Új Szó, 2003. október (56. évfolyam, 225-251. szám)
2003-10-07 / 230. szám, kedd
Agrárvilág DOKUMENTUM ÚJ SZÓ 2003. OKTÓBER 7. kezdésének és befejezésének időpontja. A befejezés időpontját úgy kell meghatározni, hogy az utolsó kérvény a fizetésre az ügynökséghez legkésőbb az előszerződés 9. pontjában megfogalmazott időpontig beérkezzen, a pénzeszközök merítésétől függően az egyes RFD alapján; e) a tervezet terve a) a tervezet szakaszai; b) a tervezet ütemterve; c) a tervezet szakaszok szerinti és számlázási tételcsoportok szerinti költségvetése; d) a tervezet célja; e) becsületbeli nyilatkozat. Az ügynökség jóváhagyja az előző pontban feltüntetett költségeket és megköti a szerződést a kérvényezővel az ügynökség által jóváhagyott elfogadható költségek teljes összegére. A kérvényező kötelezi magát, hogy a folyósított pénzeszközöket csak a támogatható beruházásokra fordítja, s betartja az általános valamint a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Tervezetben jóváhagyott speciális feltételeket, beleértve a jóváhagyott módosításokat és változtatásokat. Káreset létrejötte esetén (arra az objektumra vonatkozóan, amely a SAPARD-programból folyósított pénzügyi támogatásról szóló szerződés tárgya) a jóváhagyott támogatási összeget a káreset kapcsán szerzett biztosítási kártérítés összegével csökkentik. Az összes tervezet éves támogatási tételeinek összege az egyes támogatási szerződésekben nem haladhatja meg a SAPARD- program által megszabott éves kerétet. 4. Elfogadható költségek Abban az esetben, ha a kérvényező nem köteles a módszertani útmutató és az 1. sz. melléklet által megfogalmazottak szerint eljárni a SAPARD-program végrehajtásával kapcsolatos szolgáltatásokra, szállításokra (árukra) és munkákra vonatkozó szerződések megkötésekor, -az eljárás a következőképpen történik: Mindennemű szolgáltatás, szállítás (áru) és munka esetében, amelyek ára meghaladja a 430 ezer koronát, a kérvényező köteles az előírt mellékletek szerint a Kérvényhez csatolni az eredeti árajánlatokat legalább 3 szállítótól. Az ilyen szolgáltatásra, szállításra (árura) és munkára vonatkozó költségeknek az említett árajánlatok ársávjában kell mozogniuk. Az említett szoláltatások, szállítások, munkák elvégzésére a kérvényező köteles pályázatot kiírni. Az árajánlatok megtételére szóló felhívást a javaslatok elfogadási határideje előtt legalább két héttel korábban kell megjelentetnie megfelelő országos terjesztésű (szükség esetén nemzetközi hatáskörű) nyomtatott sajtóban (a Közbeszerzési Hivatal közlönyében való megjelentetés nem engedélyezett). A pályázat nyertesének kiválasztását a pályázati jegyzőkönyvben meg kell indokolni. A felhívásnak tartalmaznia kell a kért szállítás műszaki jellemzőit (gépvásárlás esetén külön szét kell írni annak egyes részeit), a javaslat benyújtásának határidejét, a javaslatok értékelésének kritériumait (pl. a megoldás komplex és regresszív jellege, minőségi és hozzáférhető szerviz, a javasolt ár, a szállítás határideje), a szállító alkalmasságának bizonyítását (három hónapnál nem régebbi eredeti a cégjegyzéki kivonatot, amely igazolja, hogy a szállító végezheti ezt a tevékenységet, a kisiparosok jegyzékének kivonatát, illetve egyéb elfogadható dokumentumot, a szállító becsületbeli nyilatkozatát arról, hogy cége nem áll csőd vagy felszámolási eljárás alatt). Tartalmaznia kell továbbá a beterjesztett javaslatok elbírálásának határidejét (legalább három szubjektumnak válaszolnia kell) az Európai Unió országaiból vagy a csatlakozó országokból - Bulgária, Csehország, Észtország, Magyarország, Litvánia, Lettország, Lengyelország, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Málta, Ciprus, Törökország és legalább két szubjektumnak meg kell felelnie a követelményeknek -, és a pályázati eredmények kihirdetésének időpontját. Ha a felhívásnak nem lenne kellő visszhangja, a kérvényező írásbeli felkéréssel szólít fel három szállítót árajánlat megtételére, amelyben feltünteti a nyílt felhívás által közzétett feltételeket. Az összes dokumentum, amely a három árajánlat beszerzésével kapcsolatos (az újságokban megjelentett felhívásokkal együtt), a SAPARD Ügynökség által a szerződés megkötése előtti a kérvényezőnél a helyszínen végzett ellenőrzés tárgya lesz. A SAPARD Ügynökség a kérvényező által beteijesztett összköltséget hagyja jóvá (1. sz. formanyomtatvány „Kérvény pénzügyi támogatás folyósítására a SAPARD-programból“ a Tervezet finanszírozási forrásai részben a SAPARD-programból igényelt források c. sor) az egyes tételek szerint (a 2. sz. formanyomtatvány „Kérvény pénzügyi támogatás folyósítására a SAPARD-programból“). A SAPARD Ügynökség által jóváhagyott költségek elfogadható költségeknek számítanak. A SAPARD Ügynökség által szerződés alapján folyósított pénzügyi támogatások az Európai Unió és az SZK költségvetési forrásaiból jogilag nem követelhető eszközöket jelentenek. 5. A tervezet megvalósítása A kérvényező csak a „SAPARD-programból folyósított pénzügyi támogatásról szóló szerződés“ (a továbbiakban „Szerződés“) megkötése után foghat hozzá a tervezet megvalósításához. A Szerződés megkötésével a SAPARD Ügynökség beleegyezését adja a munkák megkezdéséhez. Kivételt képeznek a tervdokumentáció kidolgozására fordított költségek és a tervezet előkészítésével és megvalósításával kapcsolatos költségek (a tervezet megvalósíthatóságát vizsgáló tanulmány költségei, szabadalmak és licencek megszerzése, építészek, mérnökök, tanácsadók és jogászok fizetése), amelyek közvetlenül összefüggnek a tervezettel, és nem haladják meg a tervezetre jutó elfogadható teljes költségek 12%-át, amelyek a Szerződés megkötése előtt keletkezhetnek. A Szerződésben megegyezett pénzösszegeket a kérvényezőnek nem folyósítják előleg formájában. A kérvényezőnek minden egyes fizetést külön kérnie kell a SAPARD Ügynökségtől, miközben a „Fizetési kérvényhez“ csatolja a saját pénzügyi források fel- használását igazoló bizonylatokat, amelyek a tervezet megvalósításával kapcsolatosak. Ha az elfogadható költségek nem érik el a minimális szintet, illetve ha meghaladják a közpénzekből folyósítható elfogadható költségek maximális szintjét, a SAPARD- programból folyósított pénzügyi támogatás iránti kérvényt a további feldolgozásból kizárják. 6. Segítség a „SAPARD-programból folyósított pénzügyi támogatás iránti kérvény“ kidolgozásához A tervezet kidolgozásához a kérvényező igénybe veheti az adott tervezettel összefüggő tanácsadói és konzultációs szolgáltatásokat, mégpedig azoktól a személyektől, akiknek a törvény értelmében ilyen tevékenység végzésére engedélyük van (kisiparos- vagy a cégjegyzéki bejegyzés), ám tanácsadók szolgáltatásainak igénybevétele a kérvényező számára nem feltétel. A SAPARD Ügynökség a tanácsadókért és az általuk végzett szolgáltatásokért nem vállal felelősséget. A tervdokumentációval, valamint a tervezet előkészítésével és megvalósításával kapcsolatos költségek (a tervezet megvalósíthatóságát vizsgáló tanulmány költségei, szabadalmak és licencek megszerzése, építészek, mérnökök, tanácsadók és jogászok fizetése), amelyek közvetlenül összefüggnek a tervezettel, a beruházásokra szánt elfogadható költségek 12%-ig belefoglalhatok a tervezet költségvetésébe. A Módszertani Utasítás A részében található összes rendelkezés, amely a tervdokumentáció kidolgozásával valamint a tervezet előkészítésével és megvalósításával kapcsolatos költségekre vonatkozik (a tervezet megvalósíthatóságát vizsgáló tanulmány költségei, szabadalmak és licencek megszerzése, építészek, mérnökök, tanácsadók és jogászok fizetése), amelyek közvedenül összefüggnek a tervezettel, s a beruházásokra szánt elfogadható költségekben nem haladják megl2 %-ot, a tanácsadók tevékenységére vonatkozó elfogadható költségek szintjét a teljes elfogadható költségek szintjének 5%-ig, minden egyes tervezetre maximálisan 100 ezer Sk-ban határozza meg. 7. A SAPARD-programból folyósított pénzügyi támogatásról szóló kérvény (a továbbiakban Kérvény) előterjesztése, fogadása és kiválasztása A Kérvény előterjesztésére, fogadására és kiválasztására nem vonatkozik a közigazgatási eljárásokról szóló 71/1967 Tt. sz. törvény. A tervezet adminisztrálásának módját a SAPARD Ügynökség által végzett tevékenységek eljárások határozzák meg, amelyeket az Európai Bizottság is jóváhagyott. 7.1. A kérvények előterjesztése A SAPARD Ügynökség felhívja a közvéleményt a 4b. sz. intézkedéshez kapcsolódó Kérvény beterjesztésére. A „Kérvény formanyomtatványai a felhívás után megtalálhatók a földművelésügyi minisztérium regionális osztályain, a SAPARD Ügynökség regionális munkahelyem, és a szaktárca internetes honlapján ( http://www.mpsr.sk ). A minisztérium regionális munkahelyei és a SAPARD Ügynökség regionális munkahelyei ennek az utasításnak az 1. sz. Mellékletében találhatók. További tájékoztatást a SAPARD Ügynökség regionális munkahelyei és központja nyújt a következő címen: Dobroviéova ul. 12, 812 66 Bratislava. A tel/üzenetrögzítő száma 02/527-33-800 és 02/592-66-380, e mail címe office@sapard vagy a zmilkova@sapard.sk . 7.2. A kérvények fogadása A SAPARD Ügynökség a kérvényeket a regionális munkahelyein fogadja, az adott kerületben, amelynek a területén a tervezetet megvalósítják. A Kérvényeket személyesen munkanapokon hétfőtől csütörtökig 9- től 15,00 óráig, pénteken 9-től 12,00 óráig veszik át. Az átvet kérvények esetében nyilvántartásba kerül a Kérvény átvételének időpontja és pontos ideje. A kérvényező írásos bizonylatot kap a Kérvény helyszíni átvételéről. A postán érkezett kérvényeknél az átvétel időpontjának a posta általi kézbesítés időpontját veszik nyilvántartásba, az adott napon kézbesített ösz- szes Kérvény nyilvántartásába vételi ideje 16,00 óra. A kérvényező írásos igazolást kap a Kérvény posta általi kézbesítéséről és átvételéről. A SAPARD Ügynökség a Kérvényt két példányban veszi át (mindkét példánynak egyformának kell lennie, miközben tartalmaznia kell a kérvényt az előírt formanyomtatványon, amelyen a kérvényező eredeti aláírásának kell szerepelnie- (mindkét példányon) és a tervdokumentáción,- a tervezeten, amelynek kötelező vázlata ennek az utasításnak a B részében található,- a tervezet előírt mellékletei a Kérvény 6. sz. forma- nyomtatványa szerint 7.3. A kérvények feldolgozása A Kérvény feldolgozásához szükséges idő a SAPARD Ügynökség általi átvételtől számítva a Szerződés elküldéséig a kérvényezőnek általában két hónap. Ez az időtartam azokra a kérvényekre vonatkozik, akiket nem kérték az adatok kiegészítésére, vagy a hibák kijavítására. 7.3.1. A kérvények elbírálása A Kérvények, illetve a kérvényezők a kérvény feldolgozása során vizsgálatnak vetik alá magukat: a) a kérvényező alkalmasságának elbírálására amennyiben olyan SAPARD-programból folyósított pénzügyi támogatást igényel a kérvényező, amely nem szerepel a 3. oldalon a 2. sz. pontban (Az időszerű prioritások, intézkedések és kérvényezők áttekintése az SZK Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Tervében megszabottak alapján), a kérvényt kizárják a további feldolgozásból; b) a teljesség elbírálása - ha a Kérvény nem teljes (a Kérvény nem következetesen kitöltött formanyomtatványa, a szakmai intézmények hiányzó nyilatkozatai a Kérvényhez tartozó mellékletek jegyzéke szerint) a kérvényezőt felkérik a Kérvény 3 hónapon belüli kiegészítésére (a Kérvény feldolgozása ideiglenesen leáll a kiegészítés időpontjáig, maximálisan 3 hónapig). Abban az esetben, ha a kérvényező a Kérvényt a megszabott határidőn belül nem egészíti ki, azt a további feldolgozásból kizárják; c) az alkalmassági kritériumok szerinti elbírálásra- az összes szakmai intézmény nyilatkozata és véleménye- (a Kérvény formanyomtatványában a tervezet mellékleteként jegyzékben feltüntetve), amelyek a tervezetet véleményezik (mindegyiknek pozitívnak - kedvezőnek kell lennie); d) előzetes helyszíni szemlén - a kérvényezőnek lehetővé kell tennie az ellenőrzést és részt kell rajta vennie a cég székhelyén, illetve a tervezet megvalósításának helyszínén; e) az értékelési kritériumok elbírálására - amelyeket a SZK MVFT állapított meg (az értékelési kritériumok táblázatát e módszertani utasítás 15. pontja tartalmazza). Megjegyzés: A kérvényezőt írásban fel lehet kérni (az adatok ldegészítése érdekében) a SAPARD Ügynökség meglátogatására (telefonon való időpontegyeztetés után) az előterjesztett dokumentumokban előforduló egyes pontadanságok megmagyarázására. Az pontatlanságok megmagyarázásáig a kérvény elbírálási folyamatát leállítják. Abban az esetben, ha a pontatlanságokat nem magyarázzák meg (ha nem lehet a látogatás időpontjában megegyezni, vagy ha az adatok a megszabott határidőn belül nem kerülnek kiegészítésre) a kérvényt az előterjesztett adatok alapján fogják értékelni. 7.3.2. A kérvények kiválasztása A Kérvények kiválasztása a SAPARD Ügynökség hatáskörébe tartozik, és a Kérvények kiválasztásában hozott döntésért teljes mértékben a SAPARD ügynökség felel. A Kérvények kiválasztása a SAPARD Ügynökség központjában történik. A kiválasztásba csak azokat a kérvényeket sorolják be, amelyek alkalmasak, tehát megfeleltek az összes elbírálás, kritérium és ellenőrzés követelményének, mégpedig a teljesség szempontjából történő elbírálásnak, az alkalmassági kritériumok szerinti elbírálásnak, a helyszíni előzetes ellenőrzésnek. Az alkalmas Kérvényeket besorolják- a megszerzett pontszámok alapján (elbírálásra kerül az összes kérvény pénzügyi igényeinek összege a pénzügyi lehetőségekkel, és megállapítják a pénzügyi lehetőségek határát);- abban az esetben, ha a SAPARD-programból való finanszírozásra egyforma pénzügyi igényeket terjesztettek elő, azokra a Kérvényekre, amelyeket a pénzügyi lehetőségek határán belül bírálnak el, a kiválasztás a Kérvény benyújtásának pontos dátuma és ideje szerint történik, azt a Kérvényt választják ki, amelyet korábban nyújtottak be. 7.4. A kérvények kizárása A Kérvény a további feldolgozásból csak a SAPARD Ügynökség központjában zárható ki, mégpedig a következő okok miatt:- a kérvényező nem megfelelő alkalmassága miatt: lásd a Módszertani Utasítás 2. pontját;- a Kérvény nem teljes;- a Kérvény nem teljesíti az alkalmassági kritériumokat, vagyis a) az elfogadható költségek nem érik el a minimális szintet, illetve meghaladják azt a megszabott maximális értéket, amely közforrásokból folyósítható; b) a Kérvény nem felel meg az SZK MVFT egyik általános vagy specifikus kritériumának;- a Kérvény nem felet meg a követelményeknek a helyszíni ellenőrzés során, ületve a kérvényező nem tette lehetővé a helyszíni szemlét;- a kérvényezőnek nyilvántartott tartozásai vannak a SAPARD-program keretében;- a pénzeszközök hiánya a tervezet megvalósítására folyósított teljes összegű támogatásra a költségvetési év keretén belül - a SAPARD-programból folyósított pénzügyi segítség összegét minden évben az SZK MVFT-ben határozzák meg;- a kérvényező nem fogadja el az előterjesztett Előszerződést vagy a Szerződést valamint annak beküldésére vonatkozó határidőt (Ezen utasítás 2. sz. vagy 3. sz. melléklete). 7.5. A kérvényező tájékoztatása A SAPARD ügynökség írásban értesíti a kérvényezőt:- a Kérvény kizárásáról a kizárás okainak ismertetésével;- a tervezet elfogadható költségeinek csökkentéséről a SAPARD Ügynökség által, a megszabott elfogadható költségek ismertetésével;- a nem teljes Kérvény elbírálásának ideiglenes leállításról a kiegészítés időpontjáig;- a Kérvény elbírálásának leállításáról a pénzeszközök hiánya esetén a monitorozó bizottság döntésének kiadásáig, amely lehetővé teszi a pénzeszközök átirányítását egy másik intézkedésből- a Kérvény elbírálásának leállításról a különböző pontatlanságok megmagyarázásáig. Egyéb információkat a Kérvény feldolgozása folyamán a tervezet teljes elfogadásáig, illetve a Kérvény kizárásáig a SAPARD Ügynökség nem nyújt a kérvényezőknek. 8. A szerződés megkötése A SAPARD Ügynökség a kérvényezővel Előszerződést köt (ha a kérvényező a közbeszerzésről szóló 263/1999 Tt. sz. törvény alapján beszerzőnek számít). Ebbe a szerződésbe belefoglalják a beszerzés feltételeit a Módszertani Útmutató alapján, amelyek a SAPARD-program megvalósításában a szolgáltatásokkal, szállításokkal (áruk) és munkákkal kapcsolatos szerződések megkötésére vonatkoznak, (a továbbiakban MU), s amely az Előszerződés megkötésével kapcsolatos 1. sz. melléklet részét képezi. Ha a kérvényező nem teljesíti a beszerzés MU által megszabott feltételeit, nem kötnek vele szerződést a pénzügyi segítség folyósításáról. A SAPARD Ügynökség azoknak a kérvényezőknek, akiknek a Kérvényét kiválasztották a SAPARD-programból származó pénzeszközök folyósítására, előterjeszti a Szerződés tervezetét (ennek az utasításnak a 3. sz. melléklete). Ha a kérvényező a Szerződés tervezetét nem fogadja el, illetve nem tartja be a Szerződésre megszabott visszaigazo- lási határidőt, a Kérvényt a további feldolgozásból kizárják. Ha a kérvényező betartja az előterjesztett Szerződés javaslatára megszabott visszaigazolás! határidőt, és azt elfogadja, a SAPARD Ügynökség szerződést köt vele a SAPARD-programból nyújtott pénzügyi segítségről. 9. Kifizetések A teljes Kifizetési Kérvényt (a Szerződés 3. sz. melléklete) a kedvezményezett (az a kérvényező, akivel Szerződést kötöttek) a SAPARD Ügynökség azon regionális munkahelyének teijeszti elő, amelyik kerületben a tervezet megvalósításra kerül. A SAPARD Ügynökség regionális munkahelyei ezen utasítás 1. sz. mellékletében találhatók. A kifizetési kérvényeket személyesen veszik át munkanapokon hétfőtől csütörtökig 9,00-től 15,00 óráig, pénteken 9,00-től 12,00 óráig. Az átvett Kifizetési Kérvényt az átvételi időpont alapján tartják nyilván. A kérvényező a helyszínen írásbeli elismervényt kap a Kifizetési Kérvény átvételéről. A Kifizetési Kérvényt és annak mellékleteit a kedvezményezett két példányban teijeszti elő, miközben az első példány az eredeti dokumentumokat tartalmazza, a második pedig azok másolatait. A Kifizetési Kérvényhez a kedvezményezett csatolja az összes mellékletet, vagyis- az elfogadott költségek táblázatát;- a Kifizetési Kérvényhez tartozó számlák jegyzékét;- a Kifizetési Kérvényhez tartozó dokumentumok jegyzékét;- a SAPARD-programból finanszírozott tervezet aktuális számlakivonatait;- 1 hónapnál nem régebbi keltezésű számlákat, bizonylatokat, minősítési bizonyítványokat (ha a kedvezményezett a SAPARD-program forrásaiból vagyont szerez, köteles ezt a vagyont biztosítani, és elő kell terjesztenie a biztosító társasággal szembeni kötelezettsége teljesítéséről szóló bizonylatot, amely az adott Kifizetési Kérvényhez tartozik - lásd a Szerződés mintapéldányát V. rész, 8. pont). Helyi utak, járdák, pallók építésére vagy víz-, gáz- és csatornahálózat felújítására lehet pénzt kérni a SAPARD- ból ám lakásépítésre, iskolai oktatásra, szociális szolgáltatásokra ilyen forrásokat nem adnak. (Somogyi Tibor illusztrációs felvétele)