Új Szó, 2003. október (56. évfolyam, 225-251. szám)
2003-10-02 / 226. szám, csütörtök
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. OKTÓBER 2. KOMMENTÁR Kinek sok a minimum? SIDÓ H. ZOLTÁN Sok vagy kevés a havi 6080 korona? A kormány által kedden elfogadott és tegnaptól érvényes új minimálbér ugyan 9 százalékkal több, mint az eddig érvényes 5570 korona, viszont messze elmarad a szakszervezetek által követelt 6780 koronától. A gazdasági elemzők és a munkaadók szerint a növekedés elérte a lehetőségek határát, különben is, a minimálbér művileg történő megállapítása nincs összhangban a piacszabályokkal. E csoport tehát úgy látja, a keresletnek és kínálatnak, illetve a cégeken belüli béralkuknak kellene eldönteni a fizetések alsó határának mértékét. A szakszervezetek viszont azt szeretnék, ha az Európai Szociális Chartával összhangban a minimálbér a nemzetgazdaságban foglalkoztatottak átlagbérének 60 százalékát érné el. Jelenleg nálunk ez az arány alig haladja meg a 40 százalékot. Kinek van hát igaza? Nem vitás, a bérkiáramlás üteme nem haladhatja meg a termelékenység növekedési ütemét, mert az egyensúlyzavarokhoz vezethet. Az is világos, hogy helytelen politikai indítékkal ugrásszerűen látványos minimálbér-emelést végrehajtani. A gazdaság felfelé ívelő szakaszában az Orbán-kor- mány az utóbbi megoldást választotta, azóta viszont érezhetően megtorpant a külföldi cégek magyarországi megtelepedésének üteme, sőt a kisebb bérköltségekre hivatkozva számos, korábban magyar földön tevékenykedő társaság inkább Romániába, Ukrajnába, esetenként Kínába helyezte át működését. Nálunk ugyanezzel érvelnek a szakemberek, mondván, ha a szakszervezetek követelésének eleget tennének, akkor többek között a tipikusan alulfizetett ágazatokban, mint a textil-, bőr- és cipőipar komoly elbocsátásokra kerülne sor. A gazdasági realitásokat szem előtt tartva viszont jó, ha leszögezzük: az 500 koronás béremelés mindössze a foglalkoztatottak alig 1 százalékát érinti, ezért az államkasszának elhanyagolható mértékű megterhelést jelent. A vállalkozók többletkiadásai sem számottevőek, különösen, ha tudjuk, hogy jövőre a kisebb jövedelemadó eredményeként a bérköltségek ugyancsak mérséklődnek. Az októbertől érvényes emelés korántsem radikális, éppen csak lépést tart az inflációval. A hazai minimálbér még így is nevetségesen alacsony a visegrádi országokéhoz képest, az Európai Unióban szokványosról már nem is szólva. Érdekes, amikor a fizetésekről van szó, akkor az Európai Unió nem mérce, ha viszont az árak reálissá tételéről, magyarán áremelésről beszélnek, akkor mindig Brüsszel a hivatkozási alap... De visszatérve a visegrádi csoportra: Magyarországon 212, Lengyelországban 201, Csehországban 199, nálunk viszont még most is csak 148 euró a minimálbér. Ilyen nézőpontból szemlélve a dolgot nyilvánvaló, egyáltalán nem történt nehezen emészthető, a versenyképességet csorbító béremelés, hiszen a fizetések terén utánunk már csak Románia és Bulgária következik. JEGYZET termelő és felvásárló közti bizalmat rombolja le teljesen, de pompás táptalaja a vadabbnál vadabb pletykáknak és találgatásoknak. Lehet cinikus kijelentéseket tenni, lehet azt mondani: az a pénz később is jól jön, sőt úgy is be lehet állítani az egészet: tudja a hülyéje, hogy megy ez nálunk, tehát eleve kockázatot vállalt a beadással, csak egyet nem lehet: nehogy már annak álljon feljebb, aki lóg a mani- val. A mezőgazdaság katasztrofális helyzete és a szűnni nem akaró körbetartozás gyakran eredményez kínos helyzeteket, ebből viszont az következik, hogy sokan már egyáltalán nem adnak le sehova semmit, még bő szüretkor sem, inkább bort készítenek. Azt is csak addig, amíg győzik az előállítási költségeket. Mert ugyebár a leghitványabb répacukrot sem adják már szociáron, de még csehországi árakon sem, arról már nem is beszélve, ha igazán minőségi bort szeretne saját termésből asztalra tenni a gazda. Nos, ilyen körülmények közt már az arca se rezdül, ha azt hallja, hogy van borászat, amelyik a felvásárlási szezon kellős közepén mondott csődöt, a tulajdonos és a pénz nyomát pedig bottal ütheti, vagy netán azt, hogy az elsőket ugyan kifizették, de hirtelen kiürült a kassza, s azóta csend van, nagy büdös csend, de talán még nincs veszve minden. Na meg olyasmit: a felvásárlónak még a szőlőátvevésre is kölcsönt kellett felvennie, de nem kapott. Mondom, a legkülönfélébb találgatások, feltevések kapnak lábra, melyekből egyelőre annyi biztos: pénz nincs. Kinek jó ez? A cinizmus netovábbja, ha erre valaki felmordul: kuss, mert ha uniós szabályozás lesz, akkor kétszer is meggondoljátok, hogy leadtok-e szőlőt. Lehet, csak azt nem hiszem el, hogy aki ilyet mond, az uniós színvonalon és hozzáállással, magabiztosan döngethet azon a bizonyos nyugati kapun. Savanyú a szőlő BUCHLOVICS PÉTER Persze, nem mindenkinek, s nem abban az értelemben, ahogy a szólás tartja. Mert kezdhetném ezt a glosszát aranyló fényben úszó szelíd lankákkal, napragyogású, mézízű fürtökkel, festhetnék bac- chusi jókedvet, dionüszoszi mámort, idézhetném a Fóti daltól A bor filozófiájáig irodalmunk megannyi remekét. Hiszen bőséges, szép termés volt az idén, örültek a háztáji szőlészek, még beadásra is jut, legalább az a pénz megtérül, amit nyitás-födésre, vegyszerekre kiadtak. Nos, épp ezért kerülöm az idillt. A kistermelő ugyanis már régóta padlót fogott, nem a saját borától, sokkal inkább a permetszerek áraitól lát csillagokat, a felvásárlási árakat viszont mélyen a padló alatt találja, ha netán úgy dönt, eladja a termés egy részét. Viszont az is tény: szegényebb tájakon - Szlovákiában pedig a vidék zöme csak ilyen - a kisfizetésűek, nyugdíjasok, munkanélküliek szinte kizárólagos éves pluszjövedelmét jelenti az az összeg, amit a beadott szőlőért kapnak. Szó sincs extraprofitról, sokkal inkább a fogcsikorgatva egálban tartott családi kassza kiegészítéséről. Ennek a pénznek tehát már jó előre ezer helye - lenne, ha időben megkapnák. Azonban itt sem lehet általánosítani, mert volt, ahol azonnal fizettek, volt, ahol az évvégére, netán jövő tavaszra ígérték a pénzt, de akadnak olyan helyek is, ahol máig nem látnak a leadott szőlőért egy fi- tyinget sem. Persze, előbb- utóbb megkapják a pénzt. A gond csak az, hogy az effajta csűrés-csavarás, a tessék még várni egy-két hetet, hónapot, a nekünk sem fizettek még, ezért nem tudunk fizetni - már-már szezonkénti rendszerességgel ismétlődik meg, s nem csak a TALLÓZÓ JEDIÓT AHRONÓT Mintegy kétszáz izraeli egyetemi tanár és diák biztosította támogatásáról 27 izraeli pilóta múlt heti tiltakozó beadványát, amelyben kinyilvánították, hogy nem hajlandók palesztin területeken, Ciszjordániában és a Gázai övezetben civil népességközpontok elleni bevetésben részt venni. „A kormánynak nincs joga ahhoz, hogy rombolja az ország hadseregét“ - hangsúlyozza az egyetemi tanárok és diákok nyilatkozata, amely szerint a pilótáknak „volt bátorságuk ahhoz, hogy visszautasítsák a részvételt egy másik nép elleni elnyomó akciókban, gyilkosságokban“. Leszögezik: nem helyeslik az erőszakhullám további szítását ahelyett, hogy a terrorizmus valódi oka ellen folyna a harc. Ez az ok a palesztin területek folytatódó megszállása, ami Izrael állam biztonságát veszélyezteti - fogalmaznak a pilóták akcióját támogató nyilatkozat aláírói.- Tudja, annyira felizgat a kormánykoalíció marakodása, hogy percenként kell vécére rohannom! (Peter Gossányi rajza) A terrorizmus elleni harc, a leszerelés erősíti a két nagyhatalom viszonyát, ellentét az ENSZ és Irak kérdésében van Amerikai-orosz érdekkapcsolat Oroszország és az Egyesült Államok elnökeinek találkozóján újra megmutatkoztak a két nagyhatalom együttműködésének lehetőségei és korlátái, kirajzolódtak a problémás, illetve a zavarmentes területek. ONDREJCSÁK RÓBERT Azok közé a területek közé, amelyek problémamentesek, és amelyek erősítik a két ország kapcsolatát, a terrorizmus elleni harc, Közép-Ázsia stabilitása, a stratégiai nukleáris fegyverek csökkentése és a jövőbeli szélesebb körű gazdasági együttműködés (elsősorban az USA-ba irányuló orosz kőolajszállítások terve) tartoznak. Azok a témakörök, amelyekben a két ország között ellentétek találhatóak, az ENSZ szerepe, Irak, és általában az egész Közel-Kelet kérdése és bizonyos esetekben a közép-ázsiai és kaukázusi befolyás. A terrorizmus elleni harc esetében Moszkva és Washington már a 2001 szeptember 11-i terrortámadásokat követően, viszonylag rövid idő alatt közös nevezőre jutott. Ennek egyik fontos momentuma volt, hogy az amerikaiak kisebb eltérésekkel elfogadták a csecsenföldi probléma orosz interpretációját, amely szerint Csecsenföld kérdése orosz belügy, a csecsen fegyveresek terroristák, ezért az ottani orosz katonai akciók terrorista ellenes hadműveleteknek tekinthetőek. Cserébe az oroszok támogatták az amerikai fegyveres erők afganisztáni akcióját és több olyan értékes hírszerzési információt adtak át az USA-nak, amely hozzájárult az afganisztáni hadművelet sikeréhez. A következő terület, amelyen az USA és Oroszország együttműködnek, Közép-Ázsia. Az itt tapasztalható pozitív elmozdulás nagyrészt szintén szeptember 11- nek köszönhető, hiszen azelőtt a két ország kölcsönösen a legkomolyabb geopolitikai és gazdasági ellenfélnek tekintette egymást az említett térségben. A jelenlegi helyzet alapján az oroszok elfogadták, hogy az USA katonailag is megjelent Közép- Ázsiában és szorosabbra fűzte kapcsolatait a térség államaival, amelyek számára létfontosságúak a terrorizmus elleni hadműveletekhez. Ráadásul Moszkva hasznot is húzott az ottani amerikai hadműveletekből, hiszen az amerikaiak megdöntötték a Talibán rendszert Afganisztánban, amely az orosz érdekeket is veszélyeztette, és valamelyest stabilizálták a térséget. Az amerikaiak viszont a másik oldalon elismerték az orosz érdekeket, elsősorban a gazdasági befolyást, és a bizonyos mértékig támogatják Moszkva kapcsolatainak szorosabbra fűzését a térségbeli államokkal. Egyébként ennek egyik biztos jele, hogy szilárdabbá vált Oroszország kapcsolata Közép-Ázsia legbefolyásosabb országával, Üzbegisztánnal, és a másik regionális hatalom, Kazahsztán már szinte teljesen az oroszok befolyása alá került (lásd például terveAz érdekházasságból stratégiai mélységű kapcsolat is kifejlődhet. zett részvételét a kialakítandó orosz-fehérorosz-kazah-ukrán gazdasági unióban). A közép-ázsiai orosz-amerikai együttműködés a jövőben még további elemmel erősödhet, konkrétan az esetleges térségbeli kínai ambíciók ellenpólusa lehet. Persze nem lehet figyelmen kívül hagyni az esetleges problémákat sem a régióval kapcsolatban, amelyek akkor merülhetnének fel, ha valamelyik fél megpróbálná felborítani a jelenlegi egyensúlyt és a másikkal szemben akarna hatalmi előnyökre szert tenni. A következő terület a stratégiai nukleáris fegyverek csökkentése. A már elért és tervezett megállapodások - elsősorban az említett fegyverek szintjének csökkentése valahol az 1700-as és a 2200-as szám körüli szintre - gyakorlatilag a legjelentősebb elemét jelentik a nem egész húsz éve beindult leszerelési tárgyalásoknak. Mivel ezeket a fegyverrendszereket a két ország elsősorban egymás ellen állította rendszerbe, nyilvánvaló hogy miután bizonyos esetekben egymás „stratégiai partnerévé” váltak, nincs értelme több ezer ilyen fegyver rendszerben tartásának. Mivel a stratégiai környezet radikálisan megváltozott, mindkét nagyhatalom egyetért abban, hogy a fegyveres erők fejlesztésének új irányvonalat kell adni és a rendelkezésre álló forrásokat az új biztonsági kihívásokhoz kell igazítani. Ráadásul az orosz gazdaság teljesítményének jelenlegi szintje a maximum 1700 ilyen fegyver rendszerben tartását teszi lehetővé - és ezt is csak igen nagy erőfeszítések árán. Ezért bizonyos mértékig igaz az az állítás, hogy az oroszok leszerelési terveit és álláspontját sokkal inkább a gazdasági kényszer diktálja, mint a stratégiai megfontolások. Az orosz-amerikai együttműködés már a közeljövőben kiegészülhet egy viszonylag jelentős gazdasági dimenzióval. Jelenleg Moszkva és Washington együttműködése egyértelműen stratégiai, politikai és katonai jellegű, a gazdasági kooperáció jelentősen ezek mögött „kullog”. Az Egyesült Államok a jövőben szeretné csökkenteni a Közel-Kelet részarányát az amerikai olajszállításokban, és mivel a Karib-térség és Mexikó részéről már nem lehet jelentősebb növekedésre számítani, a két lehetséges terület Oroszország és Afrika (azon belül is a Guineáidból térsége, ami miatt érdekes lenne megvizsgálni az amerikai fegyveres erők növekvő jelenlétét is a régiókban). Afrikának is megvannak a maga problémái - lásd például az állandó instabilitást szinte minden országban, például Nigériában, s ez bizonyos esetekben veszélyezteti akár a kőolajexportot is. Ezért egyre több szó esik arról, hogy a jövőben az amerikai export egyik fő forrása Oroszország lehet, erre utalnak például a murmanszki kikötőben folyó munkálatok is. A konfliktusos amerikai-orosz kérdések közé tartozik például az ENSZ szerepe és befolyása a két ország külpolitikai elképzeléseiben. Az amerikaiak - elsősorban szeptember 11-e után - saját biztonsági érdekeiket helyezik mindenek fölé, és ha úgy érzik, hogy ezek érvényesítésében a világszervezet korlátozza őket, akár meg is kerülik. Az oroszok viszont, éppen azért, mert a nukleáris fegyvereiken kívül gyakorlatilag már csak az ENSZ Biztonsági Tanácsában lévő állandó helyük maradt meg olyan tényezőként, amelyek következtében viszonylagos egyenlőséget élvezhetnek az USA-val, a végsőkig ragaszkodni fognak az ENSZ szerepének erősítéséhez. Irak esetében az orosz álláspont szintén eltért az amerikaitól. Az orosz diplomácia rendkívül ügyesen használta ki a transzatlanti kapcsolatokban az USA és Francia- illetve Németország közötti feszültséget. Azáltal, hogy Párizs és Berlin oldalára állt, elérte egyik legnagyobb stratégiai célját: aktívan hozzájárult a NATO meggyengítéséhez és az Amerika és Európa közötti szakadék elmélyítéséhez. Irak esetében Oroszország továbbra is az ENSZ szerepének erősítését szeretné, ami nyilvánvalóan szemben áll az Egyesült Államok elképzeléseivel, hiszen az amerikaiak csak a lehető legkevesebb reális hatalommal szeretnék a világszervezetet felruházni (legalábbis ebben az esetben). Ráadásul Moszkva egyáltalán nem bánná, ha valamilyen módon sikerülne az egész Közel-Keleten mérsékelni az amerikai befolyást. A leírtak alapján elmondható, hogy az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország jelenlegi viszonya tipikusan érdekeken alapuló kapcsolat, viszont az is igaz, hogy ezek a közös érdekek sok esetben annyira jelentősek, hogy némely területen akár Moszkva és Washington stratégiai mélységű kapcsolatát is elősegíthetik. Az Európa Tanácsnak harcolnia kell azért, hogy az USA-ban és Japánban ne végezzenek ki több elítéltet „A halálbüntetés az égjük legrégibb szokás” GÖBÖLYÖS N. LÁSZLÓ Az Európa Tanácsnak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy Japánban és az Egyesült Államokban eltöröljék a halálbüntetést - áll abban a nyilatkozatban, amelyet az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogi szervezet adott ki az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlése őszi ülésszakának szerdai vitája előtt, amelyet a regionális szervezeten kívüli országokban gyakorolt halálbüntetés eltörléséről tartanak. Az AI üdvözölte azt a tényt, hogy a 45 tagállam immár „kivégzésmentes övezetnek” nyilváníthatja magát. Ugyanakkor az emberi jogi szervezet úgy véli: Japánnak és az Egyesült Államoknak tisztában kell lenniük azzal, hogy Európa tanácsi megfigyelői státusuk kötelezi őket a halálbüntetés gyakorlatának megszűntetésére. A Parlamenti Közgyűlés 2001- ben már megbélyegezte Japánt és az Egyesült Államokat a halál- büntetés alkalmazása miatt és szorgalmazta a párbeszédet a két ország törvényhozásának képviselőivel a kivégzések megszüntetéséről. Az idén szeptember elején az ET igazságügyi és emberi jogi bizottsága „hasznos és előremutató” tárgyalásokat folytatott a témában japán parlamenti képviselőkkel. Az amerikai fél részéről viszont kevés hajlandóság mutatkozik: áprilisban például, amikor a bizottság a washingtoni szenátus épületszárnyában tartottsajtókonferenciát a halálbünAz Amnesty International nyilatkozatot adott ki az ET-közgyűlés előtt. tetés eltörléséről, egyetlen amerikai kongresszusi képviselő sem jelent meg. Az AI arra hívja fel az Európa Tanácsot, hogy „ne veszítse el kedvét, mert a régi szokások nehezen halnak ki, és a halálbüntetés az egyik legrégibb szokás.” Jelenleg Japánban 118 a halálra ítéltek száma, közülük ötvenet bármikor kivégezhetnek. Az elítéltek kevesebb mint két órával az ítélet-végrehajtás előtt értesülnek kivégzésük időpontjáról, és nem értesítik a családtagokat, az ügyvédeket sem. Az Egyesült Államokban 3600 férfi és nő vár kivégzésére, 1990 óta több mint 750 halálos ítéletet hajtottak végre, csak az idén 56-ot. Az elmúlt 18 hónapban négy kiskorú elítéltet is kivégeztek, ilyenre sehol másutt nem volt példa ebben az időszakban - hangsúlyozta nyilatkozatában az Amnesty International.
