Új Szó, 2003. szeptember (56. évfolyam, 201-224. szám)
2003-09-04 / 203. szám, csütörtök
[j Régió ÚJ SZÓ 2003. SZEPTEMBER 4. Brutális férjek hétvégéje , Andód/Érsekújvár. Először csak megfenyegette, majd tettlegesen is bántalmazta a feleségét egy andódi férfi. Nejét két napig tartotta rettegésben, s azzal fenyegetőzött, még durvább lesz, ha a nő valakitől segítséget kér. Hasonló eset történt Érsekújvárban, ahol egy férfi nemcsak a feleségét szidalmazta és ütlegelte ököllel, hanem az anyja védelmére kelő lányának is komoly sérüléseket okozott. Ján Stark érsekújvári rendőrpa- rancsnok-helyettestől megtudtuk, hogy az orvosi jelentés szerint csomókban tépte ki a lány haját, (száz) Érméket loptak Párkányban * Párkány. Augusztus 28-án délután fél kettő körül a városközpont egyik presszója előtt parkoló Skoda Fábiából 23 ezer korona értékben ezüst érméket loptak el. A rendőrök szerint a tettesek kifigyelhették a tulajdonos érkezését, s tudták, mi van a kocsijában. A régióban egyre több a fényes nappal elkövetett autólopás, ezért a hatóság kéri a sofőröket, hogy értéktárgyaikat ne hagyják az autóban, (száz) Vörösmarty helyett Mozart Pozsony. Tegnap visszakerültek a Szlovák Nemzeti Színház épületének homlokzatára a híres irodalmárokat és zeneszerzőket ábrázoló mellszobrok másolatai. Az eredetiek a 19. század nyolcvanas éveitől a múlt század harmincas éveiig díszítették a homlokzatot. Goethe, Shakespeare, Katona József és Liszt Ferenc szobra ismét az épület éke, ám Vörösmarty Mihályét nem tudták rekonstruálni, ezért Mozartéval helyettesítették. (TASR) Bor folyik majd a szökőkútból Pozsony. Rudolf Schuster államfő és Eric van den Linden, az EU szlovákiai nagykövete is részt vesz a pozsonyi Szent Márton-dómban tartandó szombati koronázási ünnepségeken. A rendezvényen I. Miksa koronázását elevenítik fel, a királyt Matej Landl, a királynőt Anna Šišková, a püspököt František Kővár színművész játssza, a kommentátor Peter Rúfus lesz. A tervek szerint a Šafárik téren lévő szökőkútból bor fog folyni. Az ünnepség délután 16 órakor kezdődik a dómban, az ülőjegyek ára 300, az állójegyeké pedig 200 korona, (ncs) A Zsidó Kultúra Európai Napja * Komárom. A Komáromi Zsidó Hitközség idén immár harmadik alkalommal kapcsolódik be a Zsidó Kultúra Európai Napja rendezvénysorozatba. A vasárnap tartandó ünnepség témája a zsidóság és a művészetek. Délelőtt 10 órától nyílt napot tartanak a helyi Menház épületében, ahol interaktív ismeretterjesztő játékokkal is várják az érdeklődőket. Délután, Amiről a kövek mesélnek címmel barangolást szerveznek a komáromi zsidó temetőben, előadás hangzik el a „micvák”, vagyis a jócselekedetek fogalmáról, és első alkalommal osztják ki a „kehilát” vagyis a közösségért díjat. A nap záró programjaként Klein Judit budapesti énekesnő ad koncertet a zsinagógában, (vkm) A helyi plébániákon, a püspöki hivatalban vagy a helyi turisztikai központban még mindig rendelhetők jegyek a Szentatya rozsnyói szertartására A pápai szentmise helyszíne Rozsnyón (Somogyi Tibor felvétele) Eddig mintegy százezer jelentkező . KOVÁCS ÁGNES Rozsnyó. II. János Pál pápa rozsnyói szentmiséjére a rozsnyói püspökségen még mindig rendelhetők jegyek - tájékoztatta lapunkat Rastislav Suchý, a rozsnyói püspökség szóvivője. Meghosszabbították ugyanis az augusztus 20-i határidőt, amely időpontig az egyes plébániák feljegyezték az érdeklődők számát, és továbbították a jegymegrendeléseket a rozsnyói püspökségre. „A határidőt főként a plébániák szempontjából kellett kitolnunk, hogy elkerüljük a nyomást. Ez azonban mégsem sikerült, mert az emberek a mai napig is telefonálnak és faxol- nak, jegyek iránt érdeklődnek. Valószínűleg a szabadságolások miatt nem győzték időben beszerezni a jegyeket3’ - véli Suchý. Azok, akiknek még nincs jegyük, de szeretnének részt venni a szertartáson, a rendelést a helyi plébániákon vagy a rozsnyói püspöki hivatalban adhatják le, de a Rozsnyói Turisztikai Információs Központ is fogad rendeléseket. Suchý szerint mintegy százezer rendelés érkezett, de pontos adattal csak az összegzés után szolgálhat. A misére az ország minden részéről készülnek, például a Nagyszombati járásból is, annak ellenére, hogy a pápa Nagyszombatot is felkeresi. A kassai egyházmegyébe mintegy 25 ezer jegyet küldtek. Külföldről Lengyelországból, Magyarországról és Ukrajnából érkeztek megrendelések; a legfrissebb adatok szerint Lengyelországból hozzávetőlegesen ötezer, Magyarországról pedig körülbelül ezerötszáz jegyet kértek. A Duna TV is közvetíti a rozsnyói szertartást Budapest. II. János Pál pápa Rozsnyón pontifikáit szentmiséjét a Duna Televízió egyenes adásban közvetíti a jövő héten szombaton (szeptember 13-án) 11.30 órai kezdettel - tájékoztatott Meszleny László, a magyar közszolgálati médium hírigazgatója. „Feladatunknak tartjuk, hogy beszámoljunk egy olyan eseményről, amelyen Közép-Európa több országából érkező, 250-300 ezer ember nemzetiségére való tekintet nélkül együtt ünnepel” - mondta Meszleny. A televízió tervei szerint a közvetítést a Duna tengerentúli adásában felvételről megismétlik. A Szlovák Televízió első csatornája ugyancsak élőben közvetíti az összes pápai szertartást; a rozsnyói helyszínt szeptember 13-án már 10,55 órakor kapcsolják, (mti, ú) Szeptember 15-én tudják meg az önkormányzatok, mekkora további támogatást kapnak a tanintézményeikre Félmilliárdos pótköltségvetés közel két és fél ezer iskolának? Feled /Bátka. Szeptember 15- én tudják meg az önkormányzatok, meddig lesznek képesek működtetni a tanintézményeiket. Gömör déli részén tegnap ugyan mindegyik iskolában megkezdődött az oktatás, de a falvak és városok polgármesterei szerint még a pénzügyminisztérium pótlólagos, működtetésre fordítható támogatásával sem biztos, hogy képesek lesznek kihúzni a naptári év végéig. SZÁSZI ZOLTÁN Feleden több mint 600 diák kezdte a tanévet a szlovák és a magyar alapiskolában. Feledy Zoltán, polgármester, a Szlovákiai Falvak és Városok Társulásának (ZMOS) vezetőségi tagja szerint nem igazán méltányosan gondol az állam az önkormányzati iskolákra. „Reális számításaink szerint országos szinten csak a szolgáltatások összköltségeire 800 millió korona kellett volna. Ennyi biztosan nem lesz, sajnos, legutóbbi információink nem erről szólnak. Saját felmérésünk szerint Feleden 2,1 millió korona kellene e célra. Szinte biztos, hogy ennyit nem kapunk. Mivel július közepén született egy kormányhatározat, amely szerint az ön- kormányzatok számára fel kell szabadítani az év végéig szükséges anyagi eszközöket, azt hiszem, augusztusban az önkormányzatok méltán kezdtek tiltakozni, hogy figyelmeztessenek, mert semmi nem történt” - mondta Feledy. Emlékeztetett, hogy a ZMOS és a kormány képviselői augusztus 26-án tárgyaltak, s e találkozón az az ígéret született, hogy az önkormányzatok szeptember 15-ig megkapják a kellő támogatást. „Az erről szóló értesítésnek állítólag már meg kellett volna érkeznie. A szeptember harmadiki postában még nem találtam. Már most tudjuk, hogy 800 millió helyett csak 500 millió várható több mint 2400 oktatási intézményre. Ebből az önkormányzati iskolák 350-400 milliót kapnak majd, mert külön kell számolni a 2001-ben átadott, költségvetés nélkül máris önkormányzati jogkörbe utalt iskolák finanszírozásával. Ez 100-150 milliót fog kitenni. Sajnos, azért nem tudok pontos számot mondani, mert a pénzügyminiszterrel folytatott tárgyalásunk során a miniszter úr szintén ilyen nagy, 50 milliós eltérésekkel vázolta a helyzetet. Feleden annyit azonban már most biztosan tudunk, hogy 2,1 milliót biztosan nem kapunk. Egyelőre nincs sok kifizetetlen számlánk, csak a magyar iskola gázszámlái várnak. Azt még nem tudjuk, hogy a szeptember 15-én folyósítandó pénz elég lesz-e a túlélésre vagy sem. Lehet, hogy a rendes évkezdés után gondokkal terhes késő ősz és tél vár ránk” - mondta Feledy Zoltán. Bátkában a nyár folyamán minden lehetséges javítási munkát elvégeztek az iskola épületén, amire munkaerő és pénz jutott. Komoly problémák jelentkeztek a víz- és fűtéshálózattal kapcsolatban. Mács Zoltán polgármester arról tájékoztatta lapunkat, hogy a községnek is komoly anyagi nehézségeket okoz az iskola fenntartása. „Igaz, a környékbeli falvak is besegítettek a javítási munkálatokba, amit lehetett, megcsináltunk, de a működtetés költségei a jelenlegi állás szerint biztosan nem lesznek elegendőek. Várjuk szeptember 15-ét, mennyi jut, mennyi juthat Bátkába. Valószínűleg kevés lesz az iskola év végéig való működtetésére. Hogy mi lesz akkor, ha nem tart ki a pénz? Erről fogunk tárgyalni majd a Gömöri Falvak és Városok Társulásának jövő heti ülésén. A tanév rendben megkezdődött, a további fejleményeket nem tudjuk megjósolni” - nyilatkozta Mács Zoltán, Bátka polgármestere. Nyitra. Több mint tízmilló koronát kölcsönzött ismerőseitől egy 37 éves nyitrai mérnök, hogy „nagy nyereséggel kecsegtető vállalkozását” beindítsa, de a pénz megtérítésére és az ígért kamatokra valamennyien hiába vártak. Elsőként a legbőkezűbb hitelező - a férfi 5,5 mülió koronát kölcsönzött írásos, közjegyző által hitelesített szerződés nélkül! - fordult a rendőrséghez, majd sorban a többi rászedett személy is, és a vállalkozó ellen tavaly csalás miatt emelt vádat az ügyész. Ezután sem hagyta abba a kéregetést: augusztusban újabb áldozat jelentette fel, aki 192 ezer koronát adott neki kölcsön. A mérnök három éve kezdte a jövedelmező „vállalkozást”, akkor egy nyitrai családtól 850 ezer koronát gombolt le. Egy kassai férfinak azóta is egymillióval tartozik, egy lévai vállalkozó pedig 400 ezer koronát adott neki új kocsira, előlegként, de azóta sem a pénzét, sem az autót nem látta. A férfi az őt korábban alkalmazó cégeknél is sikkasztott. Jelenleg ismereden helyen tartózkodik, nem kizárt, hogy megpróbálja elhagyni az országot, (vm) Szabó: „Hiába próbálnak azzal vádolni, hogy készakarva a szlovák gyerekeket küldtem az épületbe, hiszen erről a képviselő-testület határozott" Novemberre megtisztulhat az ammóniától szennyezett iskola • GAÁL LÁSZLÓ Diószeg. Idén sem volt tanévkezdés abban a Richter utcai új iskolaépületben, amelyben idén májusban ammóniaszivárgást észleltek. A tavaly augusztusban átadott épületbe idén május elsején költözött be a diószegi szlovák alapiskola mintegy kétszáz alsó tagozatos diákja, de egy hét után ki kellett költözniük az épületből, mert az bűzlött a födémszerkezetből felszabaduló ammóniától. Mint kiderült, az építkezés során az egyik pavüon födémének készítésekor olyan fagyásgádó szert kevertek a betonba, amely az egészségre káros anyagot tartalmaz. A BEÉPÍTETT ANYAGRÓL KIDERÜLT, KÁROS Szabó Antal polgármester - aki az iskola építésének idején a kivitelező Saving vállalat tulajdonosa volt - ázzál érvel, hogy amikor a kérdéses Frostex nevű anyagot 1994-ben beépítették, arról még nem lehetett tudni, káros-e. Az anyag használatát csak 1999-ben tiltották be. A városi hivatal júniusban a cseh Ekostav vállalatot bízta meg azzal, hogy szüntesse meg a szennyezést. „Csehországban legalább háromszáz olyan épület van, amelyben hasonló probléma vetődött fel, és az általunk megbízott vállalat kimondottan ilyen szennyeződések eltávolítására szakosodott, nagy tapasztalatokkal rendelkezik” - tájékoztatott Szabó Antal. A megbízás alapján a cég az épület egy részén kezelte a szennyeződést kibocsátó felületet, azzal, hogy itt . d tú .... ; majd méréseket végeznek, és ha megfelel a technológia, a munkálatokat folytatják. „Egy-két nap után a mérések azt mutatták, hogy minden rendben van, de két hét után a levegőben köbméterenként 220 és 240 mikrogramm ammóniát mértek, miközben 200 mikrogramm a megengedett mennyiség. Megállapították, hogy ez a szennyezés nagyon kis mennyiségben a falakba is bekerült” - közölte a polgármester. Szerinte mindez úgy történhetett, hogy amikor annak idején nem volt pénz a munkálatok folytatásra, az eső a födémből a falakba is belemosta a szennyezést. Ezért most a födémen és a padlón kívül a falakat is kell majd kezelni. Az egész helyrehozatal így körülbelül hárommillió koronába fog kerülni. A polgármester úgy véli, annak a pozsonyi kft-nek kell vállalnia az anyagi felelősséget, amelytől annak idején a káros adalékanyagot vásárolták. „Már tárgyaltunk az illető vállalattal, és ők bizonyos mértékben el is ismerték a felelősségüket. Úgy volt, hogy ők fizetik meg a helyreállítást, ám amikor megtudták, mekkora összegről van szó, azt mondták, inkább adjuk bíróságra az ügyet” - tudtuk meg Szabó Antaltól. SZÜLŐI VÁD: A POLGÁRMESTER ÁRTANI AKART Időközben a szülők egy csoportja bűnvádi feljelentést tett a polgár- mester ellen. Egyrészt hatáskörrel való visszaéléssel vádolják őt, amiért áprilisban elrendelte, hogy a szlovák iskola alsó tagozata költözzön a Richter utcai épületbe, másfelől azzal, hogy tudomása volt a káros szennyeződésről, vagyis ártani akart a gyerekeknek az odaköltöz- tetésükkel. A polgármester határozottan elutasítja ezeket a vádakat: „Az épület tavaly augusztus 15-i kollaudációjakor legalább húsz ember volt jelen a város akkori vezetőitől kezdve a tűzoltókig, és senki semmit nem érzett, tehát nem igaz, hogy már akkor tudni lehetett a szennyezésről. Én idén tavasszal megkaptam a kollaudációs határozatot, és úgy gondoltam, ha itt van az új épület, használjuk ki. Ezért rendeltem el, hogy a diákok oda költözzenek” - állítja. Mivel a szlovák alapiskola két épületben működik - a felső tagozat az Iskola utcai épületben, az alsó tagozat pedig az egykori egyházi iskola Fučík utcai épületében - , az volt a legcélszerűbb, hogy a szlovák iskola 1-4 osztálya költözzék az új épületbe. Az egyházi iskola épületében pedig - egy azóta már létre is jött - magyar középiskola létesítését tervezték. Akkor azonban a szlovák iskola vezetősége többféle indokot is felsorolt, hogy mi minden miatt nem költözhetnek a Richter utcai épületbe: nincsenek redőnyök az ablakon, messzebbre kellene járni ebédre stb. „Végül azt mondtam, ha ők nem akarnak költözni, akkor kerüljön az új épületbe a magyar alapiskola - mondja Szabó Antal. - Erre egyszeriben az lett a vélemény, hogy a magyar iskola nem költözhet oda. Végül a városi képviselő-testület is megvitatta a dolgot, és ott olyan határozat született, hogy az új épületbe a szlovák alapiskola alsó tagozata költözzék. Most tehát hiába próbálnak azzal vádolni: készakarva a szlovák gyerekeket küldtem oda, hogy nekik ártsak, hiszen erről a képviselő-testület határozott.” NOVEMBERRE MEGSZŰNIK A SZENNYEZÉS? Az Ekostav cég azt ígéri, október végére a falak szennyezésével felmerült többletmunkát is el tudják végezni. A polgármester azt javasolja, amint megkapják a közegészségügyi intézet határozatát, hogy az épület nem káros az egészségre, a most kezdődő tanév második félévére a szlovák iskola alsó tagozata költözzön az épületbe. Természetesen, két-három éven keresztül még állandó vizsgálatot kell folytatni az épületben, hetente szükséges ellenőrizni a levegő tisztaságát. Az érintett szülők és tanítók egy részének továbbra is az a véleménye, hogy a tanév végéig ne költözzenek a tanulók és pedagógusaik. A szlovák alapiskola 1-4 osztálya idén is a Fučík utcai épületben kezdi meg a tanévet. Közben olyan egyezség született, hogy mivel az épületben lévő 11 tanteremből a szlovák iskolának csak 8- ra van szüksége, a fennmaradó 3 tanteremben az új magyar magán szakközépiskola működik. Ilyen szempontból aktualitásukat vesztik azok a vélemények, melyek szerint egyesek csak azért ragaszkodtak ahhoz, hogy a szlovák alapiskola a volt egyházi iskola épületében maradjon, mert így akarták megakadályozni, hogy ott magyar középiskola létesüljön. Tízmillió koronát csalt ki Siklcasztót köröznek A diószegi iskolaépületben májusban észlelték az ammóniaszennyezést (Szőcs Hajnalka felvétele)