Új Szó, 2003. október (56. évfolyam, 225-251. szám)
2003-10-18 / 240. szám, szombat
10 Családi kör ÚJ SZÓ 2003. OKTÓBER 18. MINDENNAPI KENYERÜNK A bosszú ÉDES ÁRPÁD Ige: „Egyszer ezt mondta Lámek a feleségeinek: Ádá és Cillá, hallgassatok szómra! Lámek asszonyai, figyeljetek mondásomra! Embert ölök, ha megsebez, gyermeket is, ha megüt. Ha hétszeres a bosszú Káinért, hetvenhétszeres az Lámekért!” (1 Mózes 4, 2324) A Biblia legelején az ember a kezdeteit kutatja. Honnan van a lakásunkul kapott Föld, a csillagseregek, s e mindenségben a sokszínű élővilág, majd a sorvégén mi, emberek? Mi a mozgató rugója az emberi cselekvéseknek, mik motiválják érzéseinket, indulatainkat? - megannyi meg- fejtheteüennek tűnő kérdés. Bár a Szentírás legismertebb részei közé tartoznak ezek a történetek, melyek tudósokat, filozófusokat s főleg művészeket foglalkoztattak (gondoljunk csak a Sixtus-kápolna mennyezeti freskóira, melyeken Michelangelo évekig dolgozott, és ezt a részt ábrázolják), maga a Biblia mégsem szentel neki akkora terjedelmet, mint esetleg elvárnánk. Hisz az egész könyv mintegy 1300 oldalából az első ötre ráfér az egész teremtéstörténet, Ádám és Éva, a bűneset, a kiűzetés a Paradicsomból, és még Kain és Ábel története is; nem nagy teljesítmény akár fél óra alatt az egészet elolvasni. Mégis milyen sokszor elbeszélésekre, prédikációkból elcsípett foszlányokra, képi emlékekre hagyatkozunk. Éva kezébe azonnal odagondoljuk az almát, jóllehet szó sincs sehol almafáról. Ezeken az oldalakon nem a tudományos kutatásokkal ellentétben álló, de ezekkel még csak vitatkozni sem akaró leírásról van szó. A Biblia központi mondanivalója, üzenete a szabadító Istenről szól, ennek szenteli a legnagyobb terjedelmet, s csupán a hit kérdésére mond el annyit, hogy ugyanaz az Isten, aki megszabadította népét az egyiptomi, majd a babiloni fogságból, aki az Újszövetség népének Jézus Krisztusban adott szabadulást, ő az, aki ott volt a kezdeteknél is, ismeri gyarlóságainkat, tudja, hogy porból for- máltattunk. Amiben viszont nagyon hiteles, és máig sem fölülmúlt ez a pár oldal, az az emberi tulajdonságok leírása, az ember tetteit mozgató indulatok ábrázolása. Mert Éva esetében nem az alma szeretete vagy nem szeretete a kérdés, de még csak nem is az egészséges kíváncsiság, amivel az ember kézbe vesz és megcsodál egy-egy új dolgot, hanem a Teremtónek való engedelmesség. O pedig férjével együtt ebben bukott el, akárhogy próbálták is a felelősséget egymásra vagy a kígyóra hárítani. Az Isten elleni lázadás után a Kain történetében az ember elleni gyűlölet eredetét ismerhetjük föl. Amikor a testvér vagy felebarát puszta léte az én kudarcom és sikertelenségem minden okozója. Amikor úgy érzem, hogy az a másik a levegőt szívja el előlem, a véremen él, az „életteremet” használja, s pusztán azért, mert más, mint én, akkor inkább ne is legyen! Mennyi háború, kisebbség és másság elleni gyűlölet ősforrása ez! Teljesen mindegy, hogy bunkósbottal vagy atombombával vagy puszta szóval történik miijdez. Ennek az őstörténetnek egy kevésbé ismert alakja Lámek, aki Kain hatodik leszármazottja volt. A bosszú őnála fogalmazódik meg legtisztábban. Hiszen amit idéz, a Káinért való hétszeres bosszú, az a testvérgyilkost is védő isteni kijelentés volt. így Éva és Kain bűnét egyesíti magában Lámek. Mindezt azzal kezdi, hogy az isteni rendeléssel ellentétben két feleséget szerez magának. (Eddig ilyenről nem esik szó!) Az isteni bosszúállást is a saját hatalmába ragadja, és meg is hatványozza, ezáltal a bosszúfolyamatnak egy beláthatatlan láncreakcióját indítja el. Azóta is föl-föllángol hol a Gá- za-övezetben, hol Irakban, hol Észak-írországban, de kicsiben ott van a játszótereken az iskolákban, a munkahelyi fúrásokban, a családi testvérháborúk mögött. S az Ószövetség drákói szigorúnak gondolt „szemet szemért, fogat fogért” törvénye is csupán ennek a hirtelen hetvenhétszeres bosszúnak kívánt az útjába állni. S azáltal, hogy meggondolás és pontos mérlegelés tárgyává tette a bosszút (még véletlenül sem okozhatok nagyobb kárt, mint amilyet szenvedtem), ezt a lámeki méregfogát már ki is húzta. Ha ehhez tudnánk tartani magunkat, már az is jó volna. Az Újszövetség egyháza számára Jézus még tovább mutat. A Hegyi Beszédben azt mondja: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok értük. A Miatyánkban úgy tanít imádkozni, hogy „bocsássad meg vétkeinket, ahogy mi is megbocsátunk”. Tanítványai kérdésére, hogy hányszor kell megbocsátani, azt mondja akár hetvenszer hétszer is. A golgotái kereszten pedig végleg megtört a lámeki bosszúfolyam! A szerző református lelkész Fehéren, feketén, két keze munkájából senki sem él könnyedén - ez az amit leszögezhetünk a szegénység elleni küzdelem világnapja után (A RNĽ archívumából) Arne B. Mann etnológus szerint a fehérek és a romák részéről egymás jellemzése nyolcvan százalékban megegyezik A szökött diák esete Arne B. Mann etnológus, a roma történelemkönyv szerzője előadássorozatának egyik színhelyén (Csuport István felvétele) SZÁZ ILDIKÓ középiskola harmadik osztályáig nem volt semmi gond a fiúval, csak az utolsó, érettségit megelőző tanévben kezdett el furcsán viselkedni. Szerelmes, gondolta osztályfőnöke, aki közel húszéves gyakorlata alatt már jó néhány ilyen távolba révedő tekintetet látott, és tudta, a tananyagot előadó pedagógus hangja ilyen esetben csak kellemes háttérzümmögés. A legényke üyenkor valóban a mosolygós, hosszú szénfekete hajú kedvest látta maga előtt. Az oláhcigányok jellegzetes viseletében járó, tarka szoknyájával a bokáját is szemérmesen fedő kamaszlány rég nem járt már iskolába. Pedagógus barátnőm ekkor még nem sejtette, titokban a fiú is arra készül, hogy elhagyja az intézményüket. Végül meg is tette! Együtt vettünk részt Arne B. Mann etnológus, a roma történelemkönyv szerzőjének egyik hétvégi előadás- sorozatán. Annak ellenére, hogy vannak oláhcigány ismerőseim, sőt egyikükkel néhány napot eltöltöt- tem a szülészeten, és ezt követően is összefutottunk egy kis beszélgetésre, valójában mégsem tudtam róluk semmit. Talán csak azt, hogy az egykor mágikus gyógyítással foglalkozó aciganoj, ciganosz néven emlegetettek közül valók az oláhcigányok is, akiktől az ötvenes évek közepén központi döntésre elvették a lovaikat, kocsijaikból a kerekeket, hogy többé ne vándorolhassanak. Az előadó szerint az oláhcigányok aranyhoz való mágikus kötődése is erre az időszakra vezethető vissza, amikor minden vagyonukat magukon viselték, aranygombok, -fogak, ékszerek formájában. Az özvegynek férje halála után csak az a vagyona maradt, ami rajta volt. „Nem célom bebizonyítani, hogy a roma kultúra más. Ellenkezőleg, felméréseim során döbbentem rá, hogy a fehérek és a romák részéről, egymás jellemzése nyolcvan százalékban szinte megegyezik. Az emberek cigánysághoz való viszonyát többnyire életbeli tapasztalataik, környezetükben szerzett előítéleteik befolyásolják” - jegyezte meg Arne. Az oláhcigányoknál a döntő szava a mai napig a mujalónak - a szóvivőnek - van, akit mi magyarul és szlovákul vajdának nevezünk. Amikor tanár barátnőm arra kért magyarázatot, mi történhetett a diákjával, hogyan találhatná meg a hozzá vezető utat, az etnikum párválasztási szokásainál kereste előadónk a magyarázatot. „Próbaházasság kötése náluk az együttélés egyik bevált formája. Ha nincs pénzük a szülőknek a különleges, olykor hűségesküt sem nélkülöző kézfogó megünneplésére, arra biztatják a jegyeseket, hogy szökjenek meg. Ilyenkor nagynénihez, távoli ismerősökhöz utaznak, jelzik is olykor titkon, hogy jól vannak, nincs semmi bajuk. Tudják, hogy miután visszatérnek otthonukba, rokonaik már úgynevezett .jegyeseknek” tekintik őket. Az is megtörténhet, hogy már kicsi gyerekeknél egyezséget kötnek, a lányt „megveszik” apjától, aki később állja a nőgyógyászati költségeket, hogy igazolni tudja a lány ártatlanságát. Oláhcigány lány nem lehet utcalány, a hűtlent visszaadják az apának, akinek visz- sza kell fizetnie a kapott pénzt. Egyébként monogám házasságban élnek, és az unokatestvérek közti együttélés sem ritkaság. Pedagógus ismerősöm azóta már kiderítette, hogy diákja, miután megszöktette kedvesét, később visszatért vele annak közösségébe. Megkötötték a szerény „mangavipelt”, az úgynevezett kézfogót. Egymás tenyeréből vörösbort ittak, kezüket szalaggal összekötötték, az örök összetartozás jelképeként. Az oláhcigányoknál ugyanis majd csak egy vagy két gyermek születése után kötnek hivatalos házasságot. A barátnőm diákja esetében az első baba bizony már útban van! Ha a kézfogó után nem születik utód, a férj elbocsáthatja a feleséget. A nagyszülőknek nagyobb nevelő szerep jut, mint a szülőknek, akik elsősorban az anyagi javakat kell, hogy biztosítani tudják. A keresztszülők szerepe a mai napig óriási, ha kortársak, barátok lesznek egymás gyermekeinek a keresztszülei, életük végéig magázódnak. „Nem beszélem a nyelvüket, biztosan a fiú sem, de ezek után már kezdem érteni, mit miért tesznek. Megpróbálom visszacsalogatni az iskolapadba a hamarosan apává váló diákomat. Nem lesz a kárára, hiszen el kell tartania a családját...” - jegyezte meg a minap tanár barátnőm, < most izgatottan várom, mire megy Romano nevo l'il A kelet-szlovákiai Eperjesen a Jekhetane-Spolu roma polgári társulás műhelyéből kerül ki a roma-szlovák nyelvű, független kulturális, társadalmi lap. Az újság munkatársai néha erejüket meghaladó erőfeszítéseket tesznek azért, hogy megjelenhessenek. Pályázatokat írnak, kérvényeznek, érvelnek és nem utolsó sorban már évek óta bizonyítanak. Nemrég sikerült egy olyan pályázatot megnyerniük, ami rendszeres megjelenést biztosít. A szerkesztőbizottság kialakította a lap állandó arculatát, a fő oldalon a romákat is érintő legfrissebb politikai események, felhívások jelennek meg. Áz állandó rovat, amely a második oldaltól a margó helyén tájékoztat a külföldön élő romák helyzetéről, sérelmeiről, néha megdöbbentő híreket is tartalmaz. Az újság folyamatosan informál a roma szervezeteknek, iskoláknak, közösségeknek, falvaknak, intézményeknek megítélt állami támogatások pontos megnevezéséről és összegéről. A következő oldalakat minden számban egy-egy aktuális témának szentelik. Olvashatunk az új roma foglalkozási lehetőségről, az iskolákban működő roma asszisztensi pozícióról. A témát kiegészítik a roma gyerekek iskolakötelezettségéről, az iskolákon belüli helyzetéről szóló cikkek. A Röviden... című állandó rovat a romákkal, roma pártokkal, politikusokkal kapcsolatos aktuális hírekről tájékoztat néhány sorban. A roma kultúrának is állandó helye van a lap hasábjain, új könyvek megjelenéséről, egy-egy roma festőművész, zenész életéről olvashatunk, tudósítanak az egyre szaporodó helyi romafesztiválokról is. Néhány oldalt mindig kitöltenek a romák szociális helyzetéről szóló képes riportok. A legutóbbi néhány számban az utolsó oldal ä roma sportolóké, ahol bemutatkoznak és bemutatják őket, eredményeiket itthon és a nagyvilágban. Az augusztusi számban három fiatalember tollából a dél-szlovákiai romák életéről olvashattunk megdöbbentő képriportot Ki kíváncsi a mi nyomorunkra? címmel. A féli és a diószegi romák helyzetéről a pozsonyi Függeüen újságírás központja (Centrum nezávislej žurnalistiky) szervezésében a roma újságírók felkészítő kurzusán résztvevő fiatalok írtak. A Romano nevo ľil szerkesztői gondolnak a jövőre, támogatják a fiatal újságírók felkészítését, helyet adnak írásaiknak a lap hasábjain, mert tudják, hogy csak szakmailag felkészült, jó újságírókkal tarthatják fenn a lapot a romák számára, (bolemant) ÍRÓ OLVASÓK Aki nem roma, azzal ki törődik? LEVÉL Állandó előfizetője vagyok az Új Szónak, amióta az eszemet tudom, mindig járt a családunknak. 53 éves kétgyermekes anya vagyok, egy pici faluban lakom, messze a várostól és messze a munkalehetőségektől. Nagyon nehezen szánom rá magamat, hogy írjak, de már elviselhetetlen számomra az a sok cikk, ami csak a romatámogatással, elnyomatásukkal stb. foglalkozik. Velünk ki foglalkozik? Nekünk mit ad az állam? Minket ki képvisel? Tőlünk senki sem kérdi, hogy van-e mit enni, vagy felvenni magamra valamit. Hogy van-e orvosra vagy orvosságra. Mindenfelé csak azt hallom és olvasom, hogy a romák szegények, elnyomottak, lenézettek. Kíváncsi vagyok, mit szólnának a miniszter urak, ha szétnéznének az országban, pl. nálunk is, hogy a romák hogyan élnek. Gyönyörű, minden kényelemmel ellátott palotákban élnek. Németországba és több helyre járnak, támogatja őket az egyház, s arról már nem is beszélek, hogy hogyan öltözködnek, és miket vásárolnak. Nekünk jó a csupasz kenyér is, csak legyen, elhordjuk azt a levetett ruhát, amit másoktól kapunk. Férjemmel együtt 13 200 koronát keresünk. Ebből az autóbuszra elhord 2000-et, ebédre mindennap elvisz 30 koronát. Lányom főiskolás, az legalább 4000 korona, de semmi zsebpénz, semmi öltözködés ám! A maradékból megy a biztosítás, a villany, a víz stb. Telefonunk nincs, mert nem tudtuk fizetni, de a roma családokban még az apró gyerekeknek is mobiljuk van. Közben mindig jön valami váraüan kiadás, pl. temetés. Spórolt pénzünk végképp nincs, tévé, mélyhűtő részletre, amit még sokáig fizetünk. Kézzel kell mosnom, mert mosógépet sem tudtam venni, a régi 30 éves elmúlott, nekik automaták vannak, tévé minden lakásban. A fiam 29 éves és nem nősülhet meg, szintén jár munkába, de neki is ugyanúgy kell az útiköltségre, ami marad, abból ő vásárol be, lisztet, sót, olajat stb. Szalámit, sajtot évek óta nem veszünk, ha véletlenül marad egy kis pénz, karácsonyra vesz gyümölcsöt, mindenkinek egy darabot. Mi szerint számolják és kiken keresztül az áüagbéreket? Honnan szedik ezeket az összegeket? Az én családom teljesen a nyomor határán él, és sajnos vannak még tőlünk rosszabb helyzetűek is. Mi lenne, ha a miniszter uraknak ebből a pénzből kellene megélniük? Miért nem kaphatnak ők is kevesebb fizetést? Mit tudnak annyi pénzzel kezdeni? Január egytől megint leveszik a járulékokat, fölviszik az árakat... Leveszik az övékét is? Mit esznek ők? Nekünk elég a kenyér is, csakjusson a gyerekeinknek iskolára! Es útiköltségre! Egyedüli örömünk csak az Új Szó Sehová nem járunk, semmit nem ve szünk, de ezt fizetjük, míg élünk Soha nem voltunk kirándulni sehol senkitől semmit nem kapunk in gyen. Amióta élünk, dolgozunk amit eddig spóroltunk, mostanr; már elköltöttük. Nagyon el vágyói keseredve, hogy egy életen át dől goztam, és most úgy néz ki, hogy a; állam kényére-kedvére leszek utal va. Miért van ez így? Meddig fognál még elmenni? Meddig kell még ez a megaláztatást eltűrni? Nagyon el keserítő az a tény, hogy gazdasági lag visszaestünk ötven évet. Bocsá natot kérek ezért a levélért, de kény télén voltam írni, mert már továbl nem bírtam elviselni, hogy mindij mindenki mindenhol csak a roma kérdéssel foglalkozik. Mi mik va gyünk? Mi hova tartozunk? Nekünl ki segít? Tisztelettel egy elkeseredett állandó előfizető, Gesztete
