Új Szó, 2003. augusztus (56. évfolyam, 176-200. szám)
2003-08-26 / 197. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2003. AUGUSZTUS 26. Gazdaság és fogyasztók Qj Finisei a mezőgazdasági termelők és az építőipar versenyfutása az európai uniós strukturális alapok forrásaiért Közelharc az agrárpénzekért Pozsony. Szeptember elején dönt a Dzurinda-kormány az európai uniós strukturális források felhasználásáról. Arról, hogy megadja-e az agráriumnak az eredetileg feltételezett keretet, vagy - Brüsszelre hivatkozva - más ágazatoknak is csepegtet belőle. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Ezekben a napokban összegzik a szlovák agrárkamara regionális ki- rendeltségei (SPPK) a mezőgazda- sági vállalkozók beruházási terveit a 2004-2Q06-OS időszakra, amelyeket az ágazati operációs programon keresztül szeretnének megvalósítani. A már-már lázas tempóban folyó „összeírást” az a bejelentés tette szükségessé, miszerint a kormány - brüsszeli sugallatra - faragni akar az eredetileg a mező- gazdaságnak szánt keretből, s a pénzt inkább infrastruktúrára, pontosabban autópályák építésére fordítaná. Az agrárönkormányzatoknak nincs más eszközük arra, hogy cáfolják az állítást, miszerint az ágazatuk nincs felkészülve az eredetileg tervezett források fel- használására, csak az egyes vállalkozók felkeresése és kikérdezése befektetési terveikről. Annál is inkább, mivel az autópályák esetében a megrendelő és az építtető az állam, a mezőgazdasági projektumok esetében pedig a magántársaságok a kedvezményezettek. Márpedig csak a számok, konkrét projektumok győzhetik meg a kormányt arról, hogy módosítási szándékai tévesek, elhibázottak - vélik az SPPK vezetői. Csakhogy Brüsszel egyáltalán nem azt javasolta Szlovákiának, hogy a mezőgazdaság helyett az autópálya-hálózatát fejlessze, bővítse - figyelmeztetett Blaas Géza agrárközgazdász. A pozsonyi Agrárgazdasági Kutatóintézet igazgatója szerint az EU központjából csak azt tanácsolták Pozsonynak, hogy mérlegelje prioritásait. „Ha A vita mögött gazdasági érdekcsoportok harca húzódik meg. tehát a Dzurinda-kormány továbbra is prioritásként kezeli az agráriumot, akkor Brüsszelben ezt elfogadják” - mutatott rá a lényeges különbségre Blaas. Lapunknak nyilatkozva megerősítette véleményét, miszerint a „ki kapjon több pénzt, a mezőgazdaság vagy az autópályák” vita mögött gazdasági érdekcsoportok harca húzódik meg. Tudatosítják ezt az agrárönkormányzatok is, amelyek a hét végére ígérik az agrárvállalkozók befektetési terveinek a összegzését. Az agrárium keretének kurtítási szándéka az idei nyitrai Agrokomplex mező- gazdasági és élelmiszer-ipari kiállítás szakmai rendezvényein is terítékre került. A kiállítók és a termelők egybehangzóan arra figyelmeztettek; eddig kizárólag az agrártárca bizonyította a SAPARD- program révén, hogy felkészült az uniós források merítésére, a pénzek adminisztrálására. Furcsállot- ták azt is, hogy amíg a többi csatlakozó országban figyelemre se méltatták a hasonló brüsszeli javaslatot, addig a szlovák kormány hajlik a korábban megfogalmazott prioritásainak az átgondolására, (gyor) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Aktuális középárfolyamok Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 42,049 Lengyel zloty 9,637 Angol font 60,781 Magyar forint (100) 16,373 Cseh korona 1,297 Svéd korona 4,545 Dán korona 5,656 Szlovén tollár (100) 17,871 Japán ien (100) 32,841 Svájci frank 27,268 Kanadai dollár 27,520 USA-dollár 38,542 VÉTEL - ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 40,87-43,17 37,40-39,80 1,27-1,33 15,37-17,37 OTP Bank 40,95-43,09 37,51-39,59 1,26-1,33 15,77-16,98 Postabank 40,90-43,20 37,18-39,90 1,27-1,33 14,57-18,17 Szí. Takarékpénztár 40,93-42,92 37,45-39,37 1,26-1,33 15,62-17,09 Tatra banka 40,94-43,12 37,56-39,56 1,26-1,32 15,70-17,00 UniBanka 40,97-43,07 37,66-39,59 1,27-1,33 14,78-15,70 Általános Hitelbank 40,94-43,12 37,55-39,56 1,26-1,33 15,46-17,26 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) A bankkönyvek betéti kamatai (érvényben 2003. aug. 24-én) Bank Felmondási határidő Felmondási idő 3 hónap 6 hónap 9 hónap 12 hónap 18 hónap 2 év nélkül HVB Bank Slovakia 2,60 2,70 2,85 0,50 Banka Slovakia 4,00 4,10 4,30 4,50 1,90 OTP Bank 3,80 3,90 4,00 4,10 4,20 2,00 Istrobanka 4,00 4,10 4,20 4,30 4,50 2,00 Ludová banka 3,05 3,10 3,10 3,10 1,50 UniBanka 3,50 3,55 3,60 3,70 1,50 Postová banka 3,80 3,50 3,20 3,00 1,50 Prvá komunálna banka 3,70 3,80 3,90 4,00 4,00 2,00 Tatra banka3,00 Slovenská sporitel'na 2,70-2,80 2,75-2,852,80-2,90 2,40-2,50 0,75 Vseobecná úverová banka 2,00-3,55 2,10-4,05 . '/2,15-4,10. A koronában vezetett számlák betéti kamatai (érvényben 2003. aug. 24-én) Lakossági 7 nap 1 hónap 3 hónap 6 hónap 12 hónap 24 hónap folyószámla CSOB 2,50-2,65 3,85-4,00 3,65-3,80 3,45-3,60 3,45-3,60 2,85-3,00 0,75-2,50 Banka Slovakia 3,20 3,80 3,90 4,00 4,10 1,90 HVB Bank Slovakia 2,05-3,65 3,50-4,00 3,704,10 4,004,40 3,854,25 3,60-3,80 0,75 OTP Bank 2,40-3,40 3,40-3,80 3,50-3,90 3,604,00 3,40-3,80 3,30-3,70 1,50-3,00 Istrobanka 3,00-3,10 3,40-3,50 3,50-3,60 3,60-3,70 3,80-3,90 4,004,10 1,50 Ludová banka 1,85 3,20-3,45 3,25-3,50 3,20-3,45 3,10-3,35 3,10-3,35 0,75-2,00 UniBanka 3,30-3,35 4,104,20 3,80-3,85 3,45-3,55 3,45-3,50 3,70-3,75 1,90-ig Prvá komunálna banka3,20-3,50 3,30-3,60 3,30-3,60 3,30-3,60 3,30-3,60 1,40-2,00 Tatra banka3,30-3,50 3,35-3,55 3,35-3,55 3,35-3,551,25 Slovenská sporitel'na 3,00-3,10 3,15-3,55 3,15-3,55 3,154,00 3,15-3,55 0,75 Vseobecná úverová banka 1,95-3,65 2,054,15 2,054,15 2,054,15 2,054,20 1,30-2,90 Postová banka 3,00 3,70 3,80 3,40 3,10 3,00 1,40 ,, FELKÍNÁLOM • MUNKALEHETŐSÉG • VÁLLALKOZÁS • ÜZLET • INNOVÁCÓ • FELKÍNÁLOM . Lehetőségek vállalkozóknak Üzleti kooperációs ajánlatok Ausztria 11280 Üzletfelszámolás miatt használt rusztikus sport- és divatüzlet berendezését hozzávalókkal, tartozékokkal együtt, valamint a fennmaradt raktárkészletét ajánlja eladásra (irodai berendezések, kirakatbabák, sport-, sí-, fürdőruházati cikkek, sílécek, hódeszkák, stb). 11279 Üzletbezárás miatt felajánlja megmaradt divatcikk-árukészletét, kiegészítőket, kedvező áron. 11278 Együttműködő partnert keres a víz-, levegő-, szennyvízmérés és kontrolltechnika területén. Franciaország 11273 Személyi emelőszerkezetekhez keres gyártókat különböző termékekre (üzemanyagtartály műanyagból, hegesztett alkatrészek, fittingek, csövek, kerekek, gumik, akkumulátorok) 11271 Kávéfőző- ill. darálógépekhez, automatákhoz gyártatna fémalkatrészeket. 11270 Alumínium befecskendezéssel készült termékekre keres beszállítókat. 11269 Akáckarót venne. 11272 Tojást vásárolna. 11275 Kéziszerszám gyártókat keres ( fogók, vágók stb.). 11265 Antik árucikkeket keres. Anglia 11274 Zsugorfólia, szemeteszsák gyártókat keres. 11266 Autóipari cég megmunkált acéltermékek: csavarok, csövek, fogaskerekek stb. gyártóit keresi. 11264 Friss és fagyasztott baromfit venne. 11259 Fajátékok, famodellek, ismeretterjesztő játékok gyártóival keresi a kapcsolatot. 11256 Forgácsolt alkatrészek megmunkálására keres gyártót. 11262 Háztartási gépek gyártásához szükséges egységek, alkatrészek: motorok, fogaskerék-áttételek, fém öntvények, műanyag fröccsöntött termékek, stb. gyártóit keresi. Németország 11276 Mélyhűtött termékek gyártóit keresi. 11254 Termékskálájának vezérképviseletére keres vállalkozást. Magas minőségű anyagok, mint nemesacél és különféle bevonatú fémelemek, amelyek szabadalmazott és többször kitüntetett univerzális, vásárokon és kiállításokon alkalmazott panel-összekötőelemekké, illetve magasfeszültségű halogénvilágító-tes- tekké kapcsolhatóak össze. 11253 Bérmunkát ajánl varroda számára. Folyamatos munkát biztosítana a cég számára. Svájc 11261 Gabonát és trágyát keres. 11258 Partnert keres légvezetők, fú- vókák gyártására az autóipar számára. Olaszország 11255 Paprikát vásárolna. 11260 Marhahúst venne. USA 11268 Gyermek- és csecsemő bútort, ajándéktárgyakat, divatékszert vásárolna. 11267 Elektronikus csadakozó, hosszabbító kábel, biztonságtechnikaiberendezések, finommechanikai fémmegmunkálás, LED-kijelző, számítógép csadakozó, kábel gyártóit keresi. 11263 Fürdőszoba berendezés, csapok, műanyag szemetes zsákok gyártóival keresi a kapcsolatot. 11257 Flexibilis, hőre érzékeny ragasztót vásárolna. Szlovákia 9674002 Szlovák vállalat, mely fémkonstrukciók, elemek tervezésével, gyártásával, kivitelezésével foglalkozik, ajánlja szabad kapacitását csarnokok, építmények kivitelezésére, ületve fémmegmunkálásra. A tevékenységéhez ISO minősítéssel, referenciákkal rendelkezik. 9684002 Szlovák partner tevékenysége szerszámkészítés, alkatrészgyártás és szerelés, fémforgácsolás, lakatos és szerelési munkák, hegesztés, fúrógépi-, más gépi megmunkálás. Szabad kapacitás: esztergályo- zás, horizontális és vertikális marás, palástköszörülés, síkköszörülés. Kooperációs partnert és bérmunka lehetőséget keres. 9460001 Görgős vésők gyártásával foglalkozó szlovák partnerünk felhasználókat, vevőket, viszonteladókat keres termékeire, valamint eszterga, maró, csiszoló, fúró, fröccsöntő, mélyhúzó szabad kapacitását ajánljuk. Magyarország 10673001 Befektetőt, vevőt keresünk Nyugat-Magyarországön az Ml-es autópálya leágazásánál a 85- ös főút melletti, Győrtől 18 km-re egy 400 nm-es 160 fő befogadására alkalmas, jelenleg étteremként működő épülethez, mely többféle felhasználási célra is alkalmas. 200 nm-es pincével, továbbá a tetőtérben 10-13 szoba kialakítására alkalmas területtel rendelkezik. Az épület több irányban is bővíthető, további szint építése is lehetséges. 21026001 Magyar kisvállalkozó légfrissítőket gyárt, ill. forgalmaz. A termékek saját kidolgozás, bevizsgálás alapján kerülnek forgalomba. Háztartási vegyi áru kis- és nagykereskedelmével és ügynöki nagykereskedelemmel foglalkozik, partnereket keres. 21027001 Befektetőket, felhasználókat, és felvásárlókat keresnek magyar területen létrehozandó jármű abroncs gumi-feldolgozóüzemhez, mely gumigranulátumot készít. Olyan céget is keresnek, amelyik beszállítja a járműabroncsot és a dará- lékot visszavásárolja, bérmunkában visszavásárlással, vagy gumidarálé- kot vásárol. 10412001 Magyar partnerünk ajánl tankautós leszerelésben asztali fehér- és vörösbort, kiváló minőségben. Ár és specifikáció rendelkezésre áll. Vállalkozók figyelmébe! Gyártó, forgalmazó, szolgáltató vállalkozások, cégek jelentkezését várják, amelyeknek fémforgácsoló, lakatos-, bútor-, nyomdaipari, műanyag-, fafeldolgozó és egyéb szabad kapacitás lekötésük, vagy konkrét áru-, termék, terményértékesítési vagy vételi szándékai vannak, emellett befektető-, kooperációs, közös vállalati partneri igények is szóba jöhetnek. Szlovákia egyes városaiból egy-egy helyi, nemzetközi marketingiroda, önálló működtetéséhez keres partnereket az FMMC. Olyan cégek, vállalkozások jelentkezését várja, amelyek szívesen foglalkoznának - akár jelenlegi tevékenységük mellett is - a helyi, bel- és külföldi ajánlatokból az üzleti kapcsolatok létrehozásával, termékek, szolgáltatások, találmányok menedzselésével. Munkalehetőségek belföldön Munkatársakat keresünk! Várjuk jó fellépésű és kommunikációs készséggel rendelkező, dinamikus, közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkező urak és hölgyek jelentkezését az ország egyes városaiból cégreferensi, témamenedzseri, üzleti, munkaügyi tanácsadói, ingatlanfor- galmazási területi képviselői munkakörbe, konkurenciamentes, új, jövőorientált, fokozatosan fejlődő üzleti tevékenységhez. A magyar nyelven kívül más idegen nyelvtudás vagy biztosítási-, banki-, kereskedelmi üzletkötői gyakorlat további lehetőséget jelenthet, de nem feltétel. Keresünk olyan női vagy férfi munkaerőt, aki kiválóan beszél magyarul és szlovák nyelven, illetve szlovák nyelvre tud fordítani. Munkaadók, cégek, vállalkozások figyelmébe: Szolgáltatást ajánlunk. A céljaiknak megfelelő vezető, speciális, kvalifikált, szak- és egyéb szakképesítés nélküli, betanított, segédmunkaerő, munkatársak ajánlása és keresése költségkímélő módon. Munkanélküliek, pályakezdők részére: Ajánlunk 18-50 éves korig mindenféle szak- és egyéb képesítéshez nem kötött munkalehetőséget, vállaljuk a végzettségnek és gyakorlatnak megfelelő munka keresését, ajánlását. Keressük azon személyeket az egyes városokból, akik szívesen látnának el területi képviseletet a bélés külföldi munkaerő-közvetítésben. Elvárások: minimum érettségi, jó kommunikációs készség, eddigi biztosítási- és banki képviselői tevékenység, ill. idegennyelv-tudás előny, de nem feltétel. Belföldi és nemzetközi hálózati feladatokhoz, különféle nyelveken beszélő közép- és felsőfokú végzettségűek részére; angol és/vagy német, olasz, francia, spanyol nyelven szóban és számítógépen írásban is kommunikáció képes pályakezdőknek és az üzleti életben gyakorlattal rendelkezőknek egyaránt. Munkalehetőségek külföldön Magyarország: Többféle munkahelyre kiajánlás és munkaadó keresés megbízás szerint. Azonnal betölthető állásajánlatok: Nemzetközi gépkocsi-vezető E kategóriás jogosítvánnyal, PÁVII, küldemény darabos ADR, TIR vizsgával és legalább 2 éves nemzetközi tapasztalat 24 tonnás kocsin; betanított munkás (nő) 20 fő; pék 10 fő; CNC-marós 6 fő; hagyományos marós 4 fő; lakatos, hegesztő (AWI, C02) 4 fő; lakatos, hegesztő (AWI, C02) 4 fő; épület bádogos 2 fő; kőműves 4 fő; ács 4 fő; asztalos 6 fő; röntgenasszisztens 6 fő; szakápoló 15 fő; ápoló-gondozó 6 fő; gépész, villamos-mérnök 2 fő; informatikus 2 fő; logisztikus 2 fő; gépészmérnök egyetemi végzettséggel, AutoCAD ismerettel, német nyelvtudással; 2 fő marós; CNC- szakmunkások. Német nyelvterület: csak bejelentkezés, munkaadó keresés, kiajánlás, szezonmunkák. Angol nyelvterület: Spanyolország, Írország, Svédország, Anglia, Dánia és Hollandia az EU-s csatlakozásunkat követően munkaerőpiacát teljes mértékben megnyitja munkavállalók előtt. Ezen európai országokba bejelentkezés, munkaadó keresés, kiajánlás. Aktuális ajánlatokkal is rendelkezünk. Ingatlan, befektetés Az egész ország területéről várunk ajánlatokat külföldi érdeklődő megbízók részére üzemek, kastély, iroda épületek, lakások, családi házakra. Befektetőpartner keresése cégek részére az EU tagországokból. Befektetési lehetőségeket ajánlunk, mézüzemet teljes felszereléssel, egy kiváló fekvésű és forgalmas étterempanziót; német partnerünktől túltermelésből származó, új, márkás sport-, szabadidő- és jeans ruházati cikkeket, márkás cipőket nagyobb mennyiségben; különféle használt élelmiszeripari gépeket, berendezéseket, tárolókat ajánlunk rendkívül kedvező árfeltételek mellett. Üzleti lehetőségek, tanácsadás Hivatkozással a lapra ingyenes üzleti, munkaerő-piaci, iparjogvédelmi tanácsadást és kedvezményes szolgáltatást kaphatnak a lap olvasói, a konkrét termékeik értékesítésében, szabad kapacitásuk lekötésében, bérmunka lehetőségeik menedzselésében, befektető, közös vállalati- és EU-s partnerkapcsolatok kiépítésében. Szerkesztőségünk a kereskedelmi ajánlatok tartalmáért nem vállal felelősséget és nem áll módjában a bővebb felvilágosítás szolgáltatása, a kapcsolatok létrehozása. Kapcsolatfelvétel: Szlovákia: FMMC 35/6461090 vagy 091, Fax: 35/ 6461092; 0904325503, munkanapokon 8-17 ig. Magyarország: FMMC 0036/96/413688; 0036/ 96/517867, e-mail: fmmc@ma- il.datanet.hu ; www.finmc.gyor.hu .