Új Szó, 2003. augusztus (56. évfolyam, 176-200. szám)
2003-08-02 / 177. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2003. AUGUSZTUS 2. Egészségünkre Mielőtt megérkezik az orvos, ha baj van, hívja a 0850 11 13 13-as telefonszámot! Ha leforrázzuk a kezünket... ÚJ SZÓ-TANFOLYAM 0850 11 13 13-as telefonszámon egy nő jelentkezett és közölte: a férje levessel egészen könyökig leforrázta a kezét, azonnal hideg vizet engedett rá, most pedig tojásfehérjével akarja bekenni. A feleség úgy gondolja, hogy ez nem helyes, és azt kérdezi, hogy a leforrázott bőrfelületet bekenheti-e vajjal. Dr. Karol Kálig Az ügyeletes orvos megerősítette, hogy a férj helyesen cselekedett, amikor a hideg víz alá tette a kezét, s azt tanácsolta, tartsa legalább 10- 15 percig a vízben a kezét. Utasította továbbá, hogy azonnal vegye le a kezéről a gyűrűt, órát, mert az ilyen sérülés után megdagad a kéz, s aztán már nehéz az ékszereket eltávolítani. Amikor az érintett felület lehűlt, legjobb, ha steril kötszert teszünk rá, és orvoshoz fordulunk. A tojásfehérje, a vaj vagy valami egyéb zsír az elsősegély- nyújtás keretében nem alkalmas az ilyen sérülés kezelésére. A beszélgetés ezzel be is fejeződött. Néhány perc múlva azonban ismét jelentkezett az asszony és azt kérdezte: mit tegyen, ugyanis nincs a házban steril kötszer. Az orvos azt tanácsolta, hogy egy kivasalt zsebkendőt vagy valamilyen más kivasalt anyagot helyezzen a sebre. Afelől is érdeklődött, létezik-e a hidegvizes hűtésen kívül más módszer is a leforrázott testrész kezelésére. A szakember megerősítette, hogy vannak különböző nagyságú speciális kötszerek, vagy itt van pl. az ún. vizes zselé. A szakember és a telefonáló véleménye abban megegyezett: jó lenne, ha lennének a lakásban az elsősegélynyújtáshoz szükséges legfontosabb kellékek. A JÁTÉK SZABÁLYAI Egy-egy forduló 5 hétből áll. Hetente egy vészhelyzetet elemzünk szakember segítségével, s a végén ellenőrző kérdést teszünk fel. Öt hétig kell gyűjteni a szelvényeket és kiválasztani a helyes választ, majd beküldeni szerkesztőségünk címére. Öt hét elteltével sorsolunk, s három olvasónk értékes ajándékot kap. A verseny érdekessége, hogy egy olvasó több szelvénnyel is bekapcsolódhat a versenybe. Érdemes tehát nemcsak olvasni, hanem gyűjteni is az Egészségünkre című mellékletet. E HETI FELADVÁNYUNK Az ügyeletes orvos egyebek mellett azt tanácsolta a feleségnek, hogy mihamarabb távolítsa el a férje sérült testrészéről a gyűrűt és az órát. MIÉRT? a. Hogy az erőszakos letávolítással ne sérüljön meg a gyűrű és az óra. b. Hogy folyamatos legyen a sérült testrészt vérellátása (ellenkező esetben az elhalás veszélye fenyeget) c. Hogy az orvosi ellátás során ne zavarja a kezelést. Válassza ki az Ön szerint helyes választ. Nyílt postai levelezőlapra írja fel és ragassza mellé a szelvényt. Amikor öt válasz és öt szelvény lesz a lapon, küldje be szerkesztőségünk címére. ..................r i 3 j-j------------------[_ Unk a záchrsmy 0850111313 Sk«*— £ STJt teletantiké centrum Mcitrany SSSf’CT tóiÖÜE* Csökkenti a fájdalmat, a kivörösödést és a duzzanatot, véd a túlmelegedés ellen és gyulladáscsökkentő hideg bizonyos betegségeknél és sérüléseknél enyhíti a fájdalmakat és csökkenti a gyulladásos reakciókat! Ám ahhoz, hogy segítsen, és biztosan ne ártson, tudni kell helyesen használni. Biztosan sokan emlékszünk még arra, hogy amikor lázasak voltunk, anyánk hideg borogatást tett a lábunkra, s ezzel kíméletes módon csökkentette magas testhőmérsékletünket. A HIDEG HATÁSA A hideg különféle módon hat a szervezetünkre: Véredények: A hideg összehúzza az ereket. Ezt főleg a kisebb vérzések csillapításánál, vagy vérömleny kialakulásának megakadályozására alkalmazzák. A hideg hatásának megszűnése után a véredények reflexszerűen kitágulnak. Ezt alkalmazzák, amikor például ízületi bántalmaknál. javítani akarják az adott tájék vérellátást, és a vérbőség révén meg akarják gyorsítani a gyulladást kiváltó káros anyagcseretermékek eltávolítását. Idegek: A hideg érzéstelenítőként és ezzel együtt fájdalomcsillapítóFontos! A jéghideg pakolás kívánt gyógyhatása és a szövetkárosító túlhűlés közti határ nagyon kicsi, ezért a jeges pakolásokat csak rövid ideig szabad használni! A mélyhűtőből kivett (-5 Celsius-fokos) pakolást vagy a jeges tömlőt 3 percig tartsuk egyhuzamban az érintett területen, majd 2-3 perc szünet után tegyük csak újra vissza. Ezt körülbelül három-négy alkalommal ismételjük meg; ha szükséges, félóránként újra ugyanígy járjunk el. ként hat a szövetekben található idegvégződésekre, amelyek a fájdalomérzetet a gerincvelőbe és az agyba juttatják. Ez a hatás különösen nagy jelentőségű az (akut) gyulladással járó- fájdalmak csillapításában. Gyulladásos folyamatok: A hideg nyilvánvalóan lassítja az akut gyulladásos folyamatokat. Ezért alkalmaznak hideget például az ízületek és a környező szövetek akut gyulladásánál, ugyanakkor a krónikus gyulladás inkább meleg kezelést igényel. Legjobb, ha az orvos határozza meg az adott esetben szükséges eljárást. MIKOR HASZNÁLJUK? Égési sérülések és apróbb sebek: Kisebb felületű akut égési sérülések esetén (például a főzőlap vigyázatlan megérintését követően) elsősegélyként hidegvizet kell folyatni a sérült bőrfelületre. Ugyanígy kisebb sebeknél, például egy konyhakés által okozott vágásnál a hideg víz csökkenti a fájdalmat. Akut tompa sérülések: Ide tartoznak a külső, tompa erőhatásból származó ízületi ficamok, ütése, összenyomások következményeként fellépő zúzódások, véraláfu- tások. A hideg csökkenti a fájdalmat, a kivörösödést és a duzzanatot, véd a túlmelegedés ellen, mérsékli a működési zavart, és gyulladáscsökkentő. Akut ízületi gyulladások: Nem csoda csillapítja á fájdalmat, de csökkenti az ödémát és a gyulladásos folyamatot is. A vérbőség következtében (amely a hideg alkalmazását követően fellép) kitágulnak a véredények, ennek köszönhetően a gyulladást kiváltó és fenntartó anyagok gyorsabban kiürülnek, és ez elősegíti a gyógyulást. HOGYAN HÜTHETÜNK MÉG? Hűtőhatású sprayk: Ezek a készítmények különféle hűtőhatással rendelkező anyagokat, mint például klóretánt tartalmaznak, ezt kell az érintett felületre permetezni. Az elsősegély céljaira szolgáló hűtőspray patikában kapható. Azonban vigyázat, ezeket nyálkahártyákra és nyitott sebekre nem szabad alkalmazni! Hideg pakolások: Olyan különleges gélt tartalmazó, zárt csomagok, amelyeket hűteni lehet, és a hideget „tárolják”. A pakolást az érintett bőrfelületre kell helyezni. Szükség esetén a tasak fel is melegíthető, esetleg a hideg és a meleg váltva is használható. Előnye, hogy rugalmasan igazítható a testfelszínhez, és a kívánt hőmérsékletet viszonylag hamar elérhetjük. LÁZ ELLEN BOROGATÁST! A hideg vádliborogatás régóta bevált házi eljárás a láz kíméletes csökkentésére. Ehhez egy többszörösen összehajtogatott vászonkendőt kell hideg vízbe mártani, utána jól kicsavarni. A nedves kendőt többször tekerjük rá a vádlira, majd egy száraz vászonkendővel rögzítsük. Végül a lábakat még egy száraz gyapjúkendőbe is csavarjuk bele, és helyezzük nyugalomba. Körülbelül fél óra elteltével vegyük le a borogatást, mivel addigra elvesztette hűtő hatását. A hideg borogatást óránként meg lehet ismételni, amíg a láz körülbelül 1 fokot nem csökkent. Figyelem! Bár a hideget különféle panaszok esetén lehet alkalmazni, egyre azonban mindenképpen ügyelni kell: sohasem szabad közvetlenül a bőrre tenni, mert helyi fagyást okozhat. Az összetört jeget vagy a jégkockákat ezért mindig valamilyen szövetbe (kendőbe, törülközőbe) burkoltan kell a test felületére helyezni! MIT TANÁCSOL AZ ORVOS? A beteg gyermek ne menjen közösségbe Jelige: Ótvar. „A szomszédék kislányának az utóbbi időben gyakran van- ■ nak elvarasodott kiütések az arcán. Az anyukája azt mondta, az orvos szerint a lánya ótva- ros. Még nem hallottam erről a betegségről, nem tudom fertőz-e, engedhetem-e a kislányt a gyermekeimmel játszani?" Dr. Tóthné Mészáros Erzsébet gyermekorvos Az ótvar (szaknyelven impetigo) a bőr felületes, gennykeltő baktériumok ál- • tál okozott fertőző betegsége. Leggyakrabban gyermekek közt fordul elő, mégpedig az arcon. Általában a bőrfelület sérülése (hámsérülés, horzsolás, rovarcsípés) segíti elő kialakulását. Gyakrabban fordul elő nyári melegben, nedves környezetben. Közösségen belül gyermekről gyermekre terjedhet. A rossz higiénés viszonyok szintén elősegítik terjedését. A fertőzés helyén először piros folt jelenik meg, ezen apró hólyagok alakulnak ki, melyek elgennyesednek, megrepednek. Összefolyó ned- vező felület alakul ki, melyen egyre vastagodó pörk képződik. A bőrtünetek nem fájdalmasak, nem terjednek mélyre. Kezelésük antibiotikumos kenőcsökkel, súlyosabb esetekben szájon át adott antibiotikumokkal történik. A kezelési idő alatt a fertőzés veszélye miatt jobb, ha a beteg gyermek nem megy közösségbe. Fájdalmas csukló „Karmester vagyok, s a bal csuklónál van egy fájdalmas csomó. Vezénylés köz- ■ ben belehasít a fájdalom, és akadályoz a munkámban. Tudna nekem segíteni? Hozzáteszem: gyakran rossz az emésztésem." Dr. Nagy Géza természetgyógyász I Valószínűleg túlterhelés miatti szövetduzzanatról van szó. Ilyenkor megduzzad- • nak az izmok, inak és nyomást gyakorolnak a fájdalmat érzékelő idegrostokra. Ä helyzeten még ronthat, ha emésztése a sok stressz miatt rossz. Ez akkor van így, ha a máj nem működik, és valahol elkezd valami nőni, az Ön esetében a csuklón. A vastagbélben keletkezett káros anyagok a duzzanat környékén elzárják a nyirokhálózatot és az nem képes a csomóból elszállítani a gyulladás salakanyagait. Ebből kitűnik, hogy nemcsak ott kell segíteni, ahol a csomó van, hanem hatékony tisztítókúrát is kell végezni. Külső kezelés: aromaterápiás víz alatti gyógymasszázs. La- vórnyi meleg vízbe két csepp citromfű és 5 csepp kakukkfű illóolajat csepegtetünk, majd a beteg testrészt kb. 15 percig körkörös mozdulattal egész tenyérrel masszírozzuk balról jobbra. A sértetlen bőrön felszívódnak az illóolajak, puhítják a csomót, és részben megszüntetik a fájdalmat. Megtöröljük kezünket, és 15 percig biokrémmel (ez lehet más nevű krém is, a lényeg az, hogy illatos gyógynövények kivonatát tartalmazza) masszírozzuk be úgy, hogy folyamatosan pótoljuk a felszívódó krémet. Ez megpuhítja és eltünteti a csomót. Éjjelre pedig feketena- dálytő-kivonatú szuszpenziós krémet tegyünk rá. Ez kiszívja a duzzanatot és a fájdalmat. Belső kezelés: általános méregtelenítő, tisztító kúra. Rendet teremtünk a vastagbélben, és regeneráló gyógynövényekkel segítünk a májnak, hogy minden funkcióját zavartalanul tudja végezni. Ézt teakeverékkel, bélbarát baktériumokkal és arany jukkával végezhetjük el. A jégárpát azonnal kezelni kell! Jelige: Gyulladás. „Évek óta néha jobban, néha kevésbé gyulladt a szemhé- ■ jam széle. Nagyon kellemetlen, mert ilyenkor úgy nézek ki, mintha rosszul aludtam, vagy éppen sírtam volna. Már többfajta szemcseppet kipróbáltam, sajnos mindegyik csak addig segített, amíg használtam. Gyakran van jégárpa Is a szemhéjamon. Már többször meg Is kellett operálni. A szememen kívül az orromon és a homlokomon is vannak pattanások. Szeretnék kigyógyulni belőle. Hogyan?” • Dr. Farkas Beáta szemorvos ( Kedves Olvasó, a szemhéjszél gyulladása vagy más néven blepharitis krónikus be- • tegség. Több megjelenési formája van. A szemhéj szélén kívül érintheti a bőrt vagy a szem- pülatüszőket is, így különböző kórképek alakulhatnak ki. Gyakran világos hajú és világos bőrű emberek szenvednek ebben a betegségben. Előfordulhat, hogy rosszul korrigált fénytörési hiba okozza, de kiválthatják fűszeres ételek, alkohol, dohányzás, vagy a metabolizmusmás rendellenességei (cukorbetegség) is. A szemhéjszél gyulladása társulhat bizonyos bőrbetegségekhez is (pl. akné, rosacea). Kezdetben a szemhéj széle be- vörösödik, majd száraz pikkelyek keletkeznek, amelyek alatt elszaporodhatnak a baktériumok. Később a szemhéjszél megvastagodik, fekélyek, geny- nyes gyulladás keletkezik, ami a szempillák kihullását okozhatja. Előfordulhat, hogy az újranövő szempilláknak hibás az állása, befelé nőnek és nyomják a szaruhártyát. A krónikus blepharitis következtében a szemhéj mirigyek is begyulladhatnak, vagyis jégárpa keletkezik. Mivel a blepharitis krónikus betegség, ezért a tünetek visszatérhetnek. Nagyon fontos az egészséges életmód és táplálkozás megtartása, valamint a fénytöréshibák korrekciója. Óvakodni kell a huzattól. Minden nap el kell távolítani a szemhéjszélen kialakult száraz pikkelyeket, hatásos a Lide Care oldat. Amikor a gyulladás már kialakult, kombinált antibiotikumos, gyulladásgátló cseppek és kenőcsök segítségével kezelhetjük. A jégárpa eredményes gyógyításának lényege, hogy kialakulásakor azonnal kezelői kell, mert később már csak a műtét segít. Hidegen ajánljuk!