Új Szó, 2003. augusztus (56. évfolyam, 176-200. szám)
2003-08-20 / 192. szám, szerda
2003. augusztus 20., szerda www.ujszo.com Ára 9,50 korona (előfizetőknek 8,50 korona) 56. évfolyam, 192. szám Továbbra is együtt kíván kormányozni a négy koalíciós párt, Tkácékkal nem számolnak Oldódik a feszültség Pozsony. Mikulás Dzurinda kormányfő tegnap ultimátumszerű figyelmeztetést intézett a kormánykoalíciós ANO-hoz, miközben az SDKÚ, az MKP és a KDH képviselői az ellenzéki Tkác-féle Népi Unióval (EÚ) tárgyaltak - a hivatalos nyilatkozatok szerint bizonyos törvények támogatásáról. Ilyen hangulatban indultak a négy kormánypárt vezetői az esti Koalíciós Tanácsra, melyen végül sikerült oldani a hetek óta fokozódó feszültséget. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Másfél hónapos szünet után próbált a Koalíciós Tanács arra választ adni: a jelenlegi felállásban a négy párt képes-e kormányzásra. Az ANO erre azt felelte, komolyan gondolja a koalíciós szerződést, a kormányprogram teljesítését és a négypárti együttműködést. Információink szerint az esti találka előtt az SDKÚ, az MKP és a KDH rá akart ijeszteni az Új Polgári Szövetségre (ANO), a liberálisok a hárompárti akciót nyomásgyakorlásnak minősítették. Bugár Béla MKP-elnök lapunknak cáfolta, hogy Tkácékkal arról tárgyaltak, hogyan lehetne az ANO-t kiszorítani a kormányból, és helyére a Népi Uniót behozni, illetve, hogy Tkácék támogathatnák az ANO nélküli kisebbségi kormányt. „Arról volt szó, hogyan lehet biztosítani kényelmes parlamenti többséget bizonyos törvények esetében. Azt nem titkoljuk, ez végül is reakció arra, hogy az ANO képviselői az ellenzékkel vagy megváltoztattak egy törvényt, vagy olyan határozatokat, törvényeket fogadtak el, melyekért a többi kormánypárt nem kíván felelősséget vállalni. Kényelmes többséget szeretnénk, a Népi Uniótól választ várunk, ilyenfajta együttműködést el tudnak-e képzelni. Nem arról volt szó, hogy kinyomjuk az ANO-t” - nyilatkozta az Új Szónak Bugár. Az MKP kérdőre vonta az ANO-t, milyen garanciát adnak arra, hogy a jövőben nem fognak az ellenzékkel szövetkezni. Pavol Rusko kijelentette, képes megtartani a tegnapi egyezséget. Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője szerint komoly esély van folytatni a koalíciós együttműködést. Úgy tűnik, az ANO az abortusztörvénnyel kapcsolatban hajlik bizonyos kompromisszumra, ám arra kérte a három pártot, várják meg a liberálisok jövő hétfői elnökségi ülését: ott döntenek az abortusztörvény, valamint miniszterük és közlekedésügyi államtitkáruk sorsáról. A Koalíciós Tanács jövő keddi ülésére már konkrét javaslattal mennek. ,Jelen pillanatban ez volt az elérhető maximum, de ez is jelentős előrelépés. Ugyanakkor óvatos vagyok, mert az ígéreteknél sokkal fontosabbak lesznek a konkrét lépések” - jegyezte meg lapunknak Bárdos. Jirko Malchárek ANO-képviselő szerint a másik három párt bort iszik és vizet prédikál: azzal, hogy nélkülük tárgyaltak hivatalosan az LÚ-val, megsértették a koalíciós szerződést. Az ANO hivatalosan egyszer sem ült tárgyalóasztalhoz az ellenzékkel, az egyeztetések nem hivatalos találkák voltak, tubomír Lintner, az ANO frakcióvezetője este heves szócsatába keveredett partnereivel, egyszer ki is rohant az ülésről, és csak miután lehiggadt, folytatódott a tanácskozás. Mikulás Dzurinda még a találkozó előtt kijelentette: nem tűri az ANO további félrelépéseit. Az SDKÚ elnöksége hétfőn úgy döntött, ha az ANO még egyszer megsérti a koalíciós egyezséget, és a parlamentben az ellenzékkel együtt szavaz, az SDKÚ az ANO tekintetében nem érzi majd magára nézve kötelező érvényűnek a koalíciós szerződést. Hogy a gyakorlatban ez mit fog jelenteni, Dzurinda nem árulta el. „Majd a konkrét helyzetekben kiderül” - tette hozzá, és hangsúlyozta: a párt hétfői határozata nem üzleti ajánlat. Csáky Pál integrációért felelős kor- mányalelnök visszahívásával az ellenzék nyomására sem foglalkoznak a kormánypártok, mert az ősszel elkészülő brüsszeli jelentést tartják mérvadónak, (sza, s) Robert Kalinák (Smer) nyilvánosságra hozta, szerinte kiben lát ellenséget a kormányfő Dzurinda most is rébuszokban beszél ÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. Mikulás Dzurinda nem hajlandó elárulni, kik tartoznak az ország lejáratásán dolgozó titkos csoporthoz, melynek létezéséről először augusztus 5-én beszélt. A miniszterelnök hétfőn vallomást tett a speciális ügyésznél, ám a nyilvánossággal nem hajlandó részleteket közölni. Ellenben Robert Kalinák, a parlament honvédelmi bizottságának elnöke leszögezte: a Dzurinda által emlegetett csoporthoz tartozik Ján Mojzis, a Nemzet- biztonsági Hivatal igazgatója, Jozef Sátek, a súlyos bűncselekményekkel foglalkozó nyomozók főnöke, Martin M. Simecka, a Sme főszerkesztője, Milan Zitny újságíró, valamint Milos Ziak, a Szlovák-izraeli Kereskedelmi kamara elnöke, Peter Lukes, ugyanezen kamara tagja, és Michal Lazar vállalkozó. Értesüléseink szerint, bár nem tagjai a KDHnak, mindannyian rokonszenveznek vele, illetve kötődnek hozzá. „Robert Kalinák hetet-havat összehord” - reagált Dzurinda, de a neveket nem kommentálta. Nem volt hajlandó elárulni, fontolgatja-e a 'Nemzetbiztonsági Hivatal igazgatójának leváltását. „Amikor szükségét fogom érezni, a nyilvánosság elé lépek, a megfelelő időben és a kellő módon cselekszem”. Dzurinda állítja: senki nem gyakorol rá nyomást. Kalinák szerint a kormányfő attól tart, hogy az SDKÚ finanszírozásával kapcsolatban kellemetlen dolgok derülhetnek ki. „A csoporttal kapcsolatos információim az SDKU-ból származnak” - jelentette ki a Smer képviselője, aki szerint Dzurindának meg kell cáfolnia vagy megerősítenie az ő kijelentését, (sza, s) Sátek saját maga után nyomoz? Pozsony. A Markíza tévé információi szerint Dzurinda vallomásában Ján Mojzist és Milos Ziakot említette. Egyébként legfeljebb egyéves börtönbüntetésre, vagy pénzbírságra ítélhetők azok, akik Dzurinda szerint le akarják járatni Szlovákiát. Az ügyben a speciális ügyész hivatala nyomoz. Nem tudni, hogy a munkában részt vesz-e a kiemelt bűnügyekkel foglalkozó nyomozócsoport is, ugyanis ezt a részleget Jozef Sátek vezeti. Tegnap Ján Mojzis, a Nemzetvédelmi Hivatal vezetője is tanúvallomást tett egy korábbi üggyel kapcsolatban. Posztjáról nem kíván lemondani, s azt állítja, nem tagja semmiféle csoportnak, (t, s) MEGKÉRDEZTÜK Martin M. Simeckát, a SME főszerkesztőjét Robert Kalinák, a honvédelmi bizottság elnöke szerint ön is tagja annak a titkos csoportnak, mely létezéséről a miniszterelnök számolt be. Nem szerencsés, amikor a kormányfő egyfajta, az államot lejárató csoportról kezd beszélni. Re- n.iéltem, hogy ä miniszterelnök cáfolja, hogy a felsoroltak tagjai az általa beharangozott titkos csoportnak. Csakhogy Mikulás Dzurinda nem cáfolt semmit. Ez nyugtalanít, mert azt jelenti, hogy az ország helyzete nagyon rossz. Ha a miniszterelnök listáján valóban a Smer képviselője által említett személyek szerepelnek, az abszurdum, mert ilyen csoport nem létezik. Arról nem is beszélve, hogy az ilyen paranoiás kitaláció egy demokratikus államban nagyon veszélyes, hiszen a súlyos bűncselekmények felderítésével foglalkozó Sáteket azzal gyanúsítják, hogy ál- lamellenes tevékenységet fejt ki. Ugyanígy súlyos vád, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal főnöke Szlovákia lejáratását tűzte ki célul. Egy függeden médiumot hasonló dologgal vádolni pedig ellentmond minden demokratikus szabálynak. Továbbra is bízom benne, hogy a miniszterelnök nem a Kalinák által megnevezett személyekre gondolt, ha mégis, akkor nem sok különbséget látok közte és Vladimír Meciar között, aki kormányzása alatt szintén az ellenséget kereste. Vagyis ön nem tagja semmilyen titkos csoportosulásnak? Természetesen nem, ebben a felállásban semmi közük egymáshoz a felsorolt személyeknek, sőt szkeptikus vagyok, hogy létezne bármiféle ilyen csoport. Az egész abszurd, paranoiás képzelgés, (sza) Még számos halálos áldozat lehet a romok között (TASR/AP-felvétel) Legalább tizenhárom embert ölt meg tegnap Bagdadban egy öngyilkos merénylő Merénylet az iraki ENSZ-központ ellen MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Bagdad/New York/Washington. Valószínűleg öngyilkos támadók követtek el merényletet tegnap délután a bagdadi ENSZ-központnak helyet adó egykori Canal Hotel ellen; az épületben legalább kétszáz ember tartózkodott. A világszervezet iraki szóvivője szerint legkevesebb 13 ember vesztette életét, a sérültek számát szemtanúk hatvanra becsülték. Egy amerikai katonai szóvivő a helyszínen közölte: még számos halálos áldozat és sérült lehet a romok között. Az amerikai szóvivő azt mondta, gépkocsiba rejtett pokolgépet helyeztek működésbe. Az AFP helyszíni jelentése szerint teherautót raktak meg robbanóanyaggal. Az épület egyik fala ledőlt. A robbanás erejére jellemző, hogy a detonációtól másfél kilométerre is betörtek az épületek ablakai. A súlyos sérültek között van Sergio Vieira de Melho, az ENSZ iraki kü- lönmegbízottja és Denon Sevan, az Olajat élelmiszerért ENSZ- program igazgatója is, aki éppen ÚJ SZÓ-HÍR Budapest. Augusztus húszadika, a Magyar Köztársaság nemzeti ünnepe előestéjén Hiller István kulturális miniszter tegnap kitüntetéseket adott át Mádl Ferenc államfő megbízásából. A kitüntetettek között a szlovákiai magyar kulturális élet képviselői is ott voltak. A népművészet megőrzéséért, annak nemzedékek közötti átörökítéséért Életfa-díjat vehetett át sajtóértekezletet tartott. Vieira de Melho irodája volt a legközelebb a robbanáshoz, ezért a mentőalakulatoknak külön gondot okozott, hogy kiszabadítsák őt a romok alpi. A brazil diplomatát, aki korábban emberi jogi főbiztos volt, május 23-án nevezte ki Kofi Annan főtitkár iraki különmegbízottnak. Az iraki főváros keleti részében fekvő épületben több száz ENSZ- alkalmazott dolgozik. Korábban ez volt az ENSZ fegyverzetellenőreinek főhadiszállása is. A terrorakciót elítélte az USA és az ENSZ is. „A támadás olyan emberek ellen irányult, akiknek egyetlen céljuk az, hogy segítsék Irak népét a háború és a hosszú elnyomás következményeinek leküzdésében” - jelentette ki New Yorkban Bertrand Ramcharan, az ENSZ emberi jogok bizottságának ügyvezető biztosa. Az ENSZ BT a merénylet után zárt ajtók mögött sürgősségi ülést tartott. Washingtonban a Pentagon aggodalmának adott hángot a terror- cselekmények fokozódása miatt. A nyilatkozat szerint a tegnapi meBucsek Géza mesemondó, Póttá Géza abaújszinai népzenész és Süttő Balázsné népdalénekes hagyományőrző. A közművelődésben dolgozó szakembereknek adömányözoft Wlas- sics Gyula-díjat kapta meg Boda Ferenc, a Csemadok Kassa-kör- nyéke Területi Választmányának titkára. A Népművészet Ifjú Mestere címet viselheti ezentúl Dobsa Tamás, a pozsonyi Ifjú Szivek Magyar Tánc- együttes néptáncosa, (m, ú) rénylet célja a biztonság megszilárdítását és az újjáépítést célzó erőfeszítések megtorpedózása volt. A terroristák egyre több polgári célpontot támadnak. Eközben abból indulnak ki, hogy kevésbé védett, úgynevezett könnyű célpontokról van szó, s nem számít az sem, hogy a merényletek polgári - köztük iraki - áldozatokat is követelnek. A minisztérium képviselője megerősítette azt a gyanút is, hogy a legutóbbi merényletek mögött az al- Kaida nemzetközi terrorszervezet, illetve vele kapcsolatban álló csoportok és általánosságban külföldről beszivárgott terroristák állnak. Nem zárta ki azt sem, hogy növelik a jelenleg mintegy 150 ezer főt kitevő amerikai haderő létszámát. A mostani merényletek ugyanakkor bebizonyították, hogy a koalíciós erők egyelőre nem támaszkodhatnak az iraki rendőrségre, illetve önálló hadseregre, amelynek létrehozására az elmúlt időszakban jelentős erőfeszítéseket tettek. A Texasban tartózkodó George Bush elnököt folyamatosan tájékoztatták a történtekről. MSilgBBBBHEl Ha érdekli, mi történik az oktatásügyben, milyen a diák és pedagógus helyzete, a magyar iskolák jelene és jövője, a felsőoktatás hírei, olvassa hetentejelentkező kétoldalas mellékletünket, az Iskolautcát. A tanügy aktuális hírei mellett egy-egy nagyobb, oktatásügyet érintő témakörrel is foglalkozunk. Holnapi mellékletünkben, a tanszerárákrólés az iskolaalkalmasságról olvashatnak. Határon túliak elismerése a nemzeti ünnepen Felvidéki kitüntetettek