Új Szó, 2003. szeptember (56. évfolyam, 201-224. szám)

2003-09-18 / 214. szám, csütörtök

fl Régió ÚJ SZÓ 2003. SZEPTEMBER 18. A Latorca szlovákiai szakaszán. Az ukrán katasztrófavédelmi szakemberek szerint idáig nem ér el a szennyeződés. (Szabó Bernadett felvétele) Kárpátalja hegyvidéki részén tegnap eltörött a Barátság kőolajvezeték egyik csöve Olaj a Latorcában Ellopták az iskola adatbázisát is • Tornaija. Az ablakokat kicsa­varozva ismeretlen tettesek ju­tottak be a Kazinczy Ferenc Alapiskola egyik irodájába, ahonnan - mintegy 130 ezer korona értékben - két számító­gépet és egy faxkészüléket lop­tak el. Rendőrségi források szerint hétfőn délelőtt 10 és kedd reggel 7 óra között hatol­tak be az épületbe. Az eset azért is kellemetlen, mert a be­törők az iskola teljes adatbázi­sát magukkal vitték, így a gé­pekben található adatokkal akár vissza is élhetnek. Az is­kola irodahelyiségei a fölszin­ten vannak, az ablaküvegek pedig némi ügyességgel kicsa- varozhatóak a keretből, s mi­vel nagyok, azokon keresztül akár felnőttek is képesek az épületbejutni, (szász) Gyújtogatás egy lakatlan házban ­Rozsnyó. Kedden Berzétén ki­égett egy lakatlan családi ház hálószobája. Az épületbe isme­retlen tettes hatolt be az abla­kon keresztül, és a szakembe­rek szerint nem kizárt, hogy az illető szándékosan okozta a tü­zet. A helyiségben lévő két ru­hásszekrény és az ágy vált a lángok martalékává, de a tűz a falakat és az ablakokat is telje­sen tönkretette. A kár becslé­sek szerint 50 ezer korona. A családi ház egy tornaijai lakos tulajdona, (kov) Bioetikai Fórum Pozsonyban * Pozsony. A Keresztény Ifjúsági Közösségek, a Háló és a pozso­nyi Szent Kinga Társulat közös szervezésében holnap kezdő­dik az a háromnapos ifjúsági Bioetikai Fórum, melyen az ér­deklődők’tekintélyes szakem­berek társaságában gondol­kodhatnak a magzatvédelem, a homoszexualitás és az eutaná­zia kényes kérdéseiről. Dr. Boda László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Teológiai Karának erkölcsteológiai taná­ra, dr. Kóta Péter, a Magyar Életvédő Társaság elnöke és a Ferenc-rendi Harsányi Ottó, az erkölcsteológia doktora tart előadást és válaszol a legké­nyesebb kérdésekre is. A vitafó­rumra szeptember 19-21. kö­zött kerül sor a pozsonyi Sales Ifjúsági Központban, ahová nem csak fiatalokat várnak. Részvételi díj, mely magában foglalja a szállást és a kosztot, diákok számára 250, munka- vállalóknak 300 korona. Je­lentkezni a forum2003@ freemail.sk e-maü címen, vala­mint a 0902/208 238 vagy a 0905/753 230-as telefonszá­mon lehet. A részletekről bő­vebben a bioetika@azet.sk e- maü címen vagy a www. bioetikus.szm.sk/bioetikus.ht m honlapon, (ú) Hétvégi ünnep Vághosszúfalun * Vághosszúfalu. Háromnapos rendezvénysorozattal emlékez­nek a hétvégén a település első írásos említésének 890. évfor­dulójára. Pénteken 15 órakor futóversennyel kezdődik, 18 órakor Élő Árpádok címmel hangzik el előadás a helyi mű­velődési házban, és ugyanitt egy fényképkiállítás is nyílik. Pénteken 19 órától táncmulat­ság lesz az Öreg kocsmában. Szombaton 15 órakor a sport­pályán futballmérkőzés, lovag­lás, vadászkutya-bemutató, célbalövés, ökörsütés, népi mesterségek bemutatója, tárbortűz vátja az érdeklődő­ket. Vasárnap 9,30-kor szent­misét tartanak Szabó Imre or­gonaművész és a pozsonyi Corda Fratrum egyházi vegyes kar közreműködésével, 11-kor kerül sor Izsóf Alajos emléktáb­lájának leleplezésére, (gl) Ungvár. Eltört a Barátság kő- olajvezeték tegnap reggel Kárpátalja hegyvidéki térsé­gében, és a kiömlött kőolaj egy része bekerült a Latorca vizébe is. mti-hIr Az ukrán katasztrófavédelmi szak­értők szerint a folyó szlovákiai sza­kaszát nem éri el a szennyeződés. A rendkívüli helyzetek kárpátaljai főosztályának jelentése szerint teg­nap lapzártánkig nem volt tudha­Királyhelmec. A Barátság kőolaj- vezeték ukrajnai szakaszán történt csőtörésről a Királyhelmeci Városi Hivatal környezetvédelmi és regio­nális fejlesztési osztálya egyelőre nem kapott hivatalos értesítést. Bogoly János főosztályvezető el­mondta, hogyha mégis elérné az olajszennyeződés a Latorca folyó szlovákiai szakaszát, egy óra lefor­gása alatt meg tudnák tenni az ilyenkor szokásos óvintézkedése­ket. A víz felszínén összegyűlt olaj- származékot merülőfalak segítsé­gével a folyó Lelesz és Nagykapos Losonc. Még tízmillió koronára lenne szükség a helyi Magyar Ház teljes felújításához. A Losonci Pol­gári Kör a losonctugári Szilassy- kastély Magyar Házzá alakításába 1999-től közel hétmillió koronát fektetett be. Tavaly ősztől azonban fokozatosan elapadtak a pénzfor­rások, és azóta alig sikerült anyagi támogatást előteremteni a szlová­kiai viszonylatban egyik legrepre­zentatívabbnak ígérkező Magyar Ház renoválására. A Losonci Polgári Kör, amely a vá­ros magyar közéletének fellendíté­sét, szervezését tűzte ki céljául, 1999-ben egy közösségi ház megte­remtését kezdeményezte. Először az egykori Csemadok-székház meg­vásárlására gondoltak, a város ak­kori vezetése azonban csak bérbe akarta adni az ingatlant, ezért ez nem látszott reális lehetőségnek egy központ kialakításához. A szék­ház azóta is üresen áll, és az elmúlt tó, hogy mennyi kőolaj ömlött és szivárgott ki a volóci járási Szar­vasháza (Zsdenyijevo) mellett be­következett csőtörés következté­ben. Hogy jelentős mennyiségről lehet szó, arra abból lehet követ­keztetni, hogy a Barátság kőolajve­zeték csöveinek átmérője nagy, 529 milliméter. A csőtörés helyszínére nagy erők­kel kivonult katasztrófavédelmi egységek a kiömlött kőolaj lokali­zálásán dolgoznak. A Latorcába került kőolaj terjedésének a meg­akadályozása érdekében a folyó közötti hídjánál a betonozott part­részre terelnék, majd perlittar- talmú őrlet segítségével semlegesí­tenék azt. Rendkívül veszélyes helyzet alakulhatna ki akkor, ha a talajba szivárgó kőolaj a battyáni föld alatti ivóvízkészletet szeny- nyezné, ugyanis ezekből a kutak­ból biztosítják a Bodrogköz ivóvíz­szükségletének mintegy 70 száza­lékát. A környezetvédelmi hivatalnak ar­ra az esetre is van kidolgozott cse­lekvési terve, ha az említett kutak kerülnének veszélybe; úgynevezett hidraulikus védelmi falat alakíta­nának ki. A régió környezetvédel­négy év alatt tovább romlott az épület állaga. A sikertelen próbálkozás után vető­dött fel az egykori Szilassy-kastély megvásárlásának a lehetősége. Ä kétszintes, klasszicista stílusban épült, a Tugári patak partján álló, reprezentatív épület 1999-ben egy csődeljárás alatt álló vállalkozás tu­lajdonában állt. A magyarországi Illyés Közalapítvány a Losonci Pol­gári Kör segítségére sietett, így 2,2 millió koronáért sikerült megvásá­rolni az épületet. A tervek és felmérések alapján mintegy 16 millióra becsülték a tel­jes renoválás költségeit. Ebből ma Fábián László, a Losonci Polgári Kör elnöke szerint legalább 9-10 millió hiányzik még ahhoz, hogy át lehes­sen adni rendeltetésének a Magyar Házat. „Teljes tetőtér-beépítést és felújítást végeztünk el, új villany- és csatornahálózat van az épületben. Hátra lenne még a vízvezetékek és a fűtéshálózat kiépítése. Persze, ott vannak még a teljesen tönkretett több helyén úszó zárakat állítot­tak fel. Az ungvári Reporter című inter­netes hírújság szerint valószínű, hogy az olajszennyezés eléri a Lat­orca alsó szakaszát, és ezáltal már ma este veszélybe kerül a magyar- szlovák-ukrán határháromszögben fekvő Csap város ivóvízellátása. A környezetvédelmi szakemberek ugyanakkor arról biztosítottak, hogy az eddig foganatosított in­tézkedések hatására a Latorcába jutott kőolaj nem éri el a szlovák határt. mi szervei egyébként nemcsak az ukrajnai híradásokból szerzik a folyóvizek esetleges szennyezésé­vel kapcsolatos információikat, ha­nem saját mérőműszereikkel is fo­lyamatosan ellenőrzik a vízminő­séget, és a gátőröknek is rendsze­resen jelentést kell tenniük. Mivel a leleszi hídnál kialakított védelmi pont mintegy 10-12 km-re találha­tó attól a szakasztól, ahol a Latorca folyó átlépi a szlovák-ukrán határt, riasztás esetén a huszonnégy órás ügyeletet tartó környezetvédelmi és vízügyi szerveknek bőven volna idejük arra, hogy elháríthassák a veszélyt. nyílászárók, a tetőtér hőszigetelés­ének megoldása, a belső és homlok­zati munkák, a szociális helyiségek kialakítása, padlóburkolás és szám­talan egyéb munka, ami nélkül nem lehet átadni a házat az eleve elgon­dolt célokra. Tavaly óta nem na­gyon tudtunk pályázni sehová. Az Illyés Közalapítvány kuratóriumá­nak felállása körüli huzavona és a pályázati kiírások késése miatt nyolc-kilenc hónapja nem tudtunk pénzt fektetni a Szilassy-kastély át­építésébe. Az Illyés Közalapítvány képviselői már meglátogatták az épületet. Reméljük, nem feledkez­nek meg rólunk. Most a Phare ide­genforgalmat támogató alapjánál nyújtunk be pályázatot. A Magyar Házhoz ugyanis részben idegenfor­galmi tevékenység is kötődne. Ha a pályázataink sikerrel járnának, akár egy év leforgása alatt is be le­hetne fejezni a kastély felújítási munkálatait. Lesz Losoncon Ma­gyar Ház, de minden a forrásokon múlik” - nyilatkozta Fábián László. Veszélyes lehetne, ha az olaj a battyáni föld alatti ivóvízkészletet szennyezné Szlovákiában egyelőre nem észleltek szennyeződést LECZO ZOLTÁN Még tízmillió koronára lenne szükség a losonci Magyar Ház teljes renoválásához Pénzhiány miatt leállt a felújítás SZÁSZI ZOLTÁN Nyitra megye 2004-ben 1-1,1 milliárdot kap az államtól Jövőre megszorítások BUCHLOVICS PETER Nyitra. A megyei önkormányzat pénzügyi bizottságának legutóbbi ülésén elemezték a jövő évi költség- vetés sarokszámait - tudtuk meg Farkas Iván parlamenti képviselőtől, az említett bizottság elnökétől. A jövő év lesz az utolsó, amikor a megye bevételi oldalát kizárólag a pénzügyminisztérium dotációja ké­pezi majd. A megyének 2005-ben már saját bevételekkel kell rendel­keznie, nem kap támogatást a tár­cától. Jövőre a megyei költségvetés egyes tételeire a minisztérium szin­tén nem szab meg konkrét összege­ket. A megyei önkormányzat kap egy összeget, és saját hatáskörben kell eldöntenie, mire mennyi jut. Hozzávetőlegesen egyelőre csak egyetlen számadat ismert: a megye jövőre körülbelül 1-1,1 milliárd ko­ronára számíthat a költségvetésből. A minisztériumok csak ajánlatokat tesznek majd az egyes megyei költ­ségvetési tételek felhasználásának módjáról, a felhasználás formájáról a megye dönt. „Mindez átmeneti lépcsőfokot jelent a pénzügyi de­centralizációban” - mondta lapunk­nak Farkas Iván. Nagyobb lesz az önállóság, de a felelősség is. Most még minden a jövő évi állami költ­ségvetésjóváhagyásától függ. Nyitra megyében főleg az egészség- és az oktatásügy van sanyarú helyzetben, de a közlekedési vállalatok dotáció­jával is akadnak gondok. Mint meg­tudtuk, a legutóbbi minisztériumi ajánlásban a tárca egy koronával sem emelte meg a megyén belül mű­ködő nyitrai, illetve érsekújvári au­tóbusz-közlekedési vállalat (SAD) jövő évi támogatását. A megyei köz­gyűlés egészségügyi, illetve pénz­ügyi bizottsága együttes ülésén azt tűzte ki célul, hogy jövőre a megye hatáskörébe tartozó egészségügyi intézmények - a lévai, a vágsellyei, a komáromi és a tapolcsányi kórház, valamint a párkányi rendelőintézet - költségvetése egyensúlyba kerül­jön, épp ezért határozatot hoztak, hogy az intézményekről azok veze­tői mielőbb osztályokra lebontott, részletes anyagi helyzetelemzést dolgozzanak ki. Feladatuk az is, hogy konkrét javaslatokat tegyenek az intézmények további, gazdaságos működtetésére. A megyei önkor­mányzat a felmérések ismeretében dönt majd arról, hogy jövőre meny­nyit áldoz az egészségügyre. Farkas Iván arról tájékoztatott: a megye ér­deke az, hogy minden egyes kór­házban az alapvető, az élet védelme szempontjából nélkülözheteüen el­látás megmaradjon, az viszont már az egyes igazgatók feladata eldön­teni, hogy ennek érdekében hol, mi­lyen területeken takarítanak meg pénzt. A megszorító lépéseket vi­szont meg kell tenni, hogy az intéz­mények adósságállománya ne nö­vekedjen tovább, s az egészségügyi intézmények elkerüljék az esetleges csődeljárást vagy bezárást. Bátkánál nyár végéig kellett volna felújítani a főutat Döcögő közbeszerzés? SZÁSZI ZOLTÁN Bátka. Augusztus végéig kellett vol­na elvégezni a Rimaszombati járás­ban fekvő községen áthaladó E 575- ös nemzetközi főútvonal felújítási munkálatait. Sajnos, erre a közbe­szerzési törvény kissé bürokratikus előírásai miatt máig nem került sor. A falun áthaladó közel két kilométe­res útszakasz tavaly, a rendkívül erős fagyokkal járó tél miatt oly­annyira megrongálódott, hogy a leg­felső aszfaltréteg körülbelül fél négyzetméteres darabokban feltöre­dezett. Az útszakasz így kifejezetten balesetveszélyessé vált, ezért a bur­kolatot még idén kora tavasszal fel­szedték. Ezzel viszont a Pozsonyt Kassával összekötő főúton 40 küo- méteres óránkénti sebességre lassult a községen áthaladó személy- és te­herforgalom, miáltal a zajártalom és a por is nagyobb. Az önkormányzat és a lakosság számtalanszor leve­lezett a hatóságokkal. A rimaszom­bati Útkarbantartó Vállalat szintén megpróbálta gyorsítani a munkála­tokat. A 10,7 millió korona értékű beruházásra azonban az érvényes előírásoknak megfelelően közbe­szerzési eljárással kellett kivitelezőt keresni. Ennek a végeredménye teg­napig még mindig nem volt ismert. Bátka polgármestere, Mács Zoltán is csak annyit tud, hogy az útfelújítási munkákra kiírt versenytárgyalás va­lahol akadozik és a két, kivitelező­ként jelentkezett cég sorra nyújtotta be a fellebbezéseket a Közbeszerzési Hivatalnak, amely a versenypályá­zatokat volt hivatott elbírálni. „Mi már csak akkor nyugszunk meg, ha végre új burkolatot kap az út. A fa­lun keresztül éjjel-nappal óriási for­galom halad át, a lakosok joggal pa­naszkodnak a rossz útburkolat miatt megnövekedett zajra. Várni kell, nincs más megoldás” - nyilatkozta Mács. Hladovec László, a rimaszom­bati Útkarbantartó Vállalat igazga­tója szerint a beruházást már régen el lehetett volna felejteni, ha a ver­senytárgyalás nem húzódna. „Szinte naponta érdeklődünk, van-e már eredmény. Szeptember 17-én még nem volt hivatalos végeredmény, azzal nyugtattak bennünket, hogy időben megtudjuk, ki fogja elvégez­ni a munkát. Napok alatt el lehetne kezdeni a kivitelezést, ha lenne ér­vényes szerződés. Információim szerint két vállalkozás nyújtott be tervezetet, most már a harmadik el­bírálási folyamatnál tartunk, mert kétszer fellebbeztek a végeredmény ellen. Remélem, záros határidőn belül döntés születik, és ezzel meg­oldódhat a probléma. Nem rajtunk múlik, hanem a kissé bürokratikus közbeszerzési eljáráson” - mondta Hladovec László. A jövő hét folyamán még megtekinthető Deákiban az Eleink öltözéke cí­mű tárlat. A Szanyi Mária néprajzkutató által összeállított kiállításra a tár­gyakat részben a falubeliek kölcsönözték, részben a Calántai Honismereti Múzeum gyűjteményéből valók. (Szőcs Hajnalka felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents