ 2003. OKTÓBER 29. A Walt Disney leállította legújabb filmjének forgatását Kiadták Ben Affleck útját FILMHÍR A Gigli bukása és a magánéleti zűrzavarok után olyan mélyre zuhant Ben Affleck árfolyama Hollywood képzeletbeli tőzsdéjén, hogy a Walt Disney stúdió a héten leállította a színész Ghosts of Girlfriends Past című filmjének forgatását. A Hollywood Reporter szerint a Disney négy hét forgatás után hétfőn állította le a projektet, amelyben Affleck egy agglegényt játszott volna, aki előtt öccse esküvőjén megjelennek volt barátnői szellemei. A stúdió ugyan nem volt hajlandó^ megindokolni, miért fújta le a felvételeket, de úgy tudni, egyrészt a magas költségek, másrészt Affleck megtépázott hírneve miatt ítélte túl kockázatosnak a vállalkozást. Mindez újabb csapás Affleck számára, de anyagi szempontból nem bukik az ügyön, szerződése értelmében ugyanis akkor is ki kell fizetni őt, ha a fűm nem készül el. A Disneynek most tehát az lenne az érdeke, hogy a Ghosts of Girlfriends Pástot átpasszolja más stúdiónak, hiszen így minimalizálhatná a veszteségeit, (cm) A filmekben, ha csak néhány villanás erejéig is, de láthatunk számos új helyszínt és jelenetet Újabb részletek a Mátrixból FILMHÍR A Mátrix trilógia hivatalos honlapján a mozielózetes mellett több 15 és 30 másod- ggjgjgg perces tv-spot is megjelent. Végre megpillanthatjuk az Orákulum új arcát, láthatunk még több hatalmas robbanást, egy kisebb hadosztálynyi Smith-ügynököt és Zionba berepülő harci gépeket is. A rövidebb reklámok a Give Anything (Megadnék bármit), Help (Segítség), Power (Hatalom), Future (Jövő) és Believe (Higgy) címeket viselik. A Powerből és a Helpből félperces változat is készült, a Control (Kontroll) pedig csak ilyen hosszban tekinthető meg. A filmekben, ha csak néhány villanás erejéig is, de láthatunk számos új helyszínt és jelenetet, amelyek tovább árnyalják a néző által kialakított képet. Most pillanthatjuk meg először az Orákulum új arcát - az első két részben szereplő Gloria Foster ugyanis már nem érhette meg a Forradalmak forgatását. A jósnő azt mondja Trinitynek és Morphe- usnak, hogy Neónak a segítségükre van szüksége. Eközben a kiválasztott egy fémes darabokból álló, kavargó felhőt bámul, ami egy arccá áll össze előtte. Neo közli vele, hogy Smith programja túllépte a kezelhetőség határát, de ő meg tudja állítani. Láthatunk gömb alakú robbanást egy útkereszteződésben éjszaka, amitől toronyházak dőlnek romba egy szempülantás alatt, majd Neót a bombatölcsér alján, a gödör szélen pedig több tucatnyi Smith- ügynököt. Láthatjuk a Zionba berepülő harci gépeket, a rájuk tüzelő óriásrobotokat és a városi tanácsot. Visszatérő motívum a zöld háttér előtt zuhogó eső és villámlás, illetve Smith és Neo csatája a levegőben lebegve. Az Orákulum szerint mindkét világ sorsa azon dől el, hogy Neo meg tudja-e állítani Smitht. (o, Solaris) Egyelőre a cseh fővásroban, Prágában dolgozik Meg Ryan nyílt szexjeleneteit is megtekinthetik Matt Damon újra facér Hugh Grant zavarba jött, amikor csókolóznia kellett Csók első látásra FILMHÍR A civüben is mindig visszafogott Hugh Grant erősen zavarba jött az Igazából szerelem című romantikus vígjáték forgatásán, mert alighogy bemutatták filmbeli partnemőjé- nek, Martine McCutcheonnek, csókolóznia kellett vele. - Meglepett kissé a dolog, mert nem szoktam sehova ajtóstul berontani - emlékszik vissza Hugh. - Az egész olyan volt, mint egy vígjátékban. A rendező, Richard Curtis bemutatott minket egymásnak Martine-nel, aztán azt mondta: „Csókos jelenet, felvétel, tessék!”. A jelenet a nagy hirtelenkedés ellenére egészen jól sikerült, és egyáltalán nem igaz, amit terjesztenek: nem kaptam el torokgyulladást Martine-től! Az Igazából szerelemben (Love Actually) Grant a brit miniszterelnököt alakítja, akibe beleszeret a titkárnője - és viszont. (IC ) SZTÁRVILÁG Matt Damon szakított barátnőjével, Odessa Whitmire-rel, aki egykor Ben Affleck személyi asszisztense volt. A pár régóta külön életet élt, és hosszú ideje egy óceán választja el őket egymástól. Matt Damon az elkövetkezendő fél évet Európában szándékozik tölteni, ahol nemcsak filmet forgat, hanem kedvére utazgat is. Egyelőre Prágában dolgozik a Grimm testvérek életét feldolgozó filmen, majd belevág A Boume- rejtély második részének felvételeibe. Az elmúlt hónapok során nyü- vánvalóvá vált, hogy eltávolodtak egymástól, és a jövőt különbözőképpen képzelik el. Egy közeli barátjuk így mesélt erről: „idejét sem tudom, mikor láttam őket együtt utoljára. Matt Prágában forgat, Odessa New Yorkban nyit ruhaüzletet, Mattnek pedig lakása sincs New Yorkban. Meg nem is tervezi, hogy rövid időn belül visszatérne Amerikába. Utazgatni akar Európában, és legfeljebb egy-egy napra látogat majd haza.” A szakítással egy három éve tartó románcnak szakadt vége. (o) A sztár szerint az internetes újságírók tehetnek arról, hogy a közvélemény balhés alaknak tartja őt Russell Crowe háborúzik a netes újságírókkal SZTÁRVILÁG Russell Crowe szerint az internetes újságírók tehernek arról, hogy a közvélemény balhés alaknak tartja őt, ezért új filmje, a Kapitány és katona: A vüág túlsó oldalán angliai sajtóeseményeiről kitiltotta az online médiumoknak dolgozó zsurnalisztákat. A PeopleNews website beszámolója szerint Crowe intemetfóbiája olyan erős, hogy nem érte be az internetes újságírók távoltartásával a sajtótájékoztatókról és a Peter Weir rendezte film premieréről, hanem ahhoz is ragaszkodik, hogy a bebocsátást nyert tudósítók nyilatkozatot írjanak alá arról, semműyen vele készült hanganyagot nem tesznek fel a világhálóra. Crowe a tévéseket nem tiltotta ki, pedig rájuk is fúj: az egyik brit műsor nemrég összeállítást készített az új-zélandi színész legnagyobb balhéiról, a többi között arról, hogyan támadta meg 1997-ben Mobyt, hogyan verekedett össze 1998-ban kanadai favágókkal, hogyan verte meg 2002 elején a BBC producerét, és hogyan támadt rá 2002 végén egy új-zélandi üzletemberre, (cm) Londoni filmfesztivál FESZTIVÁL Hétfőn kezdődött a Londoni Nemzetközi Fümfesztivál, ahol a többi között Meg Ryan nyűt szexjeleneteit, Kitano Takesi formabontó szamurájfümjét és a Korcs szerelmek rendezőjének újabb brutális útvesztőjét is vetítik, de a Rengetegbe igazán Fliegauf Bence fogja bevezetni a briteket. Nem túl kedvező az idei év nemzetközi fesztiválmérlege. Az általános vélemény szerint gyenge évet zár a filmművészet, a kínálat több alkalommal okozott komoly csalódást a nagy filmes rendezvények közönségének. Az év végi fesztiválok, melyek a sok laposabb próbálkozás között megbúvó izgalmasabb mozgóképek közül válogathatnak, mindig javítani tudnak az összképen. Az október 27. és november 6. között megrendezésre kerülő londoni nemzetközi filmfesztivál is elsősorban ezért érdekes, miközben a szervezők külön figyelmet fordítanak arra is, hogy nemzetközi premiereket is műsorra tűzzenek, megteremtve maguknak a lehetőséget, hogy új tehetségeket fedezzenek fel a világ számára. Az idei fesztivál rendezői névsorát végignézve már nem is tűnik olyan gyengének ez az év, persze a gyengeség mértékét nem a nevek, hanem a filmek határozzák meg. Olyan alkotók, mint Jane Campion (Zongoralecke, Egy hölgy arcképe), Kitano Takesi (Tűzvirágok, Bábok), Bernardo Bertolucci (Az utolsó tangó Párizsban, A kis Buddha, Lopott szépség), Hector Babenco (A pókasszony csókja), John Sayles (Lone Star, Jég hátán, A remény városa) magukért beszélnek, pedig erre sokszor nincs szükség. Idei filmjeik, Kitano legújabb rendezése, a keleti harcművészet képi megjelenítésében formai újításokat foganatosító Zatoichi, Jane Campion nyűt szexjelenetekkel tarkított erotikus thrillere Meg Ryannel a főszerepben, az In the Cut, vagy Hector Babenco a többi között a Titanicon is nagy tetszést aratott a Carandiru- ja már önállóan is érdeklődésre tarthat számot. Több első filmjével robbantó rendező készült el a mindig kritikus második darabbal. Ilyen Sophia Coppola, aki a The Virgin Suicides után most Lost in Translation című filmjével lesz jelen, vagy a Korcs szerelmekkel egészen Hollywoodig eljutó Alejandro González Inárritu és a 21 grams. De jelen lesznek az elsőfilmesek is, köztük egy magyar, Fliegauf Benedek, a Rengeteggel. (o, magyar.film.hu)