Új Szó, 2003. augusztus (56. évfolyam, 176-200. szám)

2003-08-21 / 193. szám, csütörtök

n Régió ÚJ SZÓ 2003. AUGUSZTUS 21. A besztercebányai börtönben az elítéltek mintegy fele rendszeresen munkát végez, főként bútorokat szerelnek össze. (TASR-felvétel) Párkány gyűjtést indított a tűzeset károsultjai javára, a papírgyár alapítványt hozott létre Vezetékcsere kellene Népszavazás dönt arról, posztján marad-e a polgármester Patthelyzet Zsélyben? SZÁSZI ZOLTÁN Darvas Tornaija díszpolgára lesz Tornaija. A pénteken és szombaton rendezendő vá­rosnapokon a helyi képviselő- testület pénteki ünnepi ülé­sén díszpolgárrá avatják a ma már Tornaijához tartozó Beje városrész szülöttét, Darvas Iván színművészt, a városban született Svantner Mihály ENSZ-diplomatát és Július Grancák diplomatát, vala­mint a Város Díjával tüntetik ki Halzl Józsefet, a Rákóczi Szövetség elnökét. Pénteken reggeltől a Fő téren és kör­nyékén vásár és kulturális rendezvények sora kezdődik, mazsorettek lépnek fel, tűzol­tók tartanak bemutatót, lesz szabadtéri diszkó, utcabál és tűzijáték, majd könnyűzenei együttesek adnak koncertet. Szombaton délelőtt lábtenisz­tornát rendeznek a reeduká- ciós intézet sportpályáján, délután pedig a futbalpályán sportdélután várja az érdek­lődőket. (szászi) Hajnalban pénzért „kopogott" be Nána. Szerdán hajnalban is­meretlen tettes mászott át egy helyi családi ház kapuján, majd bezörgetett az ajtón. A zajra megjelent a családi ház férfi lakója, akit a tettes kö­szönés fejbe vágott. Ekkor megjelent a férfi felesége is, akit a betörő azzal fenyege­tett meg, hogy megöli az egész családot, ha nem adnak neki készpénzt vagy bankkár­tyát. „A hölgy ijedten hajto­gatta, hogy nincs otthon kész­pénzük. Végül ötszázötven koronát adott a tettesnek,aki a kerítésen át távozott” - tájé­koztatott Ján Stark érsekújvá­ri járási rendőrparancsnok- helyettes. (száz) Öngyújtóval fenyegetőzött Tiszacsernyő. Talán nem is sejtette, mekkora veszély­nek teszi ki a szomszédokat és saját magát is az a zsaroló, aki a mianp benzint öntött egy tiszacsernői lakosra, majd a maradék folyadékot sértett lakásában öntve szét egy öngyújtóval azzal fenye­gette kisezemelt áldozatát, hogy felgyújtja a lakást, ha nem kap azonnal kétezer koronát. A19 éves zsarolót csak a tőketerebesi különleges egység tagjai „bírták” jobb be­látásra. (hgy) Lebukott a kendertermesztő Mocsonok. Valószínűleg 2000 óta termesztett egy falubeli lakatlan ház kertjé­ben indiai vedkendert egy 22 éves fiatalember. A vág- sellyei rendőröknek néhány nappal ezelőtt sikerült őt lefü­lelniük, akkor éppen 18 tő 150-180 centiméter magas kender nőtt a kertben. Azt a drogbűnözéssel foglalko­zó szakemberek állípítják majd meg, hogy a lefoglalt mennyiségből hány adag marihuánás cigarettát lehetett volna készíteni, (gl) Felújították a temetőt Nizná Polianka. Befejezte a felújítási és állagmegőrzési munkálatokat a Bártfától nem messze található település te­metőjében a német hadsereg alakulata, amely első világhá­borús német katonasírokat ra­kott rendbe. A helyszínen 341 katona sírhelye van, és eddig 18 jelképes keresztet állítottak fel, valamint teljesen rendbe tették a sírok környékét is. A felújítások befejezése és a te­mető újbóli felszentelése jövő­re várható. (TASR) Párkány. Tegnap a városhá­zán munkaértekezletet tartot­tak, amelyen a mült heti to- ronyháztűz károsultjai anyagi támogatásának módozatait és főleg az öt kiégett lakás hely­reállítására szükséges pénz előteremtését vitatták meg. BUCHLOVICS PÉTER A tanácskozáson a város, négy bank, a lakáskezelőség igazgatója és a tömbház lakóinak megbízottja vett részt. Miroslav Suchovsky, a lakók képviselője lapunknak elmondta, a bankok hajlandóak kedvező kama­tozású hiteleket nyújtani a legin­kább kárt szenvedett öt lakástulaj­donosnak, de mivel zömmel olyan emberekről van szó, akiknek szinte semmijük sem maradt, konkrét ígé­ret még nem hangzott el. Az OTP párkányi fiókvezetője,' Ko­vács Dezső közölte, további kedvező ajánlatokat dolgoznak ki. A jelenlé­vő bankok megegyeztek: alkalma­zottakként, tehát magánszemélyek­ként szintén adakoznak. Suchovsky tájékoztatott, hogy a város az öt ki­Síd. Állami gondozott gyerekek szeptemberig fokozatosan hat há­romszobás lakást vesznek birtokuk­ba a falu közepén épült új komple­xumban. A beruházást a Losonci Já­rási Hivatal indította el, az épület eredetüeg nyugdíjasotthonnak ké­szült. Tavaly sikerült befejezni az építkezést, az eredeti cél megvalósí­tására azonban már nem volt lehe­tőség. A szociális gondozás jogkörei­nek átruházása is bonyolította a Tegnap kisorsoltuk az Új Szó és a Vasárnap nagy nyári játéká­nak nyerteseit. 1. díj: Renault Clio gépkocsi ­Madarász Szilvia (Vásárát) 2. díj: a Koala Tours 30 ezer ko­ronás üdülése - Nagy Krisztina (Vízkelet) 3. díj: a Kenzel cég kerékpárjai - Veréb Gyöngyi (Feled) 4. díj: egyszemélyes erősítő kú­ra a párkányi Vadas fürdőben - Kántor Éva (Boly) 5-6. díj: egy hétvége a dunaszerdahelyi Bonbon Szál­lóban két személy részére - Katkó László (Bácska) esTtvarda Mária (Illésháza) 7. díj: négyszemélyes üdülés a felsőszeli termálfürdőben ­égett lakás esetében lakásonként 100 ezer koronát adna a költségve­tésből - ezt javasolják majd a pénte­ki rendkívüli önkormányzati ülésen is. Viszont a teljes lakásfelújításhoz - berendezés nélkül - lakásonként 500 ezerre volna szükség, tehát még nem tisztázódott, hogy a hiányzó kétmüliót honnan teremtik majd elő. „Egyenként is folytatunk tárgya­lásokat a bankokkal, elképzelhető, a város minden egyes pénzintézetnél nyit számlát, ahol e célra adakozná­nak, de ez is kérdéses” - tette hozzá. Megtudtuk, a város is gyűjtést kez­dett, és a Kappa papírgyár leányvál­lalataival alapítványt hozott létre. Ennek bejegyzése nem megy gyor­san, de a hiányzó kétmillió egy ré­szét elő tudnák teremteni. A vezér- igazgató már tett egy százezer koro­nás ajánlatot. „Ha most meg lenne is a teljes ösz- szeg, ez csak a puszta felújítást je­lentené, nem fedezné a lakások tel­jes rekonstrukcióját” - mondta a la­kossági megbízott. A kiégett lakáso­kat a házkezelőség és a város újítja fel, az elektromos hálózat komplett cseréjét pedig a közös részeken és a lépcsőházon belül a házkezelőség problémát, így az épület közel egy évig kihasználatlanul állt, mígnem a Losonci Járási Hivatal kezdeménye­zésére a Besztercebányai Kerületi Hivatalnál elérték, hogy állami gon­dozott gyermekek számára nyújt­hasson otthont. Az épületet őrző-vé­dő szolgálat vigyázza, mert már építkezésekor többször betörtek. Gondot okozott, hogy a kerületi hi­vatal költségvetése nem számolt az új intézménnyel. Az otthonban szeptember elejéig 16 gyerek talál új otthont. Ján Jackuliak, a gyermek­Halmosi Kálmán és Izabella (Szentpéter) 8-12. díj: a Bertoni cég kávécso­magja - Végh József (Izsa), Csadi Ferdinand (Hidaskürt), Szabó Er­zsébet (Nádszeg), Bállá Klára (Nagygéres), Urbán Ilona (Abara) 13-15. díj: egy láda sör a Heine- kentől- Soós Márk (Felbár), Rácz Anna (Madar), Trnovszky Andrea (Csúz) 16-20. díj: zenecsomag a duna­szerdahelyi Focus Music Shop­tól - Bellabás Katalin (Duna- mocs), Leczo Mária (Királyhel- mec), Juhász Ilona (Ipolyság), Csányi Ildikó (BelinXVtczencz Ár­pád (Kisölved) 21-25. díj: Fann kozmetikai cso­mag-Bugyi Vilma (Izsa), Szókis végzi el. Az egyes lakásokon belüli teljes hálózatcsere drága; arról is szó esett, hogy a bankok erre a tulaj­donosoknak esetleg kedvezményes kölcsönöket adnának, de konkrét ígéret e tekintetben sincs. A lakók kérik, hogy a helyreállítási munká­kat legkésőbb október végéig végez­zék el, s hogy a fűtést is hozzák rend­be mielőbb, mert ha ez nem történik meg időben, a toronyház egyik felé­ben teljesen leáll a hőszolgáltatás. Értesüléseink szerint az MKP frak­ciója a múlt pénteken a károsultak­nál tett látogatás után azonnali ön- kormányzati gyűlést indítványo­zott, a leginkább rászorulóknak családonként 25-30 ezer koronát akarnak megszavaztatni. A Vadas cég naponta élelmet biztosít nekik, és szeptember elejétől hajlékot is a lakás nélkül maradottaknak. Hol­nap rendkívüli önkormányzati ülés lesz a tűzeset miatt. Az biztos, hogy a kiégett lakások rekonstrukcióját - mivel magántulajdonban voltak - részben maguknak a lakóknak kell fedezniük. Kérdés, mit kapnak erre a biztosítóktól, ráadásul akad olyan is, akinek biztosítása sem volt a la­kására. otthon igazgatója közölte, a létszá­mot fokozatosan 30-ra töltik fel. Egyelőre nyolc munkahely létesült, harminc gyermek esetén a szám ló­ra emelkedik. A nevelés úgynevezett családi sejtekben folyik, amelyek­ben a gyerekek részt vesznek a min­dennapi házimunkában, a közös fel­adatok teljesítésében. Úgy tudjuk, az itt elhelyezendő gyerekek javaré­sze a Losonci járásból származik, a pedagógiai személyzet körében ma­gyarul beszélő szakemberekkel is számolnak. Norbert (Sőreg), Kmotrik István (Vajka), Szabó Aneta (Királyrév), Czibor Zoltán (Dunamocs) 26-30. díj: a Spirig Pharma koz­metikai csomagja - Janicsek Ár­pád (Párkány), Forró Erzsébet (Feketenyék), Kunyik Éva (Sző- gyén), Czintula Gyula (Peresz- lény), Varga Ilona (Besenyő) 31-35. díj: Green Swan gyógykészítmények - Fehér And­rás (Pozsony), Kántor Éva (Orosz­ka), Imrece Erzsébet (Serke), Su- rányi Petra (Óbást), Száraz Enikő (Nagykér) 36-38. díj: gyógykészítmények a CS ProfiPublictól - Bartalos Rozália (Nádszeg), Menyhárt At­tila (Nádszeg), Csiba Edit (Padány) (ú) Zsély. Szeptember 27-én népszava­zás dönt arról, hogy posztján ma­rad-e vagy sem a község jelenlegi polgármestere, Jozef Minárik. A he­lyi önkormányzat augusztus 19-én rendkívüli ülésen határozott a refe­rendum időpontjáról. A polgármes­ter ellen az a vád, hogy nem hajlan­dó teljesíteni a képviselő-testület ál­tal megszabott feladatokat, az ön- kormányzatok működését szabá­lyozó gazdasági előírásokat pedig önhatalmúlag megszegi. Minárik- nak azt is felróják, hogy arrogáns módon viselkedik mind a polgárok­kal, mind a helyi képviselőkkel szemben. Magatartása olyannyira felháborította a község lakosságá­nak egy részét, hogy petícióban kö­vetelték a választott tisztségviselő leváltását. A megközelítőleg ezer helyi választópolgár közül 388 kéz­V. KRASZNICA MELITTA Dunaradvány. Második világhábo­rúból származó, feltehetőleg angol gyártmányú bombát talált hétfőn es­te egy fürdőző helybeli lakos a Duna dunaradványi szakaszán. Az egyéb­ként 2,5 méter mély víz szintje a nagy szárazság miatt most alig éri el a 60 centimétert, ennek köszönhető­en vált láthatóvá a bombára emlé­keztető vastárgy. Az illető azonnal beszámolt a látottakról a polgármes­ternek, aki értesítette a bátorkeszi rendőrőrsöt. A rendőrök biztosították a terepet, majd másnap nyitrai és mohi tűzsze­részek bevonásával vizsgálták meg az addig ismereden tárgyat. Kide­rült, hogy egy 196 centiméter hosz- szú és 50 centiméter átmérőjű, nagy valószínűség szerint angol gyártmá­nyú második vüágháborús bombá­ról van szó. „A tűzszerészek úgy ítél­ték meg, hogy a bomba elmozdítása a köpeny megrozsdásodása miatt veszélyes lehet, ezért a helyszíni robbantás mellett döntöttek” - tud­tuk meg Holop Róbert őrnagytól, a bátorkeszi rendőrőrs igazgatójától. - Egy kilométeres körzetben lezár­Kisújfalu. Tegnap avatták fel a köz­ség faluházát és az udvarán felépített szabadtéri színpadot. Az avatáson és az azt követő ünnepségen részt vett Martin Pado, a belügyminisztérium államtitkára és Tóth Zoltán magyar belügyi államtitkár is, akik az ünnep­ség előtt a községházán rövid meg­beszélést folytattak. Tanácskozásu­kon felvetették a félévenkénti egy­szeri államtitkári szintű rendszeres találkozó lehetőségét. Szó volt to­vábbá egy, a két ország közötti ka­tasztrófavédelmi egyezményről is, amelynek aláírására a két belügymi­niszter szeptember 25-i találkozóján kerülhet majd sor. „A téma aktuali­tását többek közt a legutóbbi párká­nyi tűzeset is indokolja. A jövőben Csúz. Az érsekújvári járásbeli tele­pülés első írásos emlékének 767. év­fordulójára emlékeznek e héten péntektől vasárnapig. Pénteken dél­előtt zenés utcai műsorukkal mazso­rettek „csalogatják” a lakosokat az ünnepségre. A pénteken 15 órakor kezdődő gyümölcs-, zöldség- és ké­zimunka-kiállításon megtartandó versenyre várják a jelentkezéseket, lesina Georgina polgármestertől megtudtuk, a múlt heti inámi Méz­fesztiválon vendégeskedő csúziak az ottani vendéglátóikat is fogadják, és 16 órakor közösen koszorúzzák meg a Csúzon született, Inámban élt vi­jegye került az ívek alá, s ezek közül 376 volt érvényes. Az MKP nagykürtösi járási elnöke, Hrubík Béla szerint a párt nem tá­mogatja a mostani polgármestert. „Bár Zsélyben alig 20 százalék körü­li a magyar választópolgárok ará­nya, úgy gondoljuk, meg kell őket szólítani, hogy nyilvánítsanak véle­ményt az ügyben. Semmiképpen sem hasznos egy község számára, ha a polgármester nem tud szót érteni a falu lakosaival és képviselőivel. Ez csak hátrányt, lemaradást, viszály­kodást jelenthet. Egyeztetni kell a helyi véleményeket és a zsélyieknek megfelelő döntést kell hozni” - mondta Hrubík. A mostani önkor­mányzati képviselők közül néhá- nyan úgy nyüatkoztak, ha nem sike­rül leváltani a polgármestert, ők mondanak le a mandátumukról. Ez­zel egy önkormányzati patthelyzet alakulna ki a községben. tűk a környéket, leállítottuk a hajó- forgalmat, s értesítettük a magyar- országi kollégáinkat is, akik hasonló intézkedéseket foganatosítottak a Duna túlsó partján.” A tűzszerészek döntése helyesnek bizonyult: a robbanás következté­ben 10-15 méter átmérőjű, 1,5 mé­ter mély kráter keletkezett. Kérdé­sünkre, hogy a bomba a megszokott vízmélység esetén veszélyeztette-e a hajókat, Holop őrnagy nemleges vá­laszt adott. „Normális vízállásnál a bomba körülbelül 2,5 méter mélyen feküdt a Duna fenekén, hozzáte­szem, nem a fő hajózási útvonal mentén.” Elmondta továbbá, hogy a helyszínre érkező rendőröknek és tűzszerészeknek hathatós segítséget nyújtott a község polgármestere* Bödök László. Gépeket biztosított a bomba kavicsréteggel történő lefe­déséhez, amire a robbanás erejének mérséklése érdekében volt szükség. „1944 júliusában nagy bombázás volt a falu térségében, akkor marad­hatott itt a most megsemmisített robbanószerkezet. Eddig üyen eset még nem volt a környéken, örülök, hogy sérülés nélkül végződött a do­log” - mondta Bödök László. szeretnénk egyeztetni országaink­nak az Európai Unióval szembeni ál­láspontját a menekültügy és a ví­zumpolitika terén” - mondta a talál­kozót követően Tóth Zoltán. A faluházavatón jelen volt Nolipa Judit, Magyarország pozsonyi nagykövetségének konzulja, vala­mint Wittinghoff Tamás, a Kisúj- faluval testvértelepülési kapcsolato­kat ápoló Budaörs polgármestere is. Az ünnepséget Kis Róbert, a falu polgármestere nyitotta meg, majd Cséplő Eszter szavalata után a köz­ség nyugdíjasainak énekkara lépett fel. Ezután Écsi Gyöngyi műsorát hallgathatták meg a vendégek, majd Kisújfalu amatőr színjátszó- csoportja, a Napsugár Móricz Zsig- mond Sári bíró című népszínművét adta elő. (kp) lághírű méhész, Sőtér Kálmán em­léktábláját. Este fél hattól a Köszönt­jük szülőfalunkat című kultúrmű­sorban fellép az inámi vendégcso­port is, tűzijáték és tábortűz is lesz. Szombaton minifocitornát rendez­nek, délután 15 órakor a helyi kas­télyban a budapesti székhelyű Ma­gyar Mezőgazdasági Múzeum gé­pekből, makettekből, modellekből álló kiállítását nyitja meg az intézet igazgatója, Fehér György, majd szá­mos érdekes előadás következik. Es­te asztalitenisz-bemutató, 19 órakor a Csemadok érsekújvári alapszerve­zetének operettműsorát tekintheti meg a nagyérdemű, 21 órától utca­bál kezdődik. Síden szeptemberig hat lakást vehetnek birtokukba az állami gondozott gyerekek Családias környezetben nőhetnek fel SZÁSZI ZOLTÁN Az Új Szó és a Vasárnap nyári játékának nyertesei A robbanás miatt másfél méteres krátert keletkezett Bomba a Dunában Martin Pado és Tóth Zoltán államtitkárok az ünnepségen Faluházavató Kisúj falun ÚJ SZÓ-HÍR A helyiek az inámiak baráti küldöttségét is vendégül látják Falunapok Csúzon SZÁZ ILDIKÓ

Next

/
Thumbnails
Contents