Új Szó, 2003. szeptember (56. évfolyam, 201-224. szám)

2003-09-20 / 216. szám, szombat

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2003. SZEPTEMBER 20. VENDÉG KOMMENTÁR A Nagy Ő! BARAK LÁSZLÓ Az esetleges tévedések elkerülése végett, mindenképpen közölni kell, hogy ami itt alant olvasható, egyáltalán nem arról szól, amiről. A kereskedelmi televíziók kanosaiul festett, egekbe tájoló közönség- hajhászása egyre inkább úgy tör elő a képernyőkről, mint alkalo­madtán elduguló klozetkagylókból a való világ... Az illetékes szak­emberek dolga megítélni egyébként, miként sikerül mostanában Közép-Európa szerte rendre megcáfolni azt az eleddig megcáfolha­tatlannak tűnő tényt, miszerint, a szarból nem lehet aranyat csinál­ni. Minden jel arra vall ugyanis, hogy itten akármiből lehet minden. Uszályból aszály, Noszályból pedig Muszáj. Igen, mintha Muszáj (copyright: Gálvölgyi János) alias Noszály Sándorról lenne szó. Ő mostan a Nagy Ő! The Bachelor! Akinek tucatnyi szőke nő teszi a szépet a képernyőn. Mintha a nyilvánosság bevonásával. Mintha koalícióban lennének. Lennénk! Szóval, mintha jóban, rosszban. Van, hogy illatos fürdőben/fertőben is fürdőznek/fürdőzünk, a Nagy Ó, a koalíció feje be-benyúl a vélhetően ugyancsak pacsulis és az izgalomtól sikamlós combközökbe. Majd erekciógyanú követke­zik, és döntés van. Mintegy virtuális sajtóértekezleten jelentetik be, ki találtatott könnyűnek, azaz nem és nem állt kellőképpen kéz- re/fejre, majdani megdöntésre alkalmasnak. Hullanak a szőkék, meg mi, a nézők, mint a tíz kicsi indián... Ugye mennyire muszáj ettől elájulni? Itt muszáj elásva lennie a kutyunak is. Az efféle újko­ri alkímia, „aranycsinálás” ugyanis számos elalélni, szárazon élvez­nie?) vágyó cinkost feltételez. Olyan szerencséüeneket, akik nem képesek cselekedni, szerelőt hívni, mondjuk, ha dugulóban ama szennycsatorna, dagadna a massza, vagyis feltörőben lenne a való világ... Elárasztandó tágas szobáknak fényes parkettjeit, az ártatlan lelkeket. Ha vannak tágas szobák, fényes parkettek. Ártatlan lelkek, ha vannak. Bár a Nagy Ő, a Hős, a Gerój, The Bachelor immár nem holmi selyemkötéllel, méregpohárral, urambocsá! kalasnyikowal, hanem rózsaszállal köszön el a kiselejtezettektől, tőlünk. - Nem jött most össze, sorry - mondja Ő, elrévedő tekintettel. - Ah, de fáj, hogy jó Muszájunk miatt menni muszáj! - szól a hoppon maradt „koalíciós partner”... - Vaúúú! - így mi magunk, tátott szájjal. Szív megszakad, szem szárazon nem marad a forgatókönyv szerint. Ka­tarzis! Ki vagyunk emelve immár a köznapok világából, a maga­sabb, megtisztult erkölcsi-lelki (való)világban leendőnk... Vigyázat, a fenti záró definíció kétségkívül valamilyen összeeskü­vés-elméletet feltételez, hiszen folyományának mindenképpen an­nak kéne lennie, hogy tudatosan manipulálva vagyunk. Hogy a ha­lott indián a jó indián elve alapján, hülyéknek kell lennünk, hogy jó nép váljék belőlünk... Mely néz, de nem lát. Tisztáztuk viszont mindjárt a legelején, nem arról lesz szó, amiről... Romos demokrácia GÖRFÖL ZSUZSA Jelcin után újra egy Gorbacsovra lett volna szüksége Oroszország­nak. Ez persze szigorúan magánvélemény, de vannak érveim. Első éveiben Jelcinnek volt karizmája, volt benne mersz. S bár nem iga­zán tartotta kézben a dolgokat, az eltűrt káoszból mégiscsak kiala­kult egyfajta politikai pluralizmus, egy új kapcsolatrendszer a volt szovjet tagállamokkal, lezajlott egy sajátos privatizáció, bokrosodni kezdett a piacgazdaság - az elkerülhetetlen vadhajtásokkal egye­temben. Ekkor kellett volna ismét egy gorbacsovi kaliberű politikus az ország élére, hogy visszafogja, ami túlontúl elszabadult, ösztö­nözze, ami kullogott, beindítsa, ami lebénult. De mindenekelőtt azért, hogy az elbizonytalanodott és erkölcsileg is elszegényedett többség számára megfogalmazza a holnap kérdéseit. Ehelyett jött Putyin, akinek kész válaszai voltak. Kerekek, világosak, egyér­telműek - a flaszteren népszerűek. Következmény: szaporodnak Putyin önelégültségének áldozatai. Országlását megsínyli a demok­rácia és annak minden pillére, legszembetűnőbben a sajtószabad­ság, a hatalom decentralizálása és a szólásszabadság. Mindez - sok egyéb mellett - hatványozottan megmutatkozik a csecsenföldi há­borúban, amely Putyin leplezhetetlen kudarca. Pedig amikor elnök lett, semmilyen programja sem volt, egyedül a csecsen konfliktus mielőbbi befejezésére tett ígéretet. S éppen itt követett el hibákat, melyek súlyos vétkekké váltak. Folytatódnak a harcok, a tisztogató akciók, s természetesen a csecsen válasz sem marad el a rajtaütések és terrorcselekmények formájában, bárhol Oroszországban. Az ok­tóber 5-re kiírt csecsenföldi elnökválasztás Moszkva provokációinak újabb gyöngyszeme: a főszerep Ahmad Kadirov ideiglenes elnöké, a Kreml kegyencéé, aki nyilván ígéretet kapott arra, hogy ha törik, ha szakad, „legálisan” is államfő lesz. Úgy is viselkedik, hiszen immár neki is vannak lekötelezettjei, a fiának afféle magánhadserege, az orosz katonai vezetésnek pedig szabad keze. Kadirov komoly ellen­felei sorra visszalépnek - ki az életét félti, ki hagyja, hogy a Kreml lekenyerezze, ki meg azért, mert nem hajlandó statisztálni ebben a mocskos színjátékban. Az egyszerű orosz emberek, akik nem figye­lik az internetes vitafórumokat, erről mit sem tudnak - az orosz mé­dia hallgat, lényegében csak az elnökválasztás kiírásáról tájékozta­tott, mintegy bizonyítandó: Csecsenföldön normalizálódik a hely­zet, itt a politikai megoldás, Putyin tartja a szavát. A valóságban be­fogta a média száját. Ez a decemberi orosz parlamenti választások főpróbája, melynek kampánya során a média majd nem közölhet saját véleményt, csak a pártok fizetett reklámjait. Jó másfél évtized múltán ennyi maradt a glasznosztyból. A legszomorúbb az, hogy éppen az oroszok többségének nem hiányzik. Mert a fejekben még mindig nem történt meg a peresztrojka - a szovjet agymosás rom­bolóbb volt, mint hittük. FIGYELŐ Iráni orosz . atomerőmű Washington a héten ismét arra próbálta rábírni Moszkvát, hogy álljon el 800 millió dolláros iráni atomerőmű-építési programjától - írta a The Moscow Times. Az orosz kormány szerint azonban nincs bizonyíték az iráni atom­fegyverkezési programra, tehát folytatja a busehri erőmű építé­sét. Moszkva és Teherán már megegyezett abban, hogy Irán a kiégett fűtőanyagot visszajuttatja Oroszországba. Az USA azt remé­li, hogy a Nemzetközi Atomener­gia-ügynökség (NAÜ) bizonyíté­kokkal fogja alátámasztani gya­núját, s ennek alapján az ENSZ BT-hez fordulhat az ügyben.- Kovács néni, kiváló ez a gyógyszer, csak van egy nagyon kellemetlen mellékhatása: nyolcszáz koronát kell érte fizetni! (Lehoczki István rajza) TALLÓZÓ ' PRAVDA ■ A lap szerint az egységes adóról szóló törvény jövedelemadóról szóló részét még meg lehetne úgy változtatni, hogy jövőre egyetlen adófizető állampolgárnak sem nőnének az adóterhei. A parla­mentben lévő jelenlegi kormány- javaslat egységesen minden adót tizenkilenc százalékban határoz­na meg, a Pravda szerint viszont a 17,2 százalék is jó lenne. Ebben az esetben a jelenlegi tervezethez képest 3,8 millió koronás hiány keletkezne a jövő évi költségve­tésben, s ezt kellene még lefarag­nia a pénzügyminisztériumnak, hogy minden adófizető jól járhas­son a reformmal. A szakértők sze­rint a másik lehetőség az lenne, ha megemelnék az adómentes jö­vedelmet a tervezett 6736 koro­náról 7097 koronára. A bankok megkérdezett adószakértői nem tartják elfogadhatatlannak ezt a javaslatot, de nem hisznek abban, hogy a kormánykoalíció bármely tagja hajlandó lenne most újra megnyitni ezt a kérdést, s arra sem tudják a választ, kitől kellene elvonni azt a 3,8 milliárd koronás bevételt, melytől a további adó- csökkentések miatt elesne az ál­lam. HÉTVÉG(R)E Kellene egy csoportkép Végre elfelejthette minden búját-baját, életszínvonalát az ország, és átadhatta ma­gát a létező legfontosabb do­lognak: sikerül-e végre le­számolnia Mikulás Dzurindának azzal a fránya és titokzatos csoporttal. Hi­szen veszélyben az állam. HOLOP ZSOLT Már hogy ne lenne veszélyben, ha a miniszterelnök egy hónapja csakis ezzel foglalkozik, mégsem bírja megértetni koalíciós partne­reivel, hogy le kell váltani Ján Mojžišt a Nemzetbiztonsági Hiva­tal éléről, mert ő a csoportvezető. Vagy ki tudja, ki. Már nagyon vá­runk legalább egy csoportképet, kik akarják ennyire ennek az or­szágnak a vesztét, nagy az izga­lom, hiszen nyilván minden nap ezen ügyködnek, óráról órára ki- látástalanabbnak tetszik a helyze­tünk, amíg csak el nem távolítják őket. Viszont, hogy mit műveltek, azt valószínűleg meg nem tudjuk soha, nyilván államtitok marad, de valami nagyon alattomos és ocsmány dolog lehet, mert Bugár és Hrušovský fel sem bírja fogni, pedig Dzurinda nekik már meg­mondta, legalábbis azt mondta. Bugár és Hrušovský ezzel szem­ben azt állítja, Dzurinda semmi konkrétumot nem árult el nekik (se). Pavol Rusko viszont ezt a semmit is érti. A kormányfő pedig már olyan iratok közt turkál, ame­lyeket valószínűleg nincs joga lát­ni. A beidegződések miatt meny­nyivel rosszabbul hangzik, ha be­helyettesítünk a mondatba egy másik nevet: Mečiar valamilyen módon hozzájutott a Nemzetbiz­tonsági Hivatal igazgatójának át­világítási aktáihoz. Pedig nincs semmi különbség. Dzurinda mindenesetre azt elérte, hogy a csoport szó hallatán már senki se a szexre gondol. És ez nem kevés, lássuk be. A világ kormányfőinek persze egé­szen más gondjaik vannak, Ariel Saronnak például kis híján egy te­herautó hagymát loptak el a földjé­ről. Ki hitte volna, hogy az izraeli miniszterelnök szabad idejében hagymát, pont hagymát termeszt. A tolvajt végül felfedezték és kény­telen volt elinalni, ám volt annyira pofátlan, hogy másnap elment a rendőrségre feljelentést tenni, hogy valaki ellopta a teherautóját. Sáron az egyik legjobban őrzött miniszterelnök, és most már földje az egyik legjobban őrzött föld. Vi­szont több kormányfő mehetne el hagymát termeszteni. Nagyon jó hetet zárt Amerika is, négy olyan dolog is történt, amiből ők filmet szoktak csinálni, a forga­tókönyvírók már rágják a ceruzát. Az első filmnek már a címe is meg­van, Isabel kitárja az ablakot. Aztán volt még egy középiskolai túszejtés, bejelentették, hogy Szaddámnak nem volt köze szeptember 11-hez, az amerikai katonák meg tüzet nyi­tottak egy iraki lagzira, mert nem Dzurinda elérte, hogy a csoport szó hallatán már senki se a szexre gondol. bírják megszokni, hogy menyasz- szonytánckor arrafelé lövöldöz­nek, több lőszer fogy, mint pia. A tudósoknak már csak azt kellene kideríteniük, hogy az időjárás-je­lentések miatt vannak-e a hurriká­nok, mint ahogy az akciófilmek miatt az iskolai túszejtések. Hogy az iraki háború miért volt (van), azt Bushnak kellene megmonda­nia mihamarabb. Sűrű csóknak gyerek a vége, azaz nem szoktak a szerelmesek meg­állni a csóknál, tizenhét éven át mégsem született egyetlen gyerek se a csendes-óceáni Pitcairn szige­ten. Az aprócska földdarab törté­netét mindenki ismerheti a Bounty filmfeldolgozásokból, meg akad irodalmi is (Byron). 1789-ben egy brit hajó fellázadó matrózai ten­gerre tették kapitányukat, Chris­tian Fletcher vezetésével össze­szedtek néhány jó tahiti nőt, és úgy elbújtak a déli vizeken, mint bin Laden az afgán hegyekben. A láza­dókat csak jó néhány évvel később fedezték fel, Fletcher leszármazot­tai pedig ma is ott élnek a szigeten, immár 48-an, a kis Emili Rose Christian a kilencedik generáció első tagja. Nem tudni, mi váltotta ki ennyi idő után ezt a hirtelen gye­rekvállalási kedvet (már nem any- nyira jók a tahiti nők?), de ha eny- nyiben ki is merült, a kis Emili alig­hanem úgy fogja érezni, rossz helyre született. Sose fogja megis­merni azokat a szavakat, hogy osz­tálytárs, sorakozó, pedagógus­sztrájk, diákszerelem... Meg hogy titokzatos csoportocska. HETI GAZDA(G)SÁG Bokros nem bokrosodott meg a reformjainktól TUBA LAJOS Szlovákia napjainkban Közép-Eu­rópa legradikálisabb reformorszá­gává vált - jelentette ki a napok­ban Pozsonyban Bokros Lajos. Mi­előtt neve hallatán az olvasótábor szekértáborokra szakadna, annyit azért jegyezzünk meg, hogy még­iscsak ő mentette meg Magyaror­szágot a pénzügyi összeomlástól és csomagja tiszteletreméltó gaz­dasági fellendülést teremtett oda­át. Mielőtt azonban politikusaink elbíznák magukat a dicséret halla­tán, és arra gondolnának, hogy már akár vissza is lehetne fogni a lovakat, érdemes volna jobban odafigyelni a magyar reformerre. Ő ugyanis a dicséret mellé halkan odatette, hogy Szlovákiának bi­zony a reformok terén tíz év sem­mittevést kell egyszerre behoznia és az ország javuló pozíciójához az is hozzájárult, hogy bizony az egykoron nagy reformernek szá­mító környező országok lendülete az utóbbi években jócskán alább­hagyott. Meg azért azt is észrevet­te, hogy a reformok nagy része még csak papíron létezik, amíg ezeket nem ültetik át a gyakorlat­ba, addig legfeljebb a konferenci­ákon lehet velük csillogni. Bokros egyébként a Világbank képvisele­tében láthatólag jól érzi magát ná­lunk. Erre minden oka megvan, hiszen ebből a pozícióból a bank­konszolidációhoz adott tanácso­kat, így a sikert a magáénak is érezheti. Legújabban láthatólag az egészségügyi reformnak szur­kol, nem is tagadva, hogy ő annak idején akkor látta idejét a távozás­nak, amikor Horn Gyula közölte vele, hogy ezt azért már nem en­gedi neki. Nos, a reformjaink a hé­ten apránként járták a parlamenti utat, eddig csak a közigazgatási reform botladozik, de azért éber­ségünk ne lankadjon. Még akkor A reformok terén tíz év semmittevést kell egyszerre behozni. sem, ha az asztalukon reforma­nyagok papírhegye mögé kény- szerített képviselők órákon keresz­tül édesen szórakoznak a téli gu­miabroncsok kérdésével. Egyéb­ként Rudolf Zajac is a szeptemberi parlamenti ülés eredményeire vár, igaz ennek jövőre nem nagyon örülünk majd (hiszen egyes be­tegségek gyógyításáért fizetnünk kell). De addig sem tétlenkedik, bezár vagy tíz pozsonyi kórház- épületet, mondván, minek kifizet­ni évente 3 milliárd koronát az ál­landóan üresen álló 1500 ágy fenntartására (csak arra lennénk kíváncsiak, hogy akkor miért kell kenőpénz a kórházba jutáshoz). De ezt legalább frappánsan csinál­ja, a minisztériumnál jelentkező egyszerű polgárok közül kisorsol­nak egyet, aki a privatizációs bi­zottság tagjaként dönthet a felsza­baduló épületek eladásáról. Az állami költségvetés tárgyalása során az MKP oroszlánként harcol azért, hogy a mezőgazdaság a kör­nyező országokhoz képest meg­kapja a lehető legmagasabb szintű közvetlen támogatást. Reméljük, hogy ez tovább javítja a nagyüzemi vezetők és a párt kapcsolatát, amely bizony még tavaly ilyenkor is meglehetősen fagyos volt. De valljuk be, az uniós közvetlen tá­mogatás a földhasználóknak jár majd, így az esetleges anyagi ha­szonból is inkább a nagyüzemi ve­zetők fognak részesedni és kevésbé a beosztottak. Ezt nem szidásként mondjuk, hiszen már az is jó, ha a nagyüzemek talpon maradnak és munkahelyeket biztosítanak, csak csendben megjegyezzük, hogy ez még nem a megváltás. így talán el­várhatnánk, hogy az a párt, ame­lyik mezőgazdasági vonalon most már valóban minden állami hatal­mat a kezében tart, valamifélekép­pen próbálja erősíteni, segíteni a latifundiumoknál kisebb gazdasá­gokat is. Persze lehet, hogy csinál­ja, csak az egyszeri újságíró számá­ra észrevehetetlen módon. Az vi­szont tény, hogy az ágazatban nem látunk valamiféle nagy átalakulást és földrengésszerű változásokat ahhoz képest, amikor a nagyüzemi gazdálkodással egyértelműen összefonódott lobbi kezében volt a hatalom. Eközben a héten újabb felvonással bővült a pénzügyi szolgáltatók nevű szomorújáték. Az annak ide­jén négyszeres garanciát ígérő, de a valóságban szintén csak léggöm­böt nyújtó Drukos ügyfelei gyüle­keztek a besztercebányai téli stadi­onba. A kiábrándult, így már az utazási költséget sem szívesen reszkírozó ügyfeleknek nehéz ta­nácsot adni, hogy eleget tegyenek- e a csődbiztos meghívásának. Leg­alább annyit kérdezzenek meg a csődeljárásokban járatos szakem­berektől, veszthetnek-e valamit az­zal, ha nem vesznek részt ezen a meghallgatáson.

Next

/
Thumbnails
Contents