Új Szó, 2003. október (56. évfolyam, 225-251. szám)
2003-10-16 / 238. szám, csütörtök
2 Ul .1 ÚJ SZÓ 2003. OKTÓBER 16. :i v . .. v * : Velemeny es hatter KOMMENTÁR Ki fogja megszavazni?' NAGY ANDRÁS A kormány a héten az MKP három miniszterének tartózkodása mellett és Miklós László szavazatának ellenében fogadta el a költségvetést. Ezzel kérdésessé vált, hogy meglesznek-e a szükséges szavazatok a parlamentben, bár Mikuláš Dzurinda azt állítja, biztosítani tudja azokat. A parlamentben még lehet módosítani a tervezeten, de nem tudni, megszerzi-e az MKP a szükséges támogatást, hogy ott vigye át akaratát, s ha mégsem, vajon mit fog tenni. Bugár Béla már megjegyezte, hogy ha nem tesznek eleget az MKP kérésének, tehát a mezőgazdasági támogatás 55 százalékra emelésének, akkor bajok lehetnek. Ennek ellenére kérdéses, hogy pont az MKP lesz-e az a kormánypárt, mely az első szöget üti majd a kormány koporsójába. Ha viszont a kormányfő külső segítséghez folyamodik, teljesen szétszakad majd a zsák, s ad hoc egyezségekkel kezd el kormányozni. Ebben egyébként egész jó gyakorlatot szerzett Mikuláš Dzurinda, így elképzelhető, hogy valamelyik kormánypárt ellenében minden gond nélkül hajlandó lesz megegyezni egy ellenzéki párttal. A költségvetés körüli vitát a kormányban jól jellemezte, hogy Pavol Rusko először kiharcolt a gazdasági minisztérium számára 300 millió koronát, aztán amikor a közvélemény felhördült, ő azonnal visszautasította, hogy a tanárok bére bizony neki nem kell, keressen máshol pénzt a pénzügyminiszter, akár a költségvetési hiány rovására. Az MKP ennyire nem volt követelőző. Mivel a parlament még mindig nem szavazta meg a magyar egyetem létrehozását, a magyar képviselők még mindig sakkban tarthatók ezzel, mivel mindenki tudja, hogy jelenleg ez a legfontosabb dolog az MKP számára. Kérdéses, hogy mit hajlandó feláldozni érte, s vajon meddig mehet még el a kormányfő az oszd meg és uralkodj politikájával. JEGYZET díjpódáshoz malackákat tartó, veterán autóját átképező egykori tanárember nem közelít. Csend van, néhány vaíjú lassú lebbenése, a helyben kifosztott kukorica susnyájának surrogá- sa, a letiport górék pattogása adja a háttérzajt. Élni kell! Gyűjtögetni, ki tudja, milyen tél lesz, ki tudja, mit hoz a holnap, lehet, hogy jövőre már mezgerelni is tüos lesz. Pedig egészen hasznos tevékenység ez. Egy nap akár három-négy zsáknyi lefosztott kukoricacsövet is össze lehet gyűjteni. Vagy akár két három zsáknyi apróbb krumplit. Élni kell, Európa ide vagy oda, előbb van a száj a polgárérzésnél. E vidéken pedig, az Ipolytól a Sajóig, a Csernek pataktól a Macskás ér melletti mezőkig minden kukoricacsőnek, minden elmaradt maréknyi krumplinak értéke van. Mert ide lassan út se vezet, vonat se jár, a delegációk pedig a szürke aszfaltcsíkon végigsuhanó fekete autóikból nemigen látják, mi is fő a falu széli toprongyos házikó sparheltjén. Meg azt se, miért kell egy doboz cigiért, egy pofa sörért elmenni napszámba. De a remény szele egyszer ide is ellobogtatja azt a sokcsillagos kék zászlót, hogy valami más is legyen már, ne csak az örökös mezgerlés, a szívet terhelő holnapféltés sötét gondolata. Mezgerlők SZÁSZI ZOLTÁN Aranyos napfényben úsznak a mezők. Az utolsó fagymentes októberi nap délelőttjén, míg a csillogó aszfaltcsíkon, a városok közötti ütőéren zúgva suhannak el az autók, addig kint, a barnára kopott enyhe lankán látszólag céltalanul bóklászó emberek tucatja járkál fel s alá. Gondolná az ember, tán gombát keresnek, vagy valaki elveszett értékét, de nem. Nem bizony! Mezgerel- nek! Vagyis, hogy aki a tájszót nem ismeri, az is megértse: a betakarítás után még a mezőn maradt termést gyűjtögetik ösz- sze. Érdekes a kép. Van a mezgerlők között, aki kétkerekű kiskocsival ballagott ki ide, a falutól jó néhány kilométernyire elfekvő kukoricaföldhöz, van, aki ócska, veterán autócskáját avan- zsírozta fel terepjáróvá, de olyan is, aki ugyancsak modern, tavalyi évjáratú, négykerék- meghajtásúval érkezett, magasított utánfutóval és bérbe mez- gerlő, pofa sörért, doboz cigarettáért dolgozó munkásokkal. Ó már rest lehajolni, hát azokkal végezteti a munkát. Az általuk kutatólánc alá fogott terület közelébe se a kétkerekes kocsival kiballagó kisöreg, se a nyugFIGYELÖ Vaduz visszavág < Liechtenstein azzal, hogy a II. világháború után az egykori Csehszlovákiában a Beneš-dekré- tumok alapján elkobzott nagy- hercegségi vagyon miatt kedden megvétózta az Európai Gazdasági Térség (EGT) kiszélesítéséről szóló megállapodás aláírását, nyíltan megzsarolta Csehországot - uja a Právo cseh baloldali-liberális napüap. A cikk rámutat: a felek közti ellenséges viszony sokkal régebbi eredetű. A Liechtenstein család egyik őse, Károly herceg volt ugyanis annak a bírói testületnek az elnöke, amely a fehérhegyi csata után (1621) 26 cseh nemes kivégzéséről döntött. A kivégzett csehek vagyonának nagy része a Liechtensteinek birtokába került, s így lett a család egészen a 20. századig az egyik leggazdagabb csehországi nemesi família. A Liechtenstein-család vagyonát Prága a csehszlovák állam megalakulása (1918), majd a II. vüág- háború után elkobozta. „A váratlanul kirobbant viszály értékét nem lehet abban a 600 millió euróbán meghatározni, amelyet Csehország kaphatott volna az Európai Uniótól, ha Liechtenstein nem akadályozza meg a megállapodás aláírását“ - véli a Hospo- dárské Noviny gazdasági-politikai napüap. Megjegyzi, hogy a nagyhercegség már a II. világháború előtt, s utána is több ízben próbálkozott volt csehszlovákiai javainak visszaszerzésével. ,Liechtenstein új, ezúttal politikai játszmába kezdett, s a cseh diplomáciának most bizonyítania kell. Ha a Cyril Svoboda vezette külügyminisztériumnak sikerül a maga oldalára állítania az Európai Unió jelenlegi, illetve jövőbeni tagjait, akkor azok közös nyomásának a nagyhercegség csak nehezen fog tudni ellenállni. A uniós csatlakozással kapcsolatban Prágának már sikerült úrrá lennie ilyesfajta helyzeteken, s erre most is van esély“ - úja az újság. A Mladá fronta Dnes szerint „a cseh politikusok a liechtensteini döntést elsősorban politikai gesztusnak tartják, amely kellemetlen módon figyelmezteti Prágát a környező vüággal fennálló vitáira“. Ennek ellenére Prágában az a többségi vélemény, hogy ez nem fogja gátolni Csehország csatlakozását az EU-hoz.- Cézár, amíg nem lesz új főnök, te őrződ a Nemzetbiztonsági Hivatal legtitkosabb adatait! (Peter Gossányi rajza) TALLÓZÓ POLITIKA , A legjelentősebb eredménye a „történelmi“ bécsi találkozónak kétségtelenül az volt, hogy egyáltalán sor került rá - írja a belgrádi lap. A belg- rádi-pristinai tárgyalásokkal szemben nem támasztottak nagy elvárásokat, s még inkább csökkentette az igényeket, hogy az albán vezetők nem tudtak közös nevezőre jutni, a belgrádi vezetők pedig olyan helyzetbe kerültek, hogy az utolsó pillanatban még fontolgatták a találkozó lemondását. Ennek fényében elégedettek lehetnek, legalább a nemzetközi közösség képviselői jelenlétében elmondhatták egymásnak, mit akarnak, s mi az, amibe nem mennének bele. Belgrád tanúbizonyságot tett arról, hogy kész megbeszélést folytatni a probléma nemzetközi normák szerinti rendezéséről, míg az albánok csak azt mutatták, nehéz velük tárgyalni, hacsak nem Koszovó függetlenségéről van szó. Úgy tűnik, a nagy politikai egyeztetések ideje valóban lejárt, a regionális együttműködésnek kell emberi dimenziót adni Visegrádért szól a harang? Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia, a négy visegrádi állam jövő májusban az Európai Unió tagjává válik. Nem véletlen tehát, hogy egyre több véleményt hallani arról, van-e jövője a visegrádi együttműködésnek, milyen formában lenne létjogosultsága, értelme az uniós keretek között, vagy megszűnik-e az akkori Csehszlovákia, Magyarország és Lengyelország által 1991-ben életre keltett regionális csoportosulás. KOKES JÁNOS Visszanézve az elmúlt több mint egy évtizedre, elmondható, hogy a csoportosulás, amely a felek akarata szerint sosem öltött intézményi formákat, alapvető eszmei politikaistratégiai célkitűzését - elősegíteni a szocialista rendszertől megszabadult három ország (Csehszlovákia kettéválasztásával lett 1993-ban lett a háromból négy) összeurópai integrációját - tulajdonképpen teljesítette. Csehország, Magyarország és Lengyelország 1999 márciusa óta tagja a NATO-nak. Szlovákia előtt akkoriban a Mečiar-kormányzat politikája miatt ugyan elúszott a tagság, de a tavaly novemberi prágai NATO-csúcson már Pozsony is meghívást kapott. A másik kiemelkedő fontosságú európai integrációs szerveződés, az Európai Unió - mint már említve volt - a jövő év májusában nyitja meg kapuit a négy ország előtt. Ebből a szempontból nézve a visegrádi csoport ablakának redőnyeit valóban le lehetne húzni. Ráadásul az együttműködés keretében született, de annak kereteit már évek óta meghaladó Közép-Európai Szabadkereskedelmi Egyezmény .(CEFTA) a csatlakozással valóban megszűnik, mert az üyen típusú gazdasági együttműködés és egyezmény az unióban gyakorlatilag értelmét veszti, másrészt pedig a nem uniós országokkal az adott szabályok szerint lehetetlen. Másrészt a CEFTA egyik célja is az volt, hogy felkészítse az egyes országokat és a régiót a csatlakozásra. Az már más téma, hogy a CEFTA egyes tagjai - például Románia és Horvátország - csak később léphetnek be az EU-ba. Van-e üyen helyzetben értelme a visegrádi együttműködés folytatásának? Az eddigi kapcsolati formák közül ugyanis csak a kultúra az, amely a Visegrádi Alap révén a csatlakozás után jórészt változatlan formában folytathatja tevékenységét. Az alapot a négy ország azért hozta létre, hogy segítse a kölcsönös kulturális, oktatási és ifjúsági együttműködést, tehát a visegrádi kapcsolat emberi dimenzióit. Nyüvánvaló, hogy bármennyire jó és hasznos dolog is ez, a visegrádi csoport további működtetéséhez igencsak kevés. Politikai szempontból a csoport eddig is csak konzultatív, egyeztető fórum volt, amelyen keresztül a tagországok közösen is lobbiztak a NATO- és EU-csatlakozásért. Ennyi és semmi több. Szükséges megjegyezni, hogy konkrét politikai kérdésekben viszont eddig sem volt valami nagy-nagy egyetértés a négy ország között. Jó példa erre a legutóbbi dobosi kormányfői találkozó, amelyen senki sem volt hajlandó támogatni azt a magyar javaslatot, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek védelme is bekerüljön a készülő európai alkotmányba. Sőt, Mikuláš Dzurinda szlovák kormányfő kimondottan ellenezte, holott Szlovákiában több mint félmillió magyar él, s a Magyar Koalíció Pártja kormányerő. Vagy egy más téma: éveken keresztül folytak a védelmi miniszteri egyeztetések és hallhattunk hangzatos kijelentéseket arról, milyen jó lenne, ha az érintett országok közös elképzelések alapján korszerűsítenék légvédelmüket, tehát egyfajta vadászgépeket vásárolnának, amivel milliárdokat lehetne megtakarítani. Az eredmény egyenlő a nullával: mindenki mást akart, más megoldást választott. Vagy emlékezzünk a „nagy összeveszésre”, amikor Orbán Viktor volt kormányfő Beneš-dekrétumokat bíráló kijelentései miatt a Magyarországra tervezett csúcstalálkozót Prága és Pozsony lemondta, holott nem a dekrétumokkal, hanem uniós problémákkal kellett volna foglalkozni. Helyénvaló a kérdés tehát, hogy a jövőben milyen konkrét, közös regionális politikai érdekei lesznek, lehetnek a négy országnak? Manapság már egyre több politikus jelenti ki, hogy a konzultációkon kívül más nemigen, illetve csak ha konkrét regionális projektumok szülemének egy-egy területen. Nos, ez mintha Václav Klausnak adna igazat, aki cseh kormányfőként is csak a CEFTA-t ismerte el igazán hasznosnak, fontosnak, míg ä politikai konzultatív tevékenységet másodlagosnak tekintette Visegrádon belül. Ezért is került nyilván a megszűnés Érdemes tágítani a kört, valódi közép-európai régióban gondolkodni. szélére miniszterelnöksége idején, a kilencvenes évek derekán a csoportosulás. Érdekes: a Klausszal tartott megbeszélés után múlt héten, Budapesten Orbán Viktor is úgy fogalmazott, hogy a nemzeti érdekek védelmében nem biztos, hogy a jövőben is az eddigi felállásban lehet sikereket elérni az unión belül, s meglehet, hasznosabb lesz a helyzetből adódó ad hoc koalíciók létrehozása. Mádl Ferenc meghívására a visegrádi államfők november 3-án Magyar- országon találkoznak, holott jelenleg a csoportosulás soros elnöke Csehország. A valószínűleg Budapesten sorra kerülő tanácskozásnak egyetlen témáját a visegrádi együttműködés jövője fogja képezni. Magyar szemszögből nézve minden hasonló közép-európai regionális együttműködés fontos, hiszen magyarok százezrei élnek a szomszédos országokban. A cseheket viszont politikailag és gazdaságüag is elsősorban Szlovákia érdekli. Pozsony esetében pedig fordított a helyzet. Ugyanakkor Lengyelország - tekintettel nagyságára - már kezd nyíltan európai középhatalomként viselkedni. Az alakuló európai alkotmány kérdésében is kézzelfogható ez az eltérő lengyel álláspont. Mindezek alapján úgy tűnik, hogy a nagy politikai egyeztetések, nyilatkozatok ideje pillanatnyilag valóban lejárt, a regionális együttműködésnek kell emberi dimenziót adni. S itt valóban nem biztos, hogy minden esetben erre a négy országra kell vagy lehet csak támaszkodni. Érdemesnek tűnik tágítani a kört, s szélesebb, valódi közép-európai régióban gondolkodni, s a posztkommunista együttműködést például Ausztriára is kiterjeszteni, hiszen most már nagyjából egy súlycsoportban leszünk. S egy kiszélesített szervezet, mint ahogy a CEFTA is egy kiszélesített gazdasági Visegrád volt, bizonyára erőteljesebben tudja képviselni a régió érdekeit az összeurópai fórumokon. A magyarság érdeke ezt kívánná, s ez is hozzájárulhatna a határok átjárhatóbbá tételéhez, a jobb magyar-magyar kapcsolatok kialakításához. A Visegrá- dot folytató vagy felváltó regionális együttműködésnek nyüvánvalóan fel kellene vállalnia a szorosabb kapcsolatot a volt Jugoszlávia utódállamaival, illetve Romániával, Ukrajnával, talán Bulgáriával is. Néhány kezdeményezés már történt, s Bécs is egyre aktívabb. Minden jel tehát arra vall, hogy a közép-európai együttműködés eddigi rendszere a következő években módosulni fog, átalakul, s itt az ideje, hogy a magyarság is megtalálja, kijelölje a helyét, felhasználja lehetőségeit ebben a régióban. VISSZHANG Néhány sor Rázgha Pálról Lőrincz Adrián szép cikket írt a lap október 6-i számában a pozsonyi tizenhárom vértanúról. Egyiküket, a Bazinban született Rázgha Pált szlovák származásúnak mondja. Ez akár igaz is lehetne, hiszen a szabadságharcba - Spira György szerint - legalább 100 ezer szlovák kapcsolódott be. Štúr, Hodža és Húrban önkénteseket toborzott a törvényes magyar kormány ellen a bécsi udvar támogatásával. Ebben a szlovákok elenyésző kisebbségben voltak, alig tettek ki 8 százalékot. A többi bécsi csavargó és munkakerülő, deklasszált elem volt. A hazai rablásra kész irtványosok vittek amit láttak, azután eliszkoltak a zsákmánnyal együtt - állapítja meg Ladislav Szalay szlovák publicista és Pechány Adolf is. Rázgha Pál (1798-1849) evangélikus lelkész, egyházi író legendás hírű szónokként volt ismert. Nagy István szerint a nemes Rázgha család tagjai 1748- ban tűntek föl Trencsén megyei nemesi összeírásokban. E családból származott Pál és feltehetően a magyar anyanyelvű Rázgha József is, aki Pozsony megyei birtokos nemes volt. Ő századosi rangig vitte a szabadságharcban, a kiegyezéskor Alsószeliben gazdálkodott. Rázgha Pál viszont minden jel szerint német anyanyelvű volt. Apja bazini polgár, édesanyját Langhofer Máriának, feleségét Luj Johanna Máriának hívták. A XVni. század elején a vagyonnal rendelkező lakosok valamivel több mint 60 százaléka volt német (a vagyontalanokat akkor nem számolták). Bazinról Fényes Elek (1851) azt írta, hogy egyharmad részt németek lakták. Őket ma már hiába keresnénk. Német lakosait 1945-46-ban kitelepítették. A lakosok 44 százaléka volt akkor lutheránus. Rázgha a modori gimnázium és pozsonyi evangélikus líceum után a bécsi teológiai karon végzett, 1823-ban pappá szentelték. Bécs- ben káplánkodott, majd Karintiában szolgált. 1839-től a prágai egyesült német lutheránus és kálvinista gyülekezet lelkésze volt. Majd a pozsonyi német gyülekezet választotta meg papjának (1846). „...bár német nyelven, de buzgó hazafias szellemben járt el állásában.” - írta róla Mangold Lajos. Munkáit német nyelven jelentette meg. Létrehozta a Pozsony megyei esperes- ségi árva- és özvegy-nyugdíjegyesü- letet. 1848-49-ben a Nemzeti Gárda katonája, a Pozsonyi Nemzeti Egyesület elnöke, Kossuth Lajos személyes ismerőse. Jelentős szerepet játszott a nemzetőrség megszervezésében. Emberei szétverték a Szenic táján fosztogató hurbanisták csapatait. A schwechati csatában mint tábori lelkész vett részt. Pozsony elfoglalása után is a forradalom mellett kardoskodott. Wrbna tábornok elfogatta, a Vízikaszámyába záratta. Rögtönítélő bíróság elé állították, melynek elnöke, Windisch- graetz igyekezett őt megmenteni. Wrbna után Haynau lett a város parancsnoka, aki Rázgha Pált hat hónapi fogság után kötél általi halálra ítélte. Bátran halt meg. A lelkész életéért hiába könyörögtek a gyászba öltözött pozsonyi asszonyok. Öt gyermeke közül, egyik fia, Gyula Dániában lett nagykereskedő, a másik, aki a pozsonyi árvaházban nőtt fel, Henrik Thalboth (1841-1896) néven, a Theater an der Wien színészeként, titkáraként működött. Balassa Zoltán Kassa
