Új Szó, 2003. szeptember (56. évfolyam, 201-224. szám)
2003-09-04 / 203. szám, csütörtök
Kultúra ÚJ SZÓ 2003. SZEPTEMBER 4. Écsi Gyöngyi kapta a Michel Indali-díjat, Budapest. A világhírű bábművész, Michel Indali nevét viselő díjat elsőként Écsi Gyöngyi előadóművész, az Árgyélus Színház tagja kapta meg. Az elismerést Budapesten, a XII. Nemzetközi Kolibri Fesztivál keretében adták át a kitüntetettnek. Écsi Gyöngyi a közönséggel való kapcsolatteremtés magas színvonaláért, valamint mesemondása természetes egyszerűségéért érdemelte ki az elismerést, amely erények - az indoklás szerint - sokban emlékeztetnek a díj közelmúltban elhunyt névadójára, a magyarországi születésű, Franciaországban letelepedett Michel Indalira, azaz Indali Mihályra. (MTI) Könyvbemutató a Vámbéry Kávéházban „ Dunaszerdahely. Hevesi Attila és Kocsis Károly tollából született meg A magyar-szlovák határvidék földrajza című könyv, amelynek általános célkitűzése, hogy a magyar-szlovák állam- és etnikai határ övezetében, a Morva és a Tisza folyó között elterülő, hajdani felvidéki régióban élő dél-szlovákiai és észak-magyarországi polgároknak egységében mutassa be a természeti és társadalmi-gazdasági környezet jelenlegi arculatát. A Lilium Aurum gondozásában megjelent kötetet ma 18 órától a szerzőpáros mutatja be a Vámbéry Kávéházban, (ú) MOZI POZSONY HVIEZDA: Pinocchio (olasz) 16 18 Veszett vad (amerikai) 20.30 MLADOSŤ: Fimfárum (cseh) 18 Aberdeen (norvég-angol) 15.30, 20 TATRA: Frida (amerikai-kanadai) 16, 18.15, 20.30 AU PARK - PALACE: A Mindenóó (amerikai) 14.30, 15.40, 16.40, 17.50, 18.50, 20,21,22.10 Femme Fatale (amerikai-francia-német) 19.25 Isten haragja (amerikai) 21.40 Miről álmodik a lány (amerikai) 15.25,17.40 Merülés a félelembe (amerikai) 19.55,22.15 Csaó, Lizzie! (amerikai) 14.05,16.05 A dzsungel könyve 2 (amerikai) 15.30 Lara Croft: Tomb Raider 2 - Az élet bölcsője (amerikai) 14.40, 17.05, 19.30, 21.55 Charlie angyalai: Teljes gázzal (amerikai) 14.10, 16.25,18.45, 21.05 Stuart Little, kisegér (amerikai) 15,16.55 Több a sokknál (amerikai) 18.55, 21.15 Sorsdöntő nyár (amerikai) 16.45, 21.30 Ki nevel a végén? (amerikai) 14.30, 19.10 Chicago (amerikai) 14.10, 16.35, 19, 21.25 Frida (amerikai-kanadai) 17.20,19.45, 22.10 A Snake of June (japán) 19.05, 20.55, 22.45 PÓLUS - STER CENTURY: A Mindenóó (amerikai) 13.10,14,15.20,16.10,17.30,18.20,19.40,20.30, 21.50, 22.40 Terminátor 3. - A gépek lázadása (amerikai) 13.40, 15.50, 18.05, 20.15, 22.25 Lara Croft: Tomb Raider 2 - Az élet bölcsője (amerikai) 14.45, 17, 19.15, 21.30 Merülés a félelembe (amerikai) 18.10, 20.25, 22.45 Isten haragja (amerikai) 21.40 Pinocchio (olasz) 13.35, 14.50, 15.55, 17.05 Femme Fatale (amerikai-francia-német) 20, 22-20 Chicago (amerikai-kanadai) 19.20 Charlie angyalai: Teljes gázzal (amerikai) 14.30,16.40,18.50, 21 KASSA TATRA: Mátrix - Újratöltve (amerikai) 17, 19.30 CAPITOL: A Mindenóó (amerikai) 16,18, 20 DÉL-SZLOVÁKIA ÉRSEKÚJVÁR - MIER: A zongorista (francia-lengyel-német-angol- holland) 17, 19.30 KOVÁK: Szakítópróba (amerikai) 19.30 PÁRKÁNY - DANUBIUS: Johnny English (angol) 19 ROZSNYÓ - PANORÁMA: Terminátor 3.-A gépek lázadása (amerikai) 16.30,19 GYŐR PLAZA: Azonosság (amerikai) 19.30 Boldog Születésnapot! (magyar) 15.15, 17.30, 19.45 Doktor Szöszi 2. (amerikai) 13.45, 15.45, 17.45,19.45 A fülke (amerikai) 20.30 Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt (amerikai) 14,16.15 Az igazság órája (amerikai) 17.15, 19.30 Lara Croft: Tomb Raider 2 - Az élet bölcsője (amerikai) 14.30, 17.19.30 Malacka, a hős (amerikai) 13 Miről álmodik a lány (amerikai) 14.45,17,19.15 Oviapu (amerikai) 13.30,15.15,17.15,19.15 Segítség, hal lettem! (dán-ír-német) 13.45,15.30 Sorsdöntő nyár (amerikai) 14, 16, 18.15 Terminátor 3. - A gépek lázadása (amerikai) 13.15,15.30,17.45, 20 Vitathatatlan (amerikai-német) 18.30, 20.30 „Feladatunknak tekintjük bevonni a világ bármely táján élő magyar művészeket a kortárs képzőművészeti életbe" Ösztönző impulzusokat adni Szabó Lilla: „Magunk sem tudtuk, hogy ilyen nagy dolgot kezdeményeztünk.” (Kanovits Gábor felvétele) „A világon rengeteg képző- művészeti társaság van, Magyarországon is több működik, a miénk csak egy a sok közül” - állítja Szabó Lilla művészettörténész, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Társaságának (MKIT) elnöke. Van azonban valami, ami megkülönbözteti ezt a társulást a többitől. Az a revitalizáló erő, amellyel az anyaország határain túl élő magyar képzőművészekre hatni képes. Erről is szó esik a Budapesten élő művészet- történésszel készült beszélgetésben. VOJTEK KATALIN Úgy tűnik, társaságuk a magyar kultúra határoktól független egységét prezentálja a maga területén szinte minden rendezvényével. Mindig érzékeltem, hogy a 20. századi magyar művészettörténeti kutatásokban mekkora hiányosságok vannak, mivel a kutatók általában megállnak a határoknál. Hogy mi van tovább, arról már nincs nagyon tudomásunk, nincs egységesítve a 20 századi magyar művészettörténet-kutatás. Amikor az MKIT elnöke lettem, elhatároztam, szervezek egy művészettörténeti konferenciát azzal a céllal, hogy bemutassuk azokat az értékeket, amelyekről nagyon keveset tudunk. Ez a konferencia 2000-ben valósult meg, ösz- szesen ötven előadás hangzott el, nemcsak a szomszédos országokból, hanem Nyugat-Európából és a tengerentúlról is érkeztek előadók. Nagyon lényegesek voltak ezek az előadások, mert az volt a kikötés, hogy csakis ismeretlen témákkal lehet jelentkezni. A szlovákiai előadók milyen témákkal jelentkeztek? Gál Ida Harmos Károlyról, Kubička Kucsera Klára a két világháború közti magyar művészettörténet fejlődéséről, Hushegyi Gábor Brogyá- nyi Kálmán munkásságáról, Farkas Veronika Dúdor István személyiségéről és hatásáról, Szabó Kinga a Kassai Művészeti Körről tartott előadást. A konferenciának volt egy olyan célja is, hogy feltérképezze azokat a Magyarország határain kívül élő magyar művészettörténészeket, akik bevonhatók egy-egy nagyobb szabású munkába. A rendezvényen elhangzott előadások könyv alakban is megjelentek, Külön világban és külön időben - 20. századi magyar képzőművészet Magyarország határain kívül 1918- tól napjainkig címmel. Ez a művészettörténeti munka hiánypótló jellege miatt rendkívül értékes, és meggyőződésem, hogy hosszú távon ez egy forrásmű. A szlovákiai magyar képzőművészetről a legkiválóbb anyag található benne, a képanyagot is beleértve. 2001-ben az Országos Széchényi Könyvtárban volt egy reveláció- ként ható rendezvényük, amely a határon túli magyar könyvilluszt- rátorok munkáit mutatta be, 1918-tól napjainkig. Itt is az volt a kritérium, hogy kevésbé ismert alkotók művei szerepeljenek a kiállításon? Igen. Természetesen nem mutathattunk be minden ülusztrált könyvet, hisz több ezer könyv bemutatására nincs lehetőség, de nem is ez a lényeg. A legszebb és legfontosabb könyveket mutattuk be. Valameny- nyinek elkészítettük a bibliográfiáját, és elmondhatom, hogy nem létezik a világon még egy olyan mű, amely a szlovákiai, a kárpátaljai, a vajdasági, az erdélyi és a Mura-vidéki illusztrált magyar könyvek teljes bibliográfiáját tartalmazná, 1918-tól napjainkig. Itt hét előadás volt, most ennek a rendezvénynek az anyagát jelentetjük meg könyv alakban. Célkitűzésünk volt a könyvillusztrációkon keresztül megtalálni azokat a képzőművészeket, akiknek soha nem volt kiállításuk. Bár elvégezték a képzőművészeti főiskolát, művészek voltak, ebben a minőségükben soha nem mutatkoztak be a nyilvánosság előtt, egész életükben rajztanárként működtek, generációk sokaságába plántálva a szép iránti fogékonyságot. Szlovákiából tudna mondani ilyen embert? Kosík Józsefet nevezném meg. Rajztanárvolt, engem is tanított a pozsonyi Duna utcai gimnáziumban, kiállítása soha nem volt, de néhány könyvet illusztrált. Az ő személyisége is inspirált akkor, amikor a könyvhez az utószót írtam: hogy milyen sokat köszönhetünk ezeknek a névtelen rajztanároknak. Hatásukra diákjaik közül nem egy a művészi pályát választotta, szellemiségük beépült a művészek, művészettörténészek gondolkodásába. A Magyar könyvillusztráció Magyarország határain kívül című könyv egyfajta tiszteletadás is ezeknek a pedagógusoknak. A konferenciának volt egy másik aspektusa is, amely bennünket is meglepett. Nemcsak az történt, hogy újra felfedeztük az elfelejtett vagy ismeretlen művészeket és dokumentáltuk munkájukat, de a rendezvény egyben a kiadó- és nyomdatörténetről is szólt. Hogy miért jött létre egy-egy kiadó, milyen közösségeknek volt köszönhető megalakulásuk, s számukra milyen könyvek voltak a fontosak, milyen szerzőket jelentettek meg, milyen illusztrátorokat foglalkoztattak. Mindezen keresztül kikövetkeztethető a kiadókat életre hívó közösségek ízlésvilága, kultúrája, társadalmi rétegződése. Ez egy nagyon fontos kultúrtörténeti tényező, ezért is történt, hogy meghívást kaptunk az V. nemzetközi hungarológiai kongresszusra, amely 2002-ben volt a finnországi Jyveskylében, azzal a kéréssel, mutassuk be ezt a kiállításunkat, hogy minél többen megismerjék, és a nyugati régiók felé egyfajta felhívásként, követendő példaként szerepeljen. Elmondható a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Társaságáról, hogy elsődleges feladatának a magyar művészettörténet fehér foltjainak eltüntetését tekinti? Ez csak egyik feladata. A másik bevonni a világ bármely táján élő magyar képzőművészeket a kortárs magyar képzőművészeti életbe. A harmadik: ösztönző impulzusokat adni. 1993-ban még folyt a háború, amikor Zentán megrendeztük a vajdasági magyar képzőművészek önálló kiállítását. A kiállító terem zsúfolásig megtelt, eljöttek a szerb pályatársak is, hatalmas közös ünnepség volt. A megnyitón elhangzott beszédekből derült ki, hogy a Vajdaságban élő magyar képzőművészeknek Trianon óta ez volt az első közös nagy kiállítása. Természetesen voltak kiállítások, de nem ilyen nagyszabású közös seregszemle. Magunk sem tudtuk, hogy ilyen nagy dolgot kezdeményeztünk. Ugyanez volt a kárpátaljai művészekkel is, akik azóta kétévente az ungvári várban rendezik a kiállításukat. Ezt tehát önök indították el. Igen, de épp az benne a fantasztikus, hogy valamit elindítunk, és a többi már megy nélkülünk is. Az érintettek rájönnek, hogy van erejük az önálló folytatásra. A kárpátaljai képzőművészek részt vettek a hannoveri világkiállításon. Soha nem kerültek volna el oda, ha rá nem jönnek, hogy képesek rá, s hogy rendelkeznek mindazzal, ami érdemessé teszik őket egy ilyen bemutatkozásra. Anélkül, hogy a társaságunkat előtérbe kívánnám helyezni, ebben nyilván szerepet játszik az is, hogy érzik, a Magyar Képzőművészeti és Iparművészeti Társaság ott van mögöttük. KÖBE ZÁRT EMLÉKEK Magyarország nyugati kapuja. BROGYÁNYI MIHÁLY A Duna-szabályozást követően állított emlékmű, melynek felirata egyesekben láthatóan felélesztette a vandál ösztönöket (Lőrincz Adrián felvételei) LŐRINCZ ADRIÁN Hétről hétre jelentkező sorozatunkban a magyarság történelmének olyan emlékhelyeire látogatunk el és olyan eseményeket idézünk fel, amelyek valamilyen oknál fogva kimaradtak a történelemkönyvekből; a nemzet életében viszont nagy jelentőséggel bírnak. Ott, ahol az északról érkező Morva folyó a Dunába ömlik, található a Kárpátok hegyvonulatának legnyugatibb része. Á két folyó fölött meredő sziklaormon állt egykor Dévény büszke vára, mely a Porta Hunga- ricát, azaz az egykori Nagy-Magyar- ország nyugati kapuját őrizte. Maga a várhegy és környéke mintegy hétezer éve lakott. A régészek különböző történelem előtti népek, majd a kelták, germánok, rómaiak, később a kvádok, markomannok, dákok, germánok és szlávok nyomait fedezték itt fel. A Duna szemben fekvő, jobb partján húzódott egykor a római birodalom védelmi vonala, a Limes Romanus; míg Alsó-Pannó- nia tartomány (Pannónia Inferior) központja a mai Óbuda területén található Áquincum volt, Felső-Pannónia (Pannónia Superior) közigazgatási székhelye Carnuntum volt, mely Dévénytől alig néhány kilométernyire, a mai Bad-Deutsch Altenburg (Moson-Németóvár) területének felelt meg. Lakosai száma a birodalom virágzása idején meghaladta a hatvanezret. Éeltehetően a római katonák hozták el a térségbe a IV. évszázadban a kereszténységet. A dévényi várban feltárt kis imahelyen talált, hallal és más keresztény jelképekkel díszített kegytárgyak legalábbis erre utalnak. Hogy miért fontos mindezt megemlíteni? Leginkább azért, mivel a Kárpát-medencei szlávság történelmének feltárásával - vagy inkább „megalkotásával” - foglalkozó történészek hajlamosak arra, hogy a dévényi vár romjai között egykori nagy birodalmak, többek között a Nagymorva Birodalom központjának nyomait véljék felfedezni. Elméletük már csak azért sem helytálló, mivel a középkori várak elsődleges feladata az adott térség védelme volt, ami a dévényi vár esetében - földrajzi helyzetéből adódóan - nem igazán jöhetett szóba. Gondoljuk csak végig: nyugatról és északról a Duna, illetve a Morva folyó fogja közre, míg keleti és déli irányban a Kis-Kárpá- tok nyúlványai találhatók. A szabályozás előtti időkben évről évre rendszeresen kiáradó folyók teljesen elzárták a külvilágtól a várdombot, megközelítése csak ladikon vagy más úszó alkalmatosságon volt lehetséges. A vár egyedüli szerepe abban rejlett, hogy őrt álljon a Kárpátokat áttörő Duna mentén északdéli irányban húzódó kereskedelmi és hadiút fölött. Már-már feltűnően mellőzi a „hivatalos” történettudomány a dévényi várban, illetve környékén fellelhető avar hatásokat. Pedig az avarok, akik már betelepülésük idején a keresztény hitet vallották - innen származik Pozsonypüspöki (ma: Podunajské Biskupice) neve is, mely az avar püspökség székhelye volt -, rengeteg tárgyi emléket, valamint településeik maradványainak sokaságát hagyták maguk után. Többségük ma szláv eredetű leletként szerepel, aminek nagyon prózai oka van - a kommunizmus idején kizárólag a szláv eredet felkutatására irányuló régészeti ásatásokat támogatta az állam, később pedig már kár lett volna elhagyni ezt a szokást... Lám, így is lehet történelmet „csinálni”. A honfoglalást követően vált a dévényi vár az ország legnyugatibb kapujának őrzőjévé. A legenda szerint Árpád vezér is járt a várhegyen; ennek emlékére állította a millennium évében Pozsony magyar lakossága azt a szobrot, mely a Duna menti síkon végigtekintő vezért ábrázolta. Ma már talapzatának romjai sem találhatók meg, mivel az emlékművet a csehszlovák légionáriusok 1922- ben a levegőbe röpítették. Szent István idejében román stílusú templom épült a szirten, majd a magyar nemesi családok - így a Garayak, Palocsayak, Báthoryak, majd a várat valójában csak bitorló, ám a bécsi udvar kegyét élvező Keglevicsek — bővítették folyamatosan a palotát, a fellegvárat és a gazdasági épületeket. Utolsó tulajdonosai a Pálffyak voltak, ám a vár ez idő tájt már nem töltött be fontos védelmi feladatot. A nemesi családok pozsonyi palotáikban éltek, a várat csupán gazdasági épületként használták, míg a XIX. század elején visszavonuló napóleoni csapatok megrakták lőporral, és - a „biztonság kedvéért” - levegőbe röpítették. Romjai azonban szinte felbecsülhetetlen értékű történeti leletanyagot rejtenek ma is. Még egy fontos momentum Dévény kapcsán: 1832. áprüis 22-én a pozsonyi evangélikus líceum néhány diákja Štúr Lajos vezetésével a romokhoz látogatott, és a látvány nyújtotta túlfűtött lelkesedésükben arra a következtetésre jutottak, hogy megtalálták a Nagymorva Birodalom központjának alapjait. Ott helyben szent esküvel fogadták meg, hogy egész életüket a szlovákság történelme kutatásának, illetve a nép felemelésének fogják szentelni. Bár az Árpád-szobor már a múlté, a várdomb tövében elhelyezett emléktábla még mindig őrzi a szebb idők emlékét, a következő szöveggel: „E kapun ellenség sokszor rontott a magyarra, de egyszer sem nyert rajť tartós diadalt. Ám a nyűgöt műveltségnek ez út ezer évig Nem volt zárva soha. S hogy biztos legyen itt a verseny, a magyar nemzet rendezte Dunáját. Áldja meg ezután is a gondviselés!” Úgy legyen...
