Új Szó, 2003. augusztus (56. évfolyam, 176-200. szám)
2003-08-30 / 200. szám, szombat
Családi kör ÚJ SZÓ 2003. AUGUSZTUS 30. MINDENNAPI KENYERÜNK Családi fénykép HALKO JÓZSEF Az egyik impozáns pozsonyi parkban idegesen topog egy fényképész. Gépe készenlétben, a távolság beállítva, már csak meg kéne nyomni a kioldót. Csakhogy a kis család, mely ide rendelte őt, már vagy negyed órája azon vitatkozik az objektív előtt, milyen is legyen a végső póz. Tulajdonképpen nem is vitatkoznak, hanem egyenesen veszekszenek, kellemetlen konfliktust előidézve annak ellenére, hogy hosszú hónapok elteltével voltak csak képesek így összejönni. Az apa azért rágja fia fülét, hogy legalább a fénykép kedvéért vegye ki nyakából azt a vastag láncot, az anyának meg a lány stili- záltan rongyos farmernadrágja nem tetszik. A fiú fütyülve a fényképezkedésre passzív ellenállást tanúsít. Felfuvalkodott hallgatásával úgy kihozza sodrából apját, hogy az szinte késhegyre menő hangulatot teremtve kijelenti, addig innen el nem megy, amíg a felvétel el nem készül. Végül a fényképész oldotta meg a helyzetet: ő, ellenkezőleg, bizony, hogy elmegy, mert neki se ideje, se kedve asszisztálni ilyen jelenetekhez. A fénykép végül is sikerült, teljesen eltérő lett ugyanis a valóságtól: nyugalmat, családi idillt sugárzott. Mellesleg a felvételen szereplők abban az egyben mind megegyeztek, hogy efelől az idill felől főleg egy személynek nem szabad, hogy kétségei támadjanak, mégpedig Mary néninek Pennsylvaniában. Utolsó levelében ugyanis azt írta, nem csekély összegű dollárral kívánja megajándékozni a család tagjait, s hogy nagy örömére szolgálna, ha kaphatna róluk egy csoportképet. Hát ezért volt oly fontos, hogy elkészüljön a családi fotó, s hogy a szeretet és összetartás látványa áradjon róla a kegyes ajándékozó felé. Jézusnak a valóság ilyen kapzsi meghamisítására nagyon világos meghatározása van: képmutatás. „Fehérre meszelt sírokhoz hasonlíttok, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak a halottak csontjaival s mindenféle undoksággal.” (Mt 23, 27) Jézus az evangéliumban semmit nem bírál oly élesen, mint éppen a képmutatást, a fa- rizeusságot, mely abbéli igyekezetében, hogy jó benyomást keltsen, elfedi és elferdíti a valóságot. A képmutató pózol mindenki előtt, akivel csak találkozik, aki figyel rá („fényképezi”), s egyetlen cél vezéreli, hogy mindebből egy „tökéletes felvétel” sikeredjék, mely elengedhetetlen a vonzó kapcsolatok kiépítéséhez, az anyagi források eléréséhez. Mindezért áldozatul a belső szabadság, a személyiség, az eredetiség és az őszinte beszéd esik. Az igazság kategóriáját már nem a belső logika vezérli, hanem a pillanatnyi előny gyakorlatias állogikája. Jézus „meszelt sírokhoz” hasonlítja a képmutatókat, hogy felrázza őket a hamisság, a hazugság és álnokság átkából. A igazság felszabadít! Aki hazugságban él, elferdítve látja önmagát, környezetét és Istent is. Úgy jár, mint az egyszeri professzor, aki lusta volt elmenni az optikushoz, s addig nézett törött szemüvegén át, míg végérvényesen megromlott a látása. Minél tovább maradunk lusták és süketek az isteni felszólítás iránt, annál inkább torzít majd lelki szemüvegünk, annál ferdébb képet mutat majd rólunk lelkiismeretünk tükre. Visszatérve a családhoz, a fénykép olyannyira sikerült, hogy még a fotószalon kirakatába is kitették, a mai napig onnan mosolyog a járókelőkre. Csak annak a családnak a tagjai nem mosolyognak, mikor arra járván meglátják. Soha nem felejtik ugyanis, hogy a parkbeli konfliktus néhány napos lehangoló csendes háztartással folytatódott, majd sértések és rágalmak lélekölő sorozatával. Főleg azután, hogy a fiú egy testékszer kedvéért átfú- ratta a szemöldökét. Ellenállása azzal végződött volna, hogy végleg elmegy otthonról - ha közbe nem lép az amerikai nagynéni, Mary. Tulajdonképpen azzal lépett közbe, hogy nem küldte a dollárt. A szeptemberi New York-i tragédia olyannyira megviselte, hogy szívszélhűdést kapott. A haláláról érkező hír rövid volt, mégis olyan információt tartalmazott, mely a képmutató család tagjait felrázta végre. „Nénikéjük - tudatta az elhunyt hagyatékát rendező jogász - a kórházi ágyon fekve éjjel-nappal az önök családi fényképét bámulta, melynek hátuljára az volt írva: Istenem, köszönöm neked, hogy van a világon legalább egy család, melyben igazi szeretet uralkodik...” Mikor az apa hangosan felolvasta e levelet, mind a négyen otthon voltak. És csöndben félrevonultak, valamennyien mélységesen szégyellették magukat. Ez volt az ő megtérésüknek kezdete. A szerző római katolikus pap Az iskolai élmények sokszor egy életre szólnak, pozitív vagy negatív irányban befolyásolhatják a további életpályát Óvoda után a tanulás NEVELŐKNEK A gyermek életében az iskolába kerülés nagy változást jelent. Legfőbb tevékenységévé a tanulás válik, az iskolában tölti napja nagy részét, innen kerülnek ki barátai is. Az iskolai élmények sok esetben egy életre szólnak, pozitív vagy negatív irányban befolyásolhatják a további életpályát. Emiatt fontos, hogy a tanulásról és a tanulással kapcsolatos problémákról külön is szóljunk. Az iskola alsó tagozatában az alap- képességek elsajátítása történik, vagyis a gyermekek megtanulnak olvasni, írni, számolni. Ezeknek a képességeknek az elsajátítása kulcsfontosságú, mert az emberi tudás és kultúra utódokra történő hagyományozása csak e képességeken keresztül valósulhat meg. Fontosságukat bizonyítja, hogy az agyban elkülöníthető az írás, az olvasás és a számolás központja. Az iskolai tanulás több szempontból is különbözik az óvodaitól: az iskolai tanulás erőfeszítést kíván a gyermektől, mert az elsajátított ismeréteket számon kérik. A számonkérés az alapja az osztályozásnak, amivel minősítik a gyermek teljesítményét. Az osztályozás központi kérdés a gyermekeknél, egészen a serdülőkorig az önértékelésben és egymás értékelésében is fontos szerepet tölt be. A tanulás eredményességében - főleg a kezdeti időszakban - lényeges tényező a tanár személye. A tanítási módszerein, az osztályban uralkodó légkör megteremtésén át a számonkérésig, értékeléséig fontos szerepet tölt be abban, hogy a gyermekben kialakuljon a teljesítményigény, ezáltal motiválttá váljék a tanulásban. Az egész iskolai idő alatt fontos, hogy a gyerekek saját magoknak, erőfeszítéseiknek, képességeiknek tulajdonítsák az elért eredményeket. Ezért fontos, tfiogy a tanár értékelése áttekinthető, következetes, a gyermekek számára is érthető legyen. A tanulás sikerességében fontos szerepe van a családi elvárásoknak, a családi értékrendnek. Azok a szülők, akik maguk is megtapasztalták a tudás előnyeit, nagyobb mértékben várják el gyermekeiktől a jó iskolai teljesítményt. A GONDOLKODÁS FEJLŐDÉSE Iskoláskorban jelentős változáson megy át a gyermeki gondolkodás. Az óvodáskorban az egyszempon- túság volt jellemző, vagyis a gyermek a környezetében levő tárgyakról, emberekről csak a saját szempontja alapján tudott véleményt mondani. Csak az 5-6. életév vége felé vált képessé arra, hogy más cselekedeteiben a másik szempontjait is figyelembe vegye. AZ OLVASÁS az európai kultúrában az általános műveltség nélkülözhetetlen része. Az utóbbi időben egyre több gyermek küzd az olvasás elsajátításának nehézségével, ezért nagyobb figyelemmel kell kísérni ezt a tanulási folyamatot. A gyermekek számára nehézséget jelent, hogy a beszélt nyelvben a hangok nem különülnek el, ráadásul a kiejtés és az írásmód is gyakran eltér egymástól. Kutatásokkal igazolták, hogy hatéves kor előtt korai a gyermekeket olvasni tanítani, mert még nem ismerik fel a betűk és a hangok közötti kapcsolatot. Az olvasási képesség két részterületből tevődik össze: a szófelismerésből és a szövegértésből. A szófelismerés az olvasás kezdeti szakaszában nélkülözhetetlen. Később a szövegértés kap nagyobb hangsúlyt a tanulás folyamatában. Az olvasási képesség elsajátításában fontos szerepe van a memóriának is, főleg annak a részének, amelyik rövid távra őrzi meg az információt. A kezdetben rosszabbul olvasó gyereknél gyakran az a hiba, hogy a memóriája nem tudja megőrizni a mondat elejét, mire a végét kibetűzi. A memória teijedelme gyakorlással és a természetes érési folyamat során is bővül, így a kezdeti nehézségekkel küzdő gyerekek is jó olvasókká válhatnak. Az olvasás elsajátításában szerepe van a tanítás módjának is. Legeredményesebb a hagyományos, szótagolva történő olvasástanítás. AZ ÍRÁS hasonló képességeket kíván meg, mint az olvasástanulás, kiegészítve a kéz finommozgásának képességével is. Az írás nagyobb erőfeszítést kíván a gyerektől, ugyanis nemcsak fejben kell tartania a leírandó mondatot, hanem a betűk formálására is figyelnie kell. Gyakran előfordul, hogy az írás folyamatára történő összpontosítás eltereli az eredeti gondolatmenetet, így más kerül a papírra, mint amit a gyerek eredetileg szeretett volna írni. Ez a folyamat talán a gépkocsivezetés megtanulásához hasonlítható. Amíg a vezetés technikai részleteivel - kuplung, gáz, sebességváltó, kormány - vagyunk elfoglalva, nehezebben megy a forgalom ritmusának felvétele. Az írás, később pedig a fogalmazás (Somogyi Tibor illusztrációs felvétele) elmélyíti a gyermek ismereteit az adott tárgyról. Sokkal többet tudnak a gyerekek egy témáról, ha arról fogalmazást kell írniuk, mintha csak feladatlapot oldanak meg, vagy szóban felelnek. A SZÁMOLÁS és ehhez kapcsolódóan a matematikai képesség kialakulása időben jobban elnyúlik, mint az előbb említett két másik alapkészségé. A gyermekek már óvodáskorban is nagy biztonsággal eligazodnak a több-kevesebb fogalma között, nem egy gyermek az alapműveletekkel - összeadás, kivonás - is tisztában van. Az iskolakezdésre a legtöbb gyermek gond nélkül elszámlál 100-ig, sok esetben még tovább is. Ebben a korban a gyermekek nagyon szeretik megszámolni a dolgokat. Gyakran felmerülő kérdés, ha az ujjain tanul számolni a gyerek, az nem akadályozza-e később a fejben számolás elsajátításában? Egyértelműen kimondható, hogy nem! Sőt, sok esetben segít is, mert a több csatornán közvetített információ segíti a tanulást. Tehát, ha látja is a gyerek, amit számol, könnyebben boldogul a feladatokkal, könnyebben megérti a számolási összefüggéseket. (-ern-) Az elbeszélések változása kisiskolás korban VEKERDY TAMÁS első osztályosnak még mindennapi mesét mondunk, folytatva az óvodai hagyományt és eleget téve életkorából fakadó képi szükségleteinek. Másodikban már váltogatják egymást a napi történetekben a legendák és a fabulák. Az emberi természet két „szélső” lehetőségének szemrevétele: a szentek élettörténetei és az állatmesék emberi jellemvonásokat ka- rikírozó világa. A harmadik osztályban, a kilencedik életév körül, amikor a származás, a honnan jöttem, hová megyek problémái és az autoritás - a szeretett tekintély - problémái merülnek fel a lelki fejlődésben, az Ótestamentum történetei következnek, az eredet történeteivel, az Atya autoritásának kinyilatkoztatásával (és az ezzel való szembefordulás eseményeivel). A negyedik osztály a mondák, a mitologémák világa. Az ötödik osztállyal belépünk az ókori művelődéstörténetbe, Indiától Görögországig, a hatodikban Róma s a latin nyelv máig élő elemei bukkannak elő... A forradalmakról a kamasz- korban tanítunk. Parsifal, a kereső ifjú, az ifjúkor élménye lesz. Mindezek persze csak felvillantott epizódok, annak érzékeltetésére, hogy az életkorokból valami sajátosan következik. Ugyanígy szemlélődhetnénk a matematika területén is, ahol a gondolkodás az egyből, az egészből és ennek felosztásából indul ki... Mindezek csak jelzései egy részleteiben is kidolgozott, embertani alapokból kiinduló szemléletmódnak, melyet itt természetesen nincs módom ismertetni. De vessünk egy pillantást valamiféle összefoglalásban arra, hogy hogyan is változik a gyerek a különböző életkori szakaszokban. Erre most Karácsony Sándor fejlődés-lélektani rendszerét fogom használni, melyet a szerző az intuitív praxisból kiindulva a két világháború között dolgozott ki, de amelyik számos pontjában egyezik más jeles, gyakorló pedagógusok vagy kutató pszichológusok megállapításaival, melyek csak később születtek meg a szorgos, tudományos munkálkodás eredményeként. Karácsony Sándor az embert hármas tagoltságú fényként látja és láttatja - ugyanúgy, mint az evangéliumok szóhasználata. TEST - LÉLEK - SZELLEM E felfogás szerint az embernek van teste, mely a természeti világból vétetik, ásványi anyagokból épül fel. És van szelleme, amely a transzcendenciából származik, és a maga individuális, autonóm mivoltában megismerhetetlen: „Vagyok, mint minden ember: fenség, / Észak-fok, titok, idegenség, / Lidérces, messze fény, / Lidérces, messze fény.” - mint Ady Endre mondja (Sem utódja, sem boldog őse). E két végpont, e két pólus között izzik fel a lélek tartománya, mely az életkorral is változó jelenségeiben, sajátosságaiban többé-kevésbé megismerhető, megragadható, jellemezhető. ÉLETÉRZÉS - JÁTÉK Karácsony leírásában van a léleknek egy testtel érintkező, a testbe ágyazott funkciója, jelenségvilága, melyet a szerző az egyéni lélektan szempontjából életérzésnek nevez. A társas lélektanban, a társadalomban az életérzés kategóriájának a jog felel meg. Ha jogaim rendezettek - ha nem szenvedek semmiféle korlátozó jogsérelmet -, akkor életérzésem rendben lesz. „Ehess, ihass, ölelhess, alhass! / A mindenséggel mérd magad! / Sziszegve se szolgálok aljas, / nyomorító hatalmakat.” - mondja József Attila (Ars poetica). Vajon mi az a testi mozgásba ágyazott lelki funkció, amelynek megvalósításától függ, hogy rendben van-e a kisgyerek életérzése, s amely egyben a kisgyerek létéből fakadó elemi joga? Ez: a játék! Méghozzá: a szabad játék, mert az irányított játék- fából vaskarika. Olyasmi, mint az irányított álom. Épp a játék értelmét veszi el, azt a lehetőségét, hogy a kisgyerek szabadon öntse ki magából a külvilágról és saját belső vüágából szerzett tagolatlan benyomásait, és játékában mindig újra tagolja. ÉRZELEM - SPONTÁN DERŰ A következő egyéni lélektani kategória az érzelem. Vajon mi jellemzi a kisgyermek érzelemvilágát - mi jellemzi „művészetét”? Karácsony válasza: a spontán derű! Egybecseng ez azzal, hogy a gyermekorvosi nagykönyvek megállapításai szerint - mint már idéztük - a testileg és lelkileg jó állapotban lévő gyerek alaphangulata a derű. És arra is gondolnunk kell, hogy a kisgyerek művészetében soha nem az eredmény a fontos! Az a fontos, hogy firkál - és ez mozgásos öröm; aztán szemügyre veszi firkáját - és ez vizuális öröm. Minden gyerekrajz egyformán jó, és ha egyet kitűzünk az óvoda falára, valamennyit ki kell tűznünk. Helytelen a kisgyerek rajzait „okosan” korrigálnunk. Netán azt mondanunk, hogy kék törzsű fa nincs, mert a fa „barna bot, zöld labda”. Ezzel a gyereket sablonra tanítjuk, nem beszélve arról, hogy éppen az a barna fatörzs, melyet krétánkkal a táblára rajzoltunk, nincs, mert a fatörzsek szürkék, szürkés- és barnászöldek, eseüeg sötét bíborszínűek (mint a meggyfa törzse) vagy fehérek - és így tovább. Vizsgálatokból tudjuk, hogy a kisgyerek számára a piros, a sárga, netán a zöld vagy éppen a kék ló lovabb ló, mint az almásderes, a pej, a fekete vagy a fehér vagy egyéb ló színű. Színezésében érzelmi preferenciákkal dolgozik, és egyébként is azt rajzolja és festi, amit emlékeiben tud a dologról, és nem pedig azt, amit maga előtt lát. Helytelen az óvodás gyerek apját biztatni: - Apuka, gyakorolja otthon Ágikával hét végén az emberrajzot, mert az embereknek még mindig mind a két kezükön küenc-kilenc ujjuk van! Reméljük, nem azért van küenc ujja az embernek, mert Ágika apja nagy tenyerével gyakorta rácsap, hanem azért, mert sokat szoktak együtt barkácsolni, építeni, vagy más egyebekkel foglalkozni... (Gyerekek, óvodák, iskolák, Saxum Kiadó, 2001)
