Új Szó, 2003. szeptember (56. évfolyam, 201-224. szám)
2003-09-06 / 205. szám, szombat
„Nyitva áll az ajtó; a tüzelőfénye Oly hivogatólag süt ki a sövényre. Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya, Küszöbre a lábát, erre állát nyújtja. Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kis jvának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. ” (Arany János) ,.A gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörli porlepett ingével: Mélyre van az szántva az életekével De amint körülnéz a víg csemetéken, Sötét arcredői elsimulnak szépen; Gondozó pipáját a tűzbe meríti; Nyájas szavú nője mosolyra deríti " (Arany János) 2003. szeptember 6., szombat 7. évfolyam, 35. szám A nagycsaládos szülők tudatosan fogadnak több gyermeket, miközben igényes nevelőkké válnak Ahol még helyet szorítanak a csodáknak SZÁZ ILDIKÓ énteken kezdődött a varázslat, amikor az apa - az egész heti túlórázás ellenére - végül beadta derekát, és elindult családjával a zoboralji Kolonba, a Fecske - Nagycsaládosok Társulásának idei nyárbücsúztatójára. A szállásukhoz közeli kávéautomatánál enyhíteni akart valamelyest kínzó fejfájásán. Virgonc leánykája, kihasználva a pénzbedobás és a gombnyomás közti kis időt, odafurakodva hozzá lenyomta a legközelebb esőt. „Életébresztő” helyett, csibeleves csordogált a műanyag pohárba. „Apa, ugye, tudod, hogy varázsitalt rendeltem neked?” - nézett fel rá győ- zelemittasan a kicsi, mire a haragjában elvörösödött családfőből kitört a hahota! Kolonban augusztus utolsó hétvégéjén a magyarországi Mosonmagyaróvár mellől, Pozsony és Komárom környékéről, Marcelházá- ról, Andódról, Vágáról és Zséréről érkezett nagycsaládosok számos nagyobb csodának és varázslatnak lehettek tanúi. KI LÉPJEN AZ ELFOGLALT SZÜLŐ HELYÉBE? Díszesen faragott sulykok, rongybábuk készültek a helyi alapiskola udvarán, ahol agyagkorsókat és kavicsokat is festettek, s nagy egyetértésben papírt hajtogattak a nagycsaládosok óvodáskorú és kamasz csemetéi. A szüleik ezalatt A család szerepe a harmadik évezred küszöbén című konferencia előadásait hallgatták a helyi kultúr- házban. A Magyarországról érkezett, hetvennégy éves Andrásfalvy András ötgyermekes apaként és tizenkét unoka nagyapjaként a nagyszülők családon belül vállalt szerepét méltatta. Saját példáján mutatta be, hogy az elfoglalt szülő helyébe a bölcsőde s a korai óvodába járatás helyett a nagyszülőnek illenék lépnie, aki a hagyományok ápolására és szeretetére neveli a kicsiket. Sárközi Klára parlamenti képviselő, aki a kezdetektől fogva figyelemmel kíséri a nagycsaládosok társulásának kezdeményezéseit, a családpolitikai támogatás új rendszeréről szólt biztatóan a jelenlevő szülőknek, és arról, hogy a jövő évtől lényegesen kedvezőbb változások várhatók. „Az államnak ott kell beavatkoznia ebbe a folyamatba, ahol a család már kevésnek bizonyul. A családot a társadalom autonóm szervezeteként kezeli az új támogatási rendszer” - jegyezte meg tartalmas előadásában a képviselő asszony. Kiemelte, hogy a középiskolás gyermekek iskoláztatásának támogatása további kétszáz, esetenként négyszáz koronával emelkedik szeptembertől, ami a nagycsaládosok társulásának köszönhető. Ők kérték a támogatást a következő indoklással: ahhoz hogy a gyermek egyetemre kerülhessen, elsősorban el kell végeznie egy középiskolát, ám az ösztöndíj- rendszer 1986-tól nem változott országunkban. Csáky Erzsébet édesanyaként, a lévai nagycsaládosok képviseletében, és a szlovákiai cserkésztanács tagjaként egyaránt jelen volt a konferencián, és részt vett a zoboralji közös kiránduláson. A Megújulás Családterápiás Intézet kiadványait is elhozta a szülőknek, emellett számos hasznos könyvet lehetett vásárolni, volt képzőművészeti kiállítás és kultúrműsor is. TISZTA FORRÁSBÓL Nagy élményt jelentett, hogy a két napon velünk lehetett Jókai Mária életfa díjas néprajzos és pedagógus, aki elkalauzolt bennünket a lédeci tájházba, melyet Pecho Lajos kántortanító egykori otthonában rendeztek be három évvel ezelőtt a település lakói. Majd a gímeskosztolányi katolikus templomot néztük meg, az ország talán első egyházi műemlékét, ahol a mai napig is tartanak szentmiséket. A gímesi várrom megtekintése már komolyabb gyalogtúrával felért, a zoboralji források vizétől felfrissülve néhány nagycsalád apróságai is hősiesen megtették az utat. A forrásokhoz hasonlóan üdítő volt a pénteki napon Sándor Anna nyelvészeti előadása, melyből kiderült, hogy az anyanyelven tanuló gyermek már kidolgozott nyelvkóddal érkezik otthonról az iskolába, és sokkal többet ér el tanulmányai, későbbi érvényesülése során, mint a korlátolt kóddal érkező gyermek. A családon belüli kommunikáció fontosságára, a televíziózás veszélyeire hívta fel külön a szülők figyelmét. A kisebb csemeték a kirándulás fáradalmait az előadóterem hátsó részében pihenték ki, nagyobb társaik játékkal, rajzzal múlatták az időt, amikor a késő esti órákban Andrásfalvy Bertalan etnográfus, egyetemi tanár, a Mindentudás Egyetemének népszerű előadója vette át a szót. „Éveknek kellett eltelniük, mire a modern tudomány rájött arra, hogy a simogatásnak élettani hatása van! A régi szokásoknak, a szükségletek kielégítésénél van egy olyan dimenziója, amit nem tudunk kellőképpen megmagyarázni. A kicsi gyermek nem ért a szóból, de érti a dallam, a tánc ringását, mely együtt jár vele. A világon először Magyarországon gyűjtötték össze a daljátékokat, játék nélkül később tanulni sem tud majd a gyerek rendesen. Ma a játékot felváltotta a versengés. A gyermek pedig nem tud veszíteni, mert eközben megszégyenül, ami ellen agresszivitással tiltakozik. Játszatni kell, hogy megismerje az együtt- éneklés, együttmozgás élményét. A népi játékok eltűntek éppúgy, mint a népviselet, mely tulajdonképpen az első közlés arról, hogy ki hová valósi, milyen a családi állapota, kora, vannak-e gyermekei, gyászol-e, tehát egyfajta jelrendszer. Azt is jelenti, hogy közösségbe tartozik, amely kiáll érte. A néphagyomány tehát az ember közösségi létét, a szeretetet szolgálja! A szeretet parancs, ellentéte az önzés. Önzés az egykézés, több gyermek nem vállalása is, ami elmagányosodáshoz vezet! A közösség egykor a diktatúra és a világhatalom legnagyobb ellensége volt. Ezt kell gyerekjátékokban visszahozni!” - jegyezte meg előadásában Andrásfalvy Bertalan. Szombaton énekleckéket vehettünk Jáki Sándor Teodóz bencés szerzetestől a koloni katolikus templomban, a családokért megtartott szentmiséjét követően. Az atya nem titkolt szándéka, hogy diktálásos énekléssel minél több embernek adja át a közel hétszáz, csángó és szlovákiai magyar egyházi dalokat tartalmazó gyűjteményét, megszerettetve általa az éneklést a jövő nemzedékével. Délelőtt a koloni futballpályán foci mellett kötélhúzásban és tréfás vízhordásban mérték össze erejüket a gyerekek, majd rajzverseny és nagy családi vetélkedő követke(Csuport István felvétele) Szülők és csemeték együtt hajtogattak, festettek a foglalkozásokon zett. A koloni tájházba Sándor János helyi néprajzos kalauzolta el a vendégeket, Süttö Anna népi énekes egyházi énekekkel, lakodalmas és siratódalokkal ismertette meg a nagycsaládosokat. Wennes László a svédországi családpolitikáról, az ott élő magyarok életéről számolt be, a Szerda házaspár a házas hétvégék sikerességéről beszélt. A találkozó legjobb hangulatú társasága kétségkívül az Andódról érkezett fiatal Puss család volt. Nem csak templomi gitárjátékukkal és énekükkel szerettették meg magukat, hanem gyermekeik, Péter és Pál, a kamasz ikrek, a megfontolt Sanyika, a mások csemetéit is gondozó Anikó és a járni tanuló Abel derűs és türelmes nevelésével, akaratlanul is példát mutattak másoknak. TÚL A KÖZÖNYÖN Sallai Teréz és Tóth Attila a Fecske - Nagycsaládosok Társulásának elhivatott vezetői. Mindketten több- gyermekes szülők, akik az Illyés Közalapítvány és a Mécs László Társulás támogatása jóvoltából családtagjaikkal együtt gondoskodtak a Kolonba érkezett csaknem száz vendég kényelméről. A találkozó sikere érdekében számos családot személyesen is megszólítottak, Pozsonytól egészen a Zoboraljáig. Nagy örömükre a találkozó második napján a má- tyusföldi nagycsaládosok képviselői is meglátogatták a Kolonba kiránduló barátaikat. „Az idei mosonmagyaróvári kirándulásra egy autóbusznyi családdal mentünk, tavaly Pécsre ugyanúgy. A Fecske közel ötven nagycsalád szervezeteként működik 2001-es hivatalos bejegyzése óta. Ehhez viszonyítva már tizenöt éves a magyarországi Nagycsaládosok Országos Egyesülete, munkájukból példát tudunk meríteni, és részt veszünk számos rendezvényükön. Támogatást is többnyire csak a magyarországi alapítványokból tudunk szerezni, hazai próbálkozásaink kudarcba fulladnak. Tavaly egynapos nyárbúcsúztatót szerveztünk a kolóniák számára. Idén nagyobb, kétnapos lett a találkozó, melyet szeretnénk ezentúl évente megrendezni. Jamrich Margit, Kolon polgármestere a helyi testülettel együtt anyagilag is támogatja a Fecske rendezvényeit. Az adójuk egy százalékával bennünket segítők jóvoltából tavaly 14 ezer korona, s idén is kb. ennyi jött ösz- sze. Ezen a hétvégén kétszáz korona részvételi díj ellenében vehettek részt a családosok. Az előadók ingyen jöttek el közénk” - tájékoztatott a nyárbúcsúztató utolsó napján Sallai Teréz. Elárulta, a szervezéshez félévente a Kárpátmedencei Családszervezetek Szövetségének találkozóiból merít erőt, melyeken minden országból négy tag- szervezet vesz részt, így Erdélyből, a Vajdaságból, Kárpátaljáról, valamint Szlovákiából, ahonnan a keleti, a mátyusföldi, a fővárosi és a zoboralji nagycsaládosok egyaránt képviseltették magukat. A jelenlevő szülők és nagyszülők nem elsősorban a nagycsalád vállalásával járó anyagi és egyéb nehézségekkel traktálták egymást. A baráti beszélgetések résztvevőjeként elsősorban a család megtartó erejét tapasztaltam. „Odafigyelünk egymásra, és igazán jó, hogy van még két komoly fiútestvérünk is. Na de mi ebben a különös?” - olvastam ki a pozsonyi nagycsoportos óvodás, Annuska és húga, Borika tekintetéből. A több gyermeket tudatosan fogadó szülők és a támaszaikként szolgáló nagyszülők igényes és lelkiismeretes nevelőkként is bemutatkoztak. És a csemetéik? Még a legrakoncátlanabb is megköszönte az üdítőt, a mézeskalácsot. Az idősebb testvérek fegyelmét, a kisebbek iránt tanúsított türelmét pedig bármelyik kiscsaládos szülő megirigyelhette volna. A házbéliek, de a sétáink során megismert újságárus nénik, kutyát sétáltató bácsik, játszótéren játszó gyerekek is tudják, hogy nekünk csak fejbiccentéssel szabad köszönni Mozgásban, avagy sajnál az egész bérház, amiért ily „szülőpróbáló" a gyerek B. MÁNYA ÁGNES Nyolc hónapos a lányunk. Úgy jó két és fél hónapja - megunva a sokszor egész nap tartó ébrenlétet - hajlandó nappal is elaludni, igaz, csak a „friss” levegőn, a babakocsiban. Mondják is a tapasztaltabb anyukák, gyakorló nagymamák, hogy ha levegő kell a gyereknek, hát tegyük ki az erkélyre, majd ott álomba ringatja az arra furikázó autók motorzúgása. Igen ám, de ő - hála istennek - ennél többre vágyik. Érdeklődő gyerek: előbb jó húsz percen, fél órán át is bámészkodik, megnéz kutyát, macskát, szemeteskukát, újságos bódét, aztán a nézelődésbe belefáradva kisebb-nagyobb segédlettel (a kocsi meglehetősen erőteljes rán- gatása) álomba merül - de csakis ül- je -, az éppen szolgálatban lévő szü- ő pedig kivárva a megfelelő pillana- :ot, lehajtja a sportkocsi háttámlá- át, és... így alszunk mi, ületve ő. Yent a szülő alakítja a gyereket, ha- íem épp fordítva: a gyerek a szülőt- állapította meg a házban lakó egyik „tiszteletbeli” nagymamája. Hát igen, Adél ügyesen „átnevelt” bennünket. Ez alatt a két és fél hónap alatt például kénytelen voltam megváltoztatni az étkezési szokásaimat. Mivel sokszor már fél nyolckor kigördülünk, a reggelit a szabadban költőm el, fontos tehát, hogy mozgás közben fogyasztható, egyben tápláló legyen (hisz engem is esznek: szoptatok). A tükörtojás virslivel vagy a fahéjjal meghintett darakása szóba sem jöhet, ehelyett marad a jól bevált „üzleti” kalács vagy hamuban sült pogácsa, újabban pedig a nagy ravaszul, este elkészített vajas-sza- lámis kifli. Kávét nem iszom, a kakaó vagy a tej - velem együtt - nem bírja a meleget, a teát nyáron nem kívánom, marad hát a jól bevált ásványvíz. A babakocsin fityegő kis táska időközben átalakult „túlélőszatyorrá”: pótpelenkák, játékok, pénztárca és a „mindennapi nápolyi”, valamint szellemi táplálék, toll, ceruza, papír is van kéznél. A csomagtartóban a kocsira húzható esőköpeny mellett - forradalmi újításként - egy iksz-lábú horgászszéket is tartunk (gondosan műanyag ta- sakba csomagolva, az „elemektől” védve), gondolva az éppen szolgálatban levő szülő kényelmére. Adél ugyanis az a fajta gyerek, aki - szerencsénkre - csak addig „igényli” a mozgást, míg el nem alszik, álomba merülve aztán hajlandó a helyben parkoló kocsiban is szunyókálni, olykor egészen „sokad’, akár egy órát is (a gyereknevelésben megfáradt szülő nem kis örömére). Ilyenkor aztán jól jön az összecsukható kisszék, amelynek szükségességét saját bőrünkön tapasztaltuk, pontosabban fáradt lábunk, sajgó derekunk volt a figyelmeztető jel. Ahol ugyanis enyhet adó fa áll, nincs alatta pad, vagy ha mégis, hát ülnek rajta, napozáspárti pedig nem vagyok. A tikkadt kocsizót továbbá - mint említettem - egy palack ásványvíz hivatott felüdíteni (torok- gyulladást, azt nem lehet tőle kapni, mert bizony az idei nyárra is az volt a legjellemzőbb, hogy „ég a kopár szik sarja”, de a hordozható hűtőláda babakocsiba szerkesztése még csak ötletként merült fel, mely további „fejlesztést” igényel). A felszereltségünk tehát igazán első osztályú, a gond csak az, hogy a kocsi tolója nem akkor eszik, amikor megéhezik, hanem akkor, mikor eme ténykedését nem kísérik árgus szemek, mert azok már csukva vannak. Adél ugyanis nehezen tűri - bár jórészt csak anyatejjel él -, ha nem kínáljuk meg őt, legalább a keksz zizegő, színes papírjával. Ha a farkaséhes szülő előbb „bűnbe esik”, mint ahogy „kéne”, még legalább fél óra kocsizásra számíthat, körülbelül ennyiben mérhető a csomagolópapír vonzereje. Az egész bérház minket sajnál, amiért ilyen „szülőpróbáló” a gyerek. Hiába mondogatjuk a szomszédoknak - és úgy az aznapi harmadik (ne) kifutás után magunknak is -, az a fő, hogy egészséges a lány, gyarapszik meg - legalábbis nekünk - szép. A szomszédok és az ismeretlen ismerősök is szinte egy emberként izgulnak, hogy sikerül-e elaltatnunk őt. Egyes házbéli „pótnagymamák” aggódva-mosolyogva figyelnek az ablakból, ha „eljön az idő”: megesett, hogy (mikor esett) egyikük a szakadó esőben utánam hozott egy ernyőt, mert a nagy sietségben elfelejtettem magammal vinni, egy másik néni pedig mesélte, hogy ő bizony - engem látva - otthon, a konyhájában gyakorolni kezdte azt az erőteljes mozdulatsort, amellyel a lányunkat álomba ringattam (ráztam), de bizony nem sokáig bírta... A házbéliek, de a sétáink során megismert újságárus nénik, kutyát sétáltató bácsik, játszótéren játszó gyerekek is tudják, hogy az épp szolgálatot teljesítő szülőnek csak fejbiccentéssel szabad köszönni, a kutyát a kocsitól számított tízméteres körzetben nem szabad hangosan fegyelmezni, a nyári szünet ellenére is tilos jókedvűnek lenni, ne adj’ isten hangoskodni a babakocsi közelében, Adélnak ugyanis papírfüle van. Altattuk mi pici korában rádió, tévé mellett, de amint a fogzással együtt a nyűgös-sírdogálós időszak is beköszöntött, örültünk, hogy egyáltalán sikerült elaludnia, és imigyen is „vigyázunk” az álmára. Igyekszünk hát kerülni minden zajforrást, mégis (ez Murphy tollára való téma) akkor nyitják ki recsegve-ropogva az ablakot, mikor elhaladunk alatta, a ház mögötti kukában „kincseket” keresők addig nem, akkor viszont becsapják a nyikorgó-visító pléhtetőt, az ószeres a Ladájára szerelt sikítózenélő mikrofonjával épp akkor ér az utcánkba, vagy a ház mögötti törzshelyünk mellett addig csendesen várakozó autóban akkor kezdenek próbálkozni a be-befulladó motor újraélesztésével, mikor végre sikerül elaludnunk. A gyerekek - különösen a lányok (a pad alatt is) gyorsan megnőnek, és lassan/egyszer ez a korszak is véget ér, igyekszem hát élvezni, és (a házunk mögötti fa alatt olvasva-ücsö- rögve) gyűjtöm az erőt a „nagy meneteléshez”, mikor majd kocsi nélkül - amúgy „nagyosan” - közlekedünk.
